Igazi mélyrepülés! A Libertadores-kupa megnyerése után a kiesés ellen küzd a Fluminense
Azok után, hogy tavaly novemberben a Fluminense megnyerte a Libertadores-kupát, néhány hónappal később szinte minden összeomlott a riói gárdánál. A 2024-ben gyakorlatilag folytonos hullámvölgyet június végén elégelte meg a klubvezetés és megköszönte az eddigi sikeredző munkáját. Fernando Diniz távozásával egyidejűleg Thiago Silva személyében új vezéregyéniség érkezett, így a csapat már elindult felfelé, de továbbra is kiesést jelentő helyen áll az országos bajnokságban, viszont a nemzetközi porondon még küzdhet a címvédésért.
A Fluminense tavaly megnyerte a Libertadores-kupát, a Boca Juniors elleni hosszabbításos győzelemmel csúcsra ért a brazilok formabontó edzője, Fernando Diniz. Az 50 éves szakember átmenetileg párhuzamosan látta el a brazil válogatott és a Flu irányítását, azonban előbb-utóbb mindkét posztról távoznia kellett.
A nemzetközi kupasiker volt a csúcs a Diniz-érában
Dinizt 2022 áprilisában nevezték ki a Flu kispadjára a sikertelen állami bajnokságbeli szereplést követően. A klubnál korábban már 2018 decembere és 2019 augusztusa között a vezetőedzői feladatot ellátó szakember azelőtt számtalan brazil csapatnál megfordult, ám a szerepvállalásai túlnyomó részében képtelen volt hosszabb időt eltölteni egy helyen és általában egy éven belül távoznia kellett. A Tricolornál töltött második időszakában nem így történt, Diniz megvalósíthatta az elképzeléseit és olyan valós sikereket is elért, amelyek túlmutatnak a közönség szórakoztatásán vagy a labdarúgás megreformálásán.
A régi-új tréner az előkelő harmadik helyre kormányozta be a Fluminensét a brazil országos bajnokság 2022-es kiírásában. Ezt követően 2023 elején megnyerték a riói állami bajnokságot, miután az oda-visszavágós döntőben 2–0-ra elvesztették az első mérkőzést a Flamengo ellen, ám a visszavágón ellenállhatatlan teljesítményt nyújtva, 4–1-re kiütötték az ősi riválist.
Diniz menet közben a Fluminense élén kifejezetten látványos, dinamikus, sokpasszos támadófocit honosított meg, melyre a brazilok mellett idővel világszerte is egyre többen elismerően tekintettek.
A csapat olyan veterán húzóemberek foglalkoztatott, mint a kapus Fábio, az Európából hazatérő Marcelo vagy Felipe Melo, de az elmúlt naptári esztendőben 40 gólig jutó Germán Cano mellett a kolumbiai Jhon Arias, a Libertadores-kupa döntőjének győztes gólját szerző Jhon Kennedy, valamint Paulo Henrique Ganso, Guga, Keno. André vagy Samuel Xavier is fontos szerepet töltött be.
A brazil válogatott gyengélkedése miatt a Selecao élére új szövetségi kapitányt kerestek, és a szövetség a brazil közvélemény nyomására átmenetileg Dinizt nevezte ki, aki tavaly júliustól párhuzamosan látta el a klubcsapat és a válogatott vezetését.
A Fluminense 2023-ban elhódította a Libertadores-kupát, miközben az országos bajnokságban csak a hetedik helyen végzett – a szezon második felében már a kupamenetelésre helyezte a hangsúlyt, a bajnokikon többször pihentek a kulcsemberek. Elmondható, hogy a nemzetközi trófeáért feláldozták a bajnokságot, de végül Diniznek igaza lett, és a Libertadores-kupa megnyerésével felért a csúcsra. Az addig legfeljebb a stílusteremtése miatt dicsért szakember végre egy kézzel fogható nagy sikert aratott, elhallgattatva azokat a hangokat, melyek szerint ezzel a játékfilozófiával nem nyerhet jelentősebb címet.
A nagy sikert követően Dinizt választották meg az év edzőjének Dél-Amerikában.
A Fluminense a története során első alkalommal vitte haza a dél-amerikai kontinens legjobb klubcsapatának járó elismerést.
Azonnali és mély visszaesés
Miután a brazil válogatott soha nem látott hullámvölgybe került a dél-amerikai vb-selejtezőkben, idén január elején menesztették Dinizt a válogatott kispadjáról. A formabontó kettős megbízatás nem tartott sokáig, a szakember mindössze hat mérkőzésen vezette a Selecaót, amely ebből csak kettőt nyert meg, és egy döntetlen mellett háromszor szenvedett vereséget – beleértve az Argentína és az Uruguay elleni presztízscsaták elvesztését. Utódjának Dorival Júniort nevezték ki, aki bár bevállalta a fiatalítást, a Copa América negyeddöntőjében való kiesés csalódást keltett az országban. (Mindez azt mutatja, hogy nem feltétlen Diniz volt alkalmatlan a posztra, de a generációváltás előtt/alatt álló brazil válogatott vezetését optimálisabb, ha egy teljes munkaidőben dolgozó szakember végzi.)
A Flu keretének nagy része 2024-re is együtt maradt, ennek ellenére nem sikerült a legjobban kezdeni az új évet. Ugyan a Recopát kettős győzelemmel elhódították a Copa Sudamericana-nyertes LDU Quito ellen, a riói állami bajnokság alapszakaszában a 11 forduló alatt két meccset is elvesztett, így csak a negyedik helyen végzett, ami azt jelentette, hogy az elődöntőben az alapszakaszt megnyerő Flamengóval találkozott. A városi rivális Rubro-negro pedig visszavágott az egy évvel korábbi fiaskóért, Dinizék 2–0-s összesítéssel maradtak alul.
Ezt követően a Libertadores-kupában címvédőként ugyan veretlenül, négy győzelemmel és két pontosztozkodással magabiztosan megnyerték a csoportjukat, az országos bajnokságban viszont alaposan beragadtak a rajtnál.
A Fluminense az aktuális idény első 11 fordulójában egyetlen győzelmet aratott, így június végén, a Flamengo elleni riói derbi elvesztését követően megköszönték Diniz munkáját.
A csapat ekkor hat ponttal a kieső zónában szerénykedett, és úgy tűnt, hogy a sikeredző képtelen kivezetni a csapatot a hullámvölgyből. A Diniz által meghonosított játékstílus magával hordozta a bukás lehetőségét, a csapat játéka idővel statikussá vált, kiszámítható lett az ellenfelek számára, a játékosok pedig láthatóan kevésbé voltak motiváltak a Libertadores-kupa megnyerése után, mint azt megelőzően. A Fluminense szurkolói a korábban bálványozott tréner ellen fordultak, és a kirúgását megelőző mérkőzéseken már rendszerint tüntettek ellene, így tulajdonképpen mindkét fél számára megkönnyebbülést jelentett a felmentése.
Új edző és új csapatkapitány érkezett
Diniz után megbízott edzőként a klubnál évek óta segédedzőként dolgozó Marcao ugrott be két meccsre (mindkettőt elvesztették), majd július 1-jétől Mano Menezes lett a csapat új vezetőedzője. A 62 éves szakember a három évtizede tartó edzői pályafutása alatt számtalan brazil élcsapatnál megfordult, a felnőtt és az olimpiai válogatottat is irányította, a Flunál leginkább azt várták róla, hogy stabilitást és nyugalmat adjon a nehéz periódusban lévő gárdának.
Menezes első három meccsén két pontot szereztek, majd július végén egymást követő négy 1– 0-s sikerhez segítette a csapatot, beleértve a Palmeiras elleni rangadó megnyerését. Azóta ugyan elvesztették a Vasco da Gama elleni városi derbit és ikszeltek a Corinthians ellen, de 22 forduló alatt szerzett 21 ponttal a Flu felkapaszkodott a 20 csapatos mezőny 18. helyére, és már csak egyetlen ponttal van lemaradva az utolsó bennmaradást érő helyet birtokló Vitóriától, amelynél egyel kevesebb mérkőzést játszott.
Menezes mellett a csapatra pozitív hatással lehetett a veterán csapatkapitány, Thiago Silva csatlakozása, aki éppen a négyes bajnoki győzelmi sorozat első meccsén, július 22-én lépett pályára először újra a nevelőcsapata színeiben.

Menet közben immár az új edző irányításával elvesztették a Brazil Kupa nyolcaddöntőjét a Juventude ellen, a Libertadores-kupában viszont a Grémio elleni végletekig kiélezett párharcot tizenegyesrúgásokkal megnyerték, így a címvédő bejutott a legjobb nyolc közé. (A negyeddöntőben a Hulk által fémjelzett Atlético Mineiro révén újabb brazil ellenfél következik.)
Bár a nemzetközi sorozatban a címvédés lehetősége még motiválhatja a társaságot, az év hátralévő részében az élvonalbeli tagság megőrzése lehet a legfontosabb cél. Valószínűleg a Fluminense a Libertadores-kupa 2025-ös kiírásában már csak akkor indulna, ha megvédené a címét – ekkora lemaradásból nehéz lenne elképzelni, hogy legalább a selejtezőt jelentő ötödik-hatodik helyre odaérjen. Ugyanakkor, ha összekapja magát és biztosítja bennmaradását, akkor a Copa Sudamericana-szereplés kiharcolása még összejöhet (ehhez az első 12 pozíció valamelyikén kellene végezni).
Ehhez a szezon második felében az eddiginél lényegesen jobb teljesítményre lesz szükség. A Flu még számtalan rangadón gyűjthet pontokat, a hazai porondon is megmérkőzik még az Atlético Mineiróval, valamint például az éllovas Botafogo, a Flamengo, a Sao Paulo FC és az Internacional ellen is játszhat, az idény utolsó fordulójában pedig december elején a bajnoki címvédő Palmeiras otthonában fog fellépni.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt fotó: Shutterstock