Íme, a stadion, ahol nem hallod a hátvédtársad hangját

„Soha nem léptem pályára még olyan stadionban, ahol nem hallottam, amit a mellettem játszó védőtársam mond. Ordíthatsz, de akkor sem fogod hallani. A Bombonera ennyire hangos” – írja a Boca Juniorsban nevelkedett 42-szeres argentin válogatott hátvéd, Nicolás Burdisso a 2018-as Players’ Tribune-cikkében. Majd hozzátette: amikor az Internazionaléhoz igazolt, Edgar Davids és számtalan csapattársa azt mondta neki, a legnagyobb vágya, hogy egyszer a Bombonerában játsszon a Boca mezében, olyan a hangulat abban az arénában.

La Bombonera, vagyis a csokoládés doboz. Így hívja mindenki Argentína egyik ikonikus stadionját, a Boca Juniors otthonát, melynek valódi neve: Estadio Alberto José Armando. Armando az 1950-es évektől két időszakban 21 éven át vezette elnökként a Boca Juniorst, ebben az időszakban nyert először Libertadores-kupát a csapat. A klub méltóképp szerette volna megőrizni a nevét, utóbb róla nevezte el az arénát. A Bombonera nem csak furcsa, csonka formája miatt izgalmas, hanem sok egyéb mellett a „falfreskói”, illetve a tervezője miatt egyaránt.

A Boca eredetileg Buenos Aires kikötőjénél, a Demarchi-szigeten játszotta a hazai meccseit, és 1921-ra sikerült annyi pénzt gyűjtenie, hogy új terület után nézhessen, ahol stadiont lehet építeni. A Buenos Aires-i vasúttársaság tolatóudvarára esett a választás, amely az akkori pályájuktól egészen pontosan hat utcányira feküdt. Buenos Aires Brandsen nevű utcájában volt akkora méretű szabad terület, ahová elfért egy több tízezer ember befogadására alkalmas létesítmény. Fel is épült itt egy stadion, a Bonbonera elődje, 1924-től már itt fogadta az ellenfeleit a csapat. Hét év múlva, 1931-ben a Boca vezetősége 2,2 millió pesóért vásárolta meg ezt a területet a városi önkormányzattól – a földdarab, rajta a stadionnal azóta is a klub tulajdona. Az eredeti, falelátós létesítményben 1938-ban volt utoljára futballmérkőzés, ekkor elkezdték bontani.

A klub a Delpini-Sulcic-Bes tervezőirodát kérte fel, hogy álmodja meg az új stadion külsejét. A társaság tervezte ebben az időszakban az Abasto piacot, amit később Argentína legnagyobb plázájává alakítottak át. Eleinte olyan elképzelés is volt, hogy a mostaninál sokkal meredekebb lelátókat kell építeni, hogy a stadionban elférjen legalább 100 ezer ember.

A mai tudásunk szerint a stadion egy banális véletlen miatt kapta meg a becenevét. Az irodát vezető, szlovén származású Viktor Sulcic kapott a születésnapjára egy doboz csokoládét, s azt magával hurcolta a megbeszélésekre, mutogatva: látjátok, a stadiont is ilyen formára tervezzük. Mások szerint egy újságíró aggatta a nevet az arénára. Annyi bizonyos, hogy a D alakúra tervezett stadiont már az 1940 májusában tartott megnyitón is La Bombonerának becézték a Boca vezetői. 1986-ban a klubikon Camilo Cichero nevét kapta meg az aréna, 2000 óta pedig – ahogy fent említettük – a korábbi elnök, Alberto José Armando nevét viseli.

Az 1940-es átadáskor még csak egy emeletes volt a Bombonera, 1941-ben húzták fel a második, 1953-ban a harmadik szintet, így öltött végleges formát a csokoládés doboz.

Amelyben a játékosok mindössze néhány méterre vannak a szurkolóktól, hiszen a lelátók nagyon közel vannak a gyepszőnyeghez. A legfelső szint pedig olyan magasan van (32 méter), hogy a Buenos Aires-i kikötőben horgonyzó hajókat is lehet látni onnan.

(Forrás: the-game.imago-images.com/)

1996-ban Mauricio Macri elnök kitalálta, hogy tovább kellene bővíteni a lelátó méretét. Újabb szintet már nem lehetett húzni a három emeletre, így a „csonka” oldalon kellett valahogyan terjeszkedni. Ám ez a hatalmas, falra emlékeztető lelátórész éppen a stadion fekvése miatt nem épült fel: a Valle Iberlucea argentin politikusról elnevezett utca határolja, így nincs hová bővülni. Macri áthidalta a problémát: a „fal” tövében egy apró, 6 soros lelátót építtetett sajtóterasszal, fölötte pedig négy(!) emelet magasan kiépültek a VIP-páholyok és a Boca-dolgozók irodái. Ezen az oldalon mintegy 2700 néző fér el. Az építményt oldalról két hatalmas toronyépület szegélyezi.

Ha egyébként nagyon akarták volna, madridi módra itt is megoldják ennek a lelátórésznek a valódi bővítését: az Atlético Madrid régi stadionjában, a Vicente Calderónban úgy alakították ki az egyik hosszanti teraszt, hogy alatta húzódott a forgalmas M30-as főútvonal.

A bővítéssel 57 ezer ember fér el a stadionban, s ha megtelik az aréna, döbbenetes hangulat uralkodik. A River Plate elleni, mindig teltházas derbit a világ egyik legkülönlegesebb sporteseményének tartják.

A Boca Juniors múzeuma a hosszanti főlelátó alatt helyezkedik el, szobrot kapott benne többek között a mindenkori Boca-gólcsúcstartó Martín Palermo, Diego Maradona, a jelenleg a klub elnökeként dolgozó korábbi klasszis, Juan Román Riquelme vagy Guillermo Barros Schelotto. Carlos Bianchi öt év alatt (1998-2003) kilenc trófeát nyert trénerként a Boca Juniorsszal, ezzel ő a valaha élt legsikeresebb edzője a klubnak. Természetesen ő is kapott egy szobrot.

Az 1996-os bővítésnél a stadiont kívülről is megújították. Rómulo Macció és Pérez Celis argentin festőket kérték fel, hogy tematikus festményekkel borítsák be a falakat – helyi dokkmunkások, egykori olasz bevándorlók, Boca-mezes szurkolók, legendás játékosok láthatóak rajtuk. A belső részen is több műalkotás díszíti a falakat, az egyik a – két etapban – három szezont a Bocában játszó Maradonát ábrázolja.

A gyepszőnyeget sokáig hamu is táplálta, ugyanis fanatikus Boca-szurkolók sokasága hagyta azt végső rendelkezéseként a családjának, hogy halála esetén a hamvait szórják szét a stadionban. Feltehetően a pályamunkások keze is benne van a dologban, de a 2000-es évek elején aztán Buenos Airestől 18 mérföldre nyitottak egy temetőt a klub hívei számára. Akkoriban 500 és 2000 dollár közötti összegért lehetett oda temetkezni, mégpedig olyan gyep alá, amelyet egyenesen a stadionból hoztak át.

A La Bombonerában rengeteg világsztár adott korábban koncertet (Lenny Kravitz, Elton John, Backstreet Boys stb.), és több filmjelenetet is forgattak itt: például az 1969-es argentin sci-fiből, az Invázióból, a SuperClásico című dán romantikus vígjátékból vagy a Happy Together elnevezésű dél-koreai romantikus drámából.

Nem mondhatni, hogy rendszeresen játszik itt az argentin válogatott, ám az tény, hogy a Bombonerában lejátszott 35 mérkőzéséből 22-t megnyert, és csak hármat veszített el (1971-ben Franciaország ellen 3–4, 1977-ben Németország ellen 1–3 – mindkettő barátságos mérkőzés volt, legutóbb pedig tavaly novemberben Uruguay 2–0-s győzelmet aratott vb-selejtezőn).

A stadion modernizálásának kérdésköre rendre felvetődik, készültek is már látványtervek egy vadonatúj létesítményre és ez nem is lenne rossz ötlet, látva például az alábbi videót, ám a szurkolók többsége – talán mondani sem kell – nem is akar hallani erről.

A szurkolók a felvételen a régi rigmusukat zengik: „La Bombonera no tiembla. Late.” Azaz: a Bombonera nem remeg, hanem dobog. A betonelemek pedig hasadnak.

Kiemelt fotó: the-game.imago-images.com