Kik lehetnek a világbajnokság legidősebb játékosai?

Kik lehetnek a világbajnokság legidősebb játékosai?

2026. ápr. 29.

A 2022-es katari világbajnokságon egyetlen 40 évesnél idősebb játékos sem lépett pályára, idén viszont könnyen lehet, hogy többen ott is lesznek a tornán. Cristiano Ronaldo, Luka Modric vagy Edin Dzeko részvétele biztosnak tűnik, de vannak még olyan veteránok, akik meglepetésként helyet követelhetnek maguknak válogatottjuk világbajnoki keretében.

A világbajnokságok történetének legidősebb játékosa Essam el-Hadary: az egyiptomi kapus 2018-ban, Szaúd-Arábia ellen, 45 évesen és 161 naposan védett, ráadásul egy tizenegyest is megfogott. Mögötte a kolumbiai Faryd Mondragón áll, aki 43 évesen és 3 naposan lépett pályára a 2014-es tornán, a legidősebb mezőnyjátékos pedig Roger Milla, aki 42 évesen és 39 naposan játszott Kamerun színeiben az 1994-es vb-n.


A 2022-es katari világbajnokság ehhez képest kimondottan „fiatalos” volt ebből a szempontból: a legidősebb kerettag, a mexikói Alfredo Talavera ugyan már elmúlt 40 éves, de pályára nem lépett, a torna legidősebb pályára lépett játékosa pedig a kanadai Atiba Hutchinson volt, 39 évesen és 288 naposan.


Idén viszont minden eddiginél többen lehetnek a kibővített mezőnyben a 40 fölötti játékosok. Ráadásul nemcsak kapusokról van szó: Cristiano Ronaldo, Luka Modric vagy Edin Dzeko esete is azt mutatja, hogy a mai futballban kitolódni látszanak a karrierívek.


Cikkünkben összegyűjtöttük, kik lehetnek a 2026-os torna legnagyobb veteránjai. Végleges keretek még nincsenek, éppen ezért izgalmas a lista: akadnak biztosnak tűnő csapatkapitányok, sérülésből visszakapaszkodó kapusok, évekkel később reaktivált legendák és olyan nevek is, akiket a nemzetközi sajtó bedobott, de szenzáció lenne, ha egyáltalán meghívót kapnának. Az életkorokat egységesen a vb nyitónapjára, tehát 2026. június 11-re számoltuk ki.

 

Fernando Muslera (Uruguay) – 39 éves és 360 napos

 

A dél-amerikai kapus a torna alatt tölti be a 40. életévét. 2024 áprilisában egyszer már lezárta válogatottbeli karrierjét: akkor 133 mérkőzéssel, négy vb-kerettagsággal és a 2011-es Copa América-győzelemmel búcsúzott.


Aztán 2026 márciusában Marcelo Bielsa váratlanul visszahívta az Anglia és Algéria elleni felkészülési mérkőzésekre – közel négy év után. Muslera Anglia ellen játéklehetőséget is kapott, és négy védést mutatott be. „Canobbio és Muslera valós opciók a kereten belül” – fogalmazott a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Bielsa.


A veterán kapus 2025 nyarán, 14 év után hagyta el a Galatasarayt, ahol utolsó mérkőzésén egészen filmszerűen búcsúzott: büntetőből gólt szerzett a Kayserispor elleni, bajnoki címet biztosító 3–0-s győzelem során. Ezután az Estudianteshez igazolt, ahol nem sokkal később megnyerte az Argentin Kupát, majd a bajnokságot is.


(Forrás: IMBD)
(Forrás: IMBD)


Edin Dzeko (Bosznia-Hercegovina) – 40 éves és 86 napos

 

A bosnyák futball történetének legnagyobb legendája: csapatkapitány, válogatottsági rekorder, minden idők legeredményesebb hazai futballistája.


A balkáni ország 2014 után jutott ki újra világbajnokságra, Dzeko pedig 40 fölött is oroszlánrészt vállalt a sikerben. A Wales elleni pótselejtezőn ő szerezte a bosnyák egyenlítő gólt, amivel életben tartotta az esélyeket, és ezzel folytatta egészen elképesztő sorozatát: 2007 óta minden évben szerzett legalább egy gólt a válogatottban. Aztán az Olaszország elleni playoff-döntő hosszabbításának végén Dzeko a vállát jegelve ment oda érmefeldobáshoz, majd nem is tudott tizenegyest rúgni. Bosznia végül nélküle is megnyerte a párbajt, miközben a két utolsó bosnyák 11-est a 18 éves Kerim Alajbegovic és a 21 éves Esmir Bajraktarevic értékesítette — ketten együtt fiatalabbak, mint Dzeko egyedül. A csapatkapitány később azt mondta, talán sorsszerű volt, hogy nem ő fejezte be a párbajt, hanem valaki más lépett a helyére.


A sérülése azért alaposan ráhozta a frászt a bosnyák drukkerekbe. A meccs utáni sajtótájékoztatón már felkötött karral jelent meg, klubjában, a német Schalkében pedig azóta nem is lépett pályára. Elmondása szerint nincs nagy baj, nem kell műteni és várhatóan májusban visszatérhet, így várhatóan nem lesz akadálya, hogy 12 év után újra világbajnoki mérkőzést játsszon majd.


(Forrás: Bulinews)
(Forrás: Bulinews)


Dayro Moreno (Kolumbia) – 40 éves és 268 napos

 

A dél-amerikai ország bajnokságának örök gólvadászát majdnem egy évtized után reaktiválták a válogatottba, amikor 2025 augusztusában Néstor Lorenzo behívta a Bolívia és Venezuela elleni utolsó vb-selejtezőkre. Moreno ezt megelőzően 2016 szeptembere óta nem volt válogatott keretben, és mindössze 33 válogatottságnál jár.


A visszatérés persze nem a véletlen műve. A támadó 2025-ben a kolumbiai élvonalbeli Once Caldas csapatkapitányaként kiemelkedő szezont futott: 57 tétmérkőzésen 26 gólt és négy gólpasszt jegyzett.


Kolumbia a Bolívia elleni 3–0-s győzelemmel biztosította a vb-szereplést, Moreno pedig a 81. percben John Córdoba helyére állt be Barranquillában, ahol az Estadio Metropolitano közönsége hatalmas tapssal fogadta.


A vb-kerettagsága persze közel sem biztos, hiszen azóta hat felkészülési mérkőzésen egyszer sem volt a keret tagja. Kolumbia támadósora tele van klasszisokkal: Luis Díaz, Jhon Córdoba, Luis Suárez, Jhon Durán és más, Európában futballozó játékosok is ott vannak a keretben, ráadásul a selejtezők utolsó fordulójában Luis Suárez négy gólt szerzett Venezuela ellen.


Moreno még sohasem szerepelt világbajnokságon, és ha a támadók közül mindenki egészséges, valószínűleg már nem is fog. Ha Néstor Lorenzo mégis meghívná az utazó keretbe, az alighanem a torna egyik legszebb tündérmeséje lenne. A jelenlegi szezonban 17 mérkőzésen kilenc bajnoki találat a mérlege, ezzel közel 400 gólnál jár; minden idők legeredményesebb kolumbiai játékosa, megelőzve Radamel Falcaót az örökranglistán.


(Forrás: La Republica)
(Forrás: La Republica)


Luka Modric (Horvátország) – 40 éves és 275 napos

 

A 2024-es Európa-bajnokságon, az Olaszország elleni drámai kiesés után egy olasz újságíró arra kérte, hogy soha ne vonuljon vissza; Modric elérzékenyülve azt felelte: ő legszívesebben örökké játszana, de tudja, hogy egyszer eljön az idő. Azóta nagyot fordult a világ. Tavaly nyáron, 13 év után elhagyta a Real Madridot és az AC Milanhoz igazolt, ahol a mostani szezonban a lehetséges bajnoki játékpercek 91 százalékát a pályán töltötte.


Ez lehet Modric ötödik világbajnoksága, sőt, ha a vb előtti felkészülési mérkőzéseken pályára lép, akár már a csoportkörben ünnepelheti a 200. válogatottságát. Horvátország 2025 novemberében a Feröer-szigetek elleni 3–1-es győzelemmel jutott ki a világbajnokságra, Modric pedig 40 évesen is kapitányként vezeti a csapatot, amellyel 2018-ban vb-döntőig, 2022-ben pedig bronzéremig menetelt.


(Fotó: CFP)
(Fotó: CFP)


Guillermo Ochoa (Mexikó) – 40 éves és 333 napos

 

A közép-amerikai kapus 2006, 2010, 2014, 2018 és 2022 után a hatodik vb-kerettagságára hajt – ráadásul egy részben hazai rendezésű tornán érhetné el mindezt. Azért csak kerettagságról van szó, mert Cristiano Ronaldóval ellentétben ő az első két tornán még nem védett; igazán a 2014-es brazíliai vb-n robbant be a köztudatba.


2024-ben úgy tűnt, a generációváltás miatt kicsúszik a válogatottból, 2026 tavaszán viszont Luis Ángel Malagón sérülése újra kinyitotta előtte a nemzeti csapat kapuját: Javier Aguirre visszahívta a Portugália és Belgium elleni felkészülési mérkőzésekre.


Ochoa 151-szeres válogatott, és hogy életben tartsa vb-álmát, 2025 szeptemberében Ciprusra, az AEL Limasszolhoz igazolt. Előtte majdnem a spanyol másodosztályú Burgos játékosa lett, de a sztori bizarr módon meghiúsult: már átesett az orvosi vizsgálaton, a klub a bemutatására készült, aztán Ochoa kiment egy kávéra, és nem tért vissza. Azóta Cipruson 22 bajnokin védett, így legalább játékban van. A vb-szereplése azonban egyáltalán nem biztos, mert Malagón kiesése után Raúl Rangel és Carlos Acevedo is versenyben vannak a kapusposztért. 

Cristiano Ronaldo (Portugália) – 41 éves és 126 napos

 

Cristiano Ronaldo hatodik világbajnokságára készül, Bruno Fernandes pedig nemrég arról beszélt a Reutersnek, hogy a világbajnoki győzelem méltó koronája lenne honfitársa pályafutásának.


Ronaldo jelenleg válogatottsági világcsúcstartó 226 mérkőzéssel és 143 góllal. Európa-bajnokságot már nyert 2016-ban, két Nemzetek Ligája-trófeát is, világbajnokságon viszont még sosem jutott döntőbe. A selejtezőkön a tőle megszokott módon szórta a gólokat: annak ellenére is öt gólt szerzett, hogy az Örményország elleni 9–1-es mérkőzésen piros lap miatt nem léphetett pályára. A szaúdi ligában jelenleg 25 bajnokin 24 gólnál jár.


Bár már a 2022-es katari tornát is Ronaldo utolsó világbajnokságát emlegették, négy évvel később még mindig a portugálok nélkülözhetetlen csapatkapitánya. Egészen szürreális lenne, ha 45 évesen még egy tornát lehúzna 2030-ban – de Ronaldónál talán épp az a lényeg, hogy az ember sohasem tudhatja, mikor húzza meg a végét.


(Forrás: uefa.com)
(Forrás: uefa.com)


Thiago Silva (Brazília) – 41 éves és 262 napos

 

Thiago Silva a Horvátország elleni katari vb-negyeddöntő óta nem játszott nemzeti színekben. Akkor úgy tűnt, lezárult a válogatottbeli karrierje, most azonban, négy évvel később, mégis mutatkozik némi esély a visszatérésére.


Az egész történetben az a legszebb, hogy Thiago Silva nem is igazán titkolta, csak a 2026-os vb miatt folytatta. Egy France Football-interjúban arról beszélt, mennyire különleges lenne, ha világbajnoki címmel zárhatná le a karrierjét. Azt is hozzátette: 2024-ben azért írt alá két évre a Fluminenséhez, hogy megpróbáljon eljutni a világbajnokságra. Ott a védelem oszlopaként 2025-ben 25 bajnokin, csapatkapitányként vezette a csapatot, 2026 telén azonban családi okokra hivatkozva az FC Portóhoz szerződött a szezon végéig, egyéves hosszabbítási opcióval.


Amikor Carlo Ancelottit Thiago Silva lehetséges behívásáról kérdezték, azt mondta, nem a születési dátumot nézi, hanem a minőséget, a tapasztalatot és azt, hogy ki mit tud hozzátenni a csapathoz.


A brazil védelem körüli sérüléshelyzet is ad némi dramaturgiát a történethez. Éder Militao áprilisban combhajlítóizom-sérülést szenvedett, és előreláthatólag leghamarabb augusztusban térhet vissza. Persze ez nem jelenti automatikusan Thiago Silva reaktiválását, de ha Ancelotti rutint keres a védelembe, a 113-szoros válogatott legendánál jobbat biztosan nem találna.


(Fotó: Getty Images)
(Fotó: Getty Images)


Sebastian Soria (Katar) – 42 éves és 215 napos

 

Az uruguayi származású játékos a montevideói Liverpoolban nevelkedett, 2004-ben Katarba igazolt, és azóta megszakítás nélkül ott futballozik. Miután honosították, 124 válogatott mérkőzésig és 39 gólig jutott az ázsiai ország válogatottjában. 2017 márciusában játszotta a 100. mérkőzését nemzeti színekben, aztán majdnem nyolc évig nem hívták be.


A 2022-es hazai világbajnokságról így lemaradt, 2025 októberében viszont Julen Lopetegui váratlanul újra előhúzta a kalapból. A Katar–Arab Emírségek mérkőzésen a 61. percben állt be, Katar 2–1-re nyert, és története során először selejtezőből jutott ki a világbajnokságra. A visszatérés legszebb pillanata az volt, amikor beállásakor Akram Afif levette a kapitányi karszalagot, és Soriának adta át. A támadó a mérkőzést követően meghatódva mondta el, hogy nyolcévnyi szünet után ez olyan gesztus volt, amelyre nincsenek szavai.


Soria vb-szereplése persze még kérdéses. Jelenleg a Qatar SC támadója, de aggasztó lehet számára, hogy 2026-ban eddig mindössze 83 percet töltött pályán a klubjában. Lopetegui maga is elismerte, hogy meglehetősen idős játékosokból áll a keret, és a tornáig még alakítani kell rajta. Az sem pozitív előjel Soria szempontjából, hogy a legutóbbi négy mérkőzésen már nem kapott meghívót.


(Fotó: Reuters)
(Fotó: Reuters)


Craig Gordon (Skócia) – 43 éves és 162 napos

 

A veterán kapus 1982. december 31-én született. Ha bekerül a skót keretbe, és pályára is lép, valószínűleg a torna legidősebb szereplője, sőt, a vb-történelem második legidősebb játékosa lehet.


Az ő története a legromantikusabb az egész listán. 2025 nyarán majdnem visszavonult, de Steve Clarke azt mondta neki: adjon még egy évet, mert lehet, hogy szüksége lesz rá. Aztán novemberben valóban szüksége lett rá: Angus Gunn sérülése miatt Gordon állt a kapuba a selejtezők utolsó két fordulójában, és ő védte a kaput azon az estén is, amikor Skócia legyőzte Dániát, és 28 év után kijutott a világbajnokságra.


A szereplése mégis kérdéses. Jelenleg vállsérüléssel küzd, és a Heartsban Alexander Schwolow mögött második számú kapus; mindössze három bajnokin védett a szezonban. Más kérdés, hogy az első számú Gunn-nak is csupán egyetlen mérkőzése van a Nottingham Forestben ebben az idényben…


(Forrás: skysports.com)
(Forrás: skysports.com)


Akiknek a neve még felmerült a nemzetközi sajtóban

 

Három nagy név még rendre előkerül a sajtóban, de egyikük vb-szereplése sem tűnik igazán valószínűnek. Manuel Neuer ugyan 40 évesen is szenzációsan véd a Bayern Münchenben, és Németországban időről időre felvetik a visszatérését, de Julian Nagelsmann áprilisban egyértelműen lehűtötte a kedélyeket: jó a kapcsolata Neuerrel, beszélnek egymással, de a kapus maga döntött a válogatottbeli visszavonulásról a 2024-es Európa-bajnokság után – és ezt többször meg is erősítette.


Luis Suárez szintén izgalmas név lenne, mert 39 évesen még mindig Lionel Messi oldalán játszik az Inter Miamiban, Uruguayban pedig ő a válogatott történetének legeredményesebb játékosa. Áprilisban azt mondta: ha a válogatottnak szüksége lenne rá, nem tudna nemet mondani, de Muslerával ellentétben semmilyen jel nem utal a visszatérésére. Suárez 2024-ben már visszavonult a válogatottól, Bielsa csapatában pedig olyan támadók állnak rendelkezésre, mint Darwin Núnez, Maximiliano Araújo vagy Facundo Pellistri.


Spanyolország válogatottsági rekordere, Sergio Ramos 2023-ban azért jelentette be a visszavonulását, mert Luis de la Fuente közölte vele, hogy nem számít rá a jövőben. Azóta többször is megjelent a sajtóban, hogy Ramos szeretne még egy világbajnokságon játszani – az AS szerint mexikói távozásának egyik mozgatórugója éppen az volt, hogy ha visszatér Európába, talán meggyőzheti a szövetségi kapitányt. Az átigazolás azonban kútba esett, azóta sem talált magának klubot, sőt állítólag a Sevilla FC még úgy is elzárkózott a szerződtetésétől, hogy a veterán sztár fizetés nélkül ajánlotta fel szolgálatait. Az indok állítólag az volt, hogy Ramos eközben a Sevilla felvásárlásán dolgozott a Five Eleven Capitallal…

 

Borítókép: AI használatával készült

Szerző

B. Tóth Balázs

B. Tóth Balázs

B. Tóth Balázs

Vasárnapi „jó ebédhez, jó focit" meccseken nőtt fel, azóta is lelkesen követi a magyar futballt. Ritkán jelennek meg cikkei, de ha mégis, akkor általában unikális témákat dolgoz fel. Legkedvesebb cikke a Herentals FC-ről íródott – a klubról, amely egyetemi tanárokból, diákokból és szakmunkásokból verbuválódva jutott el a zimbabwei első osztályig.

Kapcsolódó cikkek

Világbajnoki főpróba Észak-Amerikábancikk borítóképe

Világbajnoki főpróba Észak-Amerikában

Az MLS-hez mindössze 2020-ban csatlakozó Inter Miami fennállása hatodik szezonjában bajnok lett az észak-amerikai bajnokságban. Nagy kérdés azonban, hogy Lionel Messi és társai címvédőként mennyire lesznek motiváltak a 2026-os idényben, és miként tudják majd visszaverni a trónra pályázó kihívókat. Thomas Müller, Son Heung Min, Marco Reus, Timo Werner és James Rodríguez személyében megannyi világklasszis futballozik már a tengerentúlon, de Gazdag Dániel és Sallói Dániel is egyre fontosabb szerepet tölt be a klubjában.

Vb-váró: Iráni bojkottveszély a „FIFA-békedíjas” háború árnyékábancikk borítóképe

Vb-váró: Iráni bojkottveszély a „FIFA-békedíjas” háború árnyékában

Irán ugyan sorozatban negyedszer (története során hetedszer) is kijutott a labdarúgó-világbajnokságra, a részvétele azonban közel sem vehető biztosra, miután február vége óta háborús konfliktusban áll az Egyesült Államokkal, az egyik rendező országgal. Noha az USA Kanadával és Mexikóval közösen ad otthon a sportág csúcstornájának, a hivatalos program szerint a közel-keleti ország éppen az Egyesült Államokban játszaná a csoportmérkőzéseit. A FIFA elnöke szerint Iránnak mindenképpen ott kell lennie a vébén, és Donald Trumpnak sincs ellene semmi kifogása – Teheránban viszont nem feltétlenül gondolják így.

Scaloni és az argentin valóság: véget értek a mézeshetek a világbajnoki címvédőnélcikk borítóképe

Scaloni és az argentin valóság: véget értek a mézeshetek a világbajnoki címvédőnél

A nyári világbajnokságra címvédőként érkező argentin válogatottat a legtöbben talán nem a legnagyobb favoritként tartják számon, de az Albicelestével mindenképpen számolni kell a végső győzelem esélyesei között. Lionel Scaloni szövetségi kapitány a nehézségek ellenére igyekszik a legjobb tudása szerint kellően „tűzben tartani” a játékosait.