A Chelsea ismét letarolta a piacot

A Chelsea ismét letarolta a piacot

2023. febr. 2.

Január 31-én lezárult a nemzetközi átigazolási piac és az utolsó nap igazán nagy mozgásokat hozott. Aki azt hitte, hogy a 49 éves amerikai üzletember, Todd Boehly menedzserjátékában a nyári 282 millió eurós költéssel elfogytak a kreditek, azoknak csalódniuk kellett, az eseménytelenebb téli transzferidőszakban még ezt az összeget is sikerült srófolnia a Chelsea FC új tulajdonosának. A 329,5 milliós bevásárlással a londoni klub egyedül többet költött, mint a LaLiga, a Bundesliga, a Serie A és a Ligue 1 csapatai együttvéve.



Abban semmi meglepetéssel nem szolgált a piac, hogy az angol Premier League-ben voltak a legnagyobb költések.


A klubok 830 millió eurót fordítottak játékjogok vásárlására, míg a bevételi oldalon csupán 100 millió szerepelt.


Viszont a topbajnokságok közül a francia pontvadászat klubjai könyvelhették el a legnagyobb bevételeket, megduplázták a szigetországi profitot. Ennek volt köszönhető az is, hogy a Ligue 1 csapatai erősítettek a leghatékonyabban, pontosan annyit költve, mint a spanyol, a német és az olasz alakulatok összesen. Ebben pedig abszolút nem a Paris Saint-Germain járt az élen januárban.


Ziyech és a PSG bánta a Chelsea-adminisztráció túlterheltségét

A párizsiak pont a Chelsea adminisztrációjának köszönhetően lecsúsztak egyetlen igazolásukról, így Hakim Ziyech nagy bánatára maradt az egyre csak duzzadó londoni keretben.


Az Olympique Marseille volt a legaktívabb az elmúlt hetekben. A Gersonért és Bamba Diengért kapott összegeket megduplázva költöttek minőségi labdarúgókra, így a két 22 éves játékos, Vitinha a Sporting Bragából és a világbajnokság egyik óriási felfedezettje, a marokkói Azzedine Ounahi is a kikötővárosba került. Sikerült megállapodni az ukrán Ruszlan Malinovszkij kölcsönvételéről is az Atalantával.


A Dango Ouattara eladásából (új klubja a Bournemouth) az FC Lorient-nál jóváírásra került 22,5 millió euró is gyorsan gazdára talált, a második legtöbbet invesztáló, a nemzetközi kupaszereplésért hatalmas harcot folytató bretagne-i csapat többek között lecsapott Jean-Victor Makengóra az Udinesétől, Bamba Diengre Marseille-ből és Joel Mugisha Mvukára a Bodö/Glimttől. Nem sokkal maradt el ezektől az összegektől a táblázat kilencedik helyét elfoglaló Olympique Lyon sem, itt 23 millió euróval frissítették Laurent Blanc nemzetközi porondra vágyó keretét.


autoZiyech foghatta a fejét (Forrás: Sports Illustrated)



Átlagban másfél milliót szántak csapatonként erősítésre a déli országokban

Az olasz és a spanyol bajnokság csapatai is csak 31 millió euró megmozgatását látták gazdaságilag indokolt lépésnek a téli időszakban, így adódik a kérdés: a sikeres nevelőmunka és az érkező befektetőknek köszönhetően a francia pontvadászat rövid időn belül felléphet a második pozícióba a topbajnokságok rangsorában?


Ha hozzávesszük, hogy a LaLiga és a Serie A is pluszban zárta ezt az időszakot, akkor láthatjuk igazán, hogy inkább termeltek, mint kiadtak a csapatok, plusz invesztícióra, erősítésre nem futotta már.


A rendkívül rossz időszakot produkáló AC Milan a sérült Mike Maignan által motiváltan csak egy kapust, a 24 éves kolumbiai Devis Vásquezt igazolta 470 000 euróért. A másik nagy problémákkal küzdő sztáralakulat, a Juventus sem virgonckodott, de az Internél sem érezték szükségességét a beruházásoknak. A Napoli 13 pontos előnnyel megtehette volna, hogy felrakja a lábát januárban, hiszen így is a legmélyebb kerettel rendelkezik Olaszországban, a nemzetközi szereplés, a kettős terhelés sikeressége érdekében azonban kölcsönvette a kapus Pierluigi Gollinit az Atalantától és a lengyel válogatott Bartosz Bereszynskit a Sampdoriától. A legtöbbet a Fiorentina költötte azzal, hogy véglegesítette a fél éve kölcsönben a csapatnál lévő cseh, Antonín Barák szerződését.


A Bournemouth Serie A-ból érkezőkkel akarja elkerülni a kiesést

Az egyik legnagyobb mozgás az AS Románál volt: az angol Leeds Unitedtől érkezett kölcsönben középső védő, a spanyol Diego Llorente, aki mindössze nyolc PL-találkozón kapott idén lehetőséget. A norvég Ola Solbakken már január elején a csapathoz került, azonban a kölcsönbe távozók az utolsó napokra maradtak: Eldor Somurodov másfél millióért a Speziához, az uruguayi Matías Vina a kiesés ellen küzdő Bournemouth játékosa lett. Az angol pontvadászat 18. helyezettje az utolsó pillanatban megszerezte a kiváló szélső, Hamed Junior Traoré játékjogát is a hétvégén Milánóban győzedelmeskedő Sassuolótól, így a fekete-zöldek Nadir Zortea (Atalanta) és Nedim Bajrami (Empoli) kölcsönjátékával kísérelhetik meg elkerülni a kiesést.


Erősödött a Bayern, jól dolgozott a Dortmundi scout-rendszer, Fradi-játékos a fővárosban

Kétmilliós veszteséggel zárt a Bundesliga januárban, de az óvatos, annyit adok ki, amennyi bevételt termelek szemlélet, leginkább a precíz német vezetőkre volt jellemző az elmúlt években. A Bayern München Yann Sommer szerződtetésével kiváló minőségben tudja pótolni a síelés közben lábtörést szenvedett Manuel Neuert, míg az Ajaxtól ingyen érkezett Daley Blind és a Manchester Citytől az utolsó pillanatban kopogtató, a világ egyik legjobb, legsokoldalúbb szélsőhátvédjének tartott Joao Cancelo igazán nagy fogás. Az érkezők minősége – Marcel Sabitzer éjfél előtti kölcsönadása ellenére, a középpályás a Manchester Unitedhez került – azt jelenti, hogy a bajorok a Bundesliga mellett a Bajnokok Ligájában is favoritok.


A dortmundi játékosmegfigyelő-rendszer ismét jól dolgozott, a mindössze 16 esztendős belga, Julien Duranville került 8,5 millió euróért a Ruhr-vidékre az RSC Anderlechttől. Az Union Berlin jobbhátvédjének, a norvég Julian Ryerson leigazolásán túl csak Thorgan Hazard PSV Eindhovenhez történő távozása jelentett izgalmakat Edin Terzic csapatánál. Az Union Berlin Josip Juranovic mellett megszerezte a Ferencvárostól Aissa Laidouni játékjogát, de a wolfsburgi Jérome Roussillon is a fővárosban folytatja.


autoLaidouni a Bundesligában folytatja (Forrás: 1. FC Union Berlin)



Az angol élcsapatok nem igazán erősítettek, mégis az Arsenal lehet a legboldogabb

A Premier League klubjai ismét taroltak. Nyilván a Chelsea FC költéseit meg csak megközelíteni sem tudta és nem is akarta senki, de a londoniakon túl is voltak költekezők rendesen. Talán csak a rossz szezont futó Liverpool FC szakmai vezetőjének, Jürgen Kloppnak fájhat a feje igazán, hiszen Cody Gakpo korai megszerzésén túl nem biztosítottak számára összegeket a többi csapattal való versenyfutásban.


A Chelsea mentségére legyen mondva, hogy a legidősebb igazolás a kölcsönbe érkező Joao Félix volt, a maga 23 évével, így elmondható, jó kommunikációs fogásként alkalmazható, hogy az utolsó utáni pillanatban angol rekordösszegért Graham Potter alakulatához kerülő Enzo Fernándezzel együtt már a jövő csapatát építik Londonban.


A bajnoki címért versenyfutók közül a Manchester City nem igazolt, viszont könnyedén elengedte a megfelelő mennyiségű játékperceket hiányoló Joao Cancelót. A városi rivális Manchester United sem írt alá minden nap átigazolási dokumentumokat, csak a holland Wout Weghorst és az osztrák Marcel Sabitzer érkezett kölcsönbe.


Az Arsenal, Mihajlo Mudrik elvesztése ellenére is sikeresen zárta a téli transzferidőszakot: az elmúlt időszakban sokat fejlődött lengyel középső védő, Jakub Kiwior a Speziától érkezett 25 millió euróért, Leandro Trossard-ért egymillióval kevesebbet fizettek a Brightonnak és az utolsó pillanatban az Európa-bajnok olasz középpályás, Jorginho is piros-fehérre váltotta a londoni kék-fehér szerelést.


autoJorginho Londonon belül váltott csapatot (Forrás: The Telegraph)



Nagy költések és edzőkeresés a kiesés elkerülése érdekében

A Leeds United is erősödött az amerikai középpálya hiányzó láncszemével, Weston McKennie-vel, aki a Juventustól kölcsönbe érkezett, de Jesse Marsch választott korábbi csapatából is megbízható labdarúgót: Maximilian Wöber érkezett 12 millióért a Red Bull Salzburgtól. A védelem megszilárdítására a hoffenheimi Georgino Rutter is befutott, érte 28 millió eurót fizettek. Az erőn felül teljesítő, kiváló szezont futó Newcastle United leigazolta az utolsó pillanatban a fiatal, Liverpool kék felében nevelkedett Anthony Gordont: 46,5 millió eurót sem sajnált kifizetni az Everton saját nevelésű játékosáért.


A Tottenham Hotspur is célba ért január 31-én, szerződtette a sokáig ostromolt, 23 éves spanyol jobbhátvédet, Pedro Porrót, így Matt Doherty ingyen távozhatott az Atlético Madridhoz. A Southampton 63 millióval, a Bournemouth 56 millióval próbálta növelni bennmaradásának esélyeit, nagy kérdés, hogy a hatalmas invesztíció mire lesz elegendő a kiesőhelyen állomásozó csapatoknál, akik közül az Everton a legnagyobb hangsúlyt Frank Lampard utódjának kinevezésére fektette és nem költött ebben az időszakban. Sean Dyche, a Burnley FC korábbi trénere próbálja erősítés nélkül kiharcolni a kilencszeres angol bajnokkal a bennmaradást.


Kiemelt fotó: Sky Sports

Szerző

Hrutka János

Hrutka János

Hrutka János

Ötéves koromtól szippantott be a labdarúgás, erre emlékszem. Onnantól a pihenés, tanulás, futball háromszöge töltötte ki mindennapjaimat, mígnem egy ’93-as napsütötte tavaszi napon a Fradi öltözőjében találtam magam. Számos felejthetetlen pillanat a határon innen és túl, a legnagyobb ajándékkal, a válogatott piros-fehér-zöld szerelésével öltöztetve vezetett az oldalvonalon kívüli élethez. A futball világát elhagyva újra kellett tanulni járni. Az egyre magabiztosabb lépések ismét szép helyekre vittek. Ha féltem is, a helyemet megálltam: adtam játékjogot, szerveztem rendezvényt, mondtam véleményt, írtam cikket, újságot, verset, mikor mi volt könnyebb. Ahogy József Attila írja: éltem – és ebbe más is belehalt már.