A Serie A-ból kiesett, a másodosztálynál is lejjebb csúszhat a Sampdoria

A Serie A-ból kiesett, a másodosztálynál is lejjebb csúszhat a Sampdoria

2023. máj. 12.

Az olasz bajnokság (Serie A) előző fordulójában matematikailag is biztossá vált, hogy az egész idényben gyengélkedő Sampdoria nem marad bent az első osztályban. Az 1991-es bajnok és 1992-es BEK-döntős genovai alakulat kiesett az élvonalból. A klub ráadásul súlyos anyagi gondokkal küzd, így egyelőre az sem biztos, hogy a másodosztályban rajthoz tud állni a következő idényben.


A Serie A 34. fordulójában eldőlt, hogy a bajnokságban eddig csupán három meccset nyerő Sampdoria már képtelen lesz kiharcolni a bennmaradást. A mindössze 17 pontot gyűjtő Blucerchiati 11 év után újra kiesett az első osztályból.


Az egykori bajnok és BEK-döntős

Az 1946-ban a helyi Sampierdarenese és az Andrea Doria egyesülésével létrejött Sampdoria története során 65 idényt töltött a Serie A-ban, idén pedig csupán ötödik alkalommal esett ki a legmagasabb osztályból. A genovai alakulat a legnagyobb sikereit az 1990-es évek elején érte el, amikor 1990-ben megnyerte a KEK-et, az 1990-1991-es szezonban az olasz bajnokság élén végzett, 1992-ben pedig csak hosszabbításban veszítette el a BEK-döntőt az FC Barcelona ellen. A Coppa Italiát összesen négyszer elhódító együttes utoljára 1994-ben diadalmaskodott a sorozatban.


A legendás Vujadin Boskov csapatában akkoriban olyan korszakos meghatározó játékosok fordultak meg, mint Roberto Mancini, Gianluca Vialli, Attilio Lombardo, Gianluca Pagliuca vagy a 2014-ben a Budapest Honvédot is irányító Pietro Vierchowod.


A bajnoki címet követően három évvel még összejött egy harmadik helyezés, majd szerényebb eredmények következtek, 1999-ben pedig kiestek az első osztályból és négy szezont a másodosztályban töltöttek. Ezután egy negyedik, ötödik és hatodik helyet is elértek az újabb, 2011-es kiesésig, majd a másodosztályú rájátszás bajnokaként azonnal visszatértek és egészen mostanáig tagjai is voltak a Serie A mezőnyének.


auto_altA '90-es évek sikerkovácsai (Forrás: thesefootballtimes.com)


A kétes megítélésű tulajdonos

Az elmúlt évtizedben előfordult, hogy csak a mezőny második felében végzett a Samp, de igazi kiesési gondjai kevésszer voltak az együttesnek, miközben a 2009-es a kupadöntőt csak tizenegyesekkel vesztették el a Lazióval szemben. 2015 tavaszán még a hetedik helynek tapsolhattak, 2020-ban és tavaly viszont csak a 15. helyen zártak a végelszámolásnál.


Az egyesület tulajdonjogait 2014-ben az olasz filmproducer, Massimo Ferrero ingyen szerezte meg, vállalva a klub 15 millió eurós adósságának törlesztését. A labdarúgás rajongójának számító Ferrero megosztó személy hazájában, az állandó szarkasztikus megjegyzései miatt sokan nem tudják eldönteni, hogy viccelődik, vagy komoly mentális problémái vannak. A klubot kezdetben stabil alapokra helyezte és jobb eredmények jöttek, így a Sampdoria szimpatizánsai megbarátkoztak a különc klubvezetővel. Idővel azonban egyre több hatósági eljárás folyt ellene különféle pénzügyi csalások miatt, így a népszerűsége is jelentősen csökkent. Ferrero képtelen volt helyreállítani a renoméját a szurkolók felé, rendszeressé váltak az ellene zajló tüntetések.


A 2020-2021-es szezon végén Claudio Ranieri a kilencedik helyre kormányozta be az együttest, de a rutinos szakember ezt követően távozott és a vezetőség nem profi hozzáállásúnak minősítette – itt már azért sejthető volt, hogy súlyos problémák húzódnak a felszín alatt. A klubvezető ekkoriban a negatív megítélése miatt már csak elvétve tűnt fel a stadionban, állandóan tüntettek miatta, halálos fenyegetéseket is kapott. 2021 decemberében a tulajdonost vállalati bűncselekmények elkövetése miatt letartóztatták. Helyette az 1990-es évek sikercsapatának hátvédje, Marco Lanna lett a klubelnök, azonban Ferrero továbbra sem volt hajlandó eladni az egyesület tulajdonjogait, így azóta is övé a csapat.


A leggyengébb első osztályú szezon

A 2021-2022-es szezont Ranieri távozása után Roberto D’Aversa irányításával kezdték, majd a bajnokság derekánál az annak idején a csapatot sikeresen irányító, azóta mindenhol csúnyán megbukó Marco Giampaolo vette át a gyeplőt. A régi-új tréner a 15. helyen benntartotta az együttest, azonban miután az aktuális szezonban még a tizedik fordulót után is nyeretlenek voltak, megköszönték a munkáját, helyette pedig tavaly októbertől Dejan Sztankovics lett a Samp edzője.


Az Inter egykori csupaszív szerb középpályása nagyon fogadkozott, hogy fel fogja rázni az együttest, és bár az első mérkőzést rögtön meg is nyerték, azóta is csupán három győzelmet arattak. A Sampdoria 34 forduló alatt szerzett 17 pontjával sereghajtó és elsőként esett ki a bajnokságból. Sztankovics sem tudott segíteni az anyagi és morális válságban lévő csapaton.


„Óriási csalódottságot és szomorúságot érzek. Megpróbáltuk, mindent beleadtunk, de nem sikerült. Köszönettel tartozom a szurkolóknak, hogy végig mellettünk álltak, pedig nem működtek a dolgok. Ez a csapat és a klub sokkal többet érdemel ennél. Remélem, hogy sikerül megoldani a problémákat, és a Sampdoria hamarosan visszaemelkedhet az őt megillető helyre” – mondta el a szakember a kiesés után.


A 2022-2023-as szereplés a klub történetének valaha volt legrosszabb szezonja lesz, hiszen a hárompontos érában sosem szereztek még ennyire kevés pontot. A 2010-2011-es kiesés alkalmával 36 pontot gyűjtöttek és a 20 csapatos mezőny 18. helyén végeztek.


Ami igazán fájó lehet a szimpatizánsok számára, hogy a Samp tükörsimán, teljesen megérdemelten esett ki a bajnokságból. A genovaiak szerezték eddig a legkevesebb (20) és kapták a legtöbb gólt (61) a mezőnyben. Emil Audero az elmúlt években hiába tartozott a Serie A jobb kapusai közé, a gyengén muzsikáló védelem mögött sokszor került kiszolgáltatott helyzetbe, pedig Bram Nuytinck, Jeison Murillo vagy Nicola Murru személyében vannak olyan rutinos játékosok a hátsó alakzatban, akiktől elvárható lett volna a kiegyensúlyozott teljesítmény. A középpályán is hiánycikk volt az igazán karizmatikus produkcióra képes karmester, hiszen a veterán Tomás Rincón mellett Filip Djuricic és Abdelhamid Sabiri is legfeljebb csak villanásokra volt képes. A csapat legjobb góllövője az a Manolo Gabbiadini lett hat találattal, aki végig kitartott a csapat mellett. A 40 éves Fabio Quagliarella sérülésektől és fizikai problémáktól hátráltatva egyetlen gólra sem volt képes, aligha lehetett már tőle várni, hogy idén is a hátán vigye a csapatot. Jesé Rodríguez februári megszerzése pedig legfeljebb egy utolsó utáni pánikigazolásként aposztrofálható.


A kiesésnél is nagyobb lehet a baj

Mivel Ferrero egyelőre nem adta el a klubot, ellene pedig eljárás folyik, a Sampdoria vélhetően csak akkor állhat rajthoz a következő szezonban a másodosztályban, ha valamilyen formában rendeződnek ezek a kérdések. Ha nem tudja tisztázni magát, a tulajdonosnak aligha marad más választása, mint a klub tulajdonjogainak eladása, hogy a Sampdoria legalább a másodosztályban rajthoz állhasson. Jelen állás szerint súlyos anyagi gondokkal küzdenek. Amennyiben nem sikerül megoldást találni a problémákra, a szabályok szerint a Blucerchiati ősztől csak a Serie D-ben versenyezhet. Addig azért még van idő, de Olaszországban igenis számolni kell ezzel a lehetőséggel. Emlékezhetünk rá, hogy az elmúlt években a nevesebb csapatok közül a Parma, a Bari, a Palermo vagy a Catania is a negyedosztályból volt kénytelen újrakezdeni a működését.


Egy évvel ezelőtt a Genoa kiesett a Serie A-ból, a városi rivális átérezte a helyzet súlyát és a lehető legjobban megerősítette a keretét a másodosztályra, ahonnan azonnal kiharcolta az egyenes ági feljutást. A Grifoni a 2023-2024-es idényben már újra a Serie A-ban versenyezhet, azonban hiába tért vissza, a Sampdoria kiesése miatt az egymást követő második szezonban sem rendezik meg a mindig hangulatos Derby della Lanternát a két nagy ellenlábas között.


Furcsa módon most éppen a Genoa szolgálhat követendő példaként a Samp előtt. A friss kieső abban a cipőben jár, mint a nagy ellenlábas egy évvel ezelőtt, most pedig nekik kellene hasonló alázattal és komolysággal kiharcolniuk a visszajutást – amennyiben rendeződnek a viszonyok és elindulhatnak a Serie B-ben.


A szerző az Azzurri nevű közösségi oldal szerkesztője, amennyiben az olasz labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:

https://www.facebook.com/azzurri.hu


Kiemelt kép: squarespace.com

Szerző

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.