Messi mellett megtáltosodnak a fiatalabb csapattársak

Messi mellett megtáltosodnak a fiatalabb csapattársak

2024. okt. 11.

A nyolcszoros Aranylabda-győztes Lionel Messi immár több mint egy éve az MLS-ben szereplő Inter Miamit erősíti. A David Beckham által létrehozott floridai klub az előző szezonban megnyerte a Leagues Cupot, a jelenlegi idényben pedig az észak-amerikai bajnokság alapszakaszának élén végzett, a végső győzelem legnagyobb esélyese. Messi nem csak versenyképessé tette a liga egyik leggyengébb csapatát és hatalmas médiaérdeklődést generált, hanem jelenlétével pozitív hatást gyakorolt csapattársaira is.


Az MLS mezőnyéhez 2020-ban csatlakozó Inter Miami az első négy szezonjában képtelen volt meghatározó csapattá válni a bajnokságban. Kétszer ugyan már korábban is bejutott a rájátszásba, de mindkétszer az első adandó alkalommal búcsúzott a további küzdelmektől. A 2023-as idény első felében gyengén teljesített, így sereghajtó volt, amikor nyáron David Beckham hívására Lionel Messi a klubhoz igazolt, miután lejárt a szerződése a Paris Saint-Germainnél. Az argentin világklasszist rövid időn belül több egykori csapattársa követte a napfényes Floridába, Jordi Alba, Sergio Busquets, idén januárban pedig Luis Suárez is Miamiba költözött.


Az új lendületet kapó csapat ugyan az MLS rájátszásába már nem tudott bejutni a nagy hátránya miatt, tavaly nyáron viszont megnyerte a mexikói és az amerikai bajnokság csapatai számára kiírt sorozat, a Leagues Cupot.


Messi egy szempillantás alatt őrületet okozott az Egyesült Államokban, az Inter Miami mérkőzéseit rendre telt ház előtt játszották a Fort Lauderdale-i Chase Stadiumban. 


A csapat idegenbeli mérkőzéseit nem egyszer az adott város amerikaifutball-stadionjában rendezték, hogy még több jegyet adhassanak el a meccsekre. Arról nem is beszélve, az összecsapásokon rendszerint olyan hírességek teszik tiszteletüket, akik azelőtt nem sokszor jártak MLS-meccseken. Az egész liga népszerűsége nőtt a sportág meghatározó játékosának érkezésével, az Inter Miami meccsei iránt az Egyesült Államokon belül és a világ minden tájáról hatalmas érdeklődés mutatkozik.

 

Új szerzemények Messiéken kívül

Messi és a további sztárjátékosok érkezése óta kevesebb szó esik az Inter Miami már előtte is meglévő, és a Messiék időszaka alatt a csapathoz szerződőkről. Pedig Beckhamnek nem csupán az aktuális eredményesség volt a terve a nagynevű labdarúgók szerződtetésével, hanem igyekezett minőségi fiatal játékosokkal, kiegészítőemberekkel megerősíteni az Inter Miami keretét, utánpótlásbázisát.


Az angol klubtulajdonos – Messin keresztül – jó kapcsolatot épített fel az argentin labdarúgó-szövetség elnökével, Claudio „Chiqui” Tapiával, melynek eredményeként az argentin felnőtt és korosztályos válogatottak a klub létesítményeiben edzőtáboroztak, míg az amerikai klub több tehetséges argentinra lecsapott az elmúlt bő egy évben.


Messi szerződtetése óta ígéretes jövő előtt álló labdarúgók csatlakoztak az Inter Miamihoz, mint Federico Redondo (Argentinos Juniors, 7,45 millió euró), Tomás Avilés (Racing Club, 6,3), Facundo Farías (Colón, 5,5) vagy éppen a paraguayi Diego Gómez (Libertad, 2,7). Továbbá két idősebb paraguayi játékos is hozzájuk került: David Martínez (River Plate) kölcsönben, Matías Rojas (Corinthians) pedig szabadon igazolhatóként kötött ki Floridában, míg a jobbhátvéd Marcelo Weigandt a Boca Juniorstól kölcsönbe érkezett.


A fiatalabbak közül többen már az Inter Miamiban is bizonyítani tudták rátermettségüket – Farías térdszalag-szakadása miatt hosszabb ideje harcképtelen, a többiek viszont már az MLS-ben is letették a névjegyüket.


Különösen Gómez játékán látszik, hogy mennyire feldobta a lehetőség, meccsről meccsre nagy kedvvel futballozik, és 18 találkozón már három gól és hét előkészítés került a neve mellé. A 20 éves középpályás a klubcsapatában nyújtott kiváló teljesítményével a paraguayi válogatott meghívóját is újra kiérdemelte, a szeptemberi vb-selejtezőkön pedig megszerezte első gólját a nemzeti csapatban a brazilok legyőzése alkalmával.


A frissen érkezettek mellett a csapatnál már ott lévő labdarúgók többségének játékára is pozitívan hatott a sztárok érkezése.


Ugyan az Inter Miami új vezetőedzőt is kinevezett Gerardo „Tata” Martino személyében, valószínűleg az új edzői stáb önmagában kevés lett volna ahhoz, hogy ilyen változások történjenek. A világsztár érkezők azonban új impulzust adtak a csapatnak, felkarolták és valósággal húzták magukkal a többieket.

 

Az Inter Miami meglévő alapmagja

A csapatot hosszabb ideje (értsd Messiék érkezése előtt) erősítő játékosok közül többek teljesítménye látványosan feljavult az elmúlt időszakban. Drake Callender eddig is az MLS legjobb kapusai közé tartozott, de meglehetősen szellős védelem dolgozott előtte, azonban mióta több támogatást kap a mezőnyjátékosoktól, még jobb teljesítményre képes. A 27 éves hálóőr a tavalyi Leagues Cup legjobb kapusa lett, és azóta is nagyszerű védéseivel és karizmatikus fellépésével biztosítja a stabilitást a gólvonal előtt.


A védelemben a 22 éves Ian Fray lehet különösen feldobva. A fiatal saját nevelésű hátvéd súlyos sérülése után tavaly tért vissza ismét a pályára, fáradhatatlan lelkesedést jelentett számára, hogy Messiékkel játszhat együtt a hosszú rehabilitáció után. Fray ugyan nem állandó alapember, de 13 pályára lépése alatt hátvéd létére két gólt is szerzett.


Fotó: EFE
Fotó: EFE


A 19 esztendős Benjamín Cremaschi a megerősített csapatban is megkapta a lehetőséget, így együtt játszhatott Messiékkel, ami kétségtelenül jó hatással volt a feltörekvő játékos önbizalmára. A sokoldalú középpályás ugyan az utóbbi időben némileg elkezdett háttérbe szorulni, 21 mérkőzésen három gólt szerzett a folyamatban lévő szezonban. A náluk jóval több tapasztalattal rendelkező Robert Taylor teljesítménye ugyancsak tovább javult a keret megerősítésével. A 29 éves finn állampolgárságú balszélső a harmadik idényét tölti az Inter Miamiban: az elsőben három, a másodikban négy, a jelenlegiben pedig már öt gólnál jár négy előkészítés mellett.


Ugyanakkor nem mindenki járt jól a sztárok érkezésével. Az Inter Miami tavaly januárban nagy reményekkel szerződtette az MLS legnagyobb sztárjai közé tartozó Josef Martínezt. Az Atlanta Uniteddel korábban bajnoki címet és aranycipőt nyert venezuelai támadónak egy év után távoznia kellett. A rutinos gólvadász 40 meccsen 12 gólt szerzett az Inter Miami színeiben 2023-ban, együtt játszhatott Messivel az elmúlt évad második felében, ám Suárez érkezésével létszámfelettivé vált, felbontották a szerződését. Valószínűleg ő sem érezte magát komfortosan a megváltozott környezetben, mert Martínez ismét egy olyan kisebb csapathoz igazolt (CF Montréal), ahol ő lehet az első számú játékos.

 

Aki a legtöbbet profitálhat

A sikertelen európai próbálkozása után 2022 januárjában az Inter Miami biztosított lehetőséget a tehetséges támadó, Leonardo Campana fejlődésének. A még mindig csak 24 éves ecuadori csatár általában kiegészítő ember volt, azonban 32 góljával már a klub történetének legeredményesebb játékosa. A bajnokság előző kiírásában kilenc, a mostanában eddig nyolc találat fűződött a nevéhez, és hiába tűzdelték tele világsztárokkal az Inter Miami támadósorát, Campana továbbra is megkapja a lehetőséget, akár középcsatárként, akár szélsőként.


„Sokat segített a fejlődésemben játékosként és emberként is, hogy ilyen csapattársakkal vagyok körülvéve. Lionel Messi és Luis Suárez hihetetlen játékosok, el sem tudtam képzelni, hogy milyen lehet velük futballozni, amíg nem lettek a csapattársaim. Suáreztől többször kértem már tanácsot, de mindenekelőtt igyekszem mindent figyelni, amit a pályán csinál. Tisztában vagyok vele, hogy folytatnom kell a feltérképezését, és igyekszem elsajátítani a mozgását. Olyan játékos, akitől csak tanulni lehet, hiszen minden csapatában gólkirály volt. Kiváltságosnak érzem magam, hogy ilyen játékosok mellett fejlődhetnek nap mint nap”


nyilatkozta az uruguayi támadóról.


Campana a beszélgetés során azt is kiemelte, hogy Messi minden csapattársából kihozza a legjobbat:


„Rendkívül nyugodt és alázatos az edzéseken. Mindannyian felnézünk rá, csak tanulni tudunk tőle. Legszívesebben mindig ott lennék mellette a pályán, mert óriási élmény érezni a kisugárzását. Már az első edzésen lenyűgözött mindenkit, olyan gólokat lőtt, ami után megálltunk és mindannyian tapsoltunk. Ennyit tesz egy ilyen játékos jelenléte, olyan megoldásokra képes, amire senki más a világon. Az egész csapatot jobbá tette maga körül, úgy érezzük, hogy semmi sem lehetetlen mellette.”

 

Fotó: Inter Miami
Fotó: Inter Miami



Lionel Messi klubcsapatán kívül hazája válogatottjára is abszolút pozitív hatást gyakorolt veteránként. Az FC Barcelona korábbi klasszisa csapatkapitányként az elmúlt években páratlan sikerekhez segítette az argentin válogatottat, hiszen az Albiceleste 2021-ben és 2024-ben megnyerte a Copa Américát, 2022-ben pedig világbajnok és Copa Finalissima-győztes lett.


Az argentin válogatott fiatalabb tagjait feldobta a lehetőség, hogy gyermekkori példaképük mellett futballozhatnak, akiért bármire képesek a pályán. A jelenséget Messi jóbartája, Rodrigo De Paul fogalmazta meg találóan:


„Leo a hajó kapitánya. Mindent, amit teszünk, azt érte tesszük a lehető legnagyobb örömmel. Azt akarjuk, hogy még sokáig ott legyen a rivaldafényben elöl, mi pedig hátulról támogatjuk őt.”




Az ecuadori csatár az Inter Miami másik két egykori Barca-játékosának szerepéről is beszélt:


„Sergio Busquets teljesen más, mint egy átlagos védekező középpályás. Elképesztő nyugalmat és békét sugároz, amikor nála van a labda. Jordi Alba a csapat mókamestere, állandóan viccelődik, a pályán pedig elképesztő labdákat ad, becsukott szemmel is tudom már, hogy merre fut a bal szélen.”


Hamarosan kiderül, hogy az Inter Miami lendülete kitart-e a végsőkig és a Supporters’ Shield után az MLS Cup megnyerésével képes lesz-e feltenni a koronát az eddigi nagyszerűen teljesítményére.

A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:

https://futballtango.blog.hu/

Kiemelt fotó: MLS

Szerző

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.