Minden idők legerősebb olimpiai mezőnye állt össze, de férfiválogatottunknak már semmitől sem kell tartania

A házigazda kiléte

A XXI. század során először tartanak nyári olimpiát egy kézilabda-nagyhatalom szívében, éppen a legnagyobbéban. A rendező a tizenkét csapatos mezőnyben rendre kap egy helyet, általában a kijutó csapatok nagy örömére, így az ezredforduló óta egy csoportba lehetett kerülni az ausztrálokkal, a görögökkel, a kínaiakkal, a britekkel, a brazilokkal és a japánokkal. Közülük egyedül a brazilok azok, akiket nem látna mindenki szívesen az ellenfelei között, 2016-os rendezőként ki is tettek magukért, negyeddöntősök lettek, akárcsak 2004-ben az egy nyárra összekalapált görögök.

Most ellenben az olimpiai és Európa-bajnoki címvédő Franciaország a vendéglátó. Amennyivel könnyebbé vált így a kijutás – a tavalyi vb 10. helye is olimpiai selejtezőtornát ért Szlovéniának –, annyival durvább lesz a játékokon helyt állni.

Az élmezőny kiszélesedése

A kézilabda ugyan nem lett valódi világsportág, a 32 csapatos világbajnokságok komolytalan meccsek sorát hozzák, az Európán belüli rivalizálás azonban a többszörösére nőtt a XX. századhoz képest. Ha csak az utolsó olyan olimpiát megnézzük, amelyet kézibirodalomban tartottak, óriási a különbség. Az 1992-es barcelonai játékokra Jugoszlávia hiába kvalifikálta magát, a délszláv háború kitörése miatt a küldöttségének távol kellett maradnia; de békés esetben is csak egy együttessel kellett volna számolni déli szomszédságunkból. Azóta az utódállamok egymással is versengenek már a kvótáért is, a mélypontot a legutóbbi tokiói olimpia hozta, amelyre egyik sem jutott el. Párizsban Horvátország és Szlovénia is ott lesz.

A XX. század végének kézilabdázásához képest van egy nagy eltűnőnk, Oroszország, és nemcsak az ukrajnai háború miatt. A barcelonai játékokat éppen Független Államok Közössége néven nyerte meg, ám rajta kívül csak Svédország számított akkoriban aranyesélyesnek. A dán és a norvég férfivonal még csak álmodott arról, hogy a nők szintjére emelkedjen, a franciák ekkor kezdtek el felemelkedni, miközben a keleti blokk egykori nagyjai – Románia, Csehszlovákia, Magyarország – mentek lefelé, a mezőny második felébe – akárcsak az egyesített Németország. Egyiptom pedig még annak is örült, hogy megverhette Brazíliát.

Most nincs nagy hiányzó

Az északi és déli riválisok megsokasodása, a nyugatiak megjelenése miatt az olimpiára, az olimpiai selejtezőre, sőt időnként az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra sem egyszerű eljutnia a legtöbb nagy kézilabdanemzetnek. Az éremvárományosok közül az athéni játékok előtt – még éppen a selejtezőtornák nélküli korszakban – elbukott a Sterbik Árpád fémjelezte bombaerős Jugoszlávia, a londoni játékok előtt az újabb átmeneti időszakot élő Németország, többek között a magyar válogatott győzte le őket a kvalifikációs tornákon. A selejtezőtornás időszak nagy vesztesei között Rio előtt ott találjuk a szintén Sterbik fémjelezte Spanyolországot, amely friss Eb-ezüstérmesként Svédországgal és Szlovéniával találta magát egy selejtezőcsoportban, Malmőben. Körbeverés után kevesebb lőtt góllal(!) szorult mögéjük, negyven év után először kellett olimpiát kihagynia.

Tokió előtt a horvát válogatott lett – szintén az előző Eb döntőseként – egy furcsa körbeverés áldozata Montpellier-ben. Az esélyeknek megfelelően kikaptak a franciáktól és legyőzték a portugálokat, az utolsó körben pedig nagyon drukkoltak a már tét nélkül pályára lépő, csúcsfavorit házigazdáknak. A franciák koncentrációja alábbhagyott az utolsó másodpercekben, így a portugálokat vitték magukkal az olimpiára.

Akik aztán Tokióban Bahreint tudták csak felülmúlni és kiestek a csoportmeccseken, Franciaország pedig magabiztosan megnyerte a játékokat. A kétszeres olimpiai bajnok Horvátország húsz év után először maradt otthon.

A párizsi tizenkettőt tekintve talán csak egy olyan csapatot lehet mondani, amelynek a múltja és a kerete képességei alapján feltétlenül ott kellene lennie közöttük: Izland. De egyrészt valakinek matematikailag is ki kellett maradnia Európa erős együttesei közül, másrészt az északiak nem is mutattak olyan játékot és egységet az idei Eb-n, amely messze repíthette volna őket. Valószínűleg nem kellett volna elzavarni a kispadról Gudmundur Gudmundssont, a történelmi sikerek kovácsát a tavalyi vb balszerencsés alakulása miatt – de ez nem a mi gondunk.

A top3 és a top4

Az elmúlt évek világversenyei alapján Franciaország, Dánia, Svédország és Spanyolország a mezőny előtt jár, az aranyat tűzheti ki célként Párizsban. Az első három esetében ez nem is kérdés, a legutóbbi három világverseny győzteséről beszélünk. Közülük is a csúcsesélyes a házigazda és olimpiai, illetve Eb-címvédő francia válogatott, amelyben Nikola Karabatic a negyedik ötkarikás bajnoki címével akarja lezárni bámulatos pályafutását.

A legutóbbi három vb győzteseként, a legutóbbi olimpia ezüstérmeseként Dánia hasonló eséllyel pályázhat a végső győzelemre, Svédország pedig a története során gyűjtött már négy olimpiai ezüstöt, elege lehet belőle.

Az Eb-specialista Spanyolország katasztrofálisan szerepelt a januári kontinensbajnokságon – tíz góllal kikapott a később keveset mutató horvátoktól, ikszelt az osztrákokkal és a csoportjából sem ment tovább –, de villámgyorsan összekapta magát. Tegyük azért hozzá, az Európa-bajnokságon úgy kapott 39 gólt Horvátországtól, hogy két világklasszis kapusa, Pérez de Vargas és Sergey Hernández összesen egy darab védést mutatott be – a maga módján ez is bravúr…

A granollersi olimpiai selejtezőtornán aztán erődemonstrációt tartott az ibériai gárda a másik délszláv elitalakulat, Szlovénia ellen: 20–13-as félidő után 32–22-re nyert, így gond nélkül eljutott a játékokra. A legutóbbi olimpián és a legutóbbi két vb-n bronzérmes lett, nyilván szeretne fényesebb medált, bár inkább csak érem-, mintsem aranyesélyesnek tűnik.

A sikeréhes üldözőboly

A masszív üldözőboly tagjai közül az olimpiai selejtezőben régi fényében csillogott Horvátország, egy bátor, már-már vakmerő lépésnek köszönhetően. A rossz magyar szokást átvéve évek óta stratégia nélkül cserélgeti a kapitányait – mi ebből végre kinőttünk –, a tavalyi vb-9. helye után kinevezett Goran Perkovacról viszont meg lehetett jósolni, nem lesz hosszú életű a kispadon. Játékosként olimpiai bajnok lett 1996-ban, de hatvanéves koráig nem vezetett igazán nagy csapatot; most egy év jutott neki a nemzeti csapat élén, miután az Eb középdöntős csoportjában az utolsó helyen kötött ki. (Zárásként hiába győzte le simán a már tét nélkül játszadozó házigazdákat, a németeket.)

A szűk időablak ellenére a horvát szövetség váltott, és a szintén németországi olimpiai selejtezőre Dagur Sigurdssont, az Ausztriában és Németországban egyaránt ismerős izlandi trénert nevezte ki. Ő klubedzőként és szövetségi kapitányként is dolgozott Ausztriában, majd hat évig vezette a Füchse Berlint, 2014-ben pedig a német szövetség bizalmát is elnyerte. Fényes időszak következett, a 2016-os Eb-arannyal és olimpiai bronzzal, mégsem maradt sokáig, a legutóbbi hét évet Japánban töltötte. Tavaly ősszel az ázsiai olimpiai selejtező megnyerésével a távol-keleti együttes kvótát szerzett, Sigurdsson azonban februárban szerződést bontott, márciusban pedig még egy válogatottat kirepített Párizsba. A horvátokkal Hannoverben az osztrákokat és a németeket is váratlanul magabiztosan győzte le (35–29, illetve 16–10-es félidő után 33–30), ezzel a horvátok is bejelentkeztek egy olimpiai éremre.

Azt viszont még nem tudjuk, más nemzetek ellen tud-e így száguldani a nagy múltú délszláv válogatott, és Sigurdsson hosszú távon mennyire lesz megoldás. A sztáredzők számukra teljesen idegen környezetben kapitányként nem szoktak maradandó alkotni, legalábbis errefelé ezt tapasztaltuk.

A német válogatott Sigurdsson 2017-es távozása óta nem tudja megközelíteni a vele elért eredményeket, Alfred Gíslason 2020-as, logikus kinevezése sem hozott egyelőre átütő sikert. A Magdeburg és a Kiel legendás izlandi trénere eddigi négy éve alapján Németország egyértelműen a legjobb négyes mögött jár, még ha az idei Eb-n, hazai környezetben – a spanyolok korai kiszállásának is köszönhetően – be is brusztolta magát az elődöntőbe. Éremszerzésre már nem volt igazi esélye, a nyolc között azonban törzstagnak számít.

Leginkább a negyeddöntőre esélyes a korábban már említett, idei Eb-6. szlovén együttes, továbbá Egyiptom és Norvégia. Az afrikai kézilabdázás stabil vezércsillagának látszó egyiptomiak tavaly a Szegedről távozó Carlos Pastorra bízták a válogatottat, de csak az olimpia végéig. Ebből bármi lehet, a spanyol vonal folytatása nem tűnik rossz gondolatnak, az előd, Roberto García Parrondo viszont magasra tette a mércét azzal, hogy két vb-negyeddöntő között olimpiai elődöntőig vitte Tokióban a sztárcsapatot.

Pastor is nagy kaliberű tréner, 2005-ben világbajnok lett Spanyolországgal, szegedi évtizede alatt viszont szinte csak a hazai mezőnyben tudott eredményeket felmutatni. A válogatott más tészta, sokkal kevesebb közös munkaidőt jelent, Pastor játékkal kapcsolatos szigorú felfogása pedig kétélű fegyver. Nagyon jót és nagyon rosszat is tehet Egyiptomnak.

A norvégokat a tatabányai selejtezőtorna alapján már elemeztük. A szerényebb mutatványuk után váratlanul jó játékkal leptek meg minket a második körben, ugyanakkor szívesen újranéznénk ezt a meccset úgy, hogy a magyar válogatottnak nem kell készülnie közben a másnapi portugálok elleni csatára is, amely számunkra mindenképpen sorsdöntőnek számított.

Az idei olimpiai mezőnyben Argentína és Japán inkább kellemetlen, mintsem veszélyes ellenfélnek számít, bár látványos fellángolásokra képesek egy-egy alkalommal. A negyeddöntőért azonban így is öldöklő csatát folytathat a csapatok többsége.

Köztük természetesen Magyarország is, amely az Európa-bajnokság után az olimpiai selejtezőben is megmutatta mentális erejét, az egyéni és csapatszinten benne rejlő lehetőségeket. Az elmúlt egy év leglátványosabban fejlődő csapata címére is pályázhat: a tavalyi vb a negyeddöntő elérése után inkább a lemaradásunkat mutatta meg a top4-hez képest, az idei Eb és az olimpiai selejtező az előrelépést.

Legmagasabban jegyzett játékosa, Máthé Dominik újbóli sérülése ellenére a stabilitás látszik, bár egy ilyen cselezőképességű átlövő nagyon elkelne az olimpiára. Létezik már védekezésünk, a jobb oldalon már világszínvonalú a szélsőjátékunk, magabiztos az emberelőnyös támadás, megvan az átlövői tudás, ami a kiemelkedően erős beállós játékkal együtt szintén döntő faktor. Chema Rodríguez gazdagon variálhatja az irányítókat, és két érett, klasszis kapust is kivihet majd Párizsba.

Jelen állás szerint minden belső posztra legalább két olimpiai szintű kézilabdázót tudunk felmutatni, a skandináv erőnléti munkával pedig a sorozatterhelést is elviseli a keret. Az előzmények alapján magasra tűzi majd a célokat a hosszú távú bizalmat élvező kapitány, ami egyre inkább jót tesz a társaságnak. Férfiválogatottunk a története során ötször lett negyedik a nyári játékokon (egyszer nagypályán, négyszer kispályán), Mikler Rolandnak és Lékai Máténak is jutott már belőle. A lelkünk mélyén valami másra vágyunk mindannyian.

De lássuk végül a kalapokat, amelyeket az aranyesélyeknél véletlenül sem sikerült úgy elkészíteni, hogy tükrözzék az erőviszonyokat – ezt tízből tíz kézilabda-drukkernek nem is kell magyarázni. Hasszan Musztafának, a nemzetközi szövetség egyiptomi elnökének a válogatottja máris jól járt, a három legnagyobb favorit közül biztosan elkerüli az egyiket, rosszabb sorsolással is minden sansza meglesz a továbbjutásra. Valamennyi riválisa nehezebb helyzetbe kerülhet viszont, de Magyarország számára a top3 összesorsolása mellett is reális lenne az esély a folytatásra. (Sorsolás április 16-án.)

1. kalap: Dánia, Spanyolország

2. kalap: Horvátország, Norvégia

3. kalap: Magyarország, Németország

4. kalap: Szlovénia, Franciaország

5. kalap: Svédország, Egyiptom

6. kalap: Argentína, Japán

Kiemelt kép: Paris 2024