N’Golo Kanté visszatért és ellopta show-t Bellingham és Gakpo elől

Az összecsapásokat figyelve még egy dupla eszpresszó mellett sem emelkedhetett meg senkinek sem a pulzusa. Hét gól esett a két csoport találkozóin, ez jócskán elmarad az első két nap 16 találatától, így a fókusz ezúttal távolabb került a támadókról, inkább a védelemben és a középpályán nyújtottak maradandót a válogatottak legjobbjai.

Gakpo nem csak gólt szerzett, a párharcokban is eredményes volt

A Lengyelország–Hollandia találkozón 13 perc gondolkodási időt adott Ronald Koeman csapata azoknak, akik az esélytelenebb lengyelekre tették volna az összes pénzüket Adam Buksa vezető találatát követően (16. perc). A válasz nem váratott sokat magára. Cody Gakpo a mögöttünk hagyott szezonban 16 gólt termelt (nyolc a Premier League-ben, négy-négy az Európa-ligában és a Ligakupában), és most is folytatta ezt a sorozatot, a 29. percben betalált. A Liverpool kiválóságának öt kísérletéből kettő is kaput talált, öt cseléből mindegyik sikeresnek bizonyult és a párharcokban is gladiátorként viselkedett. A földön 13 párharcából 11-et megnyert, és a levegőben is több volt, mint meggyőző: ötből csak egyszer tudták elfejelni előle a labdát a lengyel védők.

Eriksen játékának nem a gólja miatt örültünk első sorban

A holland játékos imponáló teljesítménye mégsem érdemelhette ki az első játéknap legjobbja címet nálunk, bár nem volt nagy a konkurencia. Először egy szlovén–dán meccs szeretett volna új híveket toborozni a labdarúgásnak, ám az nem valószínű, hogy ez lesz bármelyik csapat referenciavideója. A találkozón a Manchester United dán klasszisát, a 32 éves Christian Eriksent választották a legjobbnak, aki a góljával nem csak szerzett egy pontot a hazájának, hanem meg is duplázta a szezonbeli manchesteri termését. A középpályásnak volt hét helyzetkialakítása, 11,5 kilométert futott és 88 százalékos hatékonysággal játszotta meg a társakat. A legnagyobb pozitívuma a játékának mégis az volt, hogy az után, hogy az előző kontinenstornán aggódtunk érte (2021-ben a Finnország elleni első csoportmérkőzésen megállt a szíve, újra kellett őt éleszteni), most újra láthattuk őt Eb-meccsen futballozni.

Az angolok meggyőzően, de mérhetetlenül unalmasan futballoztak

A legértékesebb csapat az egyik legértékelhetetlenebb teljesítményt nyújtotta. A három pontot ugyan bezsebelte Gareth Southgate együttese, ám Anglia az eddigi legunalmasabb meccset játszotta Szerbia ellen. A vezető góljuk után visszavettek az angolok, és ez nem is volt meglepő a kapitány évek óta megszokott, felettébb óvatos biztonsági játékának ismeretében.

A szerbek az egész meccsen összesen hatszor kísérleteztek, Jordan Pickford szolgálataira csak egyszer volt szükség, a helyzetek minőségét szemléltető xG-mutató pedig 0,18-at jelzett, tehát esélyük sem volt a gólszerzésre. Az egyik csapat 11-szer, a másik 12-szer jutott az ellenfél tizenhatosán belülre, ami ilyen játékosokat és keretek látva olyan kevés, mint az 1–0-s vereség után Szerbia pontjainak a száma.

Jude Bellingham azonban ebből az ingerszegény környezetből is kihozta a maximumot és megmutatta, hogy nem is annyira véletlenül rúgta jelentősen felül az idei xG-értékeit, vagyis szerzett sokkal több gólt annál, mint amire a helyzeteinek minősége predesztinálta őt. Ezúttal is csak egyszer kellett az ellenfél kapuja előtt bóklásznia, három pont lett a fizetség. A Real Madrid sztárjának hatékonysága hihetetlen ebben a szezonban, ezúttal is gólra váltotta – fejjel – az egyetlen helyzetét. Mellette kivétel nélkül minden hosszú indítása pontos volt, a 96%-os passzhatékonysága kroosi magasságokba emelte őt.

Bellingham hatékonyságát csak Kanté fáradthatatlansága überelte

Ha az angolok húszesztendős vezére a mérkőzés másnapján, egy regeneráló itallal a kezében leült a szállodai szoba óriás képernyője elé, rezignált arccal vehette tudomásul, hogy ezen a játéknapon mégsem ő viszi el a show-t. A győztes táncot egy fáradhatatlan nagy visszatérő lejtette a színpadon, aki az elmúlt időszakban nemcsak a francia válogatottból, hanem a szurkolók látóköréből is eléggé kikerült. N’Golo Kanté 2023 nyarán, a szerződése lejártát követően igazolt a Chelsea-től az al-Ittihadhoz, a játékjogáért nem kellett fizetnie a szaúdi csapatnak. A szezonban – minden sorozatot figyelembe véve – lejátszott 44 mérkőzése, négy gólja és hat asszisztja láttán meg csettintene is az ember, ha nem lenne automatikusan szkeptikus a sok pénzzel kitömött, ez által a játékosokat mágnesként vonzó közel-keleti bajnokság színvonalával kapcsolatban és nem tudná azt, hogy a francia középpályás a 2022-2023-as, azaz eddig utolsó angliai szezonjában is csak közel hétszáz percet volt a pályán a sorozatos sérülései miatt.

Azonban most teljesen olyan volt minden, mintha semmi sem változott volna. Múlnak az évek, egyre gyorsabbnak tűnnek a fiatalok, és nem csak gyorsak, hanem a PSG, a Real Madrid és a Monaco csapataiban világszínvonalú teljesítményt is nyújtanak ezen a poszton, azaz dörömbölnek az ajtót maguknak helyet követelve. Továbbra is körülbelül három azonos erejű csapatot tudna a csatatérre küldeni Didier Deschamps szövetségi kapitány, ám neki egyetlen labdarúgóra volt szüksége és e játékos kedvéért még egy elsőbbségi díjat, illetve légiposta felárat is kifizetett a meghívót postázva. A francia csapatban továbbra is állandó egy dolog: N’Golo Kanté mindenhol ott van.

A gall keret egyetlen, nem topligából érkezett labdarúgója hat labdavisszaszerzéssel, hét sikeres védekezési akcióval, számos megnyert párharccal zárt és feltűnt a pálya minden pontján – hihetetlen módon tért vissza az európai porondra, ráadásul egy tétmérkőzésen, ki is érdemelte a meccs legjobbjának járó elismerést. A tőle megszokott alapfeladatok mellett szerelt utolsó emberként, egy veszélyes kontrát megakadályozva, brillírozott a jobb szélen, a védőjét többször megforgatva adott tökéletesen középre és a végén ő volt az, aki Marcus Thuram mellé felért egy bal oldali gyors ellentámadásnál, hogy a szögletzászló előtti területen labdát tartson, időt húzzon a hosszabbítás perceiben. A francia volt már világbajnok és Nemzetek Ligája-győztes, van Bajnokok Ligája- és Premier League-címe, a gyűjteményből már csak az Európa-bajnoki elsőség hiányzik.

Kiválóan teljesített az osztrák válogatott is

Természetesen voltak kiváló teljesítmények az osztrákoknál is, hihetetlenül jó volt látni, hogy Ralf Rangnick elképzelései ennyire jól működnek az egyik legerősebb válogatott ellen. A folyamatos letámadás, az osztrák játékosok között szinergia, finomhangolás olyan érzetet keltett, mint Johann Strauss Kék Duna keringőjét hallgatni egy pohár vörösbor mellett. Az alternatív területeken szerepeltetett több belső középpályással megvalósított 4–4–2-es hadrend zseniálisan próbált egyszerre figyelni a francia támadósor brutális sebességének és technikai fölényének ellentételezésére, valamint arra is, hogy hatástalanítsa, amikor Théo Hernandez belép a támadások felépítésébe.

Marcel Sabitzer a dortmundi BL-menetelést követően itt is csapatkapitányhoz méltó módon vezényelte ezt az összeszokott zenekart, Nicolas Seiwald nyolc sikeres szerelése pedig a legtöbb, amelyet osztrák játékostól láthattunk nagy nemzetközi tornán az elmúlt negyven évben.

A szurkolók is kitettek magukért

A C- és a D-csoport első körének legemlékezetesebb pillanatait nem is a pályán lévők, hanem a hamburgi stadionba tartó holland szurkolók szolgáltatták. A narancssárga drukkerhad ellepte az észak-német város utcáit a mérkőzést megelőzően. A különleges, oldalirányú hullámzással tarkított örömtáncról készült videók pillanatok alatt ellepték a közösségi felületeket, a jókedv pedig a győztes mérkőzés végéig kitartott. Ilyen ritmusok és ennyi mosolygó arc támogatása mellett/előtt nem is lehet rosszul teljesíteni.

Kiemelt kép: Alamy Stock Photo