Raspadori, Scamacca: kikeltek az újabb Sassuolo-fiókák

Értékes skalpot gyűjtöttek be a hétvége folyamán a Serie A középmezőnyében vitézkedő US Sassuolo futballistái, a gárda a duplázó Hamed Traoré góljaival 2-1-re legyőzte az Atalantát a MAPEI Stadiumban. A Neroverdi szurkolótábora utoljára nyolc éve, 2014 tavaszán ünnepelhetett győzelmet a bergamóiak ellen – akkoriban Andrea Consingli kapus még az ellenfél hálóját őrizte, Domenico Berardi és Francesco Manganelli viszont ugyanúgy a csapat erősségei voltak (utóbbi immár a 38. életévét tapossa, a veterán középpályás a klub szereplési csúcstartójaként közelít 500. meccséhez). Azóta 16 mérkőzést játszottak le ezen együttesek Sassuolo-győzelem nélkül, ideje volt tehát megtörni a rossz sorozatot, a bravúrban pedig Berardi és Traoré mellett a remek fizikai adottságokkal rendelkező center, Gianluca Scamacca, és a jellemzően mögötte játszó pengés, technikás támadó, Giacomo Raspadori is főszerepet vállaltak.

A Sassuolo vezérigazgatója, Giovanni Carnevali friss nyilatkozatában kifejtette, legifjabb ászuknak, a 22 esztendős Raspadorinak a Juventus FC-ben lenne ideális helye, a 28. évében járó klublegenda Berardinak az AC Milanban, míg a 23 éves Scamaccát az angol Premier League-ben tudja leginkább elképzelni.

Berardi szerint mindkét fiatal társa készen áll a szintlépésre, ő maga tavaly nyáron gondolt először komolyan a távozásra – míg élt a Mapei karizmatikus tulaja, Giorgio Squinzi, erről szó sem lehetett volna. A szeretve tisztelt Dottore azonban 2019-ben elhunyt, a jelenlegi vezetőség számára pedig nem léteznek tabuk: aki menni akar, és elég jó ajánlat érkezik be érte, távozhat, amennyiben a zöld-feketék ütőképessége ettől nem törik meg, megoldott az eladott futballista pótlása a csapatszerkezetben.

None

Lássuk a nagy képet!

A Sassuolo városában székelő, építőipari vegyszereket, ragasztókat, tömítőanyagokat gyártó Mapei cég világszerte ismert, leányvállalatai révén mind az öt kontinenst behálózza, magyarországi képviselete 1991-ben kezdte meg működését budaörsi központtal. Az alapító Rodolfo Squinzi örökségét fia, a fent említett Giorgio vitte és fejlesztette alaposan tovább, aki egyaránt elkötelezett támogatója volt a kultúrának és a sportnak.

A Mapei többek között a milánói Scala egyik fő mecénása, a nagyközönség pedig a kerékpársport révén ismerte meg a cég híres szlogenjét: Vincere insieme!, azaz Együtt nyerünk!

Dottore Squinzi élete nagy szerelme a bringa volt, működése tíz idénye alatt, 1992 és 2002 között a teljes sportágat alapvetően, gyökeresen változtatta meg, emelte egészen új szinte. Ennek történetét a 2002-es hirtelen távozással együtt az Eurosport újságírója, Nagy Bettina írta meg három részben (I. rész, II. rész, III. rész)

A Mapei a helyi társadalmi felelősségvállalás részeként Sassuolo város negyedosztályú, amatőr futballegyesületét már az 1980-as évektől fogva támogatta, Giorgio Squinzi azonban csak a kerékpársporttól való elfordulása után, 2002-ben helyezte érdeklődése középpontjába a labdarúgást. A váltás eredményeként az együttes Massimiliano Allegri vezetésével 2008-ban feljutott a Serie B-be, ezzel indult el a korábban játékosként bundázásért elítélt, éppen 2008 tavaszán egy összeférhetetlenségi ügy miatt edzőként három hónapra eltiltott tréner azóta is sikeres karrierje. A csapatot első meghatározó, stílusteremtő vezetőedzője, Eusebio di Francesco juttatta fel az élvonalba 2013-ban, 2016-ban aztán – főleg Berardi góljainak köszönhetően – az Európa-liga csoportkörébe, a nemzetközi porondra is eljutott, ahol újoncként vitézül helyt állt.

None

A saját nevelésű Berardi túl jár 300. mérkőzésén és 100. gólján a csapat színeiben, a nemzeti válogatottban tavaly nyáron vele együtt nyert Európa-bajnoki címet Raspadori és a klubhoz szintén kötődő Manuel Locatelli is, aki jelenleg Juventust erősíti, Allegri irányítása alatt.

Az így lassan egy évtizede szem előtt lévő Sassuolo játékát bemutattuk két éve, alapításuk 100. évfordulója alkalmából, valamint részletesen foglalkoztunk Di Francesco utáni második meghatározó sikeredzőjük, Roberto De Zerbi munkájával, akinek filozófiáját a tavaly nyáron kinevezett utód, Alessio Dionisi is tovább viszi. Ennek eredménye a Mapei cég vezetése által elvárt kreatív, közönségszórakoztató, látványos játék, sok rúgott góllal – tegyük hozzá, és közel ugyanannyi kapott találattal…

A labdarúgást a Squinzi család, a Giorgio apuka örököseként a világcéget, no meg a klubot tulajdonló gyermekei, Marco és Veronica nem változtathatják meg olyan gyökeresen és alapvetően, ahogy az a kerékpársport esetében történt, hatásuk a Serie A-ra és az olasz válogatottra azonban tagadhatatlanul nagyobb, mint azt egy „mezei” középcsapattól naivan várnánk.

None

Gyakorlatias hozzáállás a játékospiacon

A Sassuolo ugyanis a Squinzi família nexusai révén szoros, élénk kapcsolatokat épített ki számos nagy, történelmi egyesülettel, elsősorban az AS Romával, a két milánói gigásszal és a Juventusszal, melyekkel előszeretettel üzletel: gyakoriak az épp kibontakozó, feltörekvő tehetségeket érintő kölcsönszerződések oda-vissza, ahogy az időközben kiforrott futballisták végleges transzferei is. A Neroverdinél ugyanakkor megtehetik, hogy rutinos labdarúgót igazoljanak egy-egy hiányposztra akár a közvetlenebb riválisoktól, nagyobb összegért is, ahogy azt Francesco „Ciccio” Caputo példájából láthattuk: a középcsatár játékjogáért nyolcmillió eurót sem sajnáltak, a támadó két idényen át fényesen bevált. Ahogy azonban Scamacca felnőtt, és bejelentkezett a helyére, a vezetőség könnyű szívvel vált meg a népszerű Cicciótól is.

A legélénkebb érdeklődés momentán a két, 20-as évei elején járó sztárpalántát, Raspadorit és Scamaccát övezi, velük nemrég közelebbről is megismerkedhettünk a Foci Java oldal jóvoltából, a Raspadori & Scamacca – a Sassuolo félelmetes csatárduója címmel megjelent írás révén. Raspadori a klubikon Berardihoz hasonlóan saját nevelés, többször a csapatkapitányi karszalagot is viselhette már a pályán, holott csupán három esztendeje került fel az első csapathoz. 2021 tavaszán az AC Milan, az AS Roma, és a Juventus elleni kitűnő játéka Eb-kerettagságot, és végül aranyérmet ért számára. A szövetségi kapitány Roberto Mancini bízik benne, elvégre abból az „istállóból” való, amellyel azonos a filozófiája, passzol a stílusa.

None

Ugyanez igaz a tősgyökeres római középcsatárra, Scamaccára, aki a Lazio és az AS Roma utánpótláscsapatai után két éven át a PSV akadémiáján nevelkedett, beletanulva a holland felfogású támadásépítésbe és -befejezésbe is. Míg Raspadorinak De Zerbi szavazott először bizalmat, Scamacca már az új főnök, Dionisi embere, Mancini szövetségi kapitány mindenesetre mindkettőjükre számított az Azzurri keretének összeállításánál a balsikerrel zárult világbajnoki selejtezők során. Olaszországban régóta várnak egy olyan típusú és stílusú centerre, amilyenné ideális esetben Scamacca válhat: fizikai erejét, előnyös testi adottságait jól használja ki a beadásoknál, sokat mozog, gyakran lép vissza besegíteni a társaknak, hasznos csapatember. Gyerekkorában Zlatan Ibrahimovic játékát tekintette etalonnak, ez különös pikantériát ad a híreknek, miszerint az AC Milan és az Internazionale is bejelentkezett érte, fél tucat Premier League-klub mellett. Nagy kérdés, vált-e csapatot a nyáron, a higgadtabb hangok szerint érdemes lenne további egy évig a Sassuolo mezében fejlődnie.

Ugyanilyen kérdőjeles az amúgy elkötelezett Inter-drukker Raspadori sorsa, annyit azonban szinte biztosra vehetünk, hogy hazáját nem hagyja el, hiszen tavaly megkezdte egyetemi tanulmányait a sporttudomány terén (ellentétben az Ibra-hívő Scamaccával, ő gyerekként Samuel Eto’o játékáért rajongott). Dottore Squinzi bizonyára büszke lenne mindkettejük kiemelkedő teljesítményére, az egykori tulajt azonban szinte biztosan a ballábas tükörszélső Berardi jövője foglalkoztatná leginkább: azt szerette volna, hogy ő legyen a klub élő legendája, arca, fémjele, aki sosem hagyja el a Neroverdit, teljes pályafutását Sassuolo-mezben futballozza végig. Utódai azonban már máshogy gondolkoznak, ami nemcsak az egyes játékosokra, de a teljes klub további életére is hatással lehet.