Szédítően kiélezett lehetne az F1 – ha nem lenne Max Verstappen
A 2024-es Formula–1-es világbajnokság évek óta nem tapasztalt izgalmakkal szolgál, ennek ellenére Max Verstappen magabiztosan áll a tabella élén. A háromszoros világbajnok holland a vb eddigi kilenc futamából hatot megnyert, az elmúlt két szezonban látott dominanciáról azonban szó sincs. Verstappen minden valószínűség szerint sorozatban a negyedik címét is megszerzi az év végén, amit (a zsenialitásán túl) elsősorban annak köszönhet majd, hogy szinte futamról-futamra változik, éppen ki a legpotensebb kihívója.
Persze már az is elképesztő fejlemény, hogy a Red Bullon kívül két másik konstruktőr is képes a győzelemre, ne feledjük, tavaly 22-ből 21 versenyt húzott be a címvédő csapat, Carlos Sainz szingapúri sikere volt az egy szem kivétel.
Ehhez képest idén már mindkét Ferrari-pilóta nyert egy-egy GP-t, míg Miamiban végre-valahára Lando Norris is győzelemre vezette a McLarent, így már négyen mondhatják magukat nagydíjgyőztesnek, miközben még csak az idény középső harmadának elején járunk. Ráadásul a múlt hétvégén Montrealban már a Mercedesnek is reális esélye volt az elsőségre, ami nem kis szó, tekintve, hogy az év első nyolc versenyén még dobogós helyezése sem volt az „ezüst nyilaknak”. Ezzel szemben George Russell az élről vághatott neki a kanadai megméretésnek! Az időmérőn a brit ezredre azonos időt autózott Max Verstappennel, de mivel ő futotta meg előbb a leggyorsabb kört, övé lett a pole, de Norris is csupán 0,021 másodperccel maradt el tőlük.
Azt már számos esetben láthattuk, és erre az idényre különösen jellemző, hogy sokszor nem csak futamról-futamra, de futamon belül is változnak az erőviszonyok, elsősorban a gumikezelési különbségek miatt. Kanadában három csapat három versenyzője is vezette a versenyt, persze az eltérő dinamikák részben a körülményekből is adódtak. A mezőny teljesen vizes aszfalton rajtolt el, az egyedüliként az esőgumi mellett döntő Haas autói szárnyaltak is a 6. körig, másodperceket vertek az átmeneti abroncsokon közlekedő riválisokra, aztán szép lassan felszáradt az ideális ív, majd jött az újabb égi áldás, a futam utolsó harmadában pedig már slickeken száguldozhatott a mezőny. Nyilván azt is figyelembe kell venni, hogy esős körülmények között sokkal többet számít a pilóták egyéni kvalitása, merészsége, és persze a szerencsefaktor is – mint az, hogy mennyi rejlik a technikában. Amikor pedig az ideális ív már annyira száraz, hogy az intereket slickekre váltják, még további hosszú körökön keresztül lehetetlen előzni, mert ahol erre tér nyílna, ott még vizes a pálya, és eszelősen kockázatos egy alapesetben tükörsimának tetsző manőver is.
A montreali verseny izgalmait így részben az időjárási viszontagságok is garantálták, de alighanem ragyogó napsütésben sem lett volna sokkal unalmasabb a versengés. Russell a 21. körig magabiztosan vezetett, a harmadik helyről induló Norris viszont a száradó pályán olyan tempót kezdett diktálni, hogy magától értetődő egyszerűséggel tudta megelőzni a címvédőt, majd kisvártatva honfitársát is, és öt kör alatt több mint 10 mp-es előnyt autózott ki. De Logan Sargeant kiesése miatt érkezett a biztonsági autó, Norris pedig rosszul jött ki az ekkor lezajló első kerékcserékből, mert csak egy körrel később tudott kiállni, mint a két riválisa, így a harmadik helyre esett vissza. Verstappen innentől már csak a második boxkiállása után szorult le az élről, Russell és Norris küzdelme azonban koránt sem ért véget. A McLaren ifjú titánja ezúttal két körrel később hajtott ki slick gumikért, mint a címvédő és Russell, és akár a vezetést is visszavehette volna. A hollandnak azonban iszonyatos mázlija volt, mert a boxkijárat még annyira vizes volt, hogy Norris nem tudott normálisan kigyorsítani, így Verstappen az élen maradt, és egyetlen kör alatt négy másodperces előnyre tett szert, amit egészen a leintésig megőrzött. A mögévágási kísérlet azonban legalább a Mercedes ellen sikeres volt, de mire két kör eltelte után kezdtek üzemmeleggé válni Norris közepes keverékei, egy apró hibája következtében az Oscar Piastri kergette Russell is elment mellette. Aztán két körrel később a mercedeses hibázott újfent, és Norris visszavette a második helyet.
De még mindig nem volt vége a haddelhaddnak, egy újabb biztonsági autós fázis után Piastri is Russell elé került, ám az angol nem adta fel, a 64. körben a célegyenes előtti utolsó egyenesben roppant agresszíven próbálta visszafoglalni a dobogós pozíciót, azonban olyan rövid féktávot kellett vennie, amilyet nem lehet, így végül Lewis Hamilton mögött találta magát az ötödik helyen. Aztán előbb a hétszeres világbajnok vadászta le a fiatal ausztrált, majd Russell is, aki ezt követően a csapattársát is megelőzte, így két körrel a leintés előtt mégiscsak megkaparintotta a harmadik helyet.
A McLarenek és a Mercedesek felváltva mutattak erősebb tempót, a futamgyőztes Verstappen pedig elsősorban a számára a lehető legszerencsésebben alakuló körülményeknek köszönhette, hogy be tudta húzni a futamot. Látva Sergio Pérez katasztrofális teljesítményét (a mexikói az időmérőn már a Q1-ben kiesett, vasárnap pedig a top10 közelébe se szagolt, amíg az 54. körben fel nem adta a versenyt – tette mindezt a friss kétéves szerződésével a zsebében…) a Red Bull finoman szólva sincs csúcsformában, és senki sem tehetett volna szemrehányást a hollandnak, ha csak a második vagy a harmadik helyen intik le.
A Kanadai Nagydíj egyébként úgy volt az év eddigi legizgalmasabb és legfordulatosabb versenye, hogy a konstruktőr világbajnokság második helyén álló Ferrari kritikán aluli hétvégét produkált. Charles Leclerc és Carlos Sainz is csak a Q2-ig jutott a kvalifikáción, a futamon pedig mindketten kiestek, de érdemi pontszerzésre esélyük sem volt. Leclerc monacói győzelme után teljesen érthetetlen ez a drámai visszaesés, viszont aligha lehet tartós, ilyen mértékben legalábbis semmiképp, hiszen ezúttal még az Aston Martin és a Visa RB autói is versenyképesebbnek bizonyultak a maranellóiaknál…
Ebből is látszik, az idei világbajnokságon szinte bármi megtörténhet – az egyetlen biztos pont Max Verstappen. Ha a Red Bullnak fekszik a legjobban az adott pálya, akkor verhetetlen, ha nem, de egyetlen csapat sincs jelentősebb fölényben, akkor is. Ahhoz, hogy valaki elcsípje, körönként súlyos tizedekkel nagyobb sebességre képes technika kell, és egy hibátlanul abszolvált futam. Tavaly nyár végén a címvédő üldözésének hiábavalóságáról értekeztem, és a mögötte zajló különverseny zárójeles izgalmairól, de azóta nagyot fordult a világ, hiszen immár bármelyik versenyen előállhat az, hogy valaki olyan játszi könnyedséggel előzi meg, ahogyan Norris is tette a minap. A különverseny tehát utolérte a hollandot, és csupán azért nem fenyegető a számára, mert elképesztő szórást mutat.
Alapvetően a két Ferrari és Norris McLarenje jelenti rá a legnagyobb veszélyt (Pérez esetében szó sem lehet ilyesmiről), de Piastri is bármikor belekavarhat az élmezőny dolgába, és a wokingiak stabilitását elnézve sokszor bele is fog. És akkor még ott van a Mercedes is, amely az általa uralt hibrid éra vége óta rendre végigküszködi az idény elejét, aztán egyszer csak hirtelen erőre kap. Az új fejlesztési csomag Montrealra váratlanul működőképesnek bizonyult, és bár Hamilton fejben félig már biztosan a jövő évi szezonban jár (amikoris a Ferrariban fog ülni), ha versenyképes az „ezüst nyíl”, maga is szárnyra kél, nem beszélve Russellről, aki szomjazza a sikert – és itt jegyezzük meg, annyi hiba hosszú távon nem férhet bele, amennyit Kanadában láttunk tőle. És véletlenül se felejtkezzünk meg az F1 örökzöld korelnökéről, a kétszeres bajnok Fernando Alonsóról, aki az Aston Martin gyengélkedése miatt egyelőre csak az 5-10. helyekért csatázik, de amint kicsit ütőképesebb lesz alatta az autó, azonnal villogni fog.
Azt már márciusban tudtuk, hogy a Red Bull, Ferrari, McLaren trió kiemelkedik a mezőnyből, nem véletlenül csak ők nyertek eddig, de mint a múlt hétvége is bizonyítja, bármikor megérkezhet a meccsbe a Mercedes és akár az Aston is, ilyen széles élmezőny pedig időtlen idők óta nem volt a száguldó cirkuszban.
Amíg persze a nap végén (az esetek döntő többségében) Verstappen nyer, az élboly változatossága csak egy pótlólagos örömfaktor, hiszen nyilván az volna az igazi, ha a kiélezett küzdelem a világbajnoki címért zajlana. De ha jobban belegondolunk, az elmúlt negyed évszázadban, amin belül immár a negyedik hegemón időszakot éljük (2000-2004: Ferrari; 2010-2013: Red Bull; 2014-2021: Mercedes; 2022- : Red Bull), ilyen színes szezon még nem volt. Ettől függetlenül vélhetően a holland újabb címvédésének nem lesz, nem lehet akadálya, a konstruktőr világbajnokság azonban könnyen nyitottá válhat, amennyiben Checo Pérez nem kapja össze magát íziben.
A Forma–1-et sokan és régóta unalmasnak tartják, mondván, mindig ugyanaz nyer – és hát kétségtelen, hogy 2010 óta mindösszesen négy versenyző osztozik 14 világbajnoki címen, és Nico Rosberg 2016-os triumfálása kakukktojás, hiszen előbb Sebastian Vettel nyert sorozatban négyet, aztán Hamilton hatot (2+4-es leosztásban Rosberg „intermezzója” miatt), majd Verstappen hármat, eddig…
Egy feketeöves F1-fanatikus számára persze csak a legritkább esetben tud igazán unalmas lenni egy verseny, azt azonban kár lenne tagadni, hogy az egy versenyzős dominanciák kevéssé alkalmasak a sportág konstans népszerűségének fenntartására, nem véletlenül szokta az FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) radikális szabálymódosításokkal megtörni őket – 2026-ban jön is a következő ilyen „beavatkozás”.
A pakli újrakeveréséig azonban még bő másfél szezon hátra van, és az idei leosztás sokkalta ígéretesebbnek tűnik, mint az elmúlt évtizedekben bármikor. Kár lenne lemaradni róla!
Kiemelt kép: Michael Potts / Alamy Stock Photo
Szerző
