Új első kiemelt, közúti veszélyeztetés Georgiában, újabb Shedeur Sanders-balhé – az egyetemi bajnokság harmadik hetének összefoglalója

Új első kiemelt, közúti veszélyeztetés Georgiában, újabb Shedeur Sanders-balhé – az egyetemi bajnokság harmadik hetének összefoglalója

2024. szept. 17.

A Texas Quinn Ewers sérülése ellenére is simán győzni tudott, és átugrotta a Georgiát, ahol a játékosok vezetési szokásai okoznak súlyos gondokat. Shedeur Sandersnek pedig megint sikerült magára haragítania az embereket az egyetemi bajnokság harmadik fordulójában.


Quinn Ewers sérülése sem jelentett akadályt

A Texas Longhorns múlt heti győzelme után azt írtuk, hogy az idei lehet az ő évük, Quinn Ewers irányító pedig a Heisman legfőbb esélyese. Előbbi nem változott a harmadik fordulóban sem, sőt a Longhorns a UTSA Roadrunners elleni 56-7-es győzelem után az AP rangsor első helyén találta magát. Ewers Heisman-esélyei azonban kissé lecsökkentek, miután megsérült a hétvégén. A kezdeti ijedség után szerencsére kiderült, hogy nincs nagyobb baj, és nem kell hosszabb kényszerpihenőre mennie. A Louisiana-Monroe Warhawks elleni meccset még biztosan kihagyja, de utána akár már vissza is térhet.


Csakhogy a Texasnak semmit nem kell elsietnie, mert Ewers mögött egy bizonyos Arch Manning ül a padon. Peyton és Eli unokaöccse pedig a hétvégén bizonyította, hogy a vér nem válik vízzé, és remekül ugrott be Ewers helyére: 223 passzolt yarddal, valamint 4 passzolt és 1 futott touchdownnal zárta a meccset. Utóbbi kimondottan látványosra sikerült, ugyanis 67 yardról sprintelt be a célterületre. Manning a meccs után viccesen meg is jegyezte, hogy a sebességét az édesanyjának köszönheti, biztosan nem apai ágról örökölte. Peyton és Eli játékát elnézve igaza lehet.



Ha Manning képes fenntartani ezt a formát, akkor a Louisiana-Monroe és a Mississippi State Bulldogs ellen sem kell túlzottan aggódniuk a Longhorns szurkolóinak. utána viszont az Oklahoma Sooners és a Georgia látogat hozzájuk, azokon a meccseken pedig már jól jönne Ewers rutinja, mert a Texas az ő vezetésével számít igazi bajnokesélyesnek.


Halálos iramban

Már a szezonfelvezetőnkben is említettük, hogy a Georgia játékosai az utóbbi időben a pálya helyett az utakon hívják fel magukra a figyelmet. Azóta nem telt el egy hónap, és egy újabb játékosukat tartóztatták le, ezúttal a cornerback Daniel Harrist. Harris mentségére szóljon, hogy ő legalább nem ittasan vezetett és túl gyorsan sem hajtott, de egy közúti veszélyeztetést így is összehozott.


A Bulldogs játékosainak közúti ámokfutásai persze nem most kezdődtek el. Az Atlanta Journal-Constitution még 2023 júniusában végzett egy kutatást, amiből kiderült, hogy a Kirby Smart alatt játszó 350 játékos összesen nagyjából 300 közlekedési vétséget követett el, ezek közül 60 súlyos kihágás volt. Az egész tetőpontja a 2023 januárjában bekövetkező baleset volt, amikor a csapat bajnoki címe után először gyorsulási versenybe, majd tragédiába torkollott az ünneplés. A balesetben elhunyt Devin Willock támadófalember és a csapat egyik toborzója. Az esetnél jelen volt az azóta az NFL-ben játszó Jalen Carter is, aki nagyon olcsón megúszta az esetet, mindössze a karrierje került némi veszélybe egy rövid időre.


Sajnos úgy néz ki, a Georgia játékosai nem tanultak a tragédiából, az eset óta Harrisé a 29. közlekedési vétség volt, amit bulldogsos követett el. Ez a szám messze a legtöbb az egyetemi bajnokságban. 


Kirby Smart vezetőedző júliusban be is jelentette, hogy ez tarthatatlan, és minden játékos, aki ilyen ügybe keveredik, pénzbírságot fog kapni. Ezen felül a Florida Gatorstől megszerzett Trevor Etienne és most Harris esetében is járt extra büntetés, egy meccset mindketten kihagytak, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy hatásos lenne a dolog, úgyhogy ideje lenne bekeményíteni, még mielőtt újabb tragédia történik.


Ugyanakkor a bekeményítés nem biztos, hogy belefér a pályán, mert a Georgia a hétvégén igencsak sebezhetőnek tűnt a Kentucky Wildcats ellen. Bár végül 13–12-es győzelmet arattak, sok minden volt a meccs, csak meggyőző nem, ami valószínűleg közrejátszott abban, hogy a Texas megelőzte őket az AP top25-ben. Azért messzemenő következtetéseket sem érdemes levonni ebből a meccsből, a Bulldogs rendszeresen megszenved a Wildcats ellen, a legutóbbi három találkozásuk alkalmával egyaránt 20 pont alatt maradtak, de mindhárom meccset megnyerték.



Veretlen szezon után nyeretlen?

A Florida State Seminoles az előző alapszakaszt veretlenül zárta, mégis lemaradt a rájátszásról, mert Jordan Travis sérülése után a rájátszásról döntő bizottság úgy érezte, nem sok esélyük lenne. A megérzés nem volt rossz, a Georgia ellen 633-as vereséget szenvedtek az Orange Bowlon, bár a motivációjuk valószínűleg nem volt ugyanakkora, mint amilyen a play-offban lett volna.


Idén úgy tűnik, más módszerrel próbálkoznak, és ha veretlenül nem tudtak bejutni, rámennek a nyeretlen szezonra. A nulladik heti, Georgia Tech Yellow Jackets elleni dublini vereségükről már mi is szót ejtettünk, majd egy héttel később a remekül kezdő Boston College Eagles ellen is elhasaltak.


Ez a két vereség még úgy ahogy magyarázható volt a szezon eleji formával meg azzal, hogy Bill O’Brien vezetésével kimondottan ütőképesnek tűnik a Boston College, de a harmadik heti, Memphis Tigers elleni vereségük rávilágított arra, hogy súlyos gondok vannak Tallahasseeben.


Főleg a támadósorban, ahol az NFL Draftra jelentkező Travis helyére megszerezték DJ Uiagaleleit, aki egykor nagy reményekkel érkezett meg a Clemson Tigershez Trevor Lawrence utódjaként. A karrierje azonban nem éppen úgy alakult, ahogy várták, és egy oregoni kitérő után kötött ki a Seminolesnál. Bármennyire is nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, olyan pocsékul még soha nem játszott, mint az idei szezonban. A line of scrimmage-en túlra szinte nem is passzol, ha pedig mégis megteszi, annak csak a legritkább esetben van jó vége. Egyelőre még kitart mellette az edzői stáb, de ha a következő néhány héten sem javul a játéka, és továbbra is elmaradnak a győzelmek, akkor muszáj lesz váltaniuk, mielőtt Mike Norvell állása bánja.


Shedeur Sanders újabb botránya

Amióta Deion Sanders átvette a Colorado Buffaloes vezetőedzői pozícióját, a csapat jobban hasonlít egy valóságshow-ra, mint egy futballprogramra. Gyakorlatilag minden hétre jut valami, amivel sikerül magukra irányítani a média figyelmét. A gond ezzel csak annyi, hogy ez legtöbbször nem a jó játékuk. Így történt most is.


A Rocky Mountain Showdown, azaz a Colorado–Colorado State egy viszonylag nagy rivalizálásnak számít az egyetemi ligában, nem meglepő tehát, hogy az érzelmek is felfokozottak ezen meccsek előtt. Az üzengetés, a meccs közbeni szövegelés teljesen megszokott, sőt már-már elvárt az ilyen összecsapásokon. Előbbit a Colorado State Rams irányítója, Brayden Fowler-Nicolosi kezdte el azzal, hogy felidézte a két csapat tavalyi meccsét, amikor majdnem meg tudták lepni a hatalmas favoritnak számító Coloradót.


„Nagyképűen jöttek ki a pályára, azt hitték, gyerekjáték lesz, mert látták, hogy 27,5 pontos favoritok (a fogadóirodák által meghatározott várható különbség – a szerk.), aztán elég gyorsan csalódniuk kellett. Szerintem ez jól megmutatja, hogy a médiafelhajtás nem minden, a nap végén az dönt, melyik csapat akarja jobban a győzelmet. Meglátjuk, mire mennek az Instagram-követőikkel.”


Fowler-Nicolosi aztán a meccs közben is folytatta a Buffaloes szekálását, amikor Travis Hunternek kezdte el mutogatni, hogy túl kicsi. Hunter aztán csattanós választ adott, amikor levadászta az irányító egyik passzát.


Ez egyébként elmondható a teljes mérkőzésről, a Colorado 289-re nyomta le az állami riválist, és kétség sem férhetett ahhoz, hogy melyik a jobb csapat. Csakhogy ez nekik nem volt megfelelő elégtétel. A meccs után Shedeur Sanders irányító nem volt hajlandó kezet fogni Fowler-Nicolosival, arra hivatkozva, hogy egész héten őket szidta, és vele nem lehet kötekedni.



A meccset követő sajtótájékoztatón aztán Deion Sanders is odaszúrt egyet a Ramsnek.


„Személyes, érzelmes ügy volt, de ők tették azzá. Mi csak focizni akarunk, semmi nem indokolta a tiszteletlenségüket. Néhány játékosuk odaszúrt az egész egyetemi programunknak és néhány játékosunknak is, szóval tudtuk, hogy ez ilyen meccs lesz.”


Abban igaza van mindkét Sandersnek, hogy Fowler-Nicolosi részéről nem volt szép húzás az a nyilatkozat, és az is igaz, hogy ha valaki így nyilvánul meg, akkor jobb, ha utána teljesítmény is társul hozzá. Ugyanakkor nem kell úgy csinálni, mintha nem ilyenek lennének az egyetemi rivalizálások, vagy mintha ez a semmiből érkezett volna. A Colorado a Sanders-klán érkezése óta ugyanis a pojácaság olyan szintjét üti meg, amit valóban nehéz elviselni. Az egész helyzetet talán az írja le a legjobban, hogy az egyetem rezesbandája Shedeur touchdownjai után csak késleltetve játszhatja el az egyetem indulóját, mert előtte mindenképp fel kell csendülnie az irányító rapszámának. De az is szembetűnő, hogy milyen arrogánssá tud válni a győzelmek után, ahogy láttuk most is, miközben a vereségekért rendszeresen mást okol. Aztán ha elegen felháborodnak, jön egy nagyszabású bocsánatkérés-szerűség, de a lényeg ilyenkor is a médiafelhajtás és annak bizonygatása, hogy milyen jó vezető. Múlt héten például a támadófalra hárította a felelősséget, majd egy egyszerű bocsánatkérés és felelősségvállalás helyett maga mögé állította őket a mostani sajtótájékoztatójára, rendkívül kínossá téve az egészet.



Pedig Sanders nem lenne egy ügyetlen irányító, sőt egészen jó esélyei vannak a jövő évi 1/1-re is, de a viselkedése és az érettsége, azaz egészen pontosan ennek hiánya komoly kérdéseket vet fel a jövőjével kapcsolatban. Ahhoz kellően tehetséges, hogy kezdő legyen az NFL-ben, ott viszont ezeket a megnyilvánulásait meg fogják büntetni az ellenfelek és a csapattársai, valamint edzői sem fogják sokáig elviselni.


Egyéb érdekességek a fordulóból

Szokásos összeállításunkat érdemes a Northwestern State DemonsSouth Alabama Jaguars meccsel kezdeni. A Jaguars ugyanis akkora előnyre tett szert, hogy a két csapat edzői inkább hatpercesre rövidítették a meccs utolsó negyedét. Így végül csak 8710-re győzte le a South Alabama a másodosztályú ellenfelét.



Hasonló dolog történt a Kent State Golden FlashesTennessee Volunteers meccsen is, ahol a vendégeka félidőben már 650-ra vezettek, és felajánlották a második félidő lerövidítését. A Kent State viszont elutasította az ajánlatot mondván nem kérnek adományt, és végül 710-ra kaptak ki.


A Big 12 nyitó meccse nem a kiütés miatt vált emlékezetessé, hanem az elképesztő izgalmak tették azzá. Pedig a harmadik negyed elején a TCU Horned Frogs még 287-re vezetett a UCF Knights ellen. Gus Malzahn legénysége azonban visszakapaszkodott, és fél perccel a vége előtt a vezetést is átvette. A TCU kapott még egy esélyt ugyan, de az ő mezőnygóljuk kimaradt, így hiába volt egy ponton 99,5%-os győzelmi esélye a Horned Frogsnak, végül a UCF nyerte a meccset.




Hasonló izgalmakat szolgáltatott az idei Backyard Brawl, azaz a Pittsburgh Panthers és a West Virginia Mountaineers rivalizálása. A párharc 2022-ben tért vissza a naptárba 11 év szünet után, azóta pedig felváltva nyernek a csapatok, és háromból két meccs, köztük az idei, a végletekig kiélezettnek bizonyult. Érdemes megnézni legalább az összefoglalót.




A forduló egyik legmókásabb pillanatát a UNLV RebelsKansas Jayhawks meccs szolgáltatta ezzel a jelenettel, ami ha egy videójátékban történik meg, alighanem úgy gondolnánk, nem elég élethű a játék.



Lehet, hogy már nincs sötétedés utáni Pac-12, a California Golden Bears megőrizte a hagyományt, hogy amikor a nyugati parton is lebukik a nap, őrületes dolgok történnek. A San Diego State Aztecs elleni meccsen a vezetőedzőjük, Justin Wilcox kölcsönkérte a játékvezető mikrofonját, hogy megkérje a szurkolókat, hogy fejezzék be a kártyák pályára dobálását, mert a csapata már két 15 yardos büntetést is kapott miattuk.



Apropó, Pac-12, zárjunk egy remek hírrel. Nagyon úgy tűnik, hogy megmenekülhet a konferencia, még akkor is, ha nem fog a régi fényében tündökölni. Sikerült ugyanis négy új csapatot találniuk a Washington State Cougars és az Oregon State Beavers mellé a Boise State Broncos, a Fresno State Bulldogs és a már említett Colorado State, San Diego State páros személyében.



Kiemelt fotó: Associated Press / Alamy Stock Photo

Szerző

Csonka Péter

Csonka Péter

Csonka Péter

A Büntető.com szerzője.