Chelsea vagy nem Chelsea? Ez itt a kérdés!

Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy a klubot 2022 májusában megkaparintó BlueCo-nak halvány lila gőze sincs, hogy mit miért csinál. Vagy ha van is, azt megfontolt szakmai koncepciók nélkül, dilettáns módon, puszta megalomániás ambícióktól fűtve teszi. A befektetett pénz mennyisége egy topklub szintjén is sok, aki ennyit költ az rendre a saját országa (esetükben a világ legerősebb bajnoksága) és Európa futballcsúcsára tör egyszerre, máskülönben értelme sincs az egésznek.

Ami a Chelsea kapcsán különösen bosszantó, hogy egy bejáratott, tartósan az elitben szereplő, az eredményeket két évtizede folyamatosan szállító klubról volt (és van) szó, amit nem a nulláról vagy a középszerből kellett volna felemelni, „csak” visszanavigálni a csúcsra. Persze ez sem csekély kihívás, nyilván nem megy varázsütésre, de ilyen lehetőségekkel azért nem lett volna világra szóló mutatvány ennél jobban csinálni. De legalábbis tudatosabban, türelmesebben! De nézzük, honnan is indult a BlueCo-korszak.

A célegyenesből a rajtvonalra

Az Abramovics-éra utolsó évében a Premier League harmadik helyén zárt a Chelsea, egy évvel azután, hogy 2021-ben másodszor is megnyerte a Bajnokok Ligáját. Szó nem volt válságról, de még csak komolyabb hanyatlásról sem. Az az amerikai tulajdonosok érkezésével „köszöntött” be a Stamford Bridge-re. A 2022 nyarán, majd a következő télen rendezett koncepciótlan és eszelős nagybevásárlással, aminek két „grandiózus” eredménye volt a 2022–2023-as szezonban: a játékosigazolásokra költött világrekordot jelentő 747 millió font, és a megelőző 28 év legrosszabb bajnoki szereplése (12. hely) – aminél a PL történetében csak egyszer zárt hátrébb a londoni csapat.

Persze a klub éléről az orosz agresszióra adott szankciós válaszcsapás miatt eltakarított Roman Abramovics idején sem volt mindig minden fenékig tejfel, de hogy abban a két évtizedben alapvetőn rendben mentek a dolgok, és hogy a Chelsea-t szívügyének tekintő orosz mágnás felelősen és a minőségi szakmai munkát nagy becsben tartva bábáskodott a klub felett, azt nem lehet vitatni. Öt-öt bajnoki cím és FA-kupa-győzelem, három ligakupa-, illetve két-két Bajnokok Ligája- és Európa-liga-trófea, valamint egy klubvilágbajnoki elsőség fémjelzi azt a 20 esztendőt.

A Chelsea 2003 és 2022 között mindössze ötször nem fért fel a PL dobogójára: kétszer volt negyedik, továbbá egy-egy alkalommal ötödik, hatodik, és tizedik. De azt a sormintából erősen kilógó, a 2015–2016-os kiírásban produkált tizedik helyezést is árnyalja, hogy két bajnoki cím közé ékelődött be.

Visszakapaszkodás, feltámadás, és a lapátra tett sikerkovács

A pocsékra sikerült 2022–2023-as szezon után (amely során a BL-győztes Thomas Tuchel, Graham Potter, és a klublegenda Frank Lampard is ráégett a The Blues kispadjára) Mauricio Pochettino érkezett megváltónak. A játékosállomány letisztulni látszott, és a szezon végére egész szépen összeállt a csapat, a bajnoki hatodik hely nyilvánvaló előrelépés volt. A Chelsea a ligakupa döntőjébe is bejutott, ott azonban – egy teljesen kiegyenlített mérkőzésen – 1–0-s vereséget szenvedett a Liverpooltól. A klub 2024 nyarán mégis menesztette Pochettinót. Az argentin érthetetlen kiebrudalása után a klubelnök Boehlyt a háttérbe szorították, azóta a társtulajdonos Behdad Eghbali irányítja a szakmai döntéshozatalért felelős vezetőséget.

Az Enzo Maresca–Liam Rosenior cserét senki sem értette (Forrás: chelsea-news)

Enzo Maresca lett a londoniak új mestere, aki a 2023-as tavaszi kiesése után bajnoki címmel juttatta vissza a Leicester Cityt a Premier League-be. A Chelsea 12 millió eurót fizetett azért, hogy kivásárolja az edzőt, és extrém hosszú, ötéves szerződést írt alá az olasszal. A 45 éves szakember Tuchel és a 2021-es BL-győzelem óta a Chelsea messze legsikeresebb edzője volt: az előző szezonban a Konferencia-ligát és a klubvilágbajnokságot is megnyerte a csapattal, valamint a BL-indulást érő negyedik helyen végzett a Premier League-ben. A két nemzetközi trófea magáért beszél – és a bajnoki szereplés is a megkérdőjelezhetetlen fejlődés gyümölcse.

Persze lehet mondani, hogy a Konferencia-liga elhódítása papírforma volt, kötelező triumfálás nevesincs ellenfelekkel szemben, és amúgy is, kit érdekel; de azért csak 15 meccset kellett lejátszani érte, a döntőben pedig felülmúlni a Real Betist (4–1). És igen, a klubvébé sem a Bajnokok Ligája szintje, de a szezon végén, sőt, voltaképpen utána, a világ másik felén kellett helyt állni tikkasztó hőségben, hét újabb mérkőzésen át! A döntőben pedig magát a BL-győztest gázolta el a Chelsea (3–0), azt a Paris Saint-Germaint, amelyik hat héttel korábban szabályosan kivégezte az Intert. A PL negyedik helyéről meg nincs mit beszélni, az még a Big Six csapatainál sem tekinthető kudarcnak. És ezek csak az eredmények, a kirakat, de a sikereken túl is lett volna mit megbecsülni. A klub végre tartott valamerre, összeállt az egész PL legfiatalabb átlagéletkorú kerete (23,4 év), formálódtak, csiszolódtak, időnként káprázatos futballt varázsolva a pályára.

A kurrens szezon sem nézett ki rosszul, még ha a Boxing Day környékén döcögött is a szekér, hiányzott a tartós konzisztencia. Az a csapat, amelyik úgy tud játszani, ahogy a Chelsea a PSG, vagy a hasonlóan bivalyerős FC Barcelona ellen a BL-ben (3–0), az bármire képes – csak időt kell neki adni, amíg a negatív kilengései minimalizálódnak. Fejleszteni kell, nem pedig újraindítani. De hát a Chelsea-ről van szó, úgyhogy Maresca is repült január elsején, Eghbaliék így kívántak boldog új évet a szurkolóknak!

Akkor, amikor a csapat az ötödik helyen állt a bajnokságban, és mindössze két pontra volt a BL-ben a garantált nyolcaddöntőt érő helyezéstől, a továbbjutása nem forgott veszélyben. Felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan döntés (a személyes konfliktusaik ismeretében is), amire az egyetlen értelmezhető indoklás az lenne, hogy a Chelsea a tavalyi év érdemi előrelépése után ebben a szezonban (annak is az első felében) nem ugrott egy újabb szintet rögtön. Még ilyet!

Restart No6

A Chelsea új edzője a Strasbourg kispadjáról átültetett (mindkét klub a BlueCo kezében van) Liam Rosenior lett. A 41 éves angolt egy öt és fél éves szerződéssel kínálták meg, amit azért az előzmények után elég nehéz komolyan venni… Kicsit persze őt magát is az volt, mert bármennyire is szimpatikus, és bármennyire is imponáló volt a franciaországi működése, azért egy hetedik helytől még egyetlen szakmai önéletrajz sem borult virágba!

Rosenior és a Chelsea mindennapjait egyre jobban meghatározó Behdad Eghbali (Fotó: Vince Mignott/MB Media/Getty Images)

De túl Maresca elküldésén, és az edzői szárnyait épp csak bontogatni kezdő Rosenior személyén, az újév egyetlen bizonyossága a Stamford Bridge táján az, hogy semmi sem biztos, semmi és senki sem állandó, hosszú távú gondolkodás pedig csak papíron létezik. Az pedig teljes homály, hogy vajon a klub mit vár, mit mer remélni önmagától?

Mert miközben a büdzsé, a keretminőség, és úgy egyáltalán a csapatban lévő potenciál a legek szintje, van az egész projektnek egy „red bullos bukéja”, ami önmagában is ellentmondásos. Mert ugyan a három évvel ezelőtt dívott nagyüzemi adok-veszek játékospolitika valamelyest konszolidálódott – persze cseppet sem elhanyagolható különbség, hogy míg a Red Bull multiklub-modelljének játékos adás-vétel szaldója abszolút pozitív, a Chelsea mérlege mínusz 600 millió euró – de még mindig nagy a fluktuáció, és a kereten belüli folyamatos rotáció két mérkőzés között, így pedig cefetül nehéz a jövő csapatát felépíteni. Pláne úgy, ha magasról tesznek rá, hogy éppen kerekedik a történet, és zokszó nélkül elküldik az edzőt, csak mert saját véleménye van. Ahelyett, hogy mindig csak azt a néhány láncszemet pótolnák, amit (akit) épp kell – és aki már valamit letett az asztalra, azt hagynák dolgozni. Ez az attitűd nem a tartós siker felé vezet, legfeljebb a felső-középkategóriás stagnálásra jó. Ami fölött mindig ott az üvegplafon: a mostani Chelsea esetében ez a PL harmadik–ötödik helye, esetleg hazai kupagyőzelmek; nemzetközi szinten pedig szerencsés esetben bármi, ami a Bajnokok Ligája-győzelem alatt van. De nyilván nem ez a cél, erre senki nem áldozna eurómilliárdokat – hogy mégis felmerült e kétely, annak csakis az amerikaiak ellentmondásos szerepvállalása és következetlen magatartása az oka.

Továbbra is nehéz eldönteni, hogy mekkora potenciál van a Chelsea jelenlegi játékoskeretében (Fotó: Reuters)

De kanyarodjunk vissza a jelen szezonra, s vessünk egy pillantást arra, hol is tart a Chelsea Rosenior első hónapja után. Bár nagyon kicsi a minta, azért van mit értékelni. Az angol tréner a Charlton Athletic elleni FA-kupa-meccsen debütált a londoniaknál, méghozzá egy kiütéses, 5–1-es idegenbeli sikerrel, amivel csapata a legjobb 32 közé jutott. A ligakupa elődöntőjében azonban az Arsenal oda-vissza verve ejtette ki a Chelsea-t – ami persze abszolút papírforma volt. A két januári BL-meccset (a Pafosz és a Napoli ellen) egyaránt győzelemmel abszolválta a csapat, amivel az alapszakasz hatodik helyén zárt, és közvetlenül a nyolcaddöntőbe jutott. A bajnokságban az angol mester mérlege eddig egészen pazar, négy győzelem mellett egyetlen döntetlen – igaz a legizmosabb ellenfél az egyébként kitűnő Brentford volt, pontokat azonban a Leeds United ellen hullajtott most kedden. A Chelsea jelenleg ugyanúgy a tabella ötödik helyén áll, ahogy az év elején.

Nem kezdett tehát rosszul Rosenior, sőt, de a neheze csak most jön. BL-tavasz, FA-kupa, és a bajnokság utolsó harmada. A kupákat illetően felesleges jóslásokba bocsátkozni, azt azonban kijelenthetjük, hogy a PL-ben a harmadik hely lehet a csúcs, az Arsenal és a Manchester City aligha érhető utol. A további helyekért (az első négy hely automatikus BL-indulást ér, és minden valószínűség szerint az ötödik is azt fog az UEFA-koefficiens rangsor alakulása alapján) viszont jelentős a tülekedés az Aston Villa, a Manchester United, a Chelsea és a Liverpool között – és akár még a Brentford is belepiszkíthat a nagyok levesébe.

Az pozitívumként elmondható, hogy a Chelsea szellemesen, gyakorta egészen látványosan, közönségszórakoztatóan játszik, miközben élen jár a letámadásban is – egy domináns, támadófutballt űző és szerethető csapat. Ez persze olyan spílerekkel a soraiban, mint Cole Palmer, Enzo Fernández, Pedro Neto, Joao Pedro, vagy épp a szemtelenül tehetséges Estevao el is várható, más kérdés, hogy Maresca idején sem volt ez másképp. Lehet, hogy Rosenior nála is sikeresebb lesz, de az ehhez szükséges szintlépésnek két alapfeltétele van. Az egyik, hogy a Chelsea-nek meg kell tanulnia futószalagon nyerni, az nem elég, hogy erre majdnem mindig megvan az esélye: azt pontokra is kell tudni váltani. A másik egy sokkal könnyebben realizálható körülmény lenne, amiben egyelőre még sincs igazán okunk hinni: jelesül, hogy Eghbaliék végre hagyják nyugodtan dolgozni a szakmai stábot! Az elsőhöz leginkább időre van szükség, és következetesen, koncepciózusan mindennap bele kell rakni a melót. A második viszont mentalitás kérdése, ami némi jellemfejlődést követelne a tulajdonosi körtől. De amíg ez a két kitétel egyidejűleg nem áll fent, sem a PL-trófea, sem a BL-serleg nem kerül elérhető közelségbe.

Borítókép: Alamy – Büntető-montázs

Ha első kézből szeretnél értesülni a legfrissebb futballhírekről, látogass el a Goal.com Magyarország weboldalára, ahol rengeteg exkluzív tartalom vár rád!