Egy régi-új remény – Holdampf Gergő és a DVTK
Egy korszak nem túl jelentős tehetségei közé tartozott. Abból a kalapból végül majdnem kizárólag ő az egyetlen játékos mára, aki, noha rögös úton, de végül eljutott odáig, hogy a hazai élvonal legjobb (nem csupán magyar) játékosai között legyen említhető a neve. A Diósgyőri VTK csapatkapitánya, Holdampf Gergő a mélységi építkezések és a támadásból védekezésbe való átmenetek, valamint a rest defence (biztosítás) csendes, de annál dolgosabb felelőse – elengedhetetlen annak a csapatnak a játékából, amely jelenleg számos mutató szerint a Ferencvárosi TC mögött áll minőségben közvetlenül. És ne feledjük, egy frissen feljutott csapatról beszélünk.
Amikor Holdampf Gergő 2013-ban Németországba került a Chemnitzer FC U19-es csapatához, annak ellenére sem volt hírértéke, hogy alapember volt a Bundesliga Junior A bajnokságban (a Chemnitzer első csapata akkoriban a harmadosztályban szerepelt) – 12 mérkőzésen lépett pályára kezdőként. Akkortájt sokkal nevesebb, ismertebb helyeken voltak magyar tehetségek Európa-szerte, sőt a németországi szál sem tűnt szokatlannak.
Most mégis arról beszélhetünk, hogy Holdampf jelenleg az OTP Bank Liga egyik legjobb hatosa, míg a többieket nagyítóval kell keresgélnünk a térképen (Magyarországon belül is), akik akkor, vagy kicsit korábban jutottak ki Németországba. Sokukat már sajnos nem is érdemes keresni, leszámítva Kocsis Gergőt az MTK-ból.
Utolsókból lesznek az elsők? – felvezetés, kontextus
Németország mindig vonzó és egyben jó célpont volt a magyar játékosoknak. Nem kell túl messzire mennünk, ha eszünkbe jut Lisztes Krisztián, Dárdai Pál, Huszti Szabolcs, Hrutka János, Szabics Imre, Lőw Zsolt, Hajnal Tamás, Király Gábor máris látjuk, hogy kiépült bizalom és valódi érdeklődés is lehet magyarokra egy Bundesliga-csapatnál. De ha még ennyire sem szándékozunk messzire menni, Szalai Ádám, Szoboszlai Dominik (azóta Liverpool), Sallai Roland, Schäfer András, Gulácsi Péter talán még impozánsabb példák – Szalai Attilát azért mellőzhetjük, mert a Hoffenheimnél alakuló státusza nagyon bizonytalan és negatív irányba tart, Willi Orbán pedig ugyebár előbb volt ottani szinten remek játékos, mint magyar állampolgár –, ráadásul felkészül ifjabb Lisztes Krisztián is.
2013-ban – amikor Holdampf is kikerült külföldre – nem nézett ki érdektelennek a magyar focisták nemzetközi reprezentációja. Olaszországban a Napolinál Novothny Soma beépülését várták sokan, Tamás Krisztiánét az AC Milannál, Adorján Krisztiánét Angliában a Liverpoolnál remélték, míg Bajner Bálintét épp Németországban a Borussia Dortmundnál. Ők voltak akkor azok a fiatalok külföldön, akiktől pillanatnyilag a legtöbbet vágyta a magyar szurkoló, ám közülük egyedül Tamás tud jelenleg olyat felmutatni, mely miatt azt lehet mondani, kevésbé csalódás a befutott karrierje. Tamás bár mintha az OTP Bank Ligában is állandó helykereső lenne, legalább az megfogalmazható róla, hogy stabil élvonalbeli játékos vált belőle és az osztályt sem szándéka elhagyni, azaz az ambíciói rendben vannak (Novothnyt ezért nehéz vele egy lapon említeni, még ha a képességei adottak is). Bajnerről jó ideje nem hallani és talán jobb is, mert igen rosszul menedzselte a médiában róla kialakuló (kialakulható) képet, amiért nagyban felelős. Novothny az NB II-ben futballozik jelenleg, Adorján szintén.
Itt jön képbe Holdampf, aki bár közel sem volt korosztályának szupertehetségei között emlegetve, nem is állt túl nagy lehetőségek előtt (még ha az utánpótlás-válogatottban is számítottak rá), 29 évesen elég nagy határozottsággal megérkezett a magyar élvonalba és igen nívós teljesítményt nyújt. Pedig Holdampf többedmagával úgy kóstolt bele az előző sorokban még idealizált német kalandba, hogy sokan az árnyoldalára voltak ítéltetve, miután nem jött az be nekik. Valószínűleg sokkal inkább pillanatnyi menedzseri érdekek vezérelték azokat a transzfereket, mintsem bármilyen koncepciózus jövőkép – ezt a legtöbben egy teljes karrierre meg is szenvedték.
Néhány példa, kikkel párhuzamosan tartózkodott kint Holdampf 2013-ban. A szerb-magyar Szenics Milan jelenleg a német hatodosztályban sportol (pedig a Bayer Leverkusen utánpótlásában kapott helyet anno). Szenes Bence klubnélküli (legutóbb Vácon volt, ami eleve szintekkel lejjebb van, mint amit egykor remélhetett az alapján, hogy a Borussia Mönchengladbach játékosa volt utánpótlásban). Szilvási Péter legutóbb Cigándon játszott vármegyei I. osztályban (biztos szebb jövőt álmodott a Greuther Fürth második csapatában). Szántó Gergő Komáromban focizott utolsó tudomásunk szerint (ugyancsak messze a várakozásoktól a hoffenheimi és lipcsei kihívásokat követően) és jelenleg klub nélküli. Székely György még csak 28 éves, de az 1860 München korábbi kapusa máris szögre akasztotta a stoplist. Torkos Attila az Issimo SE (BLASZ) igazolt játékosa jelenleg és a Lipcse utánpótlásából sikerült odáig teleportálnia, de legutóbbi hivatalos pályára lépése a 2021–2022-es szezonban volt a Dabas-Gyón színeiben NB III-ban. Marco Miriuta pedig visszavonult egy ideje (2013-ban az Energie Cottbus II-ben futballozott), pedig még mindig csak 30 éves.
Nagyon nehéz egy elfuserált külföldi kaland után hazatérni és bármilyen nemű karriert építeni, az eddigiekből is látszik, de a focit aktívan követők ezt pontosan tudják. Azt is, ami hangsúlyos, nem csak akkor nehéz, ha nem sikerül valakinek hazatérnie, sőt sokszor főleg akkor nehéz, mert ha nem talál valaki magának rögtön élvonalbeli csapatot, nehezen küzdi vissza magát a legjobbak közé, ha pedig talál, gyakran leépül, mert az itthoni körülményekbe könnyű belekényelmesedni.
De azért vannak kivételek szerencsére. 2013-ban járt kint Bolyki Andor is, aki a Hallescher FC utánpótlásában és második csapatában kezdte, aztán kisebb kitérők után most is épp a német harmadosztályban szereplő klub játékosa – ő hazatérés nélkül kint is össze tudta magát szedni. Kocsis Gergő 2013-ban az Augsburgé volt, jelenleg pedig az NB I-es MTK-nál igyekszik letenni a névjegyét újra az NB I-ben, igaz, még nem számít alapembernek a kék-fehéreknél, de korábban már a DVTK, ZTE, Mezőkövesd színeiben is jól nézett ki és igazolta, hová vágyik, hol a helye. Nagy Dániel a Hamburger SV-től indulva azért karrierje végére elérte, hogy legalább egy közepesen megbízható NB I-es játékos váljon belőle Mezőkövesden, amire szintén büszke lehet.
Forrás: haladas.huA 2018–2019-es szezonban már játszott tíz mérkőzésen az első osztályban a Szombathelyi Haladás színeiben, de nem számított alapembernek a kiesés ellen küzdő és végül a kiesést elkerülni nem tudó csapatban, és nem is kapkodott, hogy újra a legjobbak között próbálkozzon. A következő három NB II-es idénye során aztán mindösszesen egyszer fordult elő, hogy úgy került be a Haladás bajnoki keretébe, hogy nem volt kezdő – kifizetődött a lojalitása. 92 bajnokin kezdett három év alatt, ami bármilyen szinten megsüvegelendő, egy valamit biztosan jól mutat: amit az edzője kér tőle, azt képes is megcsinálni, és meg is akarja csinálni.
„Nem gyors játékos, viszont a játékintelligenciájával ezt jól tudja kompenzálni. Amikor első szombathelyi edzői évemben a legkevesebb gólt kaptuk az NB II-ben, azt nagyban köszönhettük neki is, mert mindig remekül látta el a feladatát a védelem előtt nem csak labdával, de labda nélkül is. Az egyetlen hiányossága az volt, hogy nem minden mérkőzésen volt aktív az előre irányuló játékban, de követem a Diósgyőr mérkőzéseit és jó látni, hogy ebben milyen sokat fejlődött, nagyon sok a kiváló mélységi labdája. Szombathelyen mindig remekül forgatott, és védekezés esetén a beadásoknál különösen jól pozícionálta magát”
– Holdampf Gergőről mondta lapunknak Németh Szabolcs; a fiatal edző jelenleg a TSV Hartberg U15-ös csapatát irányítja, és korábban Szombathelyen dolgozott együtt a játékossal.
Holdampfot nem a listák elején kell keresni, hanem a többiek számai mögött érdemes őt észrevenni
Bármelyik statisztikai mutatót nézzük, jó eséllyel nem fogjuk az élmezőnyben találni Holdampfot egyénileg. Viszont az ő játéka nélkül a DVTK nem lenne 2023–2024-es magyar mezőny legizgalmasabb csapata. Azért is titulálható a Diósgyőr az idei szezon legizgalmasabb együttesének, mert nem csupán nyomokban, de csapatszinten is elhozhatja a ligába a pozíciós játék jegyeit, amelynek komoly tétje lenne, hiszen más NB I-es csapatok is meríthetnének belőle, illetve ebben az esetben (akár) meg is tanulnának védekezni ellene, mely erény nemzetközi porondon lehet előnyös a további lépésekhez. Függetlenül attól, hol fog zárni a Diósgyőr a bajnokság végén, a hatása még lehet majd olyan az NB I-re Kuznyecov mester látásmódjának, a stílusuknak, amely egy örökséggel érhet fel, ha ezt nyitottan kezelik az ellenfelek is (a potenciál adott, innentől már a többieken múlik minden).
Ahhoz, hogy a DVTK minél jobb pozíciós játékot tudjon játszani, azaz folyamatos helycserékből előnyökre tudjon szert tenni (a csere folyamatának következményeképpen – így helyesebb), vagy épp területet tudjon felszabadítani játéknak, szükségük van arra is, hogy legyen egy pont a csapatban, amelyhez igazodni, amelyhez képest cselekedni lehet.
Ez a pont többnyire Holdampf, melyet a következőképpen érdemes érteni: vannak játékosok, akikre azt lehet mondani, a pozíciós játék előnyei miatt látjuk őket jobbnak, mint amilyenek más játékban, és vannak játékosok, akiket azért nem látunk olykor eléggé, mert a pozíciós játéknak adnak lehetőséget. Holdampf épp így szorul a számok mögé, de ha mérkőzéseket is nézünk, ki fog tűnni, hogy nem hiába alapembere a DVTK-nak. Mindemellett az is elmondható, hogy Holdampf úgy fest, 29 évesen még inkább megérett arra, hogy köré épülhessen egy csapat, amelybe ha néha hasznosan bele is simul, mégis azt lehet mondani, őt is segíti a rendszer, hogy csendesebb játékosként is még tevékenyebb lehessen.
Jótékony statikusság
Nagyon fontos a pozíciós játékot alapul választó rendszerben az, hogy valaki ne csupán labdával tudjon szervezni, hanem a mozgásával is képes legyen szervezni, szervezéseket előkészíteni.
A Wyscout adatai szerint a DVTK 90 percre lebontva a leghatékonyabban passzoló csapat (86 százalékos mutatóval). Ez dicséri egyrészt Kuznyecov munkáját is, mert óriási jövés-menés volt a nyáron a klubnál, valamint sok különböző nációból, kultúrából áll össze a keret és a kezdőtizenegy is, így nem egyszerű a szocio-affektív kapcsolatokat egyhamar olyan szintre hangolni, hogy egy csapat ennyire penge legyen labdabirtoklásban, folyamatokban – pláne osztályt is lépve közben, nagyobb nyomás, nagyobb tempó alatt. (Labdabirtoklásban a DVTK a liga harmadik helyén áll az FTC és a DVSC mögött; mélységi kulcspasszok tekintetében, amelyek a támadóharmadon kívül érkeznek, a Diósgyőr meccsenként 8,17-et ad, ami ligamásodik helyre elegendő az FTC mögött; progresszív passzban a DVSC az első, de a DVTK a második és a Fradi csak a harmadik; de a végtelenségig lehetne sorolni, a keresztezések, a büntetőterületen belüli érintések számára is kitérve, Kuznyecov csapata szorosan az FTC mögött vagy velük együtt nyomul az élen friss feljutóként.)
Másrészt ez az adat dicséri Holdampfot is, aki kiválóan szokta nyugtatni a játékszert saját térfélen. Ha a DVTK épp labdát szerez, vagy ha a DVTK épp építkezni kezd és az ellenfél túltölt egy zónát vagy túltölti a pálya egyik oldalát, Holdampf villámgyorsan észleli azt és a labdát eleve birtokolva vagy elkérve azonnal nyomáson kívüli pozícióba juttatja. Ezek általában lapos, hosszú oldalpasszok, de elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy visszatámadás nagy potenciállal megindulhasson, vagy hogy egy kihozatal vége ne legyen labdavesztés. Nem mellesleg, amennyire képes olyankor előrefelé gondolkodni labdával, épp olyan körültekintően fel is méri, mikor lesz bölcsebb csapata számára, ha egy visszapasszal operál, amelynek következtében létrejöhet a DVTK progresszív passzokban nem épp rossz védőivel egy visszapassz-felpassz dinamika, mely során gyakran azonnal lehet passzsávokat keresni építkezéshez.
A teljes mezőnyt nézve a diósgyőri Szatmári Csabának van a hatodik legtöbb progresszív passza. Szatmári előszeretettel adogat a jobb oldali félterületből éles felpasszt a tengely irányába közvetlenül például, és a félterületből azért is tud ideális szögekben labdát bejuttatni magasabb pozícióba középső zónához, mert Holdampf, ha épp egyedül játszik hatost, statikusan tereli a tengely felé a letámadót mélységben, így mögé be lehet mozogni Szatmári labdáira.
Meglepő lehet, de a jobbhátvéd, Gera Dániel, aki mérkőzésenként a pozíciós játéknak köszönhetően igen nagy területen játszik és hasznosan, nem egyszer próbálkozott az utóbbi időben is azzal, hogy Holdampf pozíciójából adódóan előnyt szerezzen magának. Ha Holdampf egyedüli hatos, és a többi csapattárs magasságban épp helycserét csinál, Gera van, hogy nem duplahatos párba mozog be jobbhátvéd pozícióból Holdampf mellé, hanem Holdampf mögé, magasabbra lép fel a tengely közelébe és egyfajta alkalmi elmozgó nyolcasban vehet fel épp labdát, vagy húzhat be további ellenféljátékost tengelyirányba, melyből a védők építkezhetnek, ha van visszalépő a támadóharmadból.
Ilyen és ehhez hasonló mozgásformák gyakran azért jöhetnek létre, indulhatnak el láncolatban rendszerszintű reakcióként a DVTK játékában, mert Holdampf nagyjából egyedüliként a mezőnyben egy ennyire végtelenül változó rendszerben is elfogadja és őrzi szerepét fegyelmezetten: megadja azt a statikusságot adott játékhelyzethez képest, amelynek megfelelően érdemes mozogni. Szégyenkeznie amúgy neki sem kell, a 67,1 százalékos párharchatékonyság és a 83,7 százalékos passzpontosság egy évek óta NB I-ben játszó alapembertől is elismerésre méltók, nemhogy egy kevés élvonalbeli rutinnal rendelkező játékostól egy újoncnál, amely ráadásul egyáltalán nem kiszámítható mozgásokra épít, és emiatt osztogatóitól is többet kíván, valamint kockázatosabb megoldásokat is.
Godfrey Stephennel, a kimondottan támadószellemű balhátvéddel és Pernambucóval, az egyik szélső támadó középpályással jól kapcsolódva, sokat tud összejátszani Holdampf progresszíven is.
Két labdás szerepkör, egy markáns labda nélküli – a biztosítást aktivizáló
Holdampf az idei szezonban eddig 13 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, 12 alkalommal a kezdőben kapott helyet a csapatkapitány, egyszer pedig csereként küldte játékba Kuznyecov. Több poszton és több szerepkörben is próbálták már Holdampfot a Diósgyőrnél ez idő alatt. A szezon elején például a Kecskemét ellen 4-3-3-ban állt fel a DVTK, ott a játékos a jobb oldali félterületben nyolcasként kapott helyet a csapatban. A Diósgyőrre pedig sokkal jellemzőbb 4-2-3-1-ben Holdampf az egyik a két hatos közül általában. De érdemes kitérni arra, ha már formai szempontból ennyire variábilisek a miskolciak, hogy a korábban az Újpest ellen is játszott 4-1-4-1-hez, és az utóbbi mérkőzéseken látható 4-1-4-1-hez képest Holdampf helye módosult ebben az alakzatban és talán ebben és itt néz ki eddig a legjobban.
Még ha az is elmondható, a DVTK játéka nem sokáig fogja ugyanilyen eredményességgel elbírni azt, hogy egyetlen hatossal lépjen fel. Az Újpest ellen jobb oldali nyolcas volt Holdampf (4-1-4-1-ben), és spanyol poszttársa, Alex Vallejo töltötte be a hatos szerepkörét. Az utóbbi mérkőzéseken a védelemből hiányzó játékosok miatt Vallejót hátrább vezényelte egy sorral Kuznyecov, így Holdampf is egy (fél) sorral hátrébb lépett, ő tölti be jelenleg a hatos pozíciót egyszemélyben. Hogy miért áll ez rendkívül jól neki?
A magyar élvonalhoz képest sokszor kimondottan lassú játékosnak tűnik, és ez nehezen ütközik ki, ha előtte és mögötte is biztosít lánc védekezésnél, akár passzopciót nyújt előtte-mögötte is lánc támadásnál. Pedig a nyolcas és a tízes szerepkörhöz is meglenne a komplexitása, de azok esetén már a sebességet és futómennyiséget sem lehet pusztán játékintelligenciával kompenzálni. Az pedig, amit korábban taglaltunk a pozíciós játék kapcsán, alapjátékot tekintve itt tud a legkönnyebben érvényesülni vele (4-1-4-1-ben, esetleg olyan 4-2-3-1-ben, amely 4-1-4-1-re módosul építkezési fázisban).
Két jól elkülöníthető labdás szerepköre van abban a rendszerben, amikor egyedüli hatos. Az egyik szerepköre, hogy mélységi forgatásokkal az ellenfelet tolódásra kényszerítse letámadás közben, ne feljebb lépésre, ezáltal (a tolódás egyenletlenségeiből adódóan) eleinte lezárt passzsávok megnyíljanak a diósgyőri építkezés előtt. A másik labdás szerepköre direktebb, a játék felgyorsításával kapcsolatos, van ugyanis, hogy az ő közbenjárásával változik a rövidpasszos játék, mert hazai szinten néha egyedülállóan jó ötletekkel tud előrukkolni, akár lendületben lévő társ megjátszásáról, akár a támadóharmadból labdáért visszalépéről van szó.
Ugyanilyen fontos, hogy a csapat védekező játékához rengeteget hozzá tud tenni egyénileg is, ugyanis nagyon aktív, ha csapata labdát veszít, vagy ha már egy ideje nincs is a labda csapatánál. A diósgyőri rest defence-nek megkerülhetetlen vezére. Rendszerint a tengelyből indítja az ellenfél kontráinak zavarását, elterelését is kedvezőtlenebb opciók felé, és ilyen szituációkban az áltagos futásaihoz képest is nagyon robbanékonyan tudja megkezdeni a védekezést.
Egyúttal azt is többnyire kitűnően felmérve, mikor érdemes támadnia a labdát labdavesztésnél, mikor lesz inkább arra szükség, hogy a belső védők mellé vagy mögé bemozogva kisegítsen, ha túl nagy köztük a távolság – márpedig ezt felmérnie nagyon jól kell a Diósgyőr játékában, ahol az utolsó védelmi vonal szélességét a két aktuális belső védő szokta biztosítani abból adódóan, hogy a szélsők (Stephen és Gera) magasságban a pozíciós elmozgásokban és a direkt játékban vesznek részt nagyobb százalékban.
Így nem vét a DVTK védekezése olyan szarvashibát, amelyet könnyű lenne elkövetni pozíciós játékot próbálva, azaz, hogy nem szükséges két-három ember fejvesztve induljon a labdásra úgy, hogy közben zónák maradnak védtelenek a pályán, hiszen a tengelyben mélységben ott a biztosíték, ami szükség esetén párharcra kelhet. Ehhez elengedhetetlen, hogy valóban fegyelmezetten őrizze a tengelyben helyét Holdampf ilyen szituációknál, és onnan átlagon felüli időzítéssel vegyen fel pozíciót, ne egy eleve felvett biztosító pozícióból induljon ki – el lehet ezt rontani, ha azonnal egy konkrét posztra biztosít, amelyet épp üressé tett egy társ elmozgása a pozíciós játék elveiből adódóan.
Kell egy játékos a pozíciós formulákba, aki kívül áll: aki labdabirtoklásnál az egyetlen termékenyen passzív szereplő, míg labdanélkülözésnél az egyetlen készenléti aktív cselekvő tud lenni. Nem kis dolog, hogy egy játékos nagyarányban jól kapcsolgat aktív és passzív cselekvések között a játékfázisok módosulása közben, ehhez futballistától is sajátos reakcióidőre és koncentrációidőzítésre van szükséges. Ezen a poszton nem is feltétlenül csak az igényel extra játékintelligenciát, hogy a két labdás szerepkört jól ellássa Holdampf, hanem ugyanúgy az is, hogy felmérje és jól ítélje meg, a mögötte lévő védelmi vonal pozíciójához és szélességéhez mérten és ahhoz képest, ahol elindul az ellenfél akciója, aktív vagy passzív(abb) reakcióra lesz szükség részéről a rest defence során. Holdampf ebben egészen kiváló és felelősségteljes, amire sokat építhet a DVTK.
Látjuk majd belső védőként Holdampfot?
Ami a védelmet illeti, foghíjas a Diósgyőr kerete. Az sem kizárt, hogy fogjuk még látni az idei szezonban Holdampfot belső védőként is – egyébként az NB II-ben Szombathelyen néhányszor játszott már azon a poszton is, és elnézve progresszív ötleteit, megoldásait passzjátékban, minél mélyebben játszik, annál többet tud segíteni egy csapatnak. Ha sikerül megragadnia az élvonalban karrierje végéig, vagy legalább a következő pár évre, az sem kizárt, hogy amennyiben sokkal rendszeresebben lesz még magasabbra tolt védelmi vonallal fellépő a DVTK, annál inkább előnyös lehet őt belső védőként is kipróbálni majd alappozícióban. És nem pusztán azért, mert jól pozícionálja magát védekezéskor és párharcerős, hanem mert építkezésnél el tudja látni ugyanazt, mint például Szatmári, vagy akár azt még jobban, változatosabban is. A képességei adottak hozzá, nagyjából minden megvan benne (a sebessége kérdéses egyedül egy magasra tolt védelem leghátsó vonalában), mely NB I-es szinten egy magas presszinget csinálni akaró csapatnál szükséges.
Kiemelt kép: dvtk.hu
Szerző
