Ott folytatta Anglia Dánia ellen, ahol Szerbia ellen abbahagyta, ám ezúttal ráfaragott
Az angol válogatott Dánia ellen is intenzíven kezdte a mérkőzést, magukhoz ragadták a kezdeményezést, domináltak a labdás fázisokban, letámadtak, egészen addig, amíg a 18. percben a csapatkapitány, Harry Kane megszerezte a vezető találatot. Ezt követően jött a Gareth Southgate féle fordulat és a szokásoknak megfelelően visszahúzódtak az angolok Jordan Pickford kapuja elé. Ezúttal pedig nem sikerült megőrizni az egygólos előnyt, így a „háromoroszlánosok” még nem ünnepelhettek csoportelsőséget.
A C-csoport második fordulójában a frankfurti Deutsche Bank Parkban Anglia és Dánia nézett farkasszemet egymással. A mérkőzés kezdetén az angol válogatott, a Szerbia elleni találkozóhoz hasonlóan, támadólag, kezdeményezően lépett fel. Ezt mutatja, hogy Harry Kane vezető találatáig 62 százalékban volt náluk a labda. Azonban ezt követően jelentősen megfordult a tendencia és a mérkőzés több periódusában is egyértelmű dán labdabirtoklási fölény alakult ki, ami végül egy 53–47 százalékos elosztásban csúcsosodott ki, igaz, az angolok javára. Labdabirtoklás ide vagy oda, sokkal nagyobb problémát jelentett Southgate hihetetlen passzivitása.
Egészen elképesztő értékeket láthatunk visszaköszönni a PPDA mutatóban (Passes per Defensive Action). Anglia a kilencven perc alatt átlagosan 25,6 passzt engedélyezett a skandináv ellenfelének, ami rendkívül magas érték. Ez a szám tökéletesen leírja, hogy mennyire passzívan védekeztek Kyle Walkerék. Amire ezúttal rá is fáztak, hiszen még az első félidő 34. percében Morten Hjulmand révén egyenlítettek a dánok. A Sporting 24 éves védekező középpályása, aki nem rokona a szövetségi kapitánynak, Kasper Hjulmandnak, az idei Eb-n nem szokatlan módon, a tizenhatoson kívülről vette be az angol kaput, ami azt mutatja, hogy ez nem volt magas minőségű gólhelyzet. Ugyanakkor Jordan Pickfordnak a Premier League-ben is meg szokott gyűlni a gondja a tizenhatoson kívülről eleresztett lövésekkel, ami még inkább egy intő jel kellene, hogy legyen az angol stáb számára, hogy ne húzzák magukra az ellenfeleket, mert előbb vagy utóbb nagy valószínűséggel be fog akadni az egyik próbálkozásuk. Dánia pedig szorgalmasan kísérletezett, a játékosai egészen pontosan 16 alkalommal vették célba Pickford hálóját, ezek közül hét pontos is volt, kaput talált. Igaz, e lövések összesen sem érték el az 1-es xG-t.
Viszont Anglia sem. Az egymást követő második mérkőzésen nem sikerült kidolgozni egy várható gólnyi helyzetet, ami a Harry Kane, Phil Foden, Bukayo Saka támadótrióval egészen döbbenetes.
Pláne, hogy őket a világ legjobbjai közé tartozó előkészítő játékosok támogatják Jude Bellingham és Trent Alexander-Arnold személyében. Ám hiába a sok remek játékos, a dánok nem engedték Angliát újra lendületbe jönni. Az előző mérkőzés kulcsemberét, Bellinghamet sikerült kivenniük a játékból azzal, hogy folyamatosan kiléptek rá, közel helyezkedtek hozzá. Ennek köszönhetően ezúttal nem passzolt 70 alkalommal, hanem csak 44-szer. Az angolok jóformán a saját térfelület alig tudták elhagyni, ebből kifolyólag kontratámadásaik sem voltak és a góljukat követően mindösszesen 0,34 xG-t termeltek. Ebben elévülhetetlen érdemei voltak a dán presszingnek, amely a találkozó folyamán egyre intenzívebbé vált. A második félidőben átlagosan hét angol passzt követően avatkoztak közbe. Ennek megfelelően az angolok összesen 43 alkalommal adták el a labdát a saját térfelükön, viszonyításképpen ez az érték a dánoknál 24 volt.
Southgate próbált azért változtatni a mérkőzés közben. Korán cserélt, már az 54. percben behozta Conor Gallaghert Alexander-Arnold helyére. Kissé érthetetlen, hogy a legtöbb helyzetet kialakító (3) és a legtöbb védelmi vonalakat áttörő passzt (line-breaking pass, 5) kiosztó játékosa helyett egy „presszing-szörnyeteget” hozott be akkor, amikor épp a labdával kellett volna feljavulniuk.
A labdával való játék kapcsán ki kell térnünk az angolok bal oldalára, ahol Luke Shaw sérülése és erről a meccsről való távolmaradása miatt óriási űr tátong. Ezt Kieran Trippier és Phil Foden hivatott betölteni, ám egyiküknek sem áll jól az oldalvonal melletti játék. Foden e miatt rendre feltűnt a pálya többi területén is, Trippiert magára hagyva, ami azt eredményezte, hogy Anglia bal oldala gyakorlatilag veszélytelen volt. Támadásaik 44,6 százaléka a jobb oldalon futott, ezzel szemben a bal oldalon csak 23,3 százalék.
Ahogyan azt már a Szerbia ellen lejátszott mérkőzésüket követően is pedzegettem: ezzel a felfogással a komolyabb játékerőt képviselő csapatok ellen Anglia bajba kerülhet. Dánia ellen bajba is került.
Ettől függetlenül bizonyosan meg fogják nyerni a csoportjukat, viszont az állításom továbbra is él, ahogy minden bizonnyal az angol szurkolók lelkében is ott a félsz, mert hazájuk válogatottjának teljesítménye eddig minden volt, csak meggyőző nem.
CIKKAJÁNLÓ:
Az elmúlt hetekben több tucatnyi olyan mémet kapott fel az internet, amelyek különböző vizuális megoldásokkal azt kívánták megfogalmazni, hogy az angolok megint nagyon elhiszik, hogy „hazatér a futball”, de ismét jön majd a menetrendszerű bukás – ez egy olyan ördögi kör, amit nem lehet megtörni. De vajon mi táplálja ezt a hiedelmet, valóban az angolok a nagy tornák leggyakoribb vesztesei, vagy egyszerűen arról van szó, hogy rossz helyre pozicionáljuk őket?
Valóban az angolok a futballvilág legnagyobb vesztesei? – (mítoszrombolás?)
Kiemelt fotó: IMAGO
Szerző
