Spanyol kupagyőztes edző az Olympique Marseille kispadján

A francia bajnokság (Ligue 1) utolsó tizenkét kiírásából tízet a Paris Saint-Germain nyert meg. A fővárosi csapat gazdasági és minőségi fölénye vitathatatlan, de többször bizonyosodott már, hogy nem verhetetlen a hazai porondon sem. Az Olympique Marseille nagy szívfájdalma, hogy amikor mostanság valaki meglepte a PSG-t, akkor nem ők voltak azok, 2017-ben az AS Monaco, 2021-ben pedig a Lille OSC ünnepelhetett bajnoki címet.

Sikertelen évek, gyakori edzőváltások

Az eddigi egyetlen francia BEK/BL-győztes egyesület a története során kilenc alkalommal nyerte meg a bajnokságot és tízszeres győztese a Francia Kupának. Az Olympique Marseille hiába számít a francia labdarúgás egyik legfontosabb nevelőklubjának és mindenkori sikercsapatának, az elmúlt időszak nem úgy sikerült, ahogyan szerették volna. Az 1992-es bajnoki cím után hiába nyerték meg a BEK-et, a következő országos elsőségre 2010-ig várniuk kellett, újabb bajnoki diadal pedig azóta sem sikerült.

2016 óta az amerikai Frank McCourt és cégcsoportja rendelkezik a klub tulajdonjogainak 95 százalékával, azonban egyelőre nekik sem sikerült igazán felvirágoztatnia a csapatot. Az utóbbi években gyakran szezononként adták át egymásnak az edzők a stafétabotot, de többször előfordult, hogy az OM a bajnoki dobogóról is leszorult. Utoljára Rudi García töltött el hosszabb időszakot a kispadon. A Napoli élére a közelmúltban kinevezett szakember 2016 október és 2019 októbere között 142 meccsen dirigálta a délieket. Regnálása alatt játszották az említett El-finálét, azonban a Ligue 1-ben csupán egy negyedik és két ötödik helyet hoztak össze. A folytatásban André Villas-Boas és Jorge Sampaoli számára egyaránt megközelítőleg másfél szezon jutott. A portugál az első évében bajnoki második helyhez segítette a csapatot, a következőben február elején menesztették, az argentin pedig a 2021-2022-es második helyezés után köszönt el.

Tavaly nyáron Igor Tudor váltotta Sampaolit, s a horvát edző bár nehezen találta meg a hangot a csapattal és tulajdonképpen folyamatos feszültség volt körülötte, a harmadik helyet szerezték meg a bajnokságban. A szezon végén azonban ismét edzőváltottak, innentől pedig egy spanyol edző próbálja sikerre vezetni az együttest.

Igor Tudor (Forrás: Foot National)

Az első edzői elismerések és hullámvölgyek

Marcelino García Toral 1965-ben az asztúriai Villaviciosában született és játékos pályafutása első felében rendre az északi országrészek csapatait erősítette. Az egykori irányító középpályás a Sporting Gijónban nevelkedve rendszeres szereplője volt a spanyol korosztályos válogatottaknak, ám a „vörös fúria” felnőtt együttesében soha nem szerepelhetett. A Gijón után a Racing Santandert, valamint délebbre haladva még a Levantét és az Elchét szolgálta, mígnem 28 évesen egy sérülés miatt felhagyott az aktív játékkal.

Korai visszavonulása után az edzői tanulmányaira fókuszált és 32 évesen már szülővárosa alacsonyabb osztályú csapatát, a CD Lealtadot trenírozta az 1997-1998-as szezonban. Nem sokkal később a Sporting Gijón tartalékjait és első csapatát is vezette két-két évig, majd első nagy sikereit az ország legrégebben alapított csapata, a Recreativo Huelva irányítása alatt érte el. Marcelino a 2005-2006-os évadban megnyerte a csapatával a másodosztályt, majd az első osztályban újoncként a nyolcadik helyig kormányozta az együttest. Utóbbiért megkapta az év edzőjének járó Miguel Munoz-trófeát is. Megnövekedett iránta az érdeklődés és a több érdeklődő közül egy másik korábbi csapatát, a Racing Santadert vette át, mellyel az előkelő hatodik helyen végzett a LaLigában. A 2008-2009-es szezonban némi meglepetésre elvállalta a Real Zaragoza másodosztályból való visszajuttatását, amely sikerült is (közben bezsebelte a másodosztály legjobb edzőjének járó díjat), de a következő idény derekánál menesztették, mert decemberben csak a kiesés ellen küzdöttek.

2011 tavaszán ismét a Racing edzője volt, majd a Sevilla FC nevezte ki, de már az első szezonja közben lapátra került. Egymás után három állásából is a vártnál korábban távozott.

(Forrás: Football Espana)

Kupagyőzelmek, váratlan menesztések

Ezt követően közel két évet kihagyott, majd 2013 januárjában vállalta el a Villarreal CF vezetését. A „sárga tengeralattjárónál” mind a három idényben nemzetközi kupaszereplést érő helyen végeztek, miközben 2015 tavaszán a Király-kupában, 2016-ban az Európa-ligában játszhattak elődöntőt. A sikerei ellenére viharos körülmények között távozni kényszerült 2016 augusztusában néhány nappal a spanyol bajnoki rajt előtt, mivel nézeteltérése támadt a klub vezetésével.

A következő szezontól a Valencia CF vezetőedzője lett, amely az azt megelőző két alkalommal csak a 12. helyen végzett a bajnokságban, de Marcelino az első idényben a negyedik helyhez segítette a klubot. A következőben egy még nagyobb dobás is összejött, ugyanis a „denevérek” a 2018-2019-es idényben az FC Barcelona legyőzésével megnyerték a Király-kupát és egészen a legjobb négyig jutottak a Bajnokok Ligájában. Ennek dacára 2019 szeptemberében menesztették posztjáról, a Villarrealtól való búcsújához kísértetiesen hasonló körülmények között hagyta el Valenciát a szurkolók szimpátiatüntetései közepette.

Eddigi utolsó állomáshelyén 2021 januárjától másfél éven át vezette az Athletic Clubot. A bilbaói csapattal egy tizedik és egy nyolcadik helyezést ért el, miközben újabb trófeát nyert a Szuperkupa elhódításával.

Marcelino nem sokkal az idény vége előtt maga erősítette meg a szezon végi távozását. A legutóbbi szezont pedig teljes egészében kihagyta. Annak ellenére, hogy a legtöbb csapatával várakozáson felüli eredményeket ért el, feljutásokat, kupagyőzelmeket, döntőket regisztrált, talán még hazájában sem kapta meg az eredményei alapján már kiérdemelt megbecsülést – lásd a két idény eleji kirúgása.

Az 57 éves spanyol tréner először próbálhatja ki magát külföldön, ami mindig egyfajta vízválasztó lépés egy edző életében. Az egy-egy ígéretes nemzetközi kupaszereplést követően elérkezett az idő, hogy egy másik országban kamatoztassa eddigi tapasztalatait. Rögtön kemény fába vághatja a fejszéjét, mert bár a Marseille-nél kétségtelenül ígéretes alapmag állhat rendelkezésére, az elvárások nem különben lesznek magasak.

Az OM kerete az elmúlt években ígéretesen formálódott és az előző szezonban az együttes a belső problémák ellenére is végig a francia dobogóért harcolt, s végül el is foglalta annak legalsó fokát. Marcelino alapvetően a 4–4–2-es felállást preferálja, a dél-francia csapat eddig azonban három belső védővel és két szárnyvédővel futballozott.

A játékosai alapvetően kedvelték őt, ami a keménykezű Tudor után némi felüdülést jelenthet az OM futballistáinak, de a maximális odaadást természetesen ő is meg fogja követelni mindenkitől. Marcelino különösen nagy hangsúlyt fektet a fizikai jellegű tréningekre.

A nyári mozgásokat illetően eldőlt, hogy Ruszlan Malinovszkij marad az együttesnél, Arkadiusz Milik viszont végleg a Juventushoz került. Egyelőre nem tudjuk, hogy miként fog tovább formálódni a csapat játékoskerete az átigazolási időszak hátralévő részében, de most már legalább az edző személye ismert, akinek vélhetően szintén lesz majd beleszólása a keret további kialakításába, hogy ősztől minél jobbak legyenek az immár kettővel csökkentett létszámú, 18 csapatos francia élvonalban.

A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:

https://futballtango.blog.hu/

Kiemelt fotó: thescore.com