Cikkek

Lehengerlő teljesítmény otthon, meggyőző produktum a nemzetközi porondon – ez volt a PSV zseniális féléve!

Jelentős változásokon ment át a PSV Eindhoven tavaly nyáron, és a sorozatban szerzett bajnoki ezüstérmek után ezúttal úgy tűnik, az aranyra is remek esélye van, hiszen 16 forduló után pontveszteség nélkül áll az élen a tabellán, és e mellett a Bajnokok Ligájában is talpon van még a csapat. Mi lehet a kulcsa a sikeres őszi szezonnak? Erre térünk ki az elemzésünkben.

Új katalán klub a nagyok játszóterén a La Ligában – avagy elemezzük a Girona eddig mesés idényének játékrendszerét

Sokak meglepetésére kiváló őszi teljesítménnyel rukkolt elő a Girona a spanyol bajnkoságban, és a szomszédvár Barcelona, a legnagyobb katalán csapat mellett beférkőzött az élbolyba. Vajon mi lehet a titka a jó sorozatnak? Megvizsgáltuk az új szerzeményeket és a játékrendszerüket.

Mi vezetett Japánból indulva, 30 évesen egy német középcsapatból a Liverpoolhoz? – és hogyan illeszkedhet be Endó, mi lehet a szerepe?

Endó Vataru, a japán válogatott csapatkapitánya nyáron még az új idényre készült a Stuttgarttal, majd mindenki és talán saját maga legnagyobb meglepetésére bejelentkezett érte a középpályás-problémákkal küzdő Liverpool.

Sokat és előnyére változott az RB Leipzig

A 2022–2023-as szezon elején Domenico Tedescót Marco Rose váltotta az RB Leipzig kispadján. A Red Bull iskolában nevelkedett edző előző állomáshelyein a Borussia Dortmundnál és a Borussia Mönchengladbachnál is jó munkát végzett, de a szakmai vélemények megoszlottak ebben a kérdésben. A lipcsei születésű tréner hazatérését nagy örömmel fogadták a klub szurkolói, ami pedig még fontosabb, hogy visszahozta a Red Bull-identitást a klub életébe, és megtalálta az egyensúlyt az átmenetből való játék és a felállt védelem elleni futball között.

Ellenfélszemle – Hogyan kell a szerbek ellen játszani?

Szerbia a 2022-es világbajnokságra való kijutást ugyan Portugália előtt, egyenes ágon érte el, de Katarban nem szerepelt jól. Ez a fajta kétarcúság jellemzi a válogatottat, amelyben hemzsegnek a klasszisok, például Dusan Tadics, Dusan Vlahovics, Alekszandar Mitrovics vagy Szergej Milinkovics-Szavics. Egyénenként kiváló és magas minőséget képviselnek, de csapatként az eredményeik, illetve a játékuk is sokszor másról árulkodik.

A magyar labdarúgás számára is pozitív üzenet, ami Miskolcon zajlik – elemzés a DVTK-ról

Az NB II-ből az első osztályba visszajutó diósgyőriek olyan futballt mutatnak be, ami nemzetközileg is magas szintű, mind elképzelésben, mind megvalósításban. Amellett, hogy a szemnek is tetszetős, eddig eredményes is, hiszen az öt mérkőzésen szerzett tíz ponttal az élmezőnyben szerepel a DVTK.

Mi a valódi posztja Ferran Torresnek és milyen jövője lehet Barcelonában?

A 23 éves, 35-szörös spanyol válogatott támadót sokáig szélsőként tartották számon, ám ő inkább klasszikus befejező csatár, de ezt a „nagyok” árnyékában ritkán mutathatja meg. Barcelonában nem eszik meg sok sót Robert Lewandowski árnyékában, és a jövőre nézve is riválist kapott az újonnan igazolt brazil Vitor Roque személyében. Egy opció azért lenne arra, hogy milyen módon hasznosítsa Xavi a tehetséges és immár kellően rutinos futballistát…

A River Plate az Európát is megjárt saját neveltjével a kispadon mutatta meg az identitását, és ez bajnoki címet ért

A szezont megelőzően a River Plate a csapat korábbi játékosát, Martín Demichelist nevezte ki vezetőedzőnek. Az egykori hátvéd nem is vallott szégyent ebben a szezonban – sőt rögtön bajnoki címet szerzett a klubbal, amelynél felnőtt futballistává vált.