Új csapatnál nevezték ki, bekerülhet a „darálóba” a brazilok sikeredzője
Azok után, hogy a Fluminense június végén menesztette Fernando Dinizt, a Libertadores-kupa-győztes edző három hónapig volt munkanélküli, a közelmúltban ugyanis kinevezték a Cruzeiro trénerének. A hullámzóan teljesítő Belo Horizonte-i csapatot ezzel az elmúlt egy éven belül már a hetedik(!) különböző edző vezetheti. A brazil bajnokság egyes csapatainál valóságos forgószínpadként funkcionál a kispad, és a Cruzeiro még mindig nem a leggyakrabban edzőt váltó együttes a mezőnyben.
Az elmúlt bő két évben a Fluminensénél hatalmas népszerűségre szert tevő edzőt, Fernando Dinizt nemrégiben új csapat kispadjára nevezték ki. Az 50 éves brazil tréner a riói gárdával tavaly megnyerte a Libertadores-kupát és a klubcsapattal párhuzamosan a brazil válogatottat is vezette egy átmeneti időszakban. A Flu hosszan tartó hullámvölgye alatt idén júniusban megköszönték Diniz munkáját, ám a tréner mindössze három hónapot töltött feladat nélkül. A rövid szünet után a Cruzeirónál kezdhet építkezésbe, ám jelen állás szerint nehéz lenne elképzelni, hogy hasonló csapatot alakíthat, mint a Flunál tette, hiszen a brazil bajnokság (Campeonato Brasileiro) egyik leggyakrabban edzőt váltó egyesületéhez került.
Gyakori váltások a kispadon
A Cruzeiro egykori saját nevelésű játékosa, Ronaldo Luis Nazário de Lima 2021 decemberében 400 millió realért vásárolta meg az akkor csak a másodosztályban szereplő klub többségi tulajdonrészét, megmentve az egyesületet, amelyet a megszűnés fenyegetett. A 2021-es idény végén a kék-fehérek a 20 csapatos mezőny 14. helyén végezve kerülték el azt, hogy a harmadik ligában kelljen folytatniuk.
Az új tulajdonos gyorsan munkához látott, edzőt cserélt és jelentősen átalakította a játékoskeretet. A kispadon a rutinos Vanderlei Luxemburgót a fiatal uruguayi tréner, Paulo Pezzolano váltotta – akit később a Fenomén a másik csapatánál, a spanyol Real Valladolidnál is alkalmazott. A keret egyik legtöbbet vitatott változtatása a veterán kapus, Fábio elküldése volt, aki 16 éven át állt a klub szolgálatában. Bár a szurkolók tüntettek Ronaldo ellen a közönség-kedvenc távozása miatt, az eredmények végül igazolták a döntést – ráadásul Fábio is révbe ért, hiszen tavaly Libertadores-kupa-győztes lett a Diniz vezette Fluval.

A Cruzeiro 2022-ben 13 pontos előnnyel nyerte meg a másodosztályt, és már hetekkel a szezon befejezése előtt biztosította a feljutást. Az első osztályban aztán többszöri edzőváltás mellett sikerült kivívni a bennmaradást a 2023-as idényben. A Cruzeirót az előző naptári esztendő alatt öt különböző edző irányította, Pezzolano után a portugál Pepa 25, majd Zé Ricardo tíz, Fernando Seabra egy, Paulo Autuori hat meccsen ülhetett le a kispadra. Január elsejétől az argentin Nicolás Larcamón vette át az irányítást, de ő is csak három hónapig húzta a poszton. Menet közben Ronaldo májusban eladta a Cruzeirónál birtokolt 90 százalékos tulajdonrészét egy milliárdos brazil üzletembernek, Pedro Lourencónak, és az egykori ikon távozott a klubtól. Az elmúlt hónapokban a korábbi megbízott edző, Seabra felelt a csapat irányításáért, aztán egy hányatott időszakban neki is megköszönték a munkáját.
A Cruzeiro a jó kezdés után valamelyest visszaesett a hazai bajnokságban, és Seabra menesztését megelőzően az utolsó nyolc bajnokiból csak egyet nyert meg, ám közben a Boca Juniors kiejtésével bejutott a legjobb nyolc közé a Copa Sudamericanában.
A Brasileiróban az akkor a hetedik helyen álló együttes edzőjét ráadásul az oda-visszavágós negyeddöntő két mérkőzése között menesztették, miután 2–0-ra megnyerték idegenben az első felvonást a paraguayi Libertad otthonában. A visszavágón – Diniz első meccsén – elért 1–1-es döntetlennel pedig kvalifikálták magukat a második számú dél-amerikai nemzetközi kupasorozat elődöntőjébe. A csapat új edzője néhány nappal később a bajnokságban is döntetlennel debütált.
Ugyan a ligában már nem igazán lehetnek dobogós reményeik, a Cruzeiro a Copa Sudamericanában a trófea elhódításáért játszhat. Ehhez az elődöntőben az argentin Lanúst, majd a döntőben a Corinthians–Racing Club párharcának győztesét kellene felülmúlnia.
Elképesztő mennyiségű edzőváltás a brazil mezőnyben
A brazil bajnokság egyes csapatainál kifejezetten gyakori az edzőcsere, több klub vezetése ad kevés lehetőséget az építkezésre a trénereknek. Ha az elmúlt egy évet vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy az Athletico Paranaensét már a nyolcadik különböző edző irányítja, a fent ismertetett Cruzeiro pedig a hetedik edzőjével dolgozik. A Memphis Depay-jal erősítő Corinthianst a hatodik edző irányítja tavaly szeptember vége óta, míg a 2023-as bajnoki címről nagy előnyből lemaradó Botafogót is már a hatodik edző vezeti tavaly július óta, mire idén áprilisban megtalálták Artur Jorge-ot, akivel ismét a bajnoki címért versengenek. Maradva a 12 hónapos intervallumnál, a Cuiabá és a Red Bull Bragantino jelenleg az ötödik, az Atletico Goianiense, a Sao Paulo FC és a Vasco da Gama egyaránt a negyedik, az Internacional és a korábban Ádám Martin iránt is érdeklődő Vitória pedig a harmadik trénerét fogyasztja ezen időszak alatt.
A 20 csapatos mezőnyben a leghosszabb ideje egy csapatnál dolgozó edző a címvédő Palmeirast irányító Abel Ferreira, akit 2020. október 30-án neveztek ki a Verdao élére. Rajta kívül csak a Fortaleza (Juan Pablo Vojvoda, 2021 május óta), a Criciúma (Cláudio Tencati, 2021 októbere óta) és a Grémio (Renato Gaúcho, 2022 szeptember óta) mesterének személye nem változott hosszabb ideje.
A Bahia kispadját az egykori legendás gólvágó kapus, Rogério Ceni már több mint egy éve foglalja el, míg a korábbi brazil szövetségi kapitány, Tite tavaly október 9-től vezette a Flamengót, ám az egyéves évfordulót nem érhette el, mivel a Libertadores-kupa-kiesés után hétfőn megköszönték a munkáját. Ideiglenes jelleggel a szezon végéig a tavaly visszavonuló Filipe Luís vette át a csapat irányítását. (Tite csaknem egyéves ciklusa előtt a rióiaknál is gyakoriak voltak a váltások, hiszen Jorge Jesus 2020 júliusi távozása óta tizenegy edző fordult meg a Rubro-negro élén.)
A 2024-es naptári esztendőben a Juventude a harmadik edzővel próbálkozik, míg Diniz távozása után a Fluminense júliusban Mano Menezest nevezte ki, az Atlético Mineiro padján pedig a 2002-es világbajnok szövetségi kapitányt, Luiz Felipe Scolarit a feltörekvő argentin tréner, Gabriel Milito váltotta márciusban.
Aki érdeklődik a brazil bajnokság iránt, annak érdemes fordulóról fordulóra figyelmesen követnie az eseményeket, mert ha néhány hét kimarad, és nem néz rá a csapatokkal kapcsolatos hírekre, könnyen elvesztheti a fonalat, hogy melyik edző épp melyik kispadon tűnik fel az állandó kavalkádban.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt fotó: Gilson Lobo/AGIF