A védelem nyeri a bajnokságot a világeseményeken – de a futball kivétel

Az amerikai futballból származó mondás szerint a védelem nyeri a bajnokságot, nézzük meg, legutóbbi tapasztalataink alapján ez mennyire állja meg a helyét a (nem amerikai) futballban és más csapatsportokban. Persze bajnokság és bajnokság között a lebonyolítás szempontjából is óriási a különbség: érdemes lesz külön vizsgálni azokat a ligákat, ahol körmérkőzés alapján osztanak aranyat, mint például az európai topligák a gyepen. Egészen más eset, ahol csoportkör után végül az egyenes kiesés rendszer győztese a bajnok, ilyenek a válogatottak tornái. Most ezeket vizsgáljuk meg közelebbről.

És azt láthatjuk, hogy a labdarúgás, valószínűleg a jellegéből adódóan is, külön történet. A többi csapatsporttal ellentétben itt nincs arról szó, hogy alapvetően szinte minden támadásnál gólra törően érdemes csak játszani. Paradox módon talán éppen ezért koronáztattak meg azok a válogatottak, amelyek mégis támadtak.

Argentinok és spanyolok, szemben az árral

A legutóbbi világbajnokságon az argentinok az egyenes kieséses szakaszban kettesével, hármasával lőtték a gólokat, rendkívüli győzni akarásukat az első perctől az akciók építésében fejezték ki. Végül különös módon szolgáltatott nekik igazságot az élet, hiszen a defenzív, gyakran destruktív hollandokat és franciákat tizenegyespárbajban múlták felül, arra is kiválóan felkészülve. Csupán azt sajnálhatjuk, hogy az angolokkal nem kerültek szembe, hiszen Gareth Southgate tizenegye Katarban – ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni – az Egyesült Államok elleni csoportmeccset leszámítva kifejezetten látványos és veszélyes játékkal rukkolt elő. Iránnak hatot, Walesnek és Szenegálnak hármat-hármat vágott, a negyeddöntőben a francia oldal szerint is jobban játszott Didier Deschamps alakulatánál, amelyet Hugo Lloris bravúrjai mellett Harry Kane második, fölé lőtt büntetője mentett meg. Soha nem tudjuk meg, mi lett volna, ha 2–2-re alakul az állás.

Az idei kontinensbajnokságokat nézve Argentína visszavett a tempóból, a felfogása közeledett a legtöbb európai riválisáéhoz, de így is megvédte címét – csak félő, hogy szegényebbek lettünk egy színnel. Ám gazdagabbak is, éppen a Copa Américával egy időben zajló Európa-bajnokság alapján, amelyen Spanyolország gyönyörűen ment szembe a fő áramlattal, a lehető legnehezebb ágon is kettesével talált be azoknak a favoritoknak is, amelyek fő célja a kapott gólok elkerülése volt.

Északi módra

A játékot így mégsem kell temetnünk, és ez a többi, hazánkban is népszerű csapatsportra is igaz, bár kézilabdában, kosárlabdában, röplabdában és vízilabdában mindenekelőtt a védekezésben láttunk olyan elemeket, amelyek aztán olimpiai bajnoki címhez vezettek. A legjobb férfi kézilabdacsapatok közül a dánokat inkább a támadójátékuk miatt neveztük minden idők legkomplexebb alakulatának, de ennek részeként az ellenfeleik nagy többségét csak akkor engedték 30 lőtt gól közelébe, amikor már gyakorlatilag megnyerték a meccset. A döntő kritikus szakaszában, még bőven az első félidőben a németek gyakorlatilag gólveszély nélkül támadtak ellenük, igaz, agyilag is kimerülve labdák sokaságát adták el, kényszer nélkül. Persze pszichésen is komoly kihívás egy olyan védelem ellen keresni a gólszerzési lehetőséget, amely mögött a világ legjobb kapusduója, Niklas Landin és Emil Nielsen válthatja egymást.

A nőknél Párizsban elvileg megtartották a francia–norvég álomdöntőt, gyakorlatilag azonban elmaradt, az északi együttes ugyanis majdnem kiütötte a házigazdát. Utólag nézve az aranyérmet valójában a dánok elleni elődöntőben nyerték meg, egy viszonylag szoros csatában. Mint elemzésünkben fogalmaztunk:

„A kapuban Katrine Lunde kezdett ellentmondást nem tűrő teljesítménnyel, és bár támadásban sokat hibáztak Stine Oftedalék, védekezésük már akkor is hihetetlenül magas színvonalat képviselt, a dánok nem tudtak gólhelyzeteket kialakítani. A mérkőzés pedig akkor dőlt el végleg, amikor Jesper Jensen csapata megpróbált hét a hat elleni játékkal visszajönni a mérkőzésbe, de a norvég védőfal ellen teljesen esélytelenek voltak, továbbra sem alakultak ki nagy helyek, oldalirányban elképesztően jól mozgott a norvég védelem.”

Déli blokkok, sáncok és zónák

A kézilabdához legjobban hasonlítható vízilabdában a férfiaknál a szerb–horvát finálé hozott hátul olyan megoldásokat, amelyek a különbséget jelentették. A csoportkörben néha halottat játszó szerbek az aranymeccsre fejlesztették a tökéletes közelébe a blokkrendszerüket, a szokásostól eltérő helyekről behúzódva a kapujuk elé. Néha az lehetett az érzésünk, a horvátok hat a hat ellen is emberelőnyben támadnak, délszláv riválisuk ugyanis ilyenkor, emberhátrányra emlékeztetően, a széleken is közel engedte őket a hálóhoz. Ott azonban vagy egy blokkoló kar vagy a védelemmel összhangban mozgó kapus hárított. A szerbek így sem kaptak kevés gólt a horvátoktól (13–11), de az első negyedtől egyértelmű kontroll alatt tartották a támadásaikat, ha időnként ki is engedtek.

Amennyire simán sikerült végül a címvédés a férfiaknál a medencében, annyira sansztalanul szálltak érte harcba az amerikai női röplabdázók az olaszok elleni döntőben. A dél-európai kihívó szinte lenullázta Karch Király csapatát, akár a játszmákat, akár a sáncokat nézzük. Utóbbi esetben pontok sokasága született az amerikai leütések hárításából, ha pedig a sánc nem segített, káprázatos labdameneteket köszönhettünk az olasz vetődéseknek, bravúros mentéseknek.

Francia labdaszerzések, amerikai lábmunka

Az egész olimpia egyik csattanóját jelentő kosárlabdában a férfiaknál az elődöntő lett a döntő, itt a szerbek 3–2-es zónája sokáig nagyon nehéz helyzetbe hozta a LeBron James-féle amerikai szuperformációt. A másik ágon aznap elsősorban a franciák védekezése ért továbbjutást, a német passzjátékát is csírájában elfojtva.

Párizs utolsó aranycsatájában, a női kosárdöntőben a franciák a fentiek szellemében labdaszerzésekkel teremtettek maguknak esélyt a Team USA ellen. A kritikus szakaszban azonban az amerikaiak tudtak bekeményíteni hátul: annyival mozgékonyabbnak bizonyultak, hogy a gyűrű közelében egy támadóra rendre két védő jutott. Közben még azt is megoldották, hogy a hárompontosokhoz se alakuljanak ki tiszta dobóhelyzetek a franciák előtt.

Igaz, az utolsó másodpercekben, hárompontos amerikai előnynél mégis ez történt, kosár is lett belőle, csakhogy egy fatális hiba miatt mégsem lett hosszabb néhány perccel az olimpia. Pedig szívesen megnéztük volna.

Kiemelt kép: Marco Wolf / Imago / Alamy Stock Photo