Egy újabb gyöngyszem a jobbszélen, régi klasszis a balon – nagyító alatt a szezont új edzővel és sima győzelemmel kezdő Brighton
Fabian Hürzeler kilencéves volt, amikor jelenlegi játékosa, James Milner bemutatkozott a Premier League-ben. De hogy nem minden a kor – sem így, sem úgy –, azt mindkét sportember igazolta a hétvégén: Milner 38 évesen is a csapata erőssége tudott lenni, a 31 éves tréner pedig meglehetősen fiatalon is képes olyan futballt megalkotni, úgy csapatot összerakni, hogy az tapsra ragadtassa a nagyérdeműt. Árnyalja a képet, hogy a sok sebből vérző Everton volt az ellenfél, a Hürzeler-féle brightoni rajt ettől még egész ígéretes.
Hogy aztán az Everton ennyire gyenge, vagy a Brighton készül egy De Zerbi-féle első szezont levágni nekünk, néhány hét múlva kiderül, az idényt a Premier League történetének legfiatalabb szakvezetőjével elkezdő Albion mindenesetre nagyszerűen rajtolt. Nem csak az eredményt tekintve, a játék minőségét vizsgálva is.
A St. Pauliból német másodosztályú bajnokcsapat edzőjeként érkező Fabian Hürzeler négyvédős játékrendszerben, hatosban az új szerzemény Mats Wiefferrel, hatos-nyolcasban James Milnerrel, tízesben a pályát remekül bejátszó Joao Pedróval kezdett, labdabirtokláskor leginkább a 4–1–2–3-as játékrendszerben. A Feyenoordtól érkező Wieffer lépett vissza rendre mélyen a labdákért, Milner inkább oldalirányba mozogva igyekezett megjátszható lenni. Akadt is az ilyen támadásépítésből helyzet: a 17. percben a labdát a jobb oldalon felvevő angol középpályás az onnan befelé húzódó jobbszélsőt, Yankuba Mintehet játszotta meg. Ő ragyogóan tolta meg a labdát védője mellett, villámlépteivel faképnél hagyta, és a bal oldalon helyezkedő Mitoma Kaorunak rúgta keresztbe. A japán egy az egyben maradt, befelé cselezett, lövését azonban blokkolták. Néhány perc elteltével azonban nem volt már ellenszer: Mitoma indult meg hatalmas lendülettel a saját térfeléről, Danny Welbecket játszotta meg, ő tovább passzolt a jobb oldalon helyezkedő Mintehnek. A gambiai szélső ezúttal nem befelé, hanem a jobb lábára cselezve, az alapvonal felé megtolva a labdát került védőjével szemben lépéselőnybe, keresztbe rúgta azt a kapu előtt, a hosszú kapufánál érkező Mitoma pedig közelről a kapubEvertona tessékelte.
A brightoni vezető találat három dolgot mindjárt elárult: egyrészt, hogy Hürzeler milyen fegyelmezett játékra bírta a japánt, aki a balhátvéd Jack Hinshelwoodnak rendre besegített a liverpooli Jack Harrrisonnal szemben, és egy ilyen megkettőzött védekezésből labdát szerezve lódulhatott meg a saját tizenhatosa elől, gólt érdemlően; másrészt, hogy a Brightonnak továbbra sem szabad területet hagyni, mert kiválóan, seperc alatt megy át támadásba, egészen magas szinten kontrázik; harmadrészt pedig, hogy már megint rálelt egy rendkívül ígéretes szélsőre. Oké, a 20 éves afrikai támadót kivételesen nem a Brighton, hanem az Odense fedezte fel, onnan igazolta le tavaly a Newcastle, mintegy 7 millió euróért, idén pedig már 30 millió fontért adta tovább. Muszáj volt mondjuk némi pénzhez jutnia az angliai pénzügyi fair play, a PSR (profit and sustainability rules) betartása miatt –, de ahhoz, hogy ilyen szép haszonnal sikerüljön, kellett a köztes rotterdami szezon. Minteh a Feyenoordban kölcsönben szerzett 10 gólt, és adott hat gólpasszt 27 bajnokiján, úgyhogy a Brighton tudta, mit (vagy kit) vesz. Mindig tudja persze. És úgy sem sajnálta a tetemes összeget, hogy az ugyancsak tehetséges Simon Adingra, esetleg Jeremy Sarmiento és Julio Enciso is bevethető a poszton. Tényleg nem nagyon találni a Brightonnál jobb megfigyelőhálózattal, scoutokkal, no meg persze dönteni képes vezetőkkel bíró klubot Angliában, ezért is zárhatta a 2022-2023-as pénzügyi évet 123 millió fontos nyereséggel! Ami amúgy a PL-történetében a legnagyobb profit, addig a Tottenham büszkélkedhetett azzal, még a 2017-2018-as idényből (113 millió font). És aligha kell majd csodálkoznunk azon, ha a legutóbbi szezon pénzügyi adatai is jókora brightoni profitot mutatnak, már csak azért sem, mert arra az időszakra datálódik a Moisés Caicedóért betakarított 115 millió font…
Minteh majdani értékesítéséből nem biztos, hogy kaszál mad annyit az Albion (bár ki tudja?), de az már az Everton ellen is kiderült, megint csak kincsre lelt. A gambiainak láthatóan bámulatos a bal lába, egy az egyben félelmetes, gyors, és ami talán a legnagyobb erénye, és ebben a túloldali Mitomára hajaz, hogy a védője sosem tudhatja, balra vagy jobbra cselez. Szóval nem az Arjen Robben típus – aki persze akkor is mindig megverte az ellenfelét, ha az tudta, a holland jobbról befelé húz –, Minteh előszeretettel tolja meg a labdát a bal és a jobb lába felé is. Így született az első gól.
A második meg úgy, hogy megint csak labdát szerzett az Albion, méghozzá Wieffer (más megközelítésben csúnyán eladta Idrissa Gueye), a holland Welbecknek passzolt, a veterán angol meg magányában simán megtolhatta a bal lába felé, lövőhelyzetet kialakítva, és középről, 15 méterről okosan ki is rúgta a bal alsót. De milyen okosan! Hiába, a rutin. Amíg a 18 éves Welbeck meglehet – sőt nagyon valószínű, hogy – erőből a léc fölé bombázott volna, a 33 éves ésszel oldotta meg. Nem túlzás kijelenteni, ha ezzel a tapasztalattal, és persze egészségesen (mert a húszas éveiben ritkán tudott az lenni) újra 25 éves lenne, 100 milliót érne. És nem csak a gólja miatt lehet ezt kijelenteni, hanem ahogyan a mezőnyben játszik: amilyen jó érzékkel lép vissza a labdákért, amilyen intelligens és príma a kombinatív játékban, ahogy olvasva az ellenfél labdajáratását a visszalépéseivel el tudja a lasztit tőle venni.
Amúgy is roppant fontos lenne a Brighton játékában, hogy a labdást nyomás alá helyezze, jó esetben magasan labdát szerezzen, mert Hürzeler amúgy Emery-módra nagyon magasan húzza meg csapata védelmi vonalát, egészen a félpályáig feltolja a hátsó négyest, gyakorta lesre állítva ellenlábasát. De amennyire zavarba tudja hozni letámadásával a riválist, annyira bizonytalan tud lenni egyelőre saját labdakihozatalnál – Wieffer is eladta kétszer a tizenhatos előtti veszélyzónában –, de tudjuk ezt be kezdeti nehézségnek, amikor még mindenki tanulja a taktikát, az új holland hatos meg épp szokja a Premier Leaguet, amelyik nem hagy neki időt, teret, gondolkodási lehetőséget.
A clean sheetet pedig így is lehozta a Brighton, amit az előző szezonban elég ritkán sikerült neki. Csupán hat kapott gól nélküli meccse volt, s hogy az mennyire gyér: hat olyan klub akadt csak, amelyik annál kevesebbet ért el. Hürzeler azért nem annyira a „támadójáték mindenekfelett” típus, mint De Zerbi, ő a védekezésbeli stabilitást igyekszik a domináns játékkal, és persze a magas letámadással vegyíteni, a St. Pauliban elég jól sikerült neki: a hamburgiak kapták a legkevesebb gólt a német másodosztályban, miközben a második legtöbbet birtokolták a labdát. Hürzeler aprólékos megközelítése abból is fakad, hogy a St. Pauliban az ellenfél feltérképezéséért, a videóelemzésért is felelős pályaedzői szerepből lépett elő főnökké 2022 végén – másfél év alatt pedig a kiesés elől menekülő klubot felvitte az élvonalba.
De nyilván ez az egyik legnehezebb dolog, megtalálni az egyensúlyt a védekezés és a látványos támadófutball között; ezért is kellenek Hürzelernek olyanok, mint Wieffer, aki képes kontrollálni a játékot, de ha az első meccse vegyes képet festett is, olyanok szerepelnek körülötte a tengelyben – mögötte Lewis Dunk, mellette Milner, előtte Welbeck –, akik kellőképp megnyugtatják majd, és leveszik a terhet a válláról. Az amúgy is elég szépen eloszlik csapaton belül, bár elsősorban a támadók cipelik. Pusztán azzal, hogy annyira jók, és mindenki tőlük várja, hogy eldöntsék a meccseket. A Minteh, Joao Pedro, Welbeck, Mitoma négyes tényleg szenzációs futballra képes, az Everton legalábbis egyiküknek sem tudott megálljt parancsolni.
A neheze persze csak most jön: a Brighton a következő tíz fordulóban az előző szezon első nyolc csapatából héttel találkozik majd, a hétvégén történetesen a Manchester Unitedet fogadja. A vizsgafeladat az lesz, a Goodison Parkbeli kirándulás csak amolyan főpróbának volt legfeljebb jó.
Kiemelt kép: Action Plus Sports Images / Alamy Stock Photo