Mi volt az oka a középcsatárok látszólagos gyenge teljesítményének az Eb-n?

Ahogyan azt az Eb-n látott támadójáték taktikai elemzésében megírtuk a héten, szinte minden csapat az egy középcsatáros felállást választotta, ebben nem tértek el a legjobb klubcsapatok zömétől. A grúzoknál láthattunk két csatárt, ők azonban a legkevésbé sem a felépített akciókra törekedtek, náluk annyi volt a cél, hogy a két klasszis támadójuk közelebb legyen az ellenfél kapujához, hátha egy gyors kontrával el tudnak szaladni. A nagyok közül a francia volt az egyetlen csapat, amely kezdett úgy mérkőzést, hogy két csatár volt elöl egymás mellett – Kylian Mbappé és Randal Kolo Muani –, mögöttük pedig Antoine Griezmann irányított tízesben. Ez a felállás egyáltalán nem működött, éppen attól kapott lendületet a támadójátékuk a portugálok elleni negyeddöntőn, hogy Griezmann helyére érkezett a jobb szélre az Eb-n akkor a messze legjobb meccsét játszó Ousmane Dembélé. Kétcsatáros játékot azonban a mérkőzések hajrájában sok csapattól láthattunk: amikor égett a ház, behozott az adott szövetségi kapitány még egy centert egy középpályás vagy akár egy védő helyett, ebből alakult ki sokszor az ívelgetés előre.

A legjobb nyolc közé jutó, jól szereplő, eredményes válogatottak a fent említett kivételt leszámítva egy kilencessel és két szélsővel álltak fel, és ők egészültek ki gyakran egy vagy két szélső védővel vagy támadó középpályással. Több csapat is próbált öt támadót felvonultatni az első sorban, amikor a labda átért az ellenfél térfelére, de a labdajáratás sebessége és a játékosok egymás közti helycseréje és a mélységbe való indulások is nagyon sokszor hiányoztak, ez alól a spanyol és a svájci csapat jelentett legtöbbször kivételt.

Visszamozgó kilencesek

Az angol, a spanyol, és a holland csapatban is az volt a középcsatár elsődleges feladata, hogy lépjen vissza az első sorból, és lekészítésekkel, vagy akár kulcspasszokkal a többieket próbálja helyzetbe hozni. Ebben a műfajban (is) a három ország kezdő kilencese közül Harry Kane a legjobb. Azonban az angolok támadójátékán ez nem látszott meg. Ennek az az oka, hogy egyrészt az Eb elején még nem ilyen szerepkörben használta őt Gareth Southgate, hanem a lehető legelőrébb szerepelt, és a beadásokra, belőtt labdákra érkezett. Amint azonban kiderült, hogy ez nem működik, átalakította a szerepkörét az imént említettre. Az utolsó, gyilkos passzokat azonban nem volt kinek kiosztania, ugyanis az angol támadók rendkívül statikusak voltak, nem indultak be üres területre, nem cserélgették a pozíciójukat. Kane összesen öt helyzetet alakított ki, de sokszor nem maradt más neki, mint hogy adjon egy alibipasszt a mellette lévőnek, és nem haladt tovább a támadás. A 0,3 várható gólpassz tőle hét meccsen édeskevés. A sok felívelt labda miatt a fejpárbajok és a kiharcolt faultok terén jeleskedett, amellett persze, hogy társgólkirály lett, de a hat győztes közül messze ő töltötte a legtöbb időt pályán. Az angoloknál a kétcsatáros játék kimondottan indokolt lett volna Kane visszalépéseivel, jó passzkészségével és Ollie Watkins beindulásaival, de az utolsó két mérkőzésen éppen a Bayern-csatár helyére hozta be a Villa támadóját Southgate.

Morata volt a sztárcsináló

A spanyolok centere, Álvaro Morata látszólag nagyon csendes Eb-t zárt, de roppant fontos láncszem volt azzal, hogy fel is lehetett rá passzolni a labdát, amelyet megtartott, és akár egyérintőből is tovább tudta tenni. Látványos dolgokat nem csinált, mert nem lőtt gólokat – csak egyet –, nem került nagy helyzetekbe (1,8 xg hét meccs alatt), nem alakított ki gólszerzési lehetőségeket a társainak (0,5 xAG), nem voltak cselei, labdavezetései, de megteremtette azt, hogy a körülötte játszók – Nico Williams, Lamine Yamal, Dani Olmo és Fabián Ruiz – ragyoghassanak és a legjobbjukat tudják hozni. Pedri sérülése után, amikor Olmo bekerült a fix kezdőbe, még inkább felértékelődött a szerepe azzal, ahogy visszalépett a védelmi vonalak közé, Olmo pedig indult a védelem mögé. Mbappé két és félszer annyit ért a labdába a tizenhatoson belül, mint Morata, mégis a spanyol volt nagyobb hasznára a csapata játékának.

Memphis Depay szerepe nagyon hasonló volt Moratáéhoz, és a nyers számokat figyelve jobb teljesítményt nyújtott, mint a spanyol, de a sokkal kevésbé kiforrott holland támadójátékon nem sokat tudott segíteni. A cél Cody Gakpo helyzetbe hozása volt, ami működött is, de rajta kívül más nem volt veszélyes az ellenfelek kapujára a román meccset leszámítva. A jobb oldali félterültben nem volt olyan játékosuk a hollandoknak, aki a kombinációs játékban részt tudott volna venni, és ebben a jobbszélső, Denzel Dumfries sem erős, így Depay lehetőségei korlátozottak voltak, és rendre a bal oldal felé tudott csak játszani. A középcsatárok között így is a legmagasabb várható asszisztszám volt az övé. Ha pedig éppen nem vezettek a hollandok a második félidőben, akkor érkezett mellé Wout Weghorst, és onnantól az ívelésekre játszottak a tulipánosok, a második labdák begyűjtésében pedig nem jeleskedett.

A németeknél Kai Havertz volt a kezdő kilences, akinek komplex feladatköre volt, hiszen lényegében egyedüli támadó volt, de a tízessel, Ilkay Gündogannal kellett kiegészíteniük egymást. Ha az egyikük indult mélységbe, akkor a másikuk visszalépett. Havertz remekült került helyzetbe több mérkőzésen is a tornán, különösen, ha megvolt a német előny, és kinyílt az ellenfél védelme, de akciógólt nem szerzett, pedig a második legmagasabb xG-t termelte (2,5) Cristiano Ronaldo mögött. A védekezésbe Moratához hasonlóan óriási munkát tett bele, miatta is volt ennyire intenzív és hatásos a német presszing.

Ha már Ronaldo… 2,8-es npxG-t hozott öt mérkőzés alatt, ami egyáltalán nem rossz teljesítmény önmagában, de kontextust is hozzá kell tenni és az már erősen árnyalja a képet. A portugál csapat komplett támadójátéka arra épült, hogy miként tudják kiszolgálni Ronaldót, annak ellenére, hogy rajta kívül is zseniális futballistákkal volt tele és a kispadon is klasszis játékosok ültek. A 39 éves Ronaldót lecserélni sem nagyon merte – vagy nem akarta – Roberto Martínez. Még a grúzok elleni számukra tét nélküli meccsen is több mint egy órát játszott. Összjátékba a mezőnyben nem lehetett bevonni. A portugálok próbálkoztak a legtöbb beadással az Eb-n, miközben talán nekik volt a legtechnikásabb játékosokból álló középpályájuk. Ronaldo saját góléhsége rányomta a bélyegét az egész portugál csapatjátékra.

Káosz a franciáknál

A franciáknál ezúttal nem volt egy Morata Olivier Giroud személyében, aki alá tudott volna játszani a sztároknak. Sem Randal Kolo Muani, sem Marcus Thuram nem tudta őt kellőképpen kiszolgálni – mindketten 0,1-es várható gólpasszal zártak –, és saját maguk is alig-alig kerültek helyzetbe. Thuram sokszor kiszolgáltatottja volt Mbappé akaratának, mert ha franciák sztárja éppen középen akart játszani, akkor kénytelen volt a bal szélen futballozni, ami nem fekszik neki. Griezmannt a középpályán nem akarta játszatni Didier Deschamps a kockázatkerülés miatt, ezért a második meccstől mélységből kevesebb a kulcspassz érkezett a tizenhatoson belülre. Deschamps-nak kétcsatáros rendszerben nem Kolo Muanit kellett volna erőltetni, hanem az ehhez szokott Thuramot. Nem is derült ki sokszor a szándék, hogy a centernek mi lenne a feladata, kivéve ha Mbappé volt azon a poszton, neki egyértelműen a támadások befejezése, de a vb-n való felülteljesítést most alulteljesítés követte. Akciógólt a hatodik meccsükön szereztek először, éppen akkor, amikor kiestek.





A nyolc közé jutott csapatok közül a törökök centere, Baris Alper Yilmaz minden szempontból elég messze van az európai topszinttől. A svájciaknál Breel Embolo remek Eb-t zárt, megjátszható volt, ki tudott lépni a védők közül, és volt is, aki indítsa őt, illetve olyanok is, akik elmozgásokkal lekötötték körülötte a védők figyelmét.

Összességében elmondható, hogy nagyon kevés csatárgól született, de a jól szereplő csapatok nagyjából felénél nem is az volt az elsődleges feladatuk, noha a legmagasabb xG-t ők termelték. Ez utóbbi adat abból adódik, hogy ha odaért a csapat a tizenhatoson belülre, akkor mégiscsak a center volt középen, és ha labdához jutott, akkor közelről lőhetett. Romelu Lukaku is tökéletes példa volt erre és az xG alulteljesítésére is.

Kiemelt kép: Alamy Stock Photo