A PL újoncai menthetetlenül zuhannak a szakadék felé?
Egyedül a Bournemouth pocsék szezonrajtja miatt nem mondhatjuk azt, hogy a három újonc az eddigi teljes PL-idényt az utolsó három hely valamelyikén töltötte. Ám mert Kerkez Milosék a tizedik játéknaptól magukra találtak, a Burnley, Sheffield United, Luton trió beásta magát az utolsó három helyre. Ennyire botrányosan gyengék volnának? Ilyen hatalmas a szakadék az angol első és másodosztály között? Ennyire reménytelen volna eztán valamennyi újonc helyzete? Annak tűnik, végtére is a jelenkor Szuperligjába érkeznek meg, egy merőben más szintet képviselő pontvadászatba. De mi egyéb okból oly keserves a három feljutó idénye?
Amikor middlesbrough-i győzelmével a Burnley április elején kivívta a feljutást, majd 101 pontot gyűjtve a másodosztály bajnoki címét is simán behúzta, azt lehetett gondolni, egy olyan társaság kapaszkodott fel az elitbe, amelyiknek bizony lesz esélye ott megragadni. Pláne, hogy a guardiolai futballfelfogást képviselő Vincent Kompany elég impozáns stílust alkotott meg. Aztán hamar kiderült, ami a másodosztályban elég, az az elsőben vajmi kevés, ahogy az is, a kétségtelenül tehetséges, de Angliában, a Premier League-ben meg kivált zöldfülűnek számító ifjak – a 23 éves Jordan Beyer, a 21 éves Ameen Al-Dakhil, a 23 éves Lyle Foster –, valamint a szintén tapasztalatlan új szerzemények – az egyaránt 19 éves Luca Koleosho és Wilson Odobert, a 20 éves Aaron Ramsey, a 23 éves Zeki Amdouni vagy a 24 éves Mike Trésor – nem alkalmasak egyelőre arra, hogy a Burnley ugyanazt a domináns futballt produkálja, mint a második vonalban. Mintha pehelysúlyúak tévedtek volna a nehézsúlyúak közé. Nem csak szimbolikusan, szó szerint is, minthogy a kétségtelenül ügyes, de a PL darálójához, fizikai követelményeihez nehezen alkalmazkodó támadók eddig minden szempontból könnyűnek találtattak. (Még ha az Espanyolból szerződtetett olasz U-válogatott Koleoshónak történetesen vannak is zseniális megmozdulásai.)
Pedig amikor a Burnley a legnagyobb rivális Blackburn Rovers otthonában Manuel Benson góljával biztosította a bajnoki címet, tán soha nem tapasztalt öröm öntötte el a drukkerek szívét, no meg a remény, hogy nem csak átszállójegyet váltanak a Premier League-be. Aztán amikor a harmadik fordulóban a Spurs ötöt rámolt be a Turf Mooron, a hívek végképp konstatálhatták, más kávéházba csöppentek, persze a szezon eleji, a nagycsapatok (Manchester City, Villa, Tottenham, Manchester United, Newcastle, Chelsea) elleni zakókat még úgy ahogy elfogadták a drukkerek, hanem amikor a 9. fordulóban a Brentford lefocizva a Burnley-t 3–0-ra győzött, nem lehetett már mibe kapaszkodni. Az pedig, hogy az első hét hazai meccsen elszenvedett hét vereséggel a klub beállította a Newport County 53 évvel ezelőtti negatív rekordját, különösképp fájhatott a Championshipben nagy hazai diadalokhoz szokott közönségnek.
Aztán amikor karácsony előtt Kompanyéknak valamelyik nem újoncot is sikerült valahára elkapni – a Fulham elleni mindössze a harmadik győzelmük volt az idényben, 18 kör után… –, ismét pislákolni kezdett a remény lángja. Kompany akkor fogalmazta meg a problémák egyik okát:
„Ebben a ligában nem lehet megúszni, hogy miután van egy jó periódusod, öt-tíz percre kikapcsolsz. Mert mindjárt megbüntetnek. A játékosaink azokban a bajnokságokban, amelyekből érkeztek, ezt megtehették, itt nem lehet. Amint ezt felismerik, a ragyogó egyéni képességeik miatt lesz esélyük a PL-ben is érvényesülni. Megvan bennük a lehetőség, és engem, az edzőjüket ez kellő izgalommal tölt el.”
Maga Kompany is változtatott idővel, dupla hatost alkalmaz, és ha meg is tartotta a magas letámadást, szervezettebben teszik immár ezt a tanítványai. A védekezés szintén strukturáltabb, nehezebb átjátszani a Burnley-t, bár a 20 bajnokin kapott 41 gól rengeteg.
Ennál többet csak a Sheffield United kapott, nyolccal. Éppen annyival, amennyit a Newcastle-től nyelt be a 6. fordulóban. Azt még megúszta Paul Heckingbottom, a Burnley elleni 0–5-öt már nem. Jött Chris Wilder, csak azt nem lehetett tudni, vele a 2019-2020-as sikersztori ismétlődik meg – akkor az újonc a 9. helyen zárt –, vagy az azt követő idény gyengélkedése és búcsúja. Utóbbira van nagyobb sansz, minthogy Wilderrel is csak négy pontot szedett össze hat meccsen a Sheffield. Ebből a játékosállományból varázslat lenne persze többet kihozni, amúgy is, már a nyáron sejteni lehetett, hogy az esélytelenek nyugalmával vág neki az idénynek a Blades. A tulajdonos Abdullah herceg nem nagyon akart már a klubba invesztálni, inkább eladósorba küldte, és mert két legjobbját, a szenegáli csatár Iliman Ndiayét és a norvég középpályást, Sander Bergét is elvesztette a szezon előtt, mindenki biztos kiesőnek gondolta. Meg is felel a jóslatoknak a Sheffield: két meccset nyert mindössze a PL-ben, abból egyet, a Wolves ellenit a 100. percben befújt kamu tizenegyessel.
Van még három iksze, a többi vereség. Ez kilenc pont, 20 forduló alatt. Most már feltétlenül történelmet kéne írnia ahhoz, hogy bennmaradjon, minthogy az egyetlen klubnak sem sikerült eddig, amelyik kevesebb mint tíz pontot gyűjtött 20 kör elteltével. Egy valamiben azért még bízik Wilder:
„Ha megkérdezik a Sheffield United drukkereit, mi az, ami bizakodásra ad okot az elmúlt hat forduló alapján, arra bizonyára azt felelik, a küzdőszellem, amit ez a csapat mutatott, és ami engem is nap mint nap motivál.”
De hiába az akarat, a képességek hiányát nehéz lesz pótolni. Az adatokkal foglalkozó Opta szerint 98 százalék az esélye, hogy kiesik a Sheffield, ebben aligha téved az elemző cég. Akkor sem, ha két-három új embert valóban beránt januárban a klub. Merthogy szinte minden mutatóban utolsó a PL-ben: övé a legalacsonyabb xG, a legkevesebb lövéssel végződő akció, övé messze a legkevesebb kapuralövés, a legkevesebb kaput eltaláló próbálkozás, a legkevesebb progresszív passz, a legkevesebb labdaérintés a támadóharmadban, a legkevesebb labdaérintés az ellenfél tizenhatosán belül, miközben a Sheffield ellen rúgtak a legtöbbször kapura, a legtöbbször találták el a kapuját, ellene produkálták a legnagyobb xG-t. Így azért bitang nehéz lesz, de ami az újoncok egyikét sem kecsegteti sok jóval: az említett mutatók majd’ mindegyikében a Burnley és a Luton áll a Sheffield előtt…
Ezzel pedig eljutottunk a harmadik feljutóig, a Luton Townig, amelyik sok szempontból a legszimpatikusabb lehet: apró és igazán old school stadionját annál lelkesebb publikum fűti, a klubot nagyrészt a szurkolók tulajdonolják, a brit futball romantikusai pedig különösen szerethetik a Luton nagy bedobásait, a félpályáról is középre tett labdáit, ahogy igyekszik mielőbb a széleket megjátszani, és onnan középre kanyarítani, szóval az elég direkt játékát. Ami nem azt jelenti, rendre a levegőben szárad a labda, minthogy vannak neki játékügyes futballistái: a védelemből Teden Mengi, no meg a szárnyvédő Alfie Doughty feltétlenül az; a hatos posztra visszasorolt Ross Barkley elkezdett tanárian futballozni, a legszebb evertonos napjait idézve, meglehet, Sambi Lokonga és Tahith Chong is felnő hozzá; az elöl lévők közül pedig Elijah Adebayo fizikuma és Carlton Morris fejjátéka kiemelkedő. Mindez nem feltétlenül elég persze ahhoz, hogy bennmaradjon a tán legnagyobb meglepetésre feljutó egylet, de a hazai pályán mutatott játék sokat ígérő: legyőzte a Newcastle-t, megszenvedett ott a Manchester City, a ráadásban tudott csak egyenlíteni a Liverpool, szerencséjét megragadva az utolsó pillanatban nyert az Arsenal, s még a Chelsea háromgólos előnyét is kis híján ledolgozta a kiscsapat. A Kenilworth Road mindenkinek kellemetlen helyszín, de a Luton Town fejlődőképességét mutatja, hogy idegenben is elkezdett pontokat gyűjteni: Sheffieldben, illetve korábban az Everton otthonában nyert, Nottinghamből pontot rabolt – ennek ellenére továbbra is kieső helyen posztol. De a hazai pálya előnyeit és saját erényeit, elsősorban a játékosok elképesztő fizikumát egyre jobban látszik kihasználni, és mintha csapatkapitánya, Tom Lockyer elvesztése sem vetette volna vissza. Hiába a sokkoló pillanatok, a középső védő hirtelen szívleállása a Bournemouth ellen, nem csak a cséká, a csapat is túlélte a drámát.
Hogy a szezont is sikerül-e, nagy kérdés, nagy tételben azért nem érdemes fogadni rá.
Azért sem, mert a három újonc dolgát nehezíti, hogy a másik 17 csapat egyike sem teljesít oltárian alul (oké, az Ivan Toney-t és egy ideje Bryan Mbeumót is nélkülöző Brentford azért elindult a lejtőn), de nincs egyelőre terített betlit mondó együttes, noha az elmúlt szezonok mindegyikében találhattunk legalább egyet (legutóbb a Leicester vagy a Leeds, előtte épp az addig masszív Burnley, 2020-2021-ben az azt megelőzően brillírozó Sheffield, előtte a Bournemouth). Elsősorban tehát a PL szintjén sovány játékoskeretek, a meglehetősen vékonyka pénztárcák miatt látszik menthetetlennek a három újonc, de ez a Premier League, azaz mérget arra se vegyünk, hogy az egyikük nem művel csodát.
CIKKAJÁNLÓ:
Vincent Kompany adna új életet a Burnley-nek
A modern kori Manchester City első ikonja – portré Vincent Kompany-ról, a játékosról
Kiemelt kép: Premier League Twitter
Szerző
