De Rossi lehet a fék a római gyorsvonaton

A korábbi technikai igazgató, Tiago Pinto 2021-es érkezése és az általa azon a nyáron kinevezett José Mourinho alaposan félresiklatták az addig is döcögősen haladó AS Roma szerelvényét. Hiába lett olyan többségi tulajdonosa a Friedkin család személyében a Romának, amely hajlandó volt áldozni a klubra és emellett még türelmes is volt, várta, hogy legyen eredménye a befektetett munkának, pénznek. Amit Pinto és Mourinho összehozott az elmúlt három évben, az az állatorvosi lova annak, hogy miként nem szabad működtetni egy topbajnokság – papíron – topcsapatát.

Ész nélkül költekeztek. Pinto első átigazolási időszakában mínusz 115 millió eurós nettó mérleggel zártak, Marash Kumbullára, Eldor Somurodovra és Matias Vinára költöttek 59 milliót és még a 33 éves Rui Patrícióra is 11-et. Három évre előre elköltötték az összes pénzüket, amit a pénzügyi fair play megengedett. Természetesen ők ezt előre nem tudhatták, ám azzal, hogy Bajnokok Ligájába egyik szezonban sem jutottak be, lényegében ez történt. Az ezt követő két és fél évben az átigazolási szezon abból állt a Románál, hogy lejárt szerződésű játékosokra vadásztak (ez felettébb kockázatos a minőség szempontjából, hiszen a legtöbb esetben nem véletlenül nem hosszabbít egy játékossal szerződést egy klub), valamint kölcsönbe próbáltak elhozni szintén – jó esetben – a pályájuk csúcsán lévő, de inkább már azon túli veterán játékosokat, főként olyanokat, akiket régről ismert Mourinho.

Az ilyen, 30 év körüli vagy afeletti játékosok nem tudják már a legjobbjukat hozni, cserében a fizetési igényük viszont hatalmas, és abból nem is kívánnak visszavenni, már csak azért sem, mert közeleg a pályafutásuk vége.

Ráadásul a vezetőedzővel való jó kapcsolatra – vagy a sportigazgató és az ügynökük ismeretségére – építve ki is tudták ezeket az előnyös szerződéseket harcolni. A Roma fizetési kerete a legutóbbi három szezonban kétszer is a harmadik legnagyobb volt a Serie A-ban, a 2021-2022-ben pedig a negyedik. Ezzel szemben esélyük sem volt odaérni a BL-t érő első négy hely egyikére, illetve legutóbb az ezt garantáló első öt pozíció egyikére. Mindhárom idényben hatodikok lettek, és mindannyiszor 63 pontot gyűjtöttek, azaz mondhatnánk, hogy hiába nőtt a bérkeret folyamatosan, a teljesítmény stagnált, de még ez sem igaz, mert a várható gólkülönbségük közben leesett, csak éppen felülteljesítettek az utolsó idényben.

A csapat játéka pedig nézhetetlen volt a szurkolók számára, a tipikus Mourinho-futballt láthattuk, beálltak a saját térfelükre bekkelni, próbáltak kontrázni, és alkalmanként felrúgni a labdát Tammy Abrahamre vagy a 2023 nyarán kölcsönbe érkező Romelu Lukakura. Nem voltak kidolgozott támadásvezetési sémák, az erre igazán alkalmas játékosok is hiányoztak a középpályáról, mert erre nem költött a klub, könnyen lehet, hogy azért, mert Mourinho játékához ilyenekre nincsen szükség, elegendőek a romboló középpályások, mint Bryan Cristante, vagy a 36 éves Nemanja Matics.

Két és fél évig tűrtek a tulajdonosok

A tulajdonosok végtelen türelme két és fél év után fogyott el és 2024 januárjában elküldték Mourinhót, akinek a neve mellé pozitívumként az újonnan létrehozott Konferencia-liga első szezonjának, a 2021-2022-es kiírásnak a megnyerését (itt az egyik legnagyobb esélyesként indultak), illetve az egy évvel későbbi Európa-liga-döntőbe jutást lehet felírni, ám a bajnoki rendszerben ismét csődöt mondott az egykor szebb napokat látott portugál szakvezető és újabb állomáshelyéről távozott dicstelenül.

Gyors megoldásként Daniele De Rossit nevezték ki a helyére, aki játékosként a klub ikonja volt, a tulajdonosok fejében az lehetett, hogy ezzel a lépéssel a szurkolókat újra meg tudják nyerni maguknak. Szakmai indokot nem nagyon lehetett felhozni De Rossi kinevezése mellé, hiszen csupán a SPAL-nál volt addig vezetőedzői múltja, ott 14 mérkőzést kapott a Serie B-ben, és az abban a szezonban az együttest irányító három szakember közül messze vele szerezte átlagban a legkevesebb pontot (0,88/meccs) a ferrarai alakulat.

Ám a kinevezése után De Rossival elkezdtek jönni az eredmények és a játékban is látszódott előrelépés, próbálta birtokolni, járatni a labdát az együttes. A szezon végére azonban ugyanott voltak ismét, mint Mourinho idejében: a kiscsapatok is tudtak dominálni ellenük a támadóharmadban. Április 18-án azonban meghosszabbították a szerződését 2027-ig, ezért nagyon nehéz lett volna őt meneszteni ezen a nyáron. Ezzel a döntéssel mindenképpen meg kellett volna várnia az igazgatóságnak a szezon végét, elhamarkodottan cselekedtek.

Minőségi csere történt a technikai igazgatói poszton

Az új technikai igazgató (ő az első számú felelőse a szakmai döntéseknek, a Románál nincsen hivatalosan sportigazgató) kiválasztása már annál átgondoltabb volt. Az OGC Nice-től hozták el azt a Florent Ghisolfit, aki korábban az RC Lenst építette fel a másodosztályból és a folyamatos előrelépés mellett jelentős bevételt hozó eladásokra is képes volt a klub (Cheick Doucouré, Loic Badé), valamint a legnagyobb összegekért igazolt játékosokat is óriási profittal adták el utódai később (Lois Openda, Seko Fofana). Az az első pillanattól kezdve látszott, hogy teljesen más felfogásban dolgozik, mint Pinto. Nem ad hoc módon intézte az ügyeket, hanem egy működő projekt felépítése lebegett a szeme előtt. Azzal, hogy néhány nagy fizetésű játékos (Lukaku, Abraham, Leandro Spinazzola, Rui Patrício, Rick Karsdorp, Renato Sanches) távozott a nyáron, valamint az évi 10 millió eurót zsebre tevő Mourinho helyett a 3,3 millióval aláíró De Rossi lett a szakvezető, jelentős pénzmennyiség szabadult fel és így költhettek is játékosokra. Ugyan jelentős pénz senkinek a játékjogáért nem folyt be, ám egy öregedő keretből nehéz is eladni.





A legnagyobb dobás egyértelműen a LaLiga friss gólkirálya, Artem Dovbik, illetve a Serie A egyik legjobban cselező játékosa, Matías Soulé átigazolása volt, a két futballista összesen 56 millió euróért cserébe érkezett. Az ukrán csatár 27 évesen a pályafutása csúcsán van és a legjobb éveit töltheti majd Rómában, az ő érkezésével lesz jelenléte a csapatnak a tizenhatoson belül, ott érzi magát igazán komfortosan és bőven lesz, aki kiszolgálja őt. Az egyetlen kérdés, hogy De Rossi képes lesz-e olyan rendszert megteremteni, amelyben folyamatosan érkeznek hozzá középre a labdák, hogy ne neki kelljen saját magának megteremteni a helyzeteket.

Dovbik mögött Paulo Dybala, Soulé, Lorenzo Pellegrini és a Milantól kölcsönvett Alexis Saelemaekers, valamint Tommaso Baldanzi játszhat. Az eddigi két meccsen Nicola Zalewski szerepelt balszélsőként, ami azért nagy gond lenne, ha így maradna a folytatásban is, ezért is jött Saelemaekers, hogy ezt orvosolja, ám az ő képességei sem adottak igazán ahhoz, hogy egy nagy célokért küzdő együttes első számú balszélsője legyen. A két legjobb képességű játékos, Soulé és Dybala egyaránt jobbról befelé játszva a leghatékonyabb, és az kérdéses, hogy hosszú távon nem fogják-e elszívni egymás elől a levegőt. De nem csak ez a kérdés, hanem az is, hogy ha Dybala tízes lenne, akkor a csapatkapitány Pellegrininek kellene a bal szélen játszania, az pedig neki nem a természetes pozíciója. Bőven lesz dolga tehát De Rossinak azzal, hogy megtalálja a legjobb támadónégyesét, ami képes összehangban futballozni. A középpálya közepére Ghisolfi két francia játékost hozott. Manu Koné kölcsönben érkezett a Mönchengladbachtól, nagy valószínűség szerint jövőre szerződtetik véglegesen, 18 millió euróért, az ő díja idén már nem fért volna bele a pénzügyi keretbe. Koné egy olyan hatos, aki remekül tűri a nyomást, a védekezésben pedig felvállalja az ütközéseket, és mindössze 23 éves, parádés igazolásnak tekinthető ennyi pénzért. Az előre passzokat a duplahatos másik tagjától, a 24 éves Enzo Le Fée-től várhatjuk, aki Rennes-ből érkezett, őt is nehéz elnyomni, jól szerel. Ők mind olyan játékosok, akikben van fejlődési potenciál – csak kell egy jó edző hozzá – és akár a Romában válhatnak sztárokká, vagy néhányat közülük nagy haszonnal el lehetne adni pár év múlva.

A védelmet Kevin Dansóval (RC Lens) erősítették volna meg, ám az orvosi vizsgálaton elhasalt a 25 éves osztrák védő, akit négy éve még Ghisolfi vitt a francia klubhoz. Balhátvédnek a jelenre gondolva a 27 éves Angelino jött, aki a bal oldali felfutásaival és beadásaival okozhat veszélyt, csak kell valaki mellé, aki befelé törő balszélsőt tud játszani, a jövőre gondolva pedig a 21 éves Samuel Dahl a Djurgardentől. A jobbhátvéd posztra Saud Abdulhamid érkezett a szaúdi al-Hilaltól, az ő esetében felvetődik a gyanú, hogy esetleg egyfajta marketingfogásról van szó, hiszen szaúdi mezszponzora van a klubnak. A 25 éves játékos várhatóan kiegészítő ember lesz Zeki Celik „mögött”.

Összegezve elmondható, hogy számos olyan játékos érkezett a Farkasokhoz, aki az elkövetkező években hozzásegítheti a csapatot ahhoz, hogy a bajnoki cím közelébe kerüljön, ám azt nem látom magam előtt, hogy akkor is De Rossi lesz még a vezetőedző. Óriási kérdés, hogy mire jutnak vele – és nem csupán a bajnokság első két fordulója alapján. (Egy pontot szereztek eddig, gól nélküli döntetlent játszottak a Cagliari otthonában, majd 2–1-re kikaptak odahaza az Empolitól. Jöhet ma este a Juventus elleni torinói fellépés.)

Kiemelt fotó: Forbes