Európai kupadöntőt ért a kitartó védekezés az AS Romának

Az előző bajnoki forduló mindkét csapatnál tovább táplálta azt a tézist, hogy az Európa-liga több lehetőséget rejt magában a jövőbéli nemzetközi kupaindulás szempontjából. A visszavágót szűk előnyből kezdő AS Roma rendkívül tartalékos felállásban játszott döntetlent Bolognában, ezzel immáron már öt mérkőzésre kitolva nyeretlenségi szériáját a Serie A-ban. A Bayer Leverkusen otthon ikszelt a kiesés elől menekülő VfB Stuttgarttal, amely mérkőzéshez képest csak egy helyen módosított a kezdőn Xabi Alonso.

Florian Wirtz került vissza a támadósorba Amine Adli helyére, aki – hasonlóan a római mérkőzéshez – ezúttal is csereként szállt be. Wirtz Moussa Diabyval és Sardar Azmounnal alkotta a támadótriót. Fontos tényező volt Azmoun kezdőként való szerepeltetése, hiszen Alonso vele szeretett volna állandó jelenlétet, illetve célpontot biztosítani az ellenfél tizenhatosánál. Az iráni támadó az ellenfél védőit kétségtelenül jobban leköthette, mint az első mérkőzésen Adam Hlozek, ezzel adott esetben Diabynak is több terület állhatott rendelkezésére lendületes elfutásaihoz. Említésre méltó változás még, hogy a múlt heti római mérkőzés végén lábközépcsonttörést szenvedett Robert Andrich helyét Kerem Demirbay vette át. Ez a kényszerű változtatás akár jól is elsülhetett volna, a leverkuseni középpályások közül talán ő áll legközelebb az igazi hatos szerepköréhez, ráadásul a távoli lövései is rendszerint veszéllyel szoktak kecsegtetni, ezt a Ferencváros is megtapasztalta Leverkusenben. Ezen próbálkozások kétségtelenül hasznosak tudnak lenni egy mélyen betömörülő védelem ellen.

Az AS Románál Mourinho semmit sem változtatott az első mérkőzésen pályára küldött csapatához képest. Tammy Abraham és Andrea Belotti csatárpárosa maradt, nekik kellett alkalomadtán megtartaniuk a felívelt labdákat, hogy a csapat a mély védekezés közepette levegőhöz jusson. Eközben hátul is tevékenyen kivették a részüket a melóból és szorgalmasan visszasegítettek a középpályásoknak és a védőknek. Arra lehetett számítani, hogy a Rómában kivívott egygólos előnyt az olaszok mindenáron védeni fogják, már a találkozó elejétől teljesen átadják a kezdeményezést a Leverkusennek, ami a német csapat számára eléggé kellemetlen felállásnak bizonyult. Adva volt tehát a feladat Alonso együttesének, hogy hazai környezetben megtalálják a Mourinho-féle római retesz feltörésének módját.

Csak távoli lövésekig jutott a Leverkusen

Ahogy várható volt, az olaszok már a mérkőzés elejétől a saját térfelükön húzták meg a védővonalukat. Ezúttal nem mentek bele olyan adok-kapokba, mint az odavágó elején, hiszen azzal majdnem pórul jártak. Belotti és Abraham is mélyen visszazárt, a Leverkusen két belső középpályását, Exequiel Palaciost és Demirbayt próbálták kivenni a játékból. Mögöttük így a három középpályás felvehette a visszamozgó támadókat – elsősorban Wirtzet. Kellett is az ő támogatásuk, hiszen a védők jobban levoltak kötve Azmoun által, mint az első meccsen, nem tudtak olyan hatékonyan kilépni és megelőző szereléseket végrehajtani az iráni center jelenléte miatt.

Leverkusenben már a második percben adódott egy veszélyesebb helyzet. Gianluca Mancini védősorból felívelt labdája pontosan Abraham fejére érkezett, aki azt menetrendszerűen lekészítette a Demirbayt maga mögött hagyó, mélységből érkező Pellegrininek. A római csapatkapitány csak pár centivel tévesztette el Lukas Hradecky kapuját. Egészen jól kezdődött tehát a mérkőzés a vendégeknek, bár aztán eléggé sokkolóan hatott, hogy végül ez volt az egyetlen lövési kísérletük az egész mérkőzésen.

Az első tíz perc után a Leverkusen is elkezdett életjeleket mutatni. A 12. percben a szélvészgyors Diaby először villant a párharc folyamán, miután Rómában teljesen észrevehetetlennek bizonyult. Ennél a szituációnál újra bebizonyosodott, ha a vendégek egy kicsit is kinyílnak, az rögtön veszélyeket rejthet magában. A Roma egy labdavesztés után magasan próbálta visszaszerezni a labdát a bal oldalvonalnál, a középpályás sor masszívan fellépett, de még a bal oldali középhátvéd, Roger Ibanez is csatlakozott a visszatámadáshoz. A Leverkusen jobbszélsője, Jeremie Frimpong viszont át tudta játszani a szervezetlen rómaiakat, és a kilépő középpályások mögötti teret kihasználva hátra lépő Azmounhoz passzolt. Az iráni jelenléte megakadályozta, hogy a szintén hátrébb helyezkedő Wirtzet lekövessék. Wirtz azonnal meg is kapta a labdát Azmountól, majd azonnal indította a kilépő Ibanez mögött meginduló Diabyt. A franciát már nem igazán lehetett megállítani, a kétségbeesetten visszarohanó Ibanez annyit tudott még elérni, hogy a lendületbe jövő támadó ne kerüljön a kapuval szembe. Diaby így kissé kiszorított helyzetből lőhetett, de így is csak a szerencse és a felső kapufa mentette meg a Romát a góltól. Azmoun jelenléte tehát először mutatkozott meg markánsan, de ehhez is kellett a kissé kinyíló ellenfél.

Összességében azért látszott, hogy Xabi Alonso próbálta kombinatívabbá tenni csapatát a betömörülő védekezés ellen. Demirbay jelenlétével az átforgatások is hatékonyabban folytak, jól kiegészítette a direkt felfogású, a labdát első szándékból előre játszani igyekvő Palaciost. A Leverkusen játéka elsősorban a jobb oldalra koncentrálódott, ahol ezúttal belső védőként Edmond Tapsoba is többet lépett be a támadásokba a félterületben (Halbverteidiger). Tapsoba vagy ritkábban a másik oldalon Piero Hincapié előtt az átforgatások után rövid ideig szabad folyosó tátongott, hiszen a két római ék a középső területeket fedte le, mögöttük a háromfős középpálya pedig nem tudott azonnal áttolódni. Az előre lépő Tapsoba sokszor kiprovokálta középről Pellegrini kilépését, aki így kiesett a védelem elől. Ezzel egy kis terület nyílt a vendégek csapatrészei között (Zwischenlinienraum), ahonnan Diabyék gyorsan kényszerítőzve próbáltak befelé jutni. Azonban az első mérkőzés hőse, a hatékonyan biztosító Bove legtöbbször megakadályozta, hogy a kombináló leverkuseniek szabad embert találjanak a bal oldalon. A legtöbbször csak tizenhatoson kívüli próbálkozásokig jutottak a hazaiak, bár ezekben is volt veszély elsősorban Demirbay révén. A középpályás végül öt lövéssel zárta a találkozót, ami Diabyval holtversenyben a legtöbb volt a mérkőzésen.

Amint például a jobb szélen kikerült Frimponghoz a labda, azonnal egy négyes blokk zárta le az előre irányuló opcióit. Még a labdaközeli csatár is besegített a szélsők elszigetelésében. Ennek köszönhetően beadásokig is csak ritkán tudtak eljutni a hazaiak, Azmount csak elvétve sikerült megtalálni a kapu előterében. Még az sem hozta zavarba a rómaiakat, amikor sérülés miatt Leonardo Spinazzolát le kellett cserélni. A bal oldali szárnyvédőként helyére érkezett Nicola Zalewski jól vette fel a mérkőzés ritmusát. A félidő végén Abraham és Belotti és hatékonyan provokálta ki a leverkuseni védők szabálytalanságait, amivel tördelték a mérkőzés ritmusát és lélegzetvételnyi szünethez juttatták csapatukat a szakadatlan védekezés közepette.

Wijnaldum plusz stabilitást hozott az AS Romának

A szünetben Mourinho még egyet módosított, de ezúttal már tervszerűen. Belotti helyére Georginio Wijnaldumot állította, ezzel tovább stabilizálva a középpályát. Bár Pellegrini igyekezett helytállni védekezésben, azért látszódott, hogy a folyamatosan az oldalán végbemenő leverkuseni próbálkozások kimerítik. Mourinho ezért Abraham mellé második éknek vezényelte előre, így valamennyire tehermentesítve. A helyére pedig friss erőként Wijnaldum állt be bal oldali belső középpályásként. A holland középpályás segítségével a második félidő elején hosszabb ideig tudott labdát birtokolni a Roma. Az első 45 percben mindössze csak 27 százalékban volt a labda az olaszoknál, ez az arány a szünet utáni első 15 percben 45 százalék volt. Komolyabb támadásokat így sem sikerült vezetniük, de azt mindenképpen elérték a vendégek, hogy addig sem kellett görcsösen koncentrálniuk a védekezésre. Wijnaldum nyomás alatt is megtartotta a labdát, többet lépett ki a szélre segíteni Zalewskit is, így széthúzva a leverkuseni letámadást.

A mérkőzés utolsó fél órájára aztán megint beszorult a Roma, de a tizenhatost továbbra is kitartóan őrizték Maticsék, így továbbra is elsősorban csak kósza átlövések jelentettek esélyt. Az utolsó 20 percre fordulva igazából már Alonso tanácstalansága ütközött ki azzal, hogy szinte minden hadra fogható támadó játékosát beállította: Adli, Hlozek és Nadiem Amiri is pályára lépett. A beadások száma is kezdett megszaporodni, Frimpong és Diaby párszor sikeresen kényszerítőzött a jobb szélen, de a beadásaikat a római védők magabiztosan kifejelték vagy lövési kísérlet esetén mindig akadt egy blokkoló láb.

Összegzés

A Roma végül kihúzta a mérkőzés végéig, így két éven belül már a második kupadöntőjére készülhet Mourinho vezetésével. A Special One megmutatta, hogy ugyan érte néhány kudarc az utóbbi években, nyerni azért még mindig nem felejtett el. A 2010-es Inter barcelonai küzdelmét idézte, ahogy a Roma kihúzta ezt a visszavágót kapott gól nélkül.

A Leverkusen bár küzdött becsülettel, nem talált fogást szívósan védekező ellenfelén. Bár Alonsónak voltak hatékony módosításai, igazi ziccert így sem tudott kialakítani a csapata. Bár Demirbay szereplése jót tett a támadásépítéseknek, bebizonyosodott, hogy egy igazi mélységi irányító kell ennek a csapatnak. A másik probléma az volt, hogy talán túlságosan a jobb oldalt erőltették a németek, ami kétségtelenül érthető is volt Diaby és Frimpong képességeit figyelembe véve. A másik oldalon Mitchel Bakker már közel sem tudott felvonultatni ilyen minőséget, nem igazán tudott hozzátenni a támadásokhoz. Az ő helyére jelenthet hatékony opciót a Benficánál kiváló tavaszt produkált, nyáron érkező Alejandro „Álex” Grimaldo. A leverkuseniek tehát újabb nagy trófeaszerzési lehetőségtől estek el, hogy megtörjék évtizedes átkukat.

Kiemelt kép: goal.com