Miért az amerikai tulajdonban (is) lévő francia csapatok átlagéletkora a legalacsonyabb a topligákban?

Aligha lehet meglepetés bárki számára, hogy az öt európai topliga közül a legfiatalabb átlagéletkorú csapatok listájának élmezőnyét főként francia csapatok alkotják. Néhány éve a Ligue 1 a hivatalos kommunikációjában is a „tehetségek ligájaként” jellemezte magát, ami nem is állt távol a valóságtól, e szempont alapján csak néhány olyan együttest találtunk, amely nem felelt meg ennek a kritériumnak. (Azóta egyébként a liga ezt a jelzős szerkezetet elhagyta és a Paris Saint-Germain világsztárjai köré szervezte a PR-t.)

A Ligue 1 csapatainak zöme nem engedheti meg magának, hogy csúcson lévő sztárokat igazoljon, nagyon sok esetben egyfajta átmeneti ligának számítanak – elsősorban a Premier League felé. A bevételeik jelentős részét teszi ki az átigazolási díjakból befolyó bevételek, hiszen a – nem topcsapatokban szereplő – labdarúgók játékjogát a húszas éveik elején lehet a legnagyobb összegért eladni a piacon, mert ekkor a potenciált is meg kell fizetnie a vevőnek, általában egy vagyonosabb klubnak. Arra pedig tökéletesen alkalmas a liga, hogy aki itt kitűnik, az a többi négy topbajnokságban, sőt esetenként azok élcsapataiban is azonnal bevethető lesz.





Amerikai térhódítás Franciaországban

Ez tehát az alapvető működési modellje a francia ligának, ennél azonban ássunk mélyebbre. Ha rápillantunk a lista első, negyedik és ötödik helyezettjére (sorrendben a Toulouse, a Strasbourg és a Lorient), akkor azonnal észrevehetjük, hogy mindhárom klubnak van amerikai tulajdonosa (is), és egyikük sem régen vásárolt részesedést az adott klubban. E mellett azt is fontos megjegyezni, hogy minhárom esetben egy „farmcsapatról” beszélünk, mert a tulajdonosoknak van egy-egy olyan (él)csapata is, amely magasabban jegyzett ligában szerepel. Az egész mögött tehát van egy üzleti modell, egy elképzelés, hogy miként szeretnék profitábilissá tenni a futballba való befektetésüket.

Ahogy említettük a bevezetőben, a lista élén 23,6-es átlagéletkorral a Toulouse áll, amelynek a másodosztályba való kiesés, azaz 2020 júliusa óta a Gerry Cardinale vezette Red Bird Capital Partners a 85%-os tulajdonosa. Az amerikai üzletember másik csapata az AC Milan, így a hierarchiában elfoglalt szerepe nem is lehet kérdéses a csapatoknak. A Toulouse jól teljesít, mióta megtörtént a váltás, mert két szezon alatt visszajutott az élvonalba, az előző évadban pedig megnyerte a kupát, ezzel pedig az Európa-ligában indulhatott. A sportigazgató Damien Comolli lett, aki korábban többek között a Liverpoolnál, az Arsenalnál és a Tottenhamnél is volt sportszakmai vezető. Az Arsenal legfényesebb időszakában, 1996-2004 között dolgozott a klubnál scoutként, több, később klasszissá vált futballistát is ő szemelt ki az „ágyúsoknak”. A Tottenhamnél akkor tevékenykedett, amikor legutóbb kupagyőzelmet ünnepelhetett a klub, a liverpooli időszaka azonban csalódást keltő volt.

A lilák célja a fiatal tehetségek felépítése, majd a játékjogaik értékesítése jó pénzért. Ennek az egyik jó példája az algériai származású szélső, Fares Chaibi, az akkor 20 éves futballista játékjogát tavaly nyáron adták el 10 millió euróért az Eintracht Frankfurtnak, majd ezt az összeget teljes mértékben újabb tehetségek megszerzésére fordították. Egyetlen 30 év feletti játékos sem lépett még pályára ebben az idényben a Toulouse-ban. A tehetségek közül pedig a saját utánpótlásból felhozott kapust, Guillaume Restes-t kell kiemelni, aki márciusban lett 19 éves és a csapat egyik legjobbja, kevesebb gólt kap, mint azt a kapujára érkező lövések minősége és mennyisége indokolná. Biztosak lehetünk benne, hogy néhány év múlva egy európai topcsapat kapujában látjuk majd.

A negyedik helyen az az RC Strasbourg áll, amelyhez 2023 nyarán érkezett amerikai tulajdonos, a Todd Boehly vezette BlueCo konzorcium. A Chelsea felvásárlása után egy évvel történt meg ez a tranzakció, ez volt a többklubos modellé válás első lépése. Boehlyék azt látták, hogy nem tudnak megszerezni annyi játékost a Chelsea számára, amennyit akarnak, ekkor jöhetett az ötlet, hogy kellene egy olyan klub, ahol a nagyon tehetséges, ám a Premier League-re még nem érett játékosok rendszeresen futballozhatnak. 2023-ban négy, húsz év alatti játékost szerződtettek 53 millió euróért, aztán idén januárban 4,7 millió euró ellenében érkezett a csapathoz a 18 éves szerb reménység, Milos Lukovics.

Az ötödik legfiatalabb keret ebben az idényben a Ligue 1-ben a kiesés ellen harcoló FC Lorient-é. 2023 januárjában alaposan átrendeződött a tulajdonosi szerkezet, ugyanis a Bill Foley irányította Black Knight Football 33%-os részesedést vásárolt a – 2017-es kiesés után új utakon elinduló, 2020 nyara óta ismét élvonalbeli – klubban, 66% pedig maradt a francia Loic Féryé. Az amerikai üzletember egy hónappal mindezek előtt szerzett többségi tulajdont a Premier League-ben szereplő Bournemouth-ban, így akárcsak a Strasbourg esetében, itt is egyértelmű volt, hogy egyfajta átmeneti állomásként (csúnyább szóval élve: keltetőként) tekintenek a francia csapatra.

A bretagne-iak 2023-ban eladták a három legértékesebb játékosukat. Dango Outtara és Terem Moffi már a télen távozott. Előbbi – házon belül maradva – a Bournemouth futballistája lett, a nigériai válogatott csatár pedig a Nice-hez került, a tavaszt kölcsönben töltötte ott, majd a nyáron 22,5 millió euró ellenében véglegesen is oda költözött.

A nyáron aztán Enzo Le Fée játékjoga is elkelt, 20 millió eurót fizetett érte a Rennes, és volt másik két jelentősebb eladásuk is (Moritz Jenz, Wolfsburg, 8 millió, illetve Ibrahima Koné, Almería, 7,5 millió), így az átigazolási időszakot 20 millió eurós nettó nyereséggel zárták! Egy kivételtől eltekintve, kizárólag 22 év alatti játékosokat szerződtettek, míg 23-24 évesek játékjogait adták tovább. Ebből is jól látszik, hogy a Bournemouth-nak való továbbadás mellett mi a klub modellje és célja: igazoljunk 20 év körüli futballistákat, majd értékesítsük a játékjogukat még a csúcséveik előtt, amikor már bizonyítottak, de még mindig van bennük fejlődési lehetőség. A Lorient legértékesebb játékosa jelenleg a 17 éves, saját nevelésű Eli Kroupi Junior, aki kevesebb, mint 1000 perc alatt öt gólt és három asszisztot termelt a Ligue 1-ben, az ő játékjogát vélhetően óriási összegért fogják értékesíteni rövidesen.

Sajátságos modell a Chelsea-nél

Engedjük el most a francia klubokat, és térjünk vissza a Breaking the lines listájához. Az átlagéletkor szerinti topligás rangsor második helyezettje a Chelsea, amelyről már volt szó röviden, hiszen a Strasbourg-hoz hasonlóan a BlueCo érdekeltségébe tartozik. Az amerikai tulajdonos tehát itt is megvan, igaz, óriási különbség, hogy a londoni kékekre természetesen nem fiókcsapatként tekintenek, hanem a befektetők egyfajta zászlóshajójaként szolgálna, a cél pedig belátható időn belül a Premier League és a Bajnokok Ligája megnyerése. Ettől azonban jelenleg fényévekre vannak. A Roman Abramovics idején kialakított keretet két nyári és egy téli átigazolási szezon alatt teljesen kicserélték, csupán három alapembert tartottak meg a 2021-22-es keretből. Az építkezést pedig fiatal, de már bizonyított – ezért roppant drága – játékosokkal végzik. Ezúttal is beigazolódott, hogy ha 80%-ban 23 év alatti játékosokra alapoz egy csapat, akkor szinte lehetetlen a legnagyobb címekért küzdeni. Különösen igaz ez, ha nem készülnek évek óta együtt és nincs olyan menedzserük, akinek világos és tiszta elképzelései vannak a futballról, hanem belekap ebbe, belekap abba, folyamatosan változtat és a játékosokat sem a számukra leginkább otthonos szerepkörökben játszatja.

A lista harmadik helyén álló Valencia CF évek óta lejtmenetben van, a szingapúri tulajdonos, Peter Lim nem szeretne komoly összegeket invesztálni, és egyre nehezebb is ezt a spanyol liga kemény pénzügyi előírásai miatt megtenni. A 2019-20-as idénytől kezdődően csupán középcsapatnak tekinthető az együttes, ezen Gennaro Gattuso, majd utána az örökös beugró, Voro sem tudott változtatni, így 2023 tavaszán a kiesés szele is meglegyintette a gárdát. Végül Rubén Baraja vezetésével bennmaradtak, és ebben az idényben a középmezőny elejére küzdötte fel magát a megfiatalított csapat. A pénzügyi mérleg 2023 nyarán pozitív lett, már ami az átigazolásokat illeti: Yunus Musah játékjogát 20 millió euróért eladták az AC Milannak és összesen 10 millió euróért igazoltak új játékosokat. Azáltal, hogy reményteljes fiatalok alkotják a keret jó részét, számos piacképes labdarúgójuk lett, akiket a közeljövőben 10-20 millió euróért tovább adhatnak, ilyen például Giorgi Mamardasvili, Javi Guerra, Cristhian Mosquera, vagy éppen Diego López. A Valenciánál sokkal inkább a kényszer szülte a fiatalítást, mintsem a tudatos jövőtervezés, de ha jól bánnak az értékeikkel, a klub talán ismét megközelítheti a tágabban vett élmezőnyt és ezt a modellt a szigorú spanyolországi pénzügyi szabályozás miatt több klub is követheti.

A listán a Lorient-nal holtversenyben ötödik Frosinone a fiatal kölcsönjátékosai miatt áll ilyen előkelő helyen, számukra nagy gond, hogy ezek a náluk remeklő játékosok – Matías Souléval az élen – aligha maradnak a klubnál és pénzügyi hasznuk sem lesz belőlük.

Kiemelt fotó: Daily Cannon