A német futball legfényesebb csillagát Leverkusenben találjuk
Florian Wirtz több német rekordot is megdöntött sihederként, 20 évesen a Bundesligát uraló Bayer Leverkusen húzóembere. A bajnokságban az ő nevéhez kötődik a legtöbb kiugratás és a legtöbb gólt eredményező akcióban való részvétel. A német foci talán legnagyobb ígérete minden trófeát meg akar nyerni.
Florian Wirtz a Real Madrid két ifjú csillagával, Federico Valverdével és Rodrygóval holtversenyben a világ 13. legértékesebb labdarúgója. Ha az életkort nézzük, akkor a 20 évesek közül kizárólag az éllovas Jude Bellingham és Jamal Musiala előzi meg. A 100 millió eurós értékeléshez (Transfermarkt) önnön tehetségén túl az is hozzájárult, hogy egy rendkívül tehetséges edző, Xabi Alonso feltörekvő csapatában, a Bayer Leverkusenben játszik. Ha úgy tetszik, a legjobb helyen van a fejlődés szempontjából.
Wirtz a Köln melletti Pulheimben született, s eleinte a helyi csapatban játszott (édesapja a klub edzője, elnöke), majd hétéves korában ugyanoda vezetett az útja, ahová a legtehetségesebb környékbeli gyereké: az 1. FC Kölnhöz. Tíz éven át játszott itt, majd a szüleivel közösen úgy döntött, hogy az autóval fél óra alatt elérhető Leverkusen klubja, a Bayer ajánlatát fogadja el.
Jegyezzük fel, a Köln U17-es csapata a váltás évében talán a korosztály legkitűnőbb brigádja volt. A kölniek 21 meccsen 84 gólt lőttek, plusz 71-es gólkülönbséggel zártak, természetesen simán megnyerték a Nyugati-csoportot. Wirtz 10 mérkőzésen 8 góllal zárt, a csapatban a legmagasabb meccsenkénti gólaránnyal. Vagyis már fiatalon is sikeres, jó játékosok vették körül, akik felfelé húzták.
Futballistacsalád
A szülők szerepe Wirtz esetében (is) létfontosságú: a lányukból és a fiukból is futballistát neveltek (Florian nővére is 16 évesen mutatkozott be a Bundesligában), ők lettek a fiatalember ügynökei, és ragaszkodtak ahhoz is, hogy a tanulmányait érettségivel zárja. Épp ezért döntöttek egyébként Leverkusen mellett. (Érdekes párhuzam: az eddigi elbeszélésekből úgy tűnik, Szoboszlai Dominiket is sokáig nagyon „szorosan fogta” édesapja, ami a pályán mutatott teljesítményt tekintve kamatozott a játékos számára. Wirtz és Szoboszlai nevelőedzője is a saját édesapja volt.)
Wirtzről már a Leverkusenbe igazolásakor cikkeztek a német lapok, pedig még nem volt profi mérkőzés a háta mögött. Óriási tehetségnek tartották a támadó középpályást. Azt nem tudjuk, hogy ez szerepet játszott-e a család döntésében, ám tény, hogy a Leverkusen edzője 2018 óta Peter Bosz volt, aki bátran bedobja a mélyvízbe a fiatal játékosokat. (A holland edző Wirtz bevetését említve beszélt a témakörről bővebben a Ligue 1 hivatalos oldalának adott interjúban, amikor később a Lyonhoz szerződött.)
2020 tavaszán, mindössze 16 évesen Wirtz így már a felnőtt kerettel edzhetett, és nem sokkal ezután – a Bundesliga akkori rekordját megdöntve – 17 évesen és 15 naposan bemutatkozott a német első osztályban. Az első – a Bayern Münchennek lőtt – góljával is csúcsot döntött 19 nappal később: ilyen fiatalon még senki nem talált be a kapuba a Bundesligában, Kai Havertz rekordját adta át a múltnak.
A tehetséges futballista magabiztosan, de semmiképp sem felfuvalkodottan nyilatkozott a klub hivatalos kiadványának, a Werks 11 magazinnak a biztató kezdést követően, és kiemelte, nem fogja megváltoztatni, hogy a világ egyik legjobb bajnokságában játszik 17 évesen:
„Ha a koronavírus-járvány miatt bevezetett szabályok engedik, akkor továbbra is kimegyek a parkba a barátaimmal délutánonként, és ugyanúgy töltöm a szabadidőmet, mint eddig. Nem fordulhat elő, hogy csak azért megváltozzak, mert a Bundesligában játszom.”
A következő idényben – még mindig csak 17 évesen – 25 Bundesliga-mérkőzésen volt kezdő, öt gólt lőtt és hat gólpasszt adott. Csapatában csak az argentin Lucas Alario, a jamaicai Leon Bailey és a francia Moussa Diaby végzett előrébb a kanadai táblázaton. A gólokra, gólpasszokra vetített xG-je már ekkor neki volt a legmagasabb a leverkuseni középpályások közül (4,0 és 3,4/90 perc). Egészen varázslatos volt, amit a pályán művelt, miközben épp az érettségire készült. 2021 szeptemberében a válogatottban is bemutatkozott – Liechtenstein ellen, a találkozó után Hansi Flick szövetségi kapitány így méltatta őt a Bundesliga oldalának:
„Florian önfeledt játéka hatalmas érték a csapat számára. Imád játszani, kiemelkedő a technikai tudása, rendkívül kreatív, jól lő és gyors. Mondhatjuk, hogy ez így együtt egy komplett játékos teljes csomagja.”
Bosz 2021 márciusában távozott, és Wirtz az őt váltó svájci Gerardo Seoane kezei alatt is tovább fejlődött, 7+10-zel zárt a kanadai táblázaton, és pazar támadógépezetet alkotott a cseh Patrik Schick-kel, no meg Moussa Diaby-val. Az új tréner első teljes szezonjában, azaz a 2021-2022-es kiírásban elért bajnoki bronzérem Bajnokok Ligája-főtáblát ért. Wirtznek azonban márciusban elszakadt az elülső keresztszalagja, így tíz hónapra kidőlt. Láttunk már olyan 18 éves fiatalt, akit tönkretett egy ilyen súlyos sérülés, őt azonban más fából faragták. Hatalmas lelki erőt meríthetett abból is, hogy bár még csak javában a rehabilitáció közepén tartott, amikor 2022 nyarán a klubja 2027-ig meghosszabbította a szerződését.
A csapat gyomrát viszont megfeküdte a hármas terhelés (nemzetközi kupa, hazai kupa, bajnoki meccsek): a 2022-2023-as idény első 8 mérkőzéséből egyet nyert meg a Leverkusen. Seoane helyére tavaly októberben Xabi Alonso érkezett, aki a 17. helyen vette át a csapatot, és a hatodikig hozta fel a szezon végére. Wirtz a téli felkészülési meccseken már játszott, és tavaly január óta újra alapember.
A tavaszi Európa-liga-mérkőzéseken szórta a gólokat és a gólpasszokat, a Ferencváros ellen is kiosztott egyet az utóbbiból. Az El-ben végül az AS Roma állította meg a Bayer Leverkusent az elődöntőben, a bajnokságban pedig, ahogy már említettük, a 6. helyre hozta be a csapatot Alonso. Nem akármilyen teljesítményt nyújtottak tavasszal, február vége és május vége között egyetlen alkalommal kapott ki a Leverkusen.
Wirtz lendületesen és eredményesen kezdte a 2023-2024-es idényt, csapata pedig szárnyal, szinte verhetetlenné tette Xabi Alonso. Tétmérkőzésen utoljára tavaly május 27-én, a Bochum ellen kapott ki a Bayer Leverkusen. Azóta 25 tétmeccsen – három döntetlen mellett – 22-szer nyert és 81 gólt szerzett. A világon egyedül a Jorge Jesus vezette szaúdi Al-Hilal őriz hosszabb veretlenségi sorozatot, a top bajnokságokból egyetlen csapat sem. A Leverkusen vezeti a Bundesligát és 6/6-os mutatóval megnyerte az Európa-liga H-csoportját, igaz, ez utóbbi volt talán a legkönnyebb kvartett a második számú sorozatban (az azeri Qarabag, a norvég Molde és a svéd Häcken volt az ellenfél). Érdekesség, hogy az első félidőben szerzett bajnoki gólok számát tekintve az öt európai topliga első számú csapata a Leverkusen – 21 góllal. A diadalmenet egyik letéteményese kétségtelenül a 20 éves Florian Wirtz.
Ahogy Lázók Gergely kollégám is megírta 2022 tavaszán, a német futballista egészen kivételes érzékkel olvassa a játékot, és emiatt az elővételezési képessége is átlagon felüli. Ehhez párosul a párját ritkító technikai tudás. Ez teszi lehetővé, hogy a mezőnyjátékosokkal szemben állva a rutinos csatárok magabiztosságával választ a higgadt csel vagy a hirtelen ritmusváltás, a kapussal szemben pedig a löbbölés vagy a spiccelés között. Az idei szezonban ilyen jelenetekkel (is) kedveskedett már nekünk, futballkedvelőknek:
Wirtz játékának alapja a gyorsaság: a fantasztikus kezdősebessége révén a rövid vagy közepes sprintjei során kevés védő képes őt megállítani. A Bundesliga honlapja szerint 34,4 kilométer per órás sebességgel repesztett a tavalyi leggyorsabb sprintje alkalmával. Az izomtömegnek sincs híján, alacsony súlypontja miatt felborítani is nehéz labdavezetés közben – annak ellenére, hogy a versenysúlya nagyjából 70 kilogramm. Szívesen színezi a játékot kötényekkel, esernyőcselekkel, látványos testcselekkel, ilyen tekintetben inkább dél-amerikai vagy spanyol stílusú támadójátékos.
Ha figyelembe vesszük, hogy irányítóként neki kell a legmagasabb számú veszélyes passzt kiosztani egy-egy mérkőzésen, az idénybeli 85 százalékos passzpontosság világklasszis teljesítmény. A meccsenkénti várható gól (0,3) és gólpassz (0,4) mutatója szintén lenyűgöző. Wirtz 90 percre vetítve 6 lövést készít elő és 7 progresszív passzt ad. Korábban legtöbbször Schick volt a címzett, a jelenlegi évadban Álex Grimaldo és a Leverkusen legújabb üdvöskéje, Victor Boniface. A három futballista 41 kanadai pontot hozott össze az ősszel. A Bundesligában ennél csak a Serhou Guirassy, Deniz Undav, Chris Führich stuttgarti hármas eredményesebb, illetve a Harry Kane, Leroy Sané müncheni kettős.
„A futball nem arról szól, hogy kié a legbriliánsabb mozdulat”
Magasságából, testalkatából fakadóan Wirtz gyengéi a test-test elleni párharcok – ezek 40 százalékát nyeri meg –, illetve a fejpárbajok. Utóbbiból meccsenként átlagosan egynél többet nem is vállal. A futómennyisége sem összehasonlítható egy hatos poszton játszó futballistáéval – átlagosan 11 kilométert sem tesz meg 90 perc alatt –, de támadó középpályásként ez nem is elvárás tőle.
A Goal.com idéz egy közelmúltbeli interjúból, amelyben Xabi Alonso Wirtz képességeiről beszél. „Vannak jó játékosok és olyanok, akik jól néznek ki a pályán. Azok, akik jól néznek ki, csinálnak szép dolgokat, de nem szükségszerűen hatékonyak. Hogy Messi mitől annyira jó játékos? Mert tudja, mikor kell egyszerűen játszani. Ő azt mondja: jobb helyzetben vagy? Tessék, itt a labda! A futball nem arról szól, hogy kié a legbriliánsabb mozdulat, hanem arról, hogy ki a legjobb, a legokosabb a pályán. Florian pontosan ilyen játékos, ezért igazán jó labdarúgó.” Nem csodálkozhatunk tehát, hogy az ifjú támadó ott van szinte az összes nagy európai csapat kívánságlistáján.
Wirtz a 2023-2024-es szezonban 16 mérkőzésen öt gólt lőtt és hét gólpasszt adott (ebben a mutatóban a topligákban egyedül Jude Bellingham előzi meg a 21 év alattiak között), hat főtáblás Európa-liga-meccsen két gólnál és négy gólpassznál jár. Ficánkol az Alonso-féle 3–4–3-as, időnként 3–4–2–1-re módosuló alakzatokban, a gegenpressing, a pozíciós játék és a relacionizmus elemeit ötvöző stílusban. Amióta a spanyol megérkezett a klubhoz, a Leverkusen átállt a masszív labdabirtoklásra építő felfogásra (mindössze 0,3 százalékponttal marad le az ebben a mutatóban éllovas Bayern mögött), amelyben létfontosságú szerep jut Wirtznek. Természetesen a nyáron ingyen érkezett Grimaldo, a gólzsák Boniface és az Arsenaltól megvett, a középpályát stabilizáló Granit Xhaka nélkül a Leverkusen szekere sem menne ugyanígy, de Wirtz kulcsszerepe akkor is megkérdőjelezhetetlen.
Wirtz és Alonso (Forrás: Alamy Stock Photo)A most zajló idényben a Bundesligában ő ugratta ki legtöbbször a társait (16) és – Leroy Sanéval holtversenyben – ő vett részt a legtöbb gólhelyzetet előidéző akcióban. 2023-ban az öt nagy liga játékosait figyelembe véve ő adta a legtöbb gólpasszt (20). A meccsenkénti minimum 10 méteres labdavezetések számát (2,75) nézve a topligákban senki sem előzi meg a 23 év alatti játékosok közül.
Ne felejtsük el, abban az évben hozta ezeket a számokat, amikor a futballistákat sújtó talán legalattomosabb sérülésből kellett felgyógyulnia! Nem lehet elégszer hangsúlyozni: Wirtz 20 évesen a világ egyik legerősebb bajnokságának kiemelkedő játékosa. Az elhivatottsága pedig egyre csak nő. A már hivatkozott, a 2020-2021-es szezon során a klub lapjának, az azóta Werkself néven futó Werks 11 magazinnak adott interjúban egyértelműen fogalmazott.
„Ich träume groß. (...) Ich will einfach alles gewinnen.” Azaz: „Nagy dolgokról álmodozom. (...) Egyszerűen mindent szeretnék megnyerni.”
Az 1993 óta egyetlen nagy trófeát sem nyerő Leverkusennel ebben a szezonban valós esélye van a salátástálra, nyáron pedig jöhet a hazai rendezésű Európa-bajnokság. Kecsegtető ziccerek.
Kiemelt kép: Alamy Stock Photo