Beragadt néhány brazil csapat, egy bolíviai meg hibátlan a Libertadores-kupában
Április elején kezdődött a Libertadores-kupa 2024-es kiírása, jelenleg a csoportkör felénél tartanak a küzdelmek az első számú dél-amerikai nemzetközi kupában. A 32 csapatos főtáblán csupán három csapat nyerte meg az eddigi összes meccsét – két favorit remek kezdése mellett egy csapat bombameglepetést okozott. A brazil „nagyok” közül a Flamengo már kikapott és a Palmeiras sem hibátlan, míg a Grémio és a Botafogo csak a harmadik fordulóban szerezte meg az első pontjait.
A Libertadores-kupa csoportkörének első három fordulója után három csapat bír százszázalékos mérleggel.
A mezőny rendkívül kiegyensúlyozott: a 32 csapatból csak heten nem nyertek még meccset, nullapontos csapatból csak egy van, két csoportban pedig csupán két pont választja el egymástól az első és a negyedik helyezettet.
A csoportkör második felében tehát szinte minden fronton ádáz csata várható a továbbjutásért.
Bolíviai együttes a hibátlanok közt
A sorozatot utoljára 2018-ban megnyerő River Plate három győzelemmel kezdte a szereplését. Az argentin gigász felülmúlta az Álvaro Recoba vezette uruguayi Nacionalt és a veterán Óscar Cardozót, illetve Roque Santa Cruzt foglalkoztató paraguayi Libertadot. Martín Demichelis csapatában ráadásul az együttes nagy ígéretei közül a Manchester City által már szerződtetett Claudio Echeverri és a még csak 16 éves Franco Mastantuono egyaránt megszerezte az első gólját a kupában. A „milliomosok” ígéretesen rajtoltak, ráadásul a Libertadores-kupa idei döntőjének ők adnak otthont november 30-án az Estadio Monumentalban – persze, addig még hosszú út áll előttük.
A 2013-as végső győztes Atlético Mineiro a veterán Hulkkal a soraiban ugyancsak minden eddigi meccsét megnyerte – egyet simán, kettőt egy-egygólos különbséggel az argentin Rosário Central és az uruguayi Penarol ellen. A korábbi évekkel ellentétben már nem egyedül a Zenit Szentpétervár és az FC Porto egykori gólfelelőse viszi a hátán a csapatot, a 37 éves izomkolosszus egyetlen gólt sem szerzett még a csoportkörben, csak gólpasszokkal jeleskedett, miközben Paulinho négy, Gustavo Scarpa három alkalommal talált be.
Amíg ettől a két csapattól számíthattunk jó kezdésre, addig a harmadik hibátlan rajtolótól mindez nem várt bravúr. A bolíviai Bolívar a La Paz-i magaslaton mindkét hazai meccsét megnyerte a kolumbiai Millonariosszal és a végső győzelemre is esélyesnek tartott Flamengóval szemben, valamint idegenben kiütötte a chilei Palestinót, így három meccs után kilencpontos. Ráadásul a csapat éppúgy kilenc gólt szerzett eddig, mint az Atlético Mineiro, amely a legjobb teljesítmény az első három forduló alatt. A kilencből hét találatukat brazil légiós szerezte, Francisco Da Costa négy, Bruno Sávio három gólt vállalt magára.
Pontvesztésekkel kezdő favoritok
A többi esélyes egy-egy fokkal mérsékeltebben kezdte meg szereplését, de egyelőre egyiküknek sem kell különösebben aggódnia a továbbjutás miatt. A legutóbb 2020-ban és 2021-ben diadalmaskodó Palmeiras meglepetésre az első fordulóban csak döntetlent játszott az argentin San Lorenzo ellen, majd két, hátrányból kiharcolt győzelemmel mutatta meg erejét, így hét ponttal csoportja élén áll. A Verdao minőségi keretében egyelőre számíthat a Real Madridhoz szerződő Endrickre, a nyártól pedig Felipe Anderson érkezése jelenthet segítséget.
Az előző kiírást megnyerő Fluminense az első három fordulóban egyetlen győzelmet aratott: a címvédő két idegenbeli döntetlent között hazai pályán győzött az Arturo Vidalt is foglalkoztató chilei Colo-Colo ellen. Fernando Diniz csapata öt ponttal ugyancsak vezeti a csoportját, de ennél bizonyára több kell majd tőlük a folytatásban. A Flu egyelőre meg sem tudta közelíteni az egy évvel ezelőtti félelmetes formáját.
Az ugyancsak a trófea megszerzésében reménykedő Flamengo hiába nyerte meg magabiztosan az év elején a riói állami bajnokságot, és mutatott a korábbinál jóval egységesebb képet Tite irányításával, a Libertadores-kupa első három fordulójában csak négy pontot gyűjtött. A Rubro-negro egy pontot szerzett a két idegenbeli meccsén, miközben kikapott a százszázalékos Bolívartól. Az eddigi egyetlen győzelmét a nála jóval szerényebb lehetőségekkel bíró Palestino ellen aratta.
A Bolívar által vezetett E-csoporttal együtt a nyolcból három olyan négyes akad, melyet nem brazil vagy argentin csapat vezet.
A 2023-as csoportkör végén csak két kvartettet nem a térség két kiemelkedő országának valamelyik csapata nyert meg. A chilei Huachipato és a kolumbiai Atlético Júnior egyaránt öt-öt egységgel áll a csoportja élén rendkívül szoros csatában, hiszen a C és a D jelű kvartettben még az utolsó helyezett is csak két-két ponttal van lemaradva az elsőtől.
Két brazil csapat elvesztette az első két meccsét
Ez a két csoportutolsó pedig nem más, mint két jóval többre hivatott brazil csapat, a Grémio és a Botafogo. A Luis Suárez által az elmúlt év végén hátrahagyott Porto Alegre-i együttes keretében több olyan labdarúgó is van, aki jelentős tapasztalatot szerzett Európában, így papíron sokkal többre hivatottak az eddigi eredményeknél. A Tricolor alaposan beragadt a rajtnál, hiszen rúgott gól nélkül kapott ki a bolíviai The Strongesttől és a chilei Huachipatótól, mire a harmadik fordulóban az Estudiantes La Plata ellen idegenben, emberhátrányban harcolta ki a sikert. Meglepetésre féltávnál az argentin és a brazil csapat csak a harmadik és negyedik helyen áll a csoportban.
Bár a brazil országos bajnoki címről emlékezetes mélyrepüléssel lemaradó Fogo a selejtezőkben kiharcolta a szereplés jogát, csapnivalóan rajtolt a csoportkörben. Az immár a portugál Artur Jorge által irányított riói együttes a veterán Carlos Bacca által repített kolumbiai Atlético Júniortól odahaza, a Copa Sudamericana-győztes LDU Quitótól idegenben kapott ki, majd az első pontjait az előző fordulóban a perui Universitario de Deportes legyőzésével szerezte meg.
A csoportkör május végén zárul, a nyolc csoport első két-két helyezettje jut tovább a legjobb 16 közé, az egyenes kieséses szakaszba, míg a harmadik helyezettek a Copa Sudamericana play-off-körében folytatják. A nyolcaddöntőket augusztusban, a negyeddöntőket szeptemberben, az elődöntőket októberben, a döntőt pedig november végén rendezik Buenos Airesben.
A Libertadores-kupát 2017 óta kizárólag brazil vagy argentin csapat nyerte, az elmúlt öt kiírásban kivétel nélkül brazil együttes diadalmaskodott.
Annak ellenére, hogy több brazil csapat is szerényebben kezdett, továbbra is arra van a legnagyobb esély, hogy a fent említett sorozatok folytatódnak, ám persze más csapatok is odaérhetnek a végén a tűz közelébe.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt kép: CONMEBOL Libertadores