– Másodedzői szerepből léptél elő, és lettél 45 évesen az FC Ajka vezetőedzője. Mit mondtál a csapatnak, amikor először beszéltél velük vezetőedzőként?
– Már ismertek, sokat edzettem, beszélgettem velük korábban is. Tudták mire számíthatnak, ismerték a habitusomat, azt, hogy milyen világképpel rendelkezem, hogyan gondolkodom a futballról. Az elveimet, a felfogásomat mondtam el nekik újra. Azt, hogy az NB II-ben nehéz úgy jól teljesíteni, ha valaki nem sprintel eleget, nem játszik szervezetten. Vezetőedzőként már van lehetőségem arra, hogy azt, amit a pályán szeretnék látni, még határozottabban átadjam a játékosaimnak. Elmondtam, aki nem fog sprintelni a pályán, az nem játszik. Mindig, mindenkinek elmagyarázom, mikor hova kell mozognia, de ha valaki nem azt csinálja, amit kérek, nem játszik. Úgy érzem, hiteles vagyok. El tudtam velük hitetni, hogy ha azt csinálják, amit kérek, akkor át fogunk gyalogolni az NB II-es mezőnyön. Így is lett. Örülök neki, hogy a játék mellé eredmény is társult. Évekig dolgoztam Kis Károly (az FC Ajka korábbi vezetőedzője – a szerk.) mellett, és láttam, milyen az NB II-es bajnokság, a különböző csapatok hogyan futballoznak, milyen játékosaik vannak. Mindegyik szakembertől ellestem valamit. Annak örülök a legjobban, hogy amióta az FC Ajka vezetőedzője vagyok, minden úgy történik, ahogyan akarom. Tudok reagálni akár a pályán, akár azon kívül felvetődő problémákra. Képes vagyok arra, hogy a nehéz helyzeteket kezeljem.
– Mi az, amitől úgy működik minden, ahogyan azt akarod?
– Bárkivel is beszélek, megkérdezi, mi a sikerünk titka. De nincs titok. Nem csinálok semmi különlegeset. Ugyanolyan vagyok, mint a többi edző, akinek a munkáját egy nagyon jó stáb segíti. A játékosok kedvelnek, hisznek bennem. Nagyjából negyven embernek a főnöke vagyok, erős abban, hogy mindenkit egy irányba állítsak. Aki nem akar beállni a sorba, annak megmondom: csinálod, amit kérek vagy elválnak az útjaink. De ritka az, amikor valakivel idáig el kell jutni. Azt kell megérteni, hogy akkor sikeres egy csapat, ha egy irányba megy. És attól, hogy nem változtatok a játékstílusomon. A vezetőség, az elnök, Geri Gyula megbízik bennem. Hasonlóan gondolkodunk a futballról, az életről. Szabad kezet kapok tőle.
– Hogyan ment az átállás a csapatnak az általad megkövetelt játékra?
– Amit képviselek, azt a futballisták szeretik. Dárdai Pál egyszer azt mondta, olyan edző akar lenni, amilyenről játékos korában álmodott. Mindig olyan edző szerettem volna lenni, amilyet magamnak is kívánnék. Olyan, aki kihozza belőlem a maximumot. Erre törekszem. Alapvetően a pozitívumokra figyelek, de ha valami nem tetszik, arra azonnal reagálok. Ha valaki technikai hibát vét, nem érdekel, az érdekel, hogy a játék bizonyos fázisaiban minden játékos a helyén legyen. És, ahogy mondtam, sprintben közlekedjenek.
– Egyértelműnek tűnik a felfogásod. A játékos számára a futball egy munka, ahol kötelességek, végrehajtandó feladatok vannak.
– Ez így van. Összetehetik a két kezüket, hogy a mai világban profi futballistaként tudnak majdnem a legmagasabb szinten sportolni. Ez óriási ajándék. Aki eljut erre a szintre, és nem élvezi, nem boldog ettől, azzal valami baj van. Természetesen ez egy munka, és azért dolgozunk nap mint nap, hogy a hétvégén megvalósítsuk azt, amivel nagy esélyünk van nyerni. Minden játékos tudja, mit kell csinálnia, mikor és hova kell futnia. Azt sem szabad elfeledni, ez egy játék, fontos, hogy élvezzék. Ennek része az is, hogy ha olyan a helyzet, akkor küzdeni kell, csapatként, együtt. Erős játékosállományom van, jó karakterekkel, akikkel élmény dolgozni. De lehet valaki bármilyen kiváló edző, ha a játékelképzeléséhez nem társul minőségi játékosállomány, akkor nem tudja megvalósítani a filozófiáját. Szerencsém van, Ajkán minden adott ahhoz, hogy minőségi és eredményes munkát végezzünk.
– Ha valaki nem látta még játszani az Ajkát, és megnéz egy mérkőzést, mit fog látni?
– A csapatom úgy játszik, amilyen személyiség vagyok, ahogyan egykor futballoztam. Egy megalkuvást nem ismerő, rengeteget futó, párharckereső, agresszív csapatot. És ez a hozzáállás a legtöbb játékosomban megvan. Rajtuk kívül vannak olyanok, akik hozzáteszik a játékhoz a minőséget. Fontos látni, hogy edzőként nagyon nagy hatásod van a csapatra. Az edző a vezér, a csapat pedig úgy játszik, ahogy azt az edző mondja. A játékosoknak mankókat kell adni. Fel kell készíteni őket arra, hogy az adott ellenfél ellen hogyan kell futballozni. Ezért videózunk, elemezzük az ellenfelet, hogy a játékosok magabiztosak legyenek, pontosan tudják azt, mire számíthatnak. A mérkőzésen persze sok minden történhet – egyéni vagy játékvezetői hiba –, de az a fontos, hogy amit az edző kitalált, kért, azt a játékosai megcsinálták-e vagy sem. Ha az edző nem karakteres, nincs hatással a csapatára, akkor össze-vissza játék jön ki – persze, így is lehet nyerni.
– Volt olyan, hogy meg kellett állítanod egy edzést a nem megfelelő hozzáállás miatt?
– Volt már olyan, hogy fel kellett emelnem a hangomat. Ha azt látom, hogy valaki a másikkal foglalkozik, nem azt csinálja, amit kérek, akkor annak gyorsan véget vetek. De alapvetően az edzés az úgy zajlik, olyan sebességben és minőségben, ahogy azt szeretném, így nagyon keveset kell a fegyelmezéssel foglalkoznom.
– Futballoztál az NB II-ben, az NB III-ban és alacsonyabb, megyei osztályokban. Sokféle emberrel találkoztál. Hogy látod, a magyar játékosok kevesebbet hisznek magukról, mint, ami valójában bennük van?
– A legtöbb edző sajnos nem az erősségekre helyezi a hangsúlyt. Több olyan edzővel dolgoztam, aki inkább kevesebbet, mint többet hozott ki belőlem. Azt is látom, sokszor rosszul kommunikáltak felém, és ez inkább visszahúzott. Megtapasztaltam, hogyan lehet valakiből kihozni a maximumot. Az az edző akarok lenni, aki a legkevésbé zavarja a játékost. Aki miatt nem érez magán nyomást a játékos. Olyan vagyok, aki támogatja, biztatja a labdarúgóit, még akkor is, ha valaki épp fejre esett ziccerben. Mert, ha ordibálok, az nem segít. Azt érzem, ezzel a felfogással a korábbiaknál többet ki tudtam hozni a játékosokból. És általánosságban is azt látom, többet tudok kihozni egy emberből, mint amit ő maga hisz magáról. Látom azt, amit a másik ember nem lát magában. Vannak olyan játékosaim, akik olyan párharcokat nyernek meg, amelyekbe fél éve bele sem mertek menni. Igaz, rá is vannak kényszerítve, mert ha nem megy bele a párharcba, akkor nem játszik. És akkor rájön arra, hogy képes párharcot nyerni, képes arra, amiről korábban azt hitte, erre ő nem képes.
– Edzősködtél Cereden és Salgótarjánban. Ezektől a csapatoktól mit hoztál magaddal Ajkára?
– Amikor még az NB III-ban futballoztam, már akkor elkezdtem a Salgótarján utánpótlásában edzősködni, az U12-es csapattal dolgoztam. Ügyes gyerekek között tanultam a szakmát. Már akkor sokféle tudás vegyült a fejemben, az is, amit a gyerekek mellett tanultam, de hoztam magammal tudást a testnevelő tanári szakmámból vagy abból, hogy sok csapatnál csapatkapitány voltam. Ezt a szerteágazó tudást az MLSZ képzésein raktam rendszerbe. És persze láttam azt is, hogy mások hogyan dolgoznak, tőlük is ellestem egy-két dolgot.
Az évek során voltam szakosztályvezető, irányítottam utánpótlást, adminisztráltam, írtam jegyzőkönyvet, tartottam kapcsolatot a szövetséggel. Ha kellett, buszt vezettem, szerelést pakoltam. Elmondhatom, nincs olyan területe a futballnak, amibe ne láttam volna bele. A legjobbkor lettem vezetőedző, eljutottam arra a szintre, hogy nagyon kevés olyan területe van a focinak, ahol ne mozognék otthonosan.
– Van olyan edző, akire felnézel, akit a példaképednek tekintesz?
– Példaképem nincs. Vannak edzők, akikre felnézek, mint Diego Simeone vagy Antonio Conte. A habitusokat szeretem. Úgy viselkedem meccs közben, ahogyan ők, annyit rohangálok a kispad előtt, hogy szakad rólam a víz. De azzal már nem teljesen értek egyet, ahogyan a csapataik játszanak. Az, ahogyan a játékról és annak megvalósításáról gondolkodnak, már nem egyezik a saját felfogásommal.
– Van Ajkán házirend?
– Nincs és nincs is rá szükség. Ahol szigorúnak kell lenni, ott szigorú vagyok, ahol rugalmasnak kell lenni, ott rugalmas vagyok. Ha valaki késik pár percet a taktikai értekezletről, nem csinálok belőle problémát. Rend és fegyelem van. A játékosok tartják magukat a szokásainkhoz.
– Mit jelent számodra a siker?
– Jó kérdés. A siker az, ha az ember jól érzi magát a bőrében. Minden egyes nap olyan helyen tud alkotni, ahol pozitív a környezet. Persze, kell az is, hogy eredménye legyen a munkának, de azt mondom, ha el tudom érni azt, hogy a csapat úgy játszik, ahogyan azt szeretném, akkor már sikeres embernek mondhatom magam. Hosszú távon kell gondolkodni, mert minden meccset úgy sem fogsz megnyerni, de ha már tízből nyolcat behúzol, akkor az már sikernek mondható.
Akár a megyei első osztályban dolgoztam edzőként, akár az általános iskolában testnevelő tanárként, ugyanolyan boldog voltam, mint most, az Ajka vezetőedzőjeként. Csodálatos helyen lakom, amikor az erdőben a gyönyörű időben biciklizem, annál nincs szebb. Az a siker, hogy ezt megtehetem. Boldog vagyok, hogy az Ajkánál dolgozhatok, de nem voltam boldogtalanabb évekkel ezelőtt sem, amikor a megye egyben dolgoztam. Mindig megtalálom azt, ami boldoggá tesz. Az élet mindig oda irányít, ahol épp lennem kell.
– Ha a mérleg egyik oldalára a futást és a párharcokat tesszük, a másik oldalára pedig a futballozni tudást, a játékot, akkor nálad az előbbi felé billen a mérleg. Miért?
– Mert a győztes típusú emberekben ott van a megalkuvás nélküliség. Ez billenti a mérleget a győzelem irányába. Ezt vallom, és azt hiszem e miatt tudtam sokkal többet elérni, mint a nálam tehetségesebb emberek. Ha átpattan a kapusunk felett a labda, és az ellenfél támadója már az üres kapura viszi a labdát, akkor ugye mindenki megáll, mert ebből már szinte biztos, hogy gól lesz. De ilyen helyzetben – sokszor tíz-tizenöt méteres hátrányból – elkezdtem üldözni a csatárt, mert hátha a tízből ez lesz az egy alkalom, amikor rosszul ér hozzá, elcsúszik, történik valami. És volt olyan, hogy egy ilyen szituációban megmentettem a csapatomat a góltól. Nincs olyan helyzet, amin ne lehetne változtatni. De ha valaki megáll, akkor sose derül ki, hogy tudna-e az adott helyzeten változtatni. Ahhoz, hogy mérkőzést nyerj, kell, hogy izzadj, csússzál, másszál. A meccset az nyeri, aki a több párharcot nyeri.
– A magyar bírók felfogása nem feltétlenül kedvez az olyan felfogású csapatnak, mint az Ajka. Ez a megállapítás megállja a helyét?
– Sokszor az edzők ki vannak akadva. Többször lehet olvasni olyan nyilatkozatokat, hogy »szétrúgtak minket«. Utálom, ha valakivel szemben értelmetlenül szabálytalankodnak. Ha valakit hátulról, ütemtelenül, szándékosan agyonrúgnak. Ez gusztustalan. De nem erről beszélek. Hanem arról, amikor a csapatom agresszíven, párharcokat nyerve játszik, és győz, akkor az ellenfél az edzője azt nyilatkozza, hogy »szétrúgták« őket, és hogy a játékvezető engedte ezt. Lehet, ezért is alakult ki az a felfogás, hogy a bírók kevésbé engedik a párharcokat. De ez nem csak a bírókon múlik. Nekünk, edzőknek is előre kell lépnünk ebben. Tudom, vannak olyan edzők, akik technikás középpályások, csatárok voltak, vagy olyanok, akik nem fociztak magasabb szinten, és akkor mindenre azt mondják, hogy szabálytalanság. A játékvezetők pedig ezt hallgatják. Ritka az a játékvezető, aki ezen átlát. Ha engednék a keményebb, de szabályos játékot az a magyar futballt közelebb vinné a nemzetközi szinthez. Ha kevesebb lenne a játékmegszakítás, több lenne a párharc, a játékosok megtanulnának ütközni. Sokan, még az edzők közül sem látják a párharc és a szabálytalanság közötti különbséget.
– Változtatnál valamit akár a játékfelfogásodat, akár az olykor túl őszinte megnyilvánulásaidat illetően?
– Sokat gondolkodom az utóbbin. A kötelező köröket nehezen viselem. Hogy ne mondjam azt egy csapatra, hogy gyenge. De ha a 18. helyezett a 3. helyezettel játszik, akkor az előbbi egy jó csapat? Nem. Papíron, a helyezést alapul véve gyengébb. Nem mondhatom azt, hogy az egy jó csapat. Persze, ettől még nyerhet. Ha fordítva történne, eszembe sem jutna megsértődni. Abból indulok ki, hogy engem mi sértene meg. Ami nálam belefér, az sok helyen már nem. Lehet ebben kéne változtatnom. Tudom, hogy olykor szabad szájú vagyok, de eszembe se jutna bárkit szándékosan megbántani. Ha valaki tisztel engem, azt én is tisztelem. De ettől még vannak tények, amikről lehetne beszélni. Azért nem beszélünk ezekről, mert attól félünk, hogy a másik megsértődik. Szeretek őszinte lenni, elmondani a véleményem. Abban kellene fejlődnöm, hogy tudjam, mi fér bele és mi nem. Mert azt látom, ami nálam belefér, az sok helyen kiveri a biztosítékot. Ettől függetlenül meg akarom tartani azt, aki vagyok. Biztos, hogy sokszor lesz velem tele az újság, mert olyan dolgokat mondok. De eszembe se jut a játékvezetőket, az ellenfelet bántani, csak a tényeket közlöm. Ha minket lefociztak, akkor én leszek az első, aki gratulál.
Kiemelt kép: FC Ajka
