A Newcastle megilletődötten játszott, de a Milan csak helyzetekig jutott

Húsz év után tért vissza a Bajnokok Ligája színpadára a Newcastle United, és rögtön az előző idény elődöntősének otthonában kellett megküzdenie a három pontért. Az anyagi lehetőségek terén sokkal jobban álló és éppen az AC Milan egyik kulcsemberét nyáron szerződtető „szarkák” nem tudták ráerőltetni az akaratukat a milánóiakra. A hazaiaknak nemcsak a döntetlen lehet fájó a mérkőzés képét látva, hanem Mike Maignan sérülése is aggasztó tény.


A Milan az Inter elleni 5–1-es vereséggel hangolt a BL-mérkőzésre. Ennek fényében különösen meglepő volt, amit az első félidőben láttunk. Folyamatosan alakította ki a helyzeteket, sőt alkalmanként a ziccereket is Stefano Pioli együttese. A támadásaik kreatívak voltak, több fókuszpontjuk is volt.


Az akcióikat alapvetően az egyébként is sokkal erősebbnek számító bal oldalukon vezették. Theo Hernández a tőle megszokott módon már a találkozó elején többször felvitte a támadóharmadba a labdát, onnan tört befelé. Ettől láthatóan nagyon tartottak Jacob Murphyék a folytatásban, ezért sokkal szorosabban őrizték később a franciát. Rafael Leao ezúttal sokat lépett vissza, és Hernández a bal oldalon, a vonal mellett futott fel labda nélkül, és várta Leaótól a labdát a támadások utolsó fázisában. Leaónak több remek labdája is volt középre a kezdeti hibái után. A legnagyobb helyzetet egy Hernández, Leao összjáték szülte, mikor átmenetben ugrathatta ki a portugált, aki Fabian Schärt kétszer is átverte, de végül nem lőtt, hanem sarokkal szerette volna megoldani a szituációt, egyszerűen fogalmazva elszórta a labdát. Leao sokszor lassította a játékot a visszalépéseivel, ellenben a 4–1–2–3-as felállásban jobb oldali nyolcasként szereplő Ruben Loftus-Cheek olajként szolgált a gépezetben, ugyanis sokszor megjátszható volt, nagyon jól bújt ki a Milantól 64 millió euróért igazolt Sandro Tonali fedezőárnyékából, valamint Bruno Guimaraes és a Samuel Chukwuezére figyelő Dan Burn mellett kétszer is remekül lépett be a tizenhatoson belülre labdával és készített elő lövést.


Gordon többször kisegítette Burnt


Chukwuezét igyekeztek izolálni a jobb oldalon a nála sokkal lassabb Burnnel, és egy az egy elleni párharcokra kényszeríteni a hórihorgas angolt, ahogyan azt tette az előző idényben Bukayo Saka is az Arsenal–Newcastle mérkőzésen. Továbbra is érthetetlen, hogy miért nem igazolt egy sokkal magasabb szintet képviselő balhátvédet a Newcastle, aki képes harmadik belső védőt is játszani támadásban, Lewis Hall szerződtetése erre a problémára nem megoldás. Burnnek gyakran a segítségére sietett a PL egyik legjobban és aktívabban védekező támadószélsője, Anthony Gordon. Gyakran két védővel került szembe a nigériai csatár, ha viszont Burn maradt csak a közelében, akkor néhány csel után remek beadásai voltak Leao felé a hosszú oldalra. Ezen szituációkból volt képes sok helyzetet kialakítani a Milan.


A Newcastle presszingje közel sem volt olyan éles és intenzív, mint ahogyan azt az angol bajnokságban előző idényében láthattuk. Ennek az lehetett az oka, hogy tartottak Maignan lábbal való játékától, és nem is ok nélkül.


A francia kapus mértani pontossággal ívelte rendszeresen a két szélső védő lábára a labdát, akik ezt követően azonnal tudták előrefelé továbbítani. Márpedig, ha egy kapus ennyire könnyen át tudja játszani – lásd Ederson a Manchester City–Newcastle mérkőzésen – az ellenfél támadósorát, akkor nem érdemes három emberre fellépni, ezért sokszor 4–5–1-re álltak át a „szarkák”, ez pedig megkönnyítette az építkezését a Milannak az első fázisban. Ezért is jelenthet óriási gondot, ha ismét hónapokra ki fog dőlni Maignan, hiszen az előző idényben jelentősen visszaesett nélküle a „rossoneri” teljesítménye. A Newcastle támadói számára az volt a „trigger point”, amikor Malick Thiaw-nak passzolták hátra a labdát, mert a német belsővédőt érezték a legbizonytalanabbnak labdával és azonnal megindultak előrefelé prsszingelni Gordonék.


Isak szerepe kulcsfontosságú volt ezúttal is


A Newcastle első fázisban 3–2-es jobbra eltolt alakzatban építkezett, szokás szerint Kieran Trippier lépett fel a jobb oldalon Guimaraessel azonos magasságba, Burn pedig befelé húzódva a harmadik belső védő volt. Igyekeztek jobb oldalra terelni a labdát, ami pedig különösen érdekes volt, hogy a jobb oldali félterületben mozgó Sean Longstaff sokkal több szerepet vállalt az építkezésben, mint Tonali a bal oldalon, annak ellenére, hogy ebben nem jó. Tonali és Gordon a Milan védelmi vonalába felhúzódva várta a labdákat. A Milan a kezdeti 4–2–3–1-es védekezést egy kompaktabb 4–1–4–1-re változtatta az első félidő derekán, de Leao így is nagyon kevés munkát tette bele a védekezésbe a bal oldalon, ezért Trippiernek könnyű dolga volt támadásban, rengeteg ideje volt mindig, és előkészítés terén ő volt ezúttal is a legveszélyesebb Howe csapatában.


A legfontosabb eleme az angolok támadásaik Alexander Isak volt, aki nagyon sokféle szerepkörben tud kiválóan teljesíteni. A találkozó első felében az volt a feladata, hogy szinte minden támadásnál lépjen vissza a középpályára, kérje el a labdát. Egy védőt mindig kihúzott magával, és az így üresen hagyott területbe kellett volna indulni Murphynek és Longstaffnak. Longstaff számára ez a szerepekör nem igazán megfelelő, míg Murphy nem képes olyan szinte bemozogni az üres területekbe, ahogyan azt Miguel Almirón tette az előző – és számára igencsak „kifutott” idényben. A második félidőre váltott Eddie Howe, érezte, hogy ez a játék nem fekszik a támadóik számára, ezért Isak jóval kevesebbet lépett már vissza a 46. és a 60. perc között.


Azzal, hogy Callum Wilson érkezett Gordon helyére, Isak a bal szélre került, és a tizenhatoson belül könyörtelen befejezőnek számító, de sokkal kisebb eszköztárral dolgozó Wilson foglalta el a kilences pozíciót, Isak pedig bal oldali támadó lett.


A Milan játéka a 35. perctől nagyjából a 60. percig jóval elmaradt az addigitól. A 61. perctől Tijjani Reijnders beállításával újra felpörgött a milánóiak támadójátéka. Tommaso Pobega biztosította a Hernándeztől üresen hagyott bal oldali területet, hogy ne tudja lekontrázni a Newcastle a Milant, de ezenkívül a támadásokhoz érdemben nem tudott semmit hozzátenni. Reijnders a beállását követően azonnal parádés szólót mutatott be és lekötötte a vendégek figyelmét a megindulásaival, ezzel Leao számára is több tér nyílt a bal szélen.



A helyzetek száma és a játék képe alapján is rászolgált volna a győzelemre a Milan, nagyon sokba kerülhet még a végelszámolásnál, hogy nem tudtak nyerni hazai pályán a Newcastle ellen (0–0). A játékuk azonban reményt keltő volt. A Newcastle hazai pályán a BL-ben biztosan sokkal bátrabb játékot fog mutatni, a középpályásaik gyakrabban fognak fellépni védekezésben, szerencséjük volt, hogy nem távoztak pont nélkül.


Kiemelt fotó: Getty Images