Folytatódik az NB I – íme, hat fontos kérdés a tavaszi rajt előtt
A péntek esti MTK–Újpest mérkőzéssel kezdetét veszi a 2023-2024-es OTP Bank Liga tavaszi idénye. A másfél hónapos kényszerű pauzát a csapatok jobbára külföldi edzőtáborokkal színesítették (nem mindannyian), hogy hamarosan számot adjanak a tudásukról egymás és a szurkolók előtt. Természetesen mi is érdeklődve várjuk a folytatást, amely előtt rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennünk, ezek közül osztunk meg most néhányat.
Dobogón tud végezni a meseszerű ősz után a Paks?
Az eredeti kérdés talán az lett volna, hogy tud-e előzni a Ferencváros, amely egy ponttal az őszi első Paks mögé szorult a tabellán, de nincs olyan épeszű érv, amely mentén ne a fővárosi zöld-fehéreknek adnánk a bajnoki címet a szezon végén. Ahogy írtuk is, a Paks erőn felül teljesített, méghozzá a válogatott kapus, Szappanos Péter hathatós hozzájárulásának köszönhetően, a tolnaiak több mint hat góllal kaptak kevesebbet, mint azt az xG-modell diktálná.
A két klub gazdasági és futballszakmai háttere nehezen összemérhető, ráadásul kettejük szezonbeli harmadik ütközetét majd a Groupama Arénában vívják a felek. Az augusztusi 6–1-es Fradi-győzelem nem elképzelhető, de az sem, hogy a Paks – a decemberi rangadón elért 3–2-es győzelem ellenére – további tizenhat játéknapon át maga mögött tudná tartani a sokszoros címvédőt, így inkább az a kérdés, hogy meglesz-e ismét a dobogó és vele a nemzetközi szereplés Tolnában?
Az egészen biztos, hogy sokan szurkolnak ennek országszerte, mert a kizárólag magyar játékosokkal felálló vidéki gárda több évtizedes beidegződésekre cáfolt rá a vezetőedzője, Bognár György korábbi és jelenlegi regnálása során is. A szögletek után is igencsak erős csapatnak eddig csak távozói voltak. Hegedűs János, Bőle Lukács, Nagy Richárd és Beke Péter hiányát sok csapat megérezné, ám azt látni kell, hogy egyikük sem tudott gyökeret ereszteni az ősz folyamán remeklő atomvárosi együttesben. Ha említettük azt, hogy nehéz elképzelni, hogy a Paks a szezon végéig rivalizálni tud majd a Ferencvárossal, említsük meg azokat is, akik velük biztosan versengenek majd: a Fehérvár, a Puskás Akadémia és a Debrecen is aspirál a dobogóra, tegyük hozzá, nem alaptalanul.
Pakson májusban is úgy ünnepelnének, mint ahogyan tették decemberben (Forrás: Paksi FC Facebook)Tovább szárnyalhat az ismét gyengülő Fehérvár?
Érdekes módon a székesfehérvári együttes most szerepel úgy, ahogyan évekig hiába várták tőle, holott jelentős átalakuláson esett át – gazdasági és sportszakmai szempontból egyaránt. Az ősz folyamán úgy emelkedett a harmadik pozícióba a Vidi hajója, hogy nem ritkán hét-nyolc magyar futballista is a kezdőcsapat tagja volt. A szurkolók örülnek, mert távozott Kovács Dániel kapus, aki nem csak a kegyeiket, de az állandó helyét is elveszítette a gólvonal előtt, rajta kívül a hondurasi szűrő, Deybi Flores és a bosnyák-spanyol gólvágó, Kenan Kodro játékjogát egyaránt jó pénzért értékesítette a vezetőség.
Igaz, utóbbi visszajáró vendég lesz, hiszen csak Budapestig ment, ahol a Ferencváros játékosa lett, ezzel az idény egyik legizgalmasabb átigazolását szolgáltatva. Kalmár Zsolt valószínűleg nem, vagy csak elvétve lesz bevethető tavasszal, így minimum két belső középpályás helye megüresedik, de van az három is, mivel a francia Franck Bambockot a görög Panetolikosz vette kölcsön a nyárig. Ide mindenképp várható erősítés, ennek minősége pedig alapvetően határozhatja meg a Vidi dobogóval kapcsolatos ábrándjait. A támadósor már bővült egy új futballistával, méghozzá olyannal, akinek az érkezése a médiát is megmozgatta: Fehérváron folytatja a 29 éves Nicolás Stefanelli, aki Lionel Messi csapattársa volt az Inter Miaminál.
A csapat minőségi ellenfelekkel szemben mérhette fel magát januárban, és bár a horvát NK Osijek és a Hajduk Split ellen vereség nem nézett ki jól, a Vasas elleni főpróbán aratott 3–0-s győzelem már bizakodásra adhat okot a zalaegerszegi folytatás előtt. Bármennyire biztató is volt az ősz és bármennyire is felülmúlták a várakozásainkat, a dobogóra talán még nem érett kellően ez a csapat, amelynek vezetőedzője, Bartosz Grzelak nemrég terjedelmes és kifejezetten érdekes interjút adott nekünk.
Összeáll a diósgyőri hátsó alakzat?
Az egyik kellemes színfontja volt az őszi idénynek az újonc Diósgyőr, amely bár jelentősen átalakult, kezdetben jó és egységes csapat benyomását keltette. Az év végi hajrá azonban már nem sikerült úgy, ahogyan azt szerették volna a szurkolók, ennek főleg a vékony és fáradt hátsó alakzat volt az egyik oka. Az azóta már a Hajduk Splithez visszatért kapus, Karlo Sentic helyét a korábbi kisvárdai Artem Odincov vette át, ő azonban a sok bravúrja mellett kapott néhány elkerülhető gólt is, amivel rövid úton a kritikák kereszttüzébe került. Vele kelhet versenyre a korábban a Red Bull Salzburgnál is nevelkedő, az őszt Kazincbarcikán töltő 19 éves Tóth Balázs, aki nem azonos a Puskás Akadémiánál megismert, de jelenleg Székesfehérváron védő, egykori felnőtt válogatott kerettag kapuvédővel.
A védősor is megingott az év végére, egyedül a balhátvéd, Stephen Bitok volt megbízható pont, vele átellenben kissé váratlanul az a Gera Dániel került a csapatba előbb kényszerből, majd tartósan, akit sokkal inkább szélsőként és támadóként ismerhettünk meg korábban. Belül a saját nevelésű Bárdos Bence és Szatmári Csaba volt biztos pont, ám Bárdos sérülése után az egyetlen lehetséges opció, Bozsidar Csorbadzsijszki szállt be, ám az igazi stabilitást a bolgár válogatott védő nem tudta megadni.
A mennyiségi és minőségi hiányosságokat orvosolandó érkezett egy dán (Marco Lund) és egy cseh (Ondrej Baco) futballista a hátsó alakzatba, ám az utolsó pillanatokban kiderült, hogy nem ez volt a legnagyobb mozgás a csapat háza táján.
A Sportal értesülései szerint a válook az volt, hogy a szakember nem vette figyelembe a klub elgondolásait a fiatalperceket illetően. Nos, az ideiglenes(?) utód, Simon Miklós épp a fiatalok nevelése terén szerzett tapasztalatokat anno a Honvédnál, és be is ugrott néhány meccsre megbízott vezetőedzőként az NB I-ben a budapesti csapatnál, ám azt, hogy mennyire lesz az ő személye végleges megoldás Miksolcon, azt egyelőre nem tudni pontosan.
Szergej Kuznyecov három nappal a rajt előtt távozott (Forrás: dvtk.hu)Nyugodtabb tavasza lesz az Újpestnek?
Az Újpest FC kilencedik helye kifejezetten rosszul néz ki, de szinte már nem is meglepetés. Habár egészen jól rajtoltak Nebojsa Vignjevics tanítványai, a Kecskemét októberi 5–3-as legyőzése óta nem érezhették át a győzelem ízét. Az azóta eltelt hét mérkőzésen egy döntetlen mellett hat vereség került a nevük mellé, más edzőt pedig ennél kevesebbért is ki szoktak rúgni mifelénk, de a szerb szakembernek azért van már annyi hitele a Megyeri úton, hogy kitartsanak mellette ezekben az időkben is. Ha beválik, példamutató döntés, ha nem, nagy bajba kerülhet a klub, amely még sohasem esett ki az élvonalból a története során. Az őszi keretből egy kapus (Djordje Nikolics) és három védő (Märten Kuusk, Lirim Kastrati és Milos Koszanovics) távozott, így ebben a csapatrészben még befuthat érkező az átigazolási piac február 14-i zárásáig. Az első négy idei mérkőzésből hármat idegenben vívnak meg Simon Krisztiánék, ők nyitják a tavaszt az MTK-pályán, majd mennek Diósgyőrbe és Kecskemétre, míg ezek között csak a Debrecent fogadják. Nem könnyű, de a jelenlegi helyzetében az Újpest számára nem is lehet könnyű ellenfél. Az ötödik tavaszi meccsük a bajnokságban a Ferencváros elleni hazai derbi lesz, addigra valószínűleg már pontosabb válaszunk lesz a bekezdés előtti címben feltett kérdésre...
Bejön a kisvárdai mesterterv?
Révész Attila, a kisvárdai foci frontembere nemrég arról beszélt egy interjúban, hogy az ősszel látott gyengécske teljesítményben az is szerepet játszott, hogy a súlyos pályagondok mellett (ősszel példátlanul sokáig, kilenc fordulón át idegenben kellett játszania a „hazai mérkőzéseit” a csapatnak) a klub megpróbált megfelelni az MLSZ ajánlásának és összegyűjteni a teljes támogatás eléréséhez szükséges mennyiségű „fiatalpercet”.
Emiatt a szakvezetők (négy is volt) nem tudták mindig az általuk legerősebbnek ítélt csapatot a pályára küldeni, de most már ilyen kötelmeknek nem kell megfelelnie a Feczkó Tamás vezette stábnak. Azaz újra versenyképes lehet a Kisvárda, amely olykor kilátástalannak tűnő helyzetéből kilábalva úgy sereghajtó pillanatnyilag, hogy már csak egy pontra van a bennmaradó pozícióban tartózkodó Mezőkövesd együttesétől.
A sorsolás kissé kegyetlen velük, sorrendben a Ferencvárossal, a Fehérvárral és a Puskás Akadémiával találkoznak majd Ötvös Bencéék, némi könnyebbséget talán az adhat, hogy mindhárom esetben ők lesznek a pályaválasztók. Ezeken a mérkőzéseken is szerezhetnek persze nagyon értékes pontokat, de a kulcs alighanem az lesz a tavasz folyamán, hogy a Mezőkövesd elleni kettő és a Zalaegerszeg elleni egy mérkőzésen hogyan teljesítenek. Eddig két horvát játékos jött, egy védő, Bernardo Matic és egy csatár, Andrija Filipovic, ők mindketten Kazahsztánban szerepeltek eddig, de a legnagyobb fogás mindenképpen az a háromszoros brazil válogatott Wellington Nem, aki korábban a Sahtar Donyeck színeiben szerzett magának nevet Európában.
Wellington Nem személyében brazil válogatott játékos szerződött az NB I-be (Forrás: kisvardafc.hu)Ki lesz a gólkirály?
Pillanatnyilag a 11 gólos Kenan Kodro emelkedik ki a mezőnyből, ám ő tavasszal aligha lesz annyira sokat a pályán az FTC-ben, mint volt ősszel Fehérváron. Az egyik legnagyobb kihívója épp mellette/előtte lesz majd zöld-fehérben, hiszen 8 góllal üldözi őt az ősz nagy részét sérülése miatt kihagyó Varga Barnabás és ugyanennyinél tart a mezőkövesdi Sztefan Drazsics is, de talán nem kell ecsetelni, mennyire más egy bajnoki címért hajtó csapatban támadónak lenni, mint egy kiesés ellen menekülőben. A fehérvári Katona Mátyás hét gólja szép teljesítmény, de aligha lesz tőle tartható ez a tempó az ősszel, a hatgólosok népes táborát pedig az újpesti Peter Ambrose, a kecskeméti Horváth Krisztofer, a paksi Könyves Norbert és Windecker József, a ferencvárosi Lisztes Krisztián, illetve a zalaegerszegi Antonio Mance alkotja. Közülük nyilván a támadóbb felfogásúak mozdulhatnak előrébb az előttünk álló hónapokban, de az valószínűsíthető, hogy ezúttal 18-20 gól is elég lehet a korona megszerzéséhez, és könnyen lehet, hogy mindez a Ferencváros játékosai között dől majd el.
Az OTP Bank Liga 18. fordulójának programja (Forrás: mlsz.hu)
Az OTP Bank Liga aktuális tabellája (Forrás: mlsz.hu)Kiemelt fotó: paksifc.hu