Haaland, Szalah, Watkins, Solanke – ki lesz vajon a Premier League gólkirálya?
Aligha hitte volna bárki is az előző szezon végén, hogy az új idényben ez valós kérdésként fogalmazódhat meg, leginkább azonban Erling Haaland hosszabb sérülése miatt szorosabb a vártnál Angliában az Aranycipőért zajló versenyfutás. Hogy mi szól egyik vagy másik jelölt mellett, azt cikkünkben igyekszünk kibontani.
Erling Haaland mindjárt a bemutatkozó szezonja végén meggyőző fölénnyel húzta be a gólkirályi címet, ahogyan arra számítani is lehetett. (A norvég 36 találattal lett első a 2022-2023-as idényben.) Nincs itt semmi látnivaló, mindenki menjen szépen haza, mondhatnánk, mintegy előrevetítve a következő időszak evidenciáját is, hogy amíg a Manchester Cityt erősíti a norvég, ez már csak így lesz, az angliai Aranycipőt már a szezonelőn el lehet neki postázni, hadd gyönyörködjön benne. Hanem a „Northman” második évada nem épp úgy alakult, ahogy azt sokan vártuk, két tényező miatt elsősorban: egyrészt hat bajnokival kevesebb lehetősége adódott a gólszerzésre (oké, a sérüléséből felépülve a hatodikon majd’ húsz percet azért már kapott), másrészt annál is többet kellett kihagynia az őt rendre pazar kiszolgálásban részesítő untermanjának, Kevin De Bruynének. Nélküle meg ugye nem mindig érkeznek meg azok a forintos labdák. Ennélfogva Haaland „mindössze” 18 gólt szerezve várja az utolsó tíz fordulót, kettővel megelőzve Ollie Watkinst, hárommal Mohamed Szalahot és Dominic Solanket. Kitart vajon az előnye?
Végigzongorázva a négy esélyest, Erling Haalandról megállapíthatjuk, tőle szokatlan módon alul lövi az xG-jét (a helyzetek minősége alapján várható góljai számát), ilyenre az elmúlt négy szezonban – vagyis a három dortmundi, valamint az első manchesteri idényében – nem akadt példa. Tavaly 28,4-es xG-re vágott 36-ot, ami nem azt jelenti, hogy valamennyi helyzetét gólra váltotta, sőt! A norvég puskázta el a legtöbb(!) nagy helyzetet, 28-at történetesen, hattal megelőzve Marcus Rashfordot, nyolccal az egyaránt 20-20 gólért kiáltó helyzetben hibázó két liverpoolit, Szalahot és Darwin Núnezt. Csakhogy a legnagyobbakra jellemzően Haaland is betalál azokból a lehetőségekből, amelyekből a többség nem, emellett pedig olyan sokszor hozták helyzetbe a társak, hogy volt miből rontani. S így is bőven verte üldözőit, a 30 találattal második Harry Kane-t, valamint a 20-at hintő Ivan Toney-t. A kiszolgálás magas minőségére utal, hogy a tavalyi 28,4-es xG-je a legmagasabb volt a topligák támadóit lajstromozva, de az a pontos előkészítésen túl azon is múlt, hogy kiváló érzékkel és ütemben érkezik meg a kapu elé, futja meg a területeket. Avagy így lett (BL-t) nyerő páros a City és Haaland kombója, és lehet persze az idén is az.
Meglepő mindenesetre, hogy a 20,9-es idei xG-től három góllal elmarad – nem ezt szoktuk meg tőle. De amíg helyzetbe kerül, nincs baj. 54 PL-gólnál jár az angliai karrierje során, és 54 nagy helyzetet rontott el.
Ez persze valahol a legnagyobbak sajátja: Szalah 154 bajnoki gólját 123 elhibázott komoly lehetőség csúfítja, habár minden idők egyik legnagyobb PL-gólvágója, Harry Kane a 213 gólja mellett „csak” 128 helyzetben hibázott. Vagyis esetében sem ment be minden, még ha ő, ahogyan néhányan mások is, úgy élnek az emlékezetünkben, mint kíméletlen gólvadászok. De éppen ezek a klasszisok a legjobb példák arra, hogy a közhelyesnek gondolt futballigazság – amely szerint addig nincs baj, amíg a csatár helyzetbe kerül, akkor van gond, ha már nem – valós tétel.
Haaland a 18 bajnoki találatát 87 lövésből hozta össze, azaz a kísérletei valamivel több, mint 20 százaléka akad be. Összehasonlítva ezt a „trónbitorlókkal”: Szalah 64 lövéséből születik 15 gól, vagyis csak minimálisan jobb az arány, mint Haaland esetében, Watkins valamivel 20 százalék alatt van (88 lövés, 16 gól), ahogyan Solanke is (15 gól 84 próbálkozásból).
A norvég a 18 góljából 13-at ballal szerzett, egyet jobbal, hármat fejjel – azaz amellett, hogy a földöntúlinak aposztrofált gólvágó is esendő, még fejlődnie is lehet: a fejjátéka saját bevallása szerint is hagy némi kívánnivalót maga után, és a jobb láb sem olyan, mint a bal – ahogyan persze Szalah-nak sem.
Az egyiptomi kettőt szerzett jobbal, egyet fejjel, a maradékot a kiváló balosával, de hát ritka kincs a világ futballjában a kétlábas klasszis, még ha találni is azért néhányat a közelmúltból (Cristiano Ronaldo, Ousmane Dembélé, Toni Kroos, Ivan Perisic, Christian Eriksen, Szon Hung Min, Kevin De Bruyne, csak hogy a legnevesebbeket említsük). Idén viszont halálosabb fegyver Szalah, elvégre kilenc nagy helyzetet baltázott csak el 15 gólja mellett, emellett kilenc gólpasszt is kiosztott. No de visszaveheti-e a koronát? Előnyére válhat, hogy a Liverpool megegyezett az egyiptomi szövetséggel arról, hogy a csatár kihagyja a márciusi válogatott mérkőzéseket, így a vörösök edzőközpontjában hozhatják százszázalékos állapotba a korábban hajlítóizom-sérüléssel küszködő támadót. Márpedig ha Szalah topformában van, a gólok sem maradnak el, olyankor pedig az a kiszolgálás, amit Roberto Firmino vagy Sadio Mané nyújtott az egyiptominak, sem hiányzik olyan nagyon. A brazil a hat közös szezonjukban 22 gólpasszal segítette, 13-at osztott ki neki a szenegáli, és ha azok a fajta játékkapcsolatok, mint amik kettejükkel kialakultak, az utódokkal egyelőre nem is jöhettek létre, a Liverpool egyrészt ugyanolyan kiválóan működik, másrészt Szalah ugyanolyan gólerős, mint bármikor: tulajdonképpen csak az első liverpooli idényében, amikor 32 góllal zárt, bizonyult az ideinél hatékonyabbnak, akkor 0,99 volt a 90 percenkénti gólátlaga, idén 0,74. Jó eséllyel ez is kevés lesz azonban ahhoz, hogy Haalandot megverje.
Ollie Watkinsnak sem lesz egyszerű felülmúlni a norvégot, noha élete szezonját futja. Kettővel marad el mindössze Haalandtól, amúgy pedig az egyetlen a mezőnyben, akinek a góljai mellett a gólpasszai is kétszámjegyűek (16, 10). Mindez annyit tesz, a Villa idei 60 PL-góljának majdnem a felében benne volt az angol csatár – ez azért már valami. A három birminghami szezonjában eddig, ha kevéssel is, de rendre alul rúgta az xG-jét, idén nem (14,3-as neki), és soha nem volt ilyen jó a perc per gólátlaga: 161 percenként talál be, egyetlen korábbi idényében sem sikerült 200 alá mennie. Ha még egy csöppet sikerül javítania a helyzetkihasználásán, ennél is halálosabb fegyver lehet, idén 18 nagy helyzetet nem sikerült gólra váltania. Watkins persze nem az a lesipuskás center, inkább igazi csapatember: rengeteget melózik a meccseken, nem csak magáért, a társaiért is, a folyamatos elmozgásaival mindig megjátszható, és különleges érzékkel indul be a területekbe. Éppen ezt kérte tőle érkezésekor Unai Emery, videós elemzésekkel megtámogatva a mondandóját. Ebben segítette az egyéni képzésért felelős asszisztense, Rodri is. „Minden nap különmunkát végzek Rodrival – vallotta be Watkins. – Ez nem csak a befejezések gyakorlásából áll, valamikor csak videózunk és elemzünk. Kulcsszereplő a sikereimben, nagyon sokat segít.” Amiben megváltozott Watkins játéka Emerynél, az a spanyol kérésére az, hogy játéka szélességét igyekszik a 16-os két oldalvonala közti területen belül tartani, és kevesebbet kimozogni a pálya szélei felé, mert már csak az előélete miatt is – a Brentfordban sokat játszott szélsőt – sokszor az egész pályát bejátszotta széltében. Emerynek azonban fontos volt, hogy minél közelebb helyezkedjen a kapuhoz, illetve a pálya olyan pontjaihoz, ahonnan a kapura veszélyes lehet – ezért is kérte meg arra, hogy nézegesse korábbi játékosai, Edinson Cavani, illetve Carlos Bacca klipjeit. A gólérzékenysége mellett leginkább persze a munkamoráljáért dicsérik Watkinst.
„Mindenét kész odaadni a csapatért, rengeteget melózik az edzéseken és a meccseken, ő az, aki elöl a presszinget elindítja” – méltatta a csapattárs, John McGinn. Emery szintén: „Elképesztően sokat dolgozik. Mindig dúl benne a versenyszellem, a lehető legjobb akar lenni. Meccsről meccsre képes alkalmazkodni a körülményekhez, azt nyújtani, amire épp szükségünk van.”
Watkinshoz hasonlóan Dominic Solanke is az edzők álma. Példás hozzáállás, alázat, munkakedv, remek fizikum – az őt Bournemouth-ba csábító Eddie Howe ugyanolyan elismeréssel szól róla, mint Scott Parker, vagy jelenlegi trénere, Andoni Iraola. Nem mindig tűnt persze úgy, hogy a jelenlegi szezonban 15 gólos center jelentős Premier League-karriert futhat be. No nem az utánpótlás évei alapján – akkor a jövő nagy csatáregyéniségének gondolták. A Chelsea rendesen bosszankodott is, amikor U17-es Európa-bajnok, U20-as vb-győztes játékosa 19 évesen a londoni nevelőklub helyett a Liverpoolt választotta, az Anfielden azonban sehogy sem sikerült megfelelnie. Másfél év után, 21, többnyire csereként lejátszott bajnokit követően, de csak egyetlen PL-gólt szerezve igazolt Bournemouth-ba, ahol másfél évig ugyancsak nem ment neki a góllövés (hármat kapart össze). A kiesés azonban, ha a klubnak nem is, Solankenak jót tett, a második vonalban új fejezetet nyithatott. És beindult: a 15 gólos szezon után 29-re tornázta fel a találatai számát, feljutáshoz segítve a délieket, és az előző, hatgólos ismerkedő szezon után most 15-nél jár, lassan megduplázva addigi összes PL-gólját. 26 éves korára ért volna meg? Bizonyára kellett hozzá az immár nagy tapasztalat, ahogy Iraola is. A spanyol, valamelyest hajazva az Emery, Watkins együttműködésre, ugyancsak azt kérte tőle, feleslegesen ne égesse az energiákat, labda nélkül ne járjon be akkora területet, igyekezzen a kapuhoz közelebb helyezkedni. hogy amikor a csapat a magas presszingnek és visszatámadásnak hála labdát szerez, ő jó pozícióban legyen.
Esetében az az érdekes hogy valaki, aki annyira kora érett ifistaként, ennyire későn érő a felnőttkorba lépve. Solanke nevelőedzője mesélte el a The Athleticnek, hogy amikor 16 éves korában az Angliában igen rangos ifjúsági FA-kupa elődöntőjében lépett fel az Emiratesben, Arsene Wenger odafordult hozzá, hogy így még senkit nem látott ebben a korban futballozni, annyira zseniálisan játszani egyszerre kilencest és tízest. A játékintelligenciája mellett a gólérzékenysége is különlegesnek számított, a ma már római Tammy Abrahammal együtt tucatjával rugdosták a gólokat a Chelsea korosztályos együtteseiben. És így tesz immár a PL-ben is. Ráadásul szemben az előző idénnyel, amikor hárommal alul rúgta az xG-jét, idén majdnem hozza – 16-os xG-re szerzett 15 gólt –, de jóval több kapuralövéssel jelentkezik, és többször is találja el azt. Már most, tíz fordulóval a vége előtt több a 16-oson belüli labdaérintése, mint volt a teljes előző szezonban, mindez a Bournemouth és a saját megváltozott játékfelfogásából fakad. Hogy mindezeken túl min múlik még idei szárnyalása? A magyarázat szerinte egyszerű:
„A futball az önbizalomról szól – vallja. – Ha jól megy és rugdosod a gólokat, minden olyan könnyű, magától értetődő. Én pedig most nagyon jól érzem magam a pályán.”
Így lehet ezzel három kollégája, Haaland, Watkins és Szalah is. A három másik gólkirályjelölt. És ha szoros is a verseny, azért jókora csodálkozást keltene, ha a korona nem a norvég fejére kerülne fel ismét.
Kiemelt fotó: Radio Times
Szerző
