MOL Fehérvár – Svédországból érkezett megmentő (?)
A székesfehérvári együttes hosszú ideje tartó mélyrepüléséről mi is értekeztünk már korábban, de egyáltalán nem biztos, hogy közelebb jutottunk a megoldáshoz, mint a klubnál dolgozó szakemberek. A csapat borzasztó állapotban van, ennek eredményeként most már ott tart a lejtmenetben, hogy időnként benéz a kiesőzónába is, így nem csoda, hogy az idény során másodszor is az edzőváltáshoz folyamodtak a vezetők.
Huszti Szabolcs és Toldi Gábor párosa nem tudta elnyerni az öltöző rokonszenvét, a játék akadozott, a pontok pedig jóindulattal is csak szállingóztak. Noha sokan szerették volna, ha a korábbi szerb sikeredző, Marko Nikolics veszi át újra a stafétát, kisebb meglepetésre egy lengyel származású svéd tréner, Bartosz Grzelak áll a következő hetek próbatételei elé, akinek eddig aligha volt sok kapcsolata a magyar élvonallal, így az ismeretlenbe ugrik fejest.
A 44 esztendős tréner fiatal kora ellenére jelentős tapasztalattal bír az edzői pályán, hiszen az IK Frey Tabyt a negyedosztályból a másodosztályig vezette, majd asszisztensként dolgozott a svéd U21-es válogatott mellett. 2020 nyarán az igencsak szenvedő AIK Solna innen vásárolta ki, hogy vezetésével valahogy elkerülje a kiesést, és Grzelak fél szezon alatt a középmezőnybe emelte az együttest.
Tekintve, hogy ezzel a pályaívvel Székesfehérváron is elégedettek lennének, nem csoda, ha megtetszett nekik a lengyel-svéd edző munkássága. A szakember mindenesetre azóta túl van a bemutatkozáson, és egy rendkívüli fontosságú mérkőzésen sikerült felülmúlni a közvetlen rivális Honvéd csapatát. Érdekesség, hogy ismét a meccskeret tagja volt a korábban a tartalékokhoz száműzött ukrán szűrő, Jevhen Makarenko, ebből is látszik, hogy Grzelak mindenkinél tiszta lapot nyitott és mindenkinek hajlandó megadni az esélyt a bizonyításra.
A következő kihívás mindenesetre jelentős lesz: a Fehérvár a bajnok és toronymagasan listavezető Ferencváros ellen folytatja a bajnoki szereplését.
Újpest FC – Visszaforgatták az idő kerekét
Talán kevésbé volt várható, de néhány nappal ezelőtt megvált vezetőedzőjétől az Újpest is. A IV. kerületiek évek óta, ám kétségtelenül eredményesen küzdenek a bennmaradásért, azonban a múlt hétvégén Felcsúton elszenvedett 5-1-es vereség valószínűleg betette a kaput néhány vezetőnél.
Milos Kruscsics csendben távozott, az utódja pedig az a Nebojsa Vignjevics lett, aki korábban hét évig irányította a lila-fehéreket és bár a szurkolókkal nem volt felhőtlen a kapcsolata, két Magyar Kupát azért nyert a klubbal. Ha már váltásra adta a fejét a vezetőség, kevés jobb lehetősége akadt volna, Vignjevicsnek nem kell bemutatni a stadiont, az öltözőt, a körülményeket, hiszen minden négyzetcentimétert jól ismer Újpesten.

2020-as távozása után – bár maga is jobb ajánlatokat remélt – végül csak a lett bajnokságban szereplő FK Liepaja hívásában látott fantáziát, és ha már ott járt, bezsebelt egy bajnoki bronzérmet, valami egy ezüstöt a kupasorozatból. A Magyarországot és azon belül is Budapestet igencsak megkedvelő tréner, aki családjával itt is telepedett le, kisebb meglepetésre a Budapest Honvéd trénereként tért vissza az OTP Bank Liga körforgásába, ez 2022 februárjában történt, amikor a klub menesztette Horváth Ferencet. A pocsék helyzetben lévő kispestiek végül Vignjevics irányításával kiegyenesedtek és 15 meccsen 18 pontot szerezve biztosították élvonalbeli tagságukat a most futó szezonra is.
Az elért célok ellenére mégsem marasztalták a szerb edzőt, aki még nyáron az arab emírségekbeli Al-Dhafrához szerződött, de ez a kaland nem sikerült jól, nyolc meccsen csak négy pontot szerzett, novemberben menesztették. Az elmúlt hetekben több magyarországi mérkőzésen is felbukkant, így a visszatérése ebben az értelemben nem meglepetés, bár még a szurkolók sem tudják eldönteni, hogy örüljenek-e Vignjevics második eljövetelének. Nyilván, ha sikerül a bennmaradás, ez a kérdés is egyértelmű választ nyer majd.
Vasas – Kiállás az edző mellett
A harmadik klub, amelyről szót kell ejtenünk, az a Vasas. Az angyalföldiek a többieknél reménytelenebb helyzetben vannak a bennmaradást illetően, hiszen már nyolc pont a hátrányuk a megnyugvást jelentő tizedik helytől. Sokan vártak edzőváltást a válogatott szünetben, mivel Kondás Elemérrel egy ideje már annyira sem megy a csapatnak, mint korábban, ám ez elmaradt, sőt, Nagy Miklós sportigazgató megerősítette, hogy a Vasas nem enged teret edzőbuktatásra játszó futballistáknak. Nem tudjuk, kikre gondolhatott, ám ettől még tény, hogy egy ideje Feczesin Róbert, Radó András és Márkvárt Dávid is csak a harmadosztályú tartalékcsapattal készül.

Az 59 éves szakvezető nincs irigylésre méltó helyzetben, arról hallani, hogy a játékosokkal sem felhőtlen a viszonya és a hátralévő mérkőzések, amelyeken el lehetne kezdeni a felzárkózást, egyre csak fogynak. A Fehérvár elleni 2-1-es vereséget követően arról beszélt Kondás, hogy a csapatnak minimum hat győzelemre van szüksége, de mivel összesen hármat tudott elérni eddig, nehéz elképzelni, hogy az utolsó kilenc meccsre táltosodna meg ennyire a piros-kék alakulat. Nagy kérdés, mi lesz Kondás és a Vasas sorsa akkor, ha a csapat kiesik az élvonalból: vajon akkor is tart majd a sportigazgatói bizalom, vagy új alapokra helyezve más úton kezdenek el építkezni Angyalföldön? Az első hajrábeli bravúrgyőzelmét mindenesetre Debrecenben szerezheti meg a Vasas, utána a Honvéd és a Mezőkövesd ellen vív élet-halál mérkőzéseket a csapat, ezek eredményét ismerve pedig okosabbak leszünk mind a Vasas, mind Kondás jövőjét illetően.
Kiemelt kép: molfehervarfc.hu