A Premier League elképzelhetetlen sebességre kapcsolt, erősebb, mint valaha

Az 1992-es átalakulás óta (ekkortól nevezik Premier League-nek a korábban First Division néven futó angol első osztályt) töretlenül fejlődő szigetországi elitbajnokság legalább 20 esztendeje épülő előnye mára végképp behozhatatlannak látszik. Csak egyetlen adatot citálnék, hogy érzékeltessük a szuperszonikus fellendülés amplitúdóját: míg 31 évvel ezelőtt a Sky öt szezonra, idényenként 60 mérkőzés közvetítéséért 304 millió angol fontot fizetett, a mostani 2019-től 2024-ig terjedő periódusban a Sky és a TNT már közel 4,5 milliárdért osztozik évi 200 találkozó közvetítési jogán (ebből 20 mérkőzés az Amazonon látható). Természetesen Anglián kívül is messze a PL közvetítési jogaiért kell a legmélyebben zsebbe nyúlniuk a televíziós társaságoknak, az e tekintetben második legértékesebb spanyol LaLiga mérkőzései nagyságrendileg csupán fele annyiba kerülnek.

A szélsőségesen borsos ár magától értetődően prémium minőséggel is párosul, az angol élvonal színvonala, irama, harcossága és látványvilága egy külön dimenziót képvisel nagyon régóta. Már a benne való szereplés puszta ténye jelentős értéknövekedést von maga után, a PL klubjai és játékosai uralják a Transfermarkt toplistáit, jellemző, hogy a tíz legtöbbre taksált egyesület közül hat, a top 20-at tekintve pedig tíz is az angol élvonalban szerepel. Mára ott tartunk, hogy a leggazdagabb PL-csapatokkal mindössze a Real Madrid, a Paris Saint-Germain és a Bayern München hármasa képes felvenni a versenyt a játékospiacon, így a versenyelőnyük folyamatosan növekszik, és semmi sem mutat arra, hogy ez valaha is megfordulhat. A többi gigász közül az FC Barcelona súlyos gazdasági válságban van (ennek ellenére a pályán szépen tartja magát Xavi együttese) és a Juventus helyzete sem sokkal rózsásabb, de a BL-döntős Inter és az AC Milan anyagi lehetőségei is jóval korlátozottabbak a fenti klubokhoz képest.

A múlt évszázad elején négyszer is bajnokságot nyert Newcastle United – miután 2021-ben szaúdi kézre került, és egy nagyon fegyelmezett és tudatos építkezésbe fogott – az előző idényben a negyedik helyen végzett és így a BL-be is visszatért, több mint 20 év után. Az olasz Roberto De Zerbi röptette, virágkorát élő Brighton & Hove Albion pedig története során először lépett ki az európai porondra, köszönhetően a bravúros bajnoki hatodik helyezésének. Unai Emery egy évvel ezelőtt szabályosan a hamvaiból támasztotta fel a hét-hét bajnoki címmel és FA-kupa serleggel büszkélkedő, korábbi BEK-győztes (1982) Aston Villát, a kiesés elől menekülő birminghami csapattal végül a tabella hetedik helyén zárt, és 13 ínséges év után a klub visszatérhetett a nemzetközi porondra. És méltatlan lenne nem számításba venni a David Moyes dirigálta West Ham Unitedet, amely ugyan tavasszal csak a 14. lett a bajnokságban, viszont 58 évvel históriája legnagyobb sikere, a KEK 1965-ös elhódítása után megnyerte a Konferencia-ligát, amivel az Európa-ligába kvalifikált.

Az elmúlt évtized hat topcsapatának tehát velük is kőkeményen számolniuk kell és bár egyelőre a Big Ten korszaka hivatalosan még nem vette kezdetét (az elnevezés legalábbis még nem bevett Angliában sem), talán erre sem kell már túl sokat várni – ugyanis 12 fordulót követően a PL tabellájának első felében ezen tíz klub állomásozik.

Forrás: premierleague.com

Persze ez csak egy pillanatkép a szezon harmada tájékán, de véletlennek aligha nevezhetnénk. Az is bizonyos, hogy a régi és új trónkövetelők, valamint a középmezőnyből végképp kitörni vágyó csapatok a jövőben csereszabatosak is lehetnek, hiszen példának okáért a Brighton De Zerbi, vagy az Aston Villa Emery nélkül aligha jutott volna idáig, és jó eséllyel idővel mindkét edző távozik (De Zerbi feltétlenül); viszont bármikor felvásárolhatnak újabb és újabb klubokat újgazdag olajmágnások és nagytőkés konzorciumok, és bizonyára más csapatoknál is felbukkannak majd új edzőtalentumok, így a mezőny szélesedésének tendenciózussága garantáltnak tűnik.

De egyelőre maradjunk a jelenben, és hagyatkozzunk a biztos tudásunkra. A tabella mai állása is bizonyság arra, hogy milyen szoros a mezőny, és a klubok sorrendisége is (részleges) visszaigazolása az erőviszonyok átalakulásának. Az, hogy az előző hat kiírásból ötöt megnyert Manchester City vezet, abszolút papírforma, a Szoboszlai Dominikkel és Alexis Mac Allisterrel felturbózott Liverpool második helyén sem érdemes meglepődni, Jürgen Klopp (a PL történetének negyedik, a jelenlegi trénerek között pedig leghosszabb ideje regnáló menedzsere) nyolcadik éve demonstrálja, hogy nagyon érti a dolgát. A tavalyi szezon 93 százalékában listavezető, de a véghajrát már nem bíró Arsenal Mikel Arteta irányításával régi fényében tündököl, és egyértelműen a dobogóért megy, csakúgy, mint Ange Postecoglou Tottenhamje, amely egyelőre Harry Kane nélkül is sokkal jobb, mint az előző idényben volt. De még az ötödik helyen álló Aston Villa is mindössze három pontra van a listavezető égszínkékektől, és Ollie Watkinsék nem is nagyon mérhetik magukat máshoz, tekintve, hogy ebben a naptári évben csak Josep Guardiola csapata szerzett több bajnoki pontot (80) az Aston Villánál (65).

Az utánuk következők lemaradása már picit nagyobb, egymáshoz képest azonban öt ponton belül vannak. Az ezer sebből vérző Manchester United az előző öt meccséből négyet megnyert (a városi rivális City azonban csúnyán elbánt vele), Erik ten Hag fiai tehát lendületben vannak, de a Uniteddel kapcsolatban botorság lenne bármilyen jövendölésbe bocsátkozni – ahogyan leírni is dőreség lenne a holland mestert és csapatát.

A Newcastle United pechére a BL halálcsoportjába került, és talán a bajnoki sorsát is alakítja majd, hogy hol folytathatja a tavasszal Európában, már ha egyáltalán, jelenleg ugyanis kiesésre áll a Borussia Dortmund, Paris Saint-Germain, AC Milan trió mögött. Ráadásul úgy áll a PL tabellájának hetedik helyén a Newcastle, hogy 4,1-gyel rúgta felül a várható góljai számát (ezt csak a City übereli, 6,5), vagyis eddig szerencsésnek is mondható.

Hozzá hasonlóan a Brightonnak is megvannak a korlátai, de a legszeretetreméltóbb csapat képzeletbeli különdíját bizonyára már rég megnyerték Evan Fergusonék. Szöllősi Péter minapi elemzésében alaposan átvilágította Roberto De Zerbi együttesét, a legnagyobb kérdés a Brightonnal kapcsolatban most az, hogy az olasz mester stílusváltása tartós és eredményes is lesz-e idővel, esetleg visszatér a 4–2–4-es formációhoz, amivel brightoni regnálása első évében a teljes labdarúgóvilágot levette a lábáról. Délkelet-Anglia új futballüdvöskéjét nagyon nehéz megtörni, pláne legyőzni, de a döntetlenhalmozással nem juthat olyan messzire, mint szeretne. Ezt persze az olasz menedzser is pontosan tudja, és egészen biztos, hogy addig nem nyugszik, amíg újra révbe nem ér.

A West Ham United ősze eléggé hektikus volt idáig (de voltaképpen ez a PL második negyedében tanyázó öt csapat mindegyikéről elmondható), a bajnokságban elért eddigi legnagyobb bravúrja, hogy a második fordulóban legyőzte a Chelsea-t (ami azért a mából nézve nem volt akkora dolog), majd rögtön utána a Brightont is. Declan Rice távozása azonban szemernyit sem rengette meg Kelet-Londont, Moyes duplaszűrős rendszerében pedig a két új szerzemény közül James Ward-Prowse egyenesen a csapat legjobbja, de Edson Álvarez is tisztességgel helytáll. Bőven van potenciál a WHU-ban, hiszen Jarrod Bowen, Lucas Paquetá és Tomás Soucek is egyre nagyobb formában van, ha még Mohammed Kudus is felzárkózik melléjük, feljebb is araszolnak majd a tabellán.

Ugyanez várható a Chelsea-től is, amely a radikális fiatalítás és a teljes újratervezés után egyre több biztató jelet mutat, Mauricio Pochettino személyében pedig a világ egyik legjobb trénere vezényli a kékeket, így az egészen bizonyos, hogy nem a Chelsea-vel zárul majd a legjobb tíz az idény végeztével – az argentin munkája be fog érni! Annál is inkább, mert a Spurs mellett a Chelsea az egyetlen olyan csapat, amely nem érdekelt az európai porondon, ez pedig egy ilyen erős bajnokságban, egy ennyire sűrű és terebélyes mezőnyben óriási előny lesz a szezon második felétől.

A vége szinte jósolhatatlan, de a City, a Pool, az Arsenal és a Spurs, valamint a Chelsea tűnik a legesélyesebbnek az első öt (vagyis a négy Bajnokok Ligája- és egy Európa-liga-főtáblás pozíciót garantáló) helyre – de bárki bármikor bekavarhat nekik a riválisok közül. A nemzetközi szereplésen most tényleg sok múlhat, egyelőre azonban úgy fest, a nyolc érintett csapat döntő többsége csont nélkül megéli majd a tavaszt, egyedül a Newcastle és a Manchester United továbbjutása nem vehető biztosra a BL-ben, de két körrel a csoportmeccsek zárulta előtt a Szarkák egy pontra vannak az Európa-ligában történő folytatást jelentő harmadik és kettőre a BL-nyolcaddöntőt érő második helytől, míg a Unitedet szintén egyetlen pont választja az eleddig hibátlan Bayern München mögött négy-négy ponttal álló FC Köbenhavn, Galatasaray duótól.

Már az előző idényben is a végsőkig kiélezett volt a hatodik, hetedik helyekért zajló küzdelem, vajh mi lesz most, amikor Európa kapuja az ötödik hellyel záródik?

Hiszen a PL nemcsak az első tíz csapatból áll és igazságtalan lenne, ha legalább említést szinten nem adnánk parányi teret a többieknek is. Hiszen a 2021-es feljutása óta folyamatosan egy üde színfoltja a középmezőnynek Thomas Frank Brentfordja, amely a bajnokság egyik legszimpatikusabb együttese is egyben, de a Gary O’Neil gardírozta Wolverhampton Wanderers is képes meglepetést okozni olykor. A Crystal Palace legnagyobb erénye és dicsősége, hogy 11. éve stabilan őrzi élvonalbeli tagságát, rendre a 10–15. hely között zár, pedig a második legkisebb büdzséből gazdálkodó klub. A tavaly feljutott és nagy csatában benn is maradt Nottingham Forest jelenléte már önmagában, az egészen kivételes történelme miatt is üdvözlendő. A Fulham némi liftezés után újra megragadni látszik az elitben, ennél többet márpedig nemigazán remélhetnek London délnyugati részén. A Bournemouth pedig immár nemcsak Andoni Iraola, hanem Kerkez Milos személye miatt is különleges lehet a számunkra.

Ha valaki netalántán kételkedne abban, hogy sosem látott nehézségi fokon folyik a küzdelem a PL mostani szezonjában, annak elég a tabella aljára tekintenie. Csak azért nem a három újonc áll az utolsó három helyen, mert az Evertontól tíz pontot levontak. A The Championship előző kiírásából kiemelkedő Burnley, Sheffield United duó, valamint a mögöttük harmadiknak befutó és a rájátszást is megnyerő Luton Town bántóan kilógnak a mezőnyből, és arra fogadni is érdemes, hogy ők lesznek a kiesők is – az Everton ugyanis 1954 óta megszakítás nélkül tagja az első osztálynak, és bár az elmúlt két szezonban pengeélen táncolt, most még a szankcionálás ellenére is jobbak a kilátásai. És ha valóban így is marad, az az angol élvonal történetének egy kesernyés újdonsága lesz – és egyben intő jel arra, hogy egyre nehezebb lesz újoncként betagozódni és körön belül maradni. Akinek viszont sikerül, az boldogan konstatálhatja, hogy a létező legjobb helyen van.

Kiemelt kép: Getty Images