Magyar újságíró írt angol nyelvű könyvet az esélytelen csapatok felemelkedéséről

Léteznek olyan folyamatok a sportban, amelyek akkor válnak igazán szembeötlővé mindenki számára, amikor valaki írásban összefoglalja őket. Akár ez is lehetne a nyúlfarknyi ajánlószövege Bocsák Bence legújabb könyvének (Rise of the Underdogs – Football’s New World Order), amely néhány napon belül megjelenik szerte Nagy-Britanniában.

A Londonban felcseperedett újságíró a Büntetőnek azt mondja, azért írt az underdog, vagyis esélytelen csapatok felemelkedéséről, mert az elmúlt években egyre markánsabban tűntek fel a különböző kontinentális tornákon, klubversenyekben, illetve a világbajnokságon az esély nélkül érkező, majd hangos sikerrel távozó válogatottak, egyletek. Bocsák Bence kizárólag azokat az underdogokat kutatta, amelyek megerősödése mögött több évet felölelő, profi szakmai munka sejlik fel.

Az első rész például – amelyet recenziós töredékként mi is megkaptunk a cikk megírásához – Zambiáról szól, amely általános meglepetésre 2012-ben megnyerte az Afrikai Nemzetek Kupáját (ANK). Zambia 1990 és 1996 között két bronz- és egy ezüstérmet vitt haza az ANK-ról, ám nem számított kiemelkedő afrikai csapatnak. A 2012-t megelőző hét tornán csak egyszer jutott tovább a csoportból. Ám 2008-ban megérkezett az országba Hervé Renard, aki 2010-ben negyeddöntőt játszott a csapatával, két évvel később pedig az esélytelenek nyugalmával robogott a döntőig. Alapos taktikai felkészítés, nagy intenzitású edzések, a mentalitás megváltoztatása, összetartó csapat, hit az edző taktikai tervében – a győzelemben kulcsszerepet játszó Isaac Chansa Bocsáknak ezeket az elemeket jelölte meg, amelyek sikerre vitték a válogatottat.

Ezzel verték meg az elődöntőben az európai Bajnokok Ligájában és a Premier League-ben játszó futballistákkal kivonuló ghánaiakat, a döntőben pedig a BL-győztesekkel (Yaya Touré, Didier Drogba) felálló elefántcsontparti aranygenerációt. Úgy, hogy náluk a csapat fele játszott 2012-ig külföldön, zömmel az európai második, harmadik vonalba tartozó bajnokságokban. A 2012-es keretben két játékos kivételével mindenki a zambiai első ligában futballozott.

A lényeg azonban a részletekben rejlik – ez is a Bocsák-könyv képzeletbeli ajánlószövegéhez tartozik: a zambiai foci felemelkedésének alapköve volt, hogy a 2000-es évek második felében létrejött az első futballakadémia az országban (Kafue Celtic FC).

Majd a mali származású Frédéric Kanouté létrehozta az ügynökségét, amin keresztül például Patson Daka is Európába került a Red Bull Salzburghoz (ma a PL-be feljutó Leicester játékosa). A Kafue folyamatosan fejlődött, és ma már arra törekszik, hogy országos hálózatot alakítson ki Zambiában.

Luxemburg, Jamaica, Salamon-szigetek, Ecuador – a kötet összesen 24 fejezetből áll, és csupa-csupa olyan csapatról szól, amelynek a futballkultúrájába muszáj betekintenünk, ha meg akarjuk érteni felemelkedésük hátterét. Bocsák egyik nagy élménye volt, amikor a Japánról írt részhez felhasználhatta a helyszínen szerzett élményeit.

„Japán a spanyolokat és a németeket is legyőzte a katari világbajnokságon. Jártam tavaly Japánban. Fociztam helyi amatőr csapatok ellen, és látszott, hogy ezen az alacsony szinten is elképesztően technikásak a helyiek. Tom Byer hívott el játszani, a kilencvenes években ő vezette be a Coerver képzési filozófiát Japánban. Minamino Takumi és Endo Vataru is ezt a rendszert oktató központokban kezdett el futballozni. Byer elérte az adidas segítségével, hogy futsalparkok épüljenek szerte a városban. Óriási kihívás volt, hiszen több tízmillióan laknak Tokióban, talpalatnyi hely sincsen, ezért épületek tetején húzták fel ezeket a focipályákat. Az egyiket én is kipróbálhattam, itt szereztem tapasztalatot a japánok futballtudásáról. Walesben, ahol lakom, nem láttam ilyen technikai szintet a grundokon.”

 

Sok labdaérintés, támadófutball

Az esélytelen csapatok sikereinek metszéspontja volt, hogy a legkiemelkedőbb játékosaik nagyon hamar elkezdtek futballozni és iszonyatosan keményen dolgoztak. Olyan közegben nevelkedtek, ahol labdabirtoklásra épített a csapatuk, ami azért fontos, mert ezáltal folyamatosan magas volt a labdaérintéseik száma. Zömük támadófutballt játszó csapatokban szerepelt. Ez nagyobb kihívás a középpályások, a csatárok számára, az ilyen csapatokban a támadásért felelős sorokban erőteljesebb a fejlődési lehetőség.

A szerző arra törekedett, hogy sablonos kronológiai bemutatás helyett színes háttérsztorik felidézésével, illetve a kevéssé ismert, a háttérben maradó kulcsszereplők elbeszélésének tolmácsolásával adjon betekintést az underdogok világába.

„Ott van például Romeo Jozak, aki korábban aktív részese volt a Dinamo Zagreb-akadémia felépítésének. Jelenleg a szaúdi szövetség technikai igazgatója. Szaúd-Arábiában is az akadémiákért felel, világszínvonalú munkát végez, rengeteg akadémiai vezető olvassa a könyvét és követi a módszereit. Ha az ő munkáját vesszük alapul, talán nem véletlen, hogy 2012 óta minden BL-döntőben szerepelt horvát játékos (szám szerint kilencen: Mateo Kovacic, Luka Modric, Marcelo Brozovic, Ivan Perisic, Dejan Lovren, Mario Mandzukic, Ivan Rakitic, Danjiel Pranjic, Ivica Olic – a szerk.) és általában meg is nyerték a kupát a horvát légiósok. Ezt egyetlen kelet-európai nemzet sem mondhatja el magáról.”

Bocsák így folytatta:

„Izgalmas volt olyan sztárokkal beszélgetni a könyvhöz, mint például Thomas Frank, a Brentford vezetőedzője. Ám nekem még érdekesebb volt olyanokkal interjúzni, akik nagy és igazán sikeres projektek mögött állnak, amelyek megalapozzák egy-egy ország magas színvonalú futballját.”

 

A marokkói csodát egy akadémián álmodták meg

Jozakhoz mérhető megbecsültségnek örvend az utánpótlás-futball berkein belül a marokkói Nasser Larguet. 2008 és 2014 között az ő szakmai irányítása alatt alakították ki a helyi nemzeti futballakadémiát (Mohammed VI. Football Academy).

Nem csak az utánpótlástornákon teljesítenek remekül a marokkóiak azóta, de sorra kerülnek a topligákba az akadémia volt labdarúgói (Youssef En-Nesyri, Nayef Aguerd, Azzedine Ounahi, vagyis a vb-n negyedik helyezett csapat alapemberei). Ilyen eredményre korábban nem volt példa Marokkóban. Larguet-nek köszönhető, hogy Achraf Hakimi felnőttként Marokkót választotta Spanyolország helyett, ahol egyébként született, és régóta élt.

Ahogy Jozaknak kulcsszerepe volt abban, hogy Horvátország vb-ezüst és -bronzérmet nyert, Larguet-nek is jelentős érdemei vannak abban, hogy Marokkó negyedik lett Katarban. Pedig egyik országban sem állt rendelkezésre hatalmas büdzsé az utánpótlás fejlesztéséhez. Most mindketten Szaúd-Arábiában dolgoznak, ahol iszonyatos mennyiségű pénzt fordítanak a futball fejlesztésére.

„A szaúdiaknál most az egyensúlyt kellene megtalálni, hiszen rengeteg sztárt szerződtettek a klubok, ám a fiatalokat is szeretnék közben fejleszteni. Eközben látni kell, hogy egy átlagos szaúdi fiatal nem szűkölködik, nem kell mindent feltennie a futballra, hogy kiemelkedjen a szegény sorból, mint látjuk ezt például Dél-Amerikában. Jozak nekem elmondta, nehéz rávenni az ottani fiatalokat, hogy szakítsanak a kényelmes élettel, és a komfortzónájukból kilépve kipróbálják magukat Európában, ahol meg kellene küzdeniük a helyükért. Rövid távon az ő fejében az a terv, hogy a szaúdi futballisták jussanak el az öt európai topbajnokság egyikébe, hosszú távon pedig maga a szaúdi Professzionális Liga legyen az egyik elitliga a világon. Ennek a kicsúcsosodása pedig az álom, hogy a 2034-es szaúd-arábiai világbajnokságon minimum az elődöntőig jusson a válogatott. A szaúdi szövetség ezt tűzte ki célul.”

 

Szamoától Észak-Koreáig

Időrendben a legrégibb sztori Amerikai Szamoáé a könyvben. Thomas Rongen 2011-es csapatáról mi is írtunk, mozifilmet is forgattak róla. Egészen a holland-amerikai tréner érkezéséig az ország válogatottja nem nyert tétmérkőzést. Rongen viszont a közte és a helyiek közti szakadéknyi kulturális különbség dacára, óriási fizikai és mentális munkával 2–1-re felülmúlja csapatával a nagy rivális Tongát. Amerikai Szamoa a siker hullámára felülve 2015-re elérte a valaha volt legjobb FIFA-ranglistás helyezését, a 164. pozíciót.

Az Észak-Koreáról szóló, a többitől elkülönülő rész főszereplője a több nemzetközi sportlap és sportoldal által bemutatott Han Kvang Szong, akinek a történetét mi is hosszú cikkben mutattuk be. Bocsáknak sikerült beszélnie egy olasz edzővel, Mauro Costorellával, aki sokkal több információval szolgált, mint a Hanról szóló cikkek általában.

Az észak-koreaiak a 2010-es évek közepén futballnagyhatalommá akartak válni, ezt az ötletet fűtötte az a tény is, hogy kijutottak a 2010-es, dél-afrikai világbajnokságra. Egy egész generációnyi tehetséges futballistát küldtek Spanyolországba, ők a barcelonai Tecnofutbol FC-nél kezdtek el edzeni. Az országgal szemben fennálló utazási korlátozások miatt legálisan ezt úgy tudták megoldani, hogy diákvízummal mentek oda a játékosok. Antonio Razzi, a Forza Italia párt politikusa remek kapcsolatot ápolt Kim Dzsong Unnal, ennek köszönhetően kerültek később Olaszországba a 1998-as, illetve a 2000-s koreai korosztály legjobbjai a perugiai ISM Academy-re. 15-18 éves korukig ott edzettek, majd a legjobbakat szerződtették az olasz klubok. A Bocsákkal interjúzó olasz edző elmondása szerint Marco Materazzi is elment megnézni, mit tudnak az észak-koreai fiatalok. „Elmondása szerint majd elájult tőle, milyen gyorsan tették tovább a labdát cicázáskor, egészen meglepődött a tehetségük láttán.”

A játékoscsoportból Han Kvang Szong vált a legismertebbé, ő az első észak-koreai futballista, aki gólt lőtt a Serie A-ban, később a játékjogát a Juventus is megszerezte. Nem sok híja volt, hogy Angliába igazoljon, ennek talán az volt a legnagyobb akadálya, hogy az országába alig jutnak el a hírek az információs sorompó miatt.

„Kiderült, hogy a Liverpool is figyelte, át akarta igazolni, emiatt elutazott hozzá a csapat scoutja, és tartott neki egy prezentációt a klubról, a sikerekről, a stadionról. Az előadás egy pontján mondta neki, hogy ha eljön az Anfieldre, körbevezetik, és találkozhat Steven Gerarddal is. Han részéről nem volt túl heves a reakció, ezért az olasz edző utóbb megkérdezte tőle: »Han, tudod ki az a Steven Gerrard?« Mire a válasz: »Sajnálom, de nem!« Többek között ezen múlt, hogy nem Liverpoolba került” – tudta meg az olasz edzővel beszélgetve Bocsák Bence.

Han játszott a Cagliarinál, majd a Serie B-ben tinédzserként mesterhármast lőtt a Perugia mezében. Az ő története mutatja be igazán, hogyan töri ketté egy ígéretes sportoló karrierjét, ha rossz helyre születik.

Hiába csillogott Olaszországban, az ENSZ megszigorította az észak-koreaiak munkavállalását, mivel az ázsiai ország nukleáris fegyvereket telepített. Az észak-koreaiak onnantól kezdve nem kaphattak fizetést egyetlen ENSZ-tagállamban sem. Ha egy cég, jelesül a Juventus, fizetett volna Hannak, akkor „terrorszervezet támogatása” címen meg kellett volna büntetni a klubot. E miatt a torinói sztárklub hiába igazolta át, nem játszhatott. Elment Katarba, végül eltűnt a radarról, és csak a közelmúltban bukkant fel újra, immár játszik az észak-koreai válogatottban. Bocsák Bence könyvéből kiderül, a srác már félig olasznak érezte magát, tökéletesen megtanulta a nyelvet öt év alatt, egy átlagos, a telefont nyomkodó, udvarias, kedves tinédzser volt, aki olasz tésztákat főzött magának ebédre. 25 évesen valószínűleg valahol Észak-Koreában tölti az idejét.

Honosíts, ha kicsi vagy!

Nekünk magyaroknak természetesen a magyar futballról írt epizód igazán különleges. Kiderül belőle például, hogy amikor a szerző Callum Styles-t kérdezte egy válogatott meccs után, a futballista azt mondta, amikor a nemzeti csapathoz jön, őszintén úgy érzi, mintha a második otthonába térne haza. Bocsákot ez megfogta, és állítja, az underdog magyar csapat felemelkedésének egyik motorja a honosítási program.

„Elismerem, a magyarok sikerének valós tényezője, hogy a válogatott húzóembereinek egy része fiatal kora óta külföldön játszik. Ugyanakkor az MLSZ hasonló honosítási projektet próbál véghez vinni, mint a marokkói válogatott háttérstábja. Ott is rájöttek, hogy kizárólag az akadémiai neveléssel nem tudnak kiemelkedő csapatot építeni, szükség van arra, hogy a hatalmas, külföldön élő diaszpórából hazacsábítsák a válogatottba a marokkói gyökerű játékosokat. A magyaroknak is van egy nagy diaszpórája, az MLSZ az elmúlt öt évben igen hatékony munkát végez, hogy magához csábítsa onnan a játékosokat. Jó példa Dárdai Márton, Kerkez Milos, Callum Styles vagy épp Willi Orbán. Ez nagyon fontos munka, egy kicsi országnak erre is kell építenie, ha sikert akar elérni.”

Az újságíró hozzáfűzi: ha az MLSZ-ben korábban elindul a magyar gyökerű játékosok felkutatása, akkor Magyarország nem veszíti el például a jelenleg a Hamburgban játszó Bénes Lászlót, aki felvidéki magyarként a szlovákokat választotta, mert ők hamarabb keresték.

Gyökeres Viktor esete szerinte más, ám elképzelhető, ha korábban megkerestük volna, talán ő sem a svédek felé húzott volna akkoriban.

„Ő például azért került annak idején a stockholmi Brommapojkarna akadémiájára, mert egy szintén magyar származású edző, Kisfaludy Peter vezette az intézményt (a vele készült interjúnk itt olvasható). Gyökeres édesapja is hasonló karakter, mint Szoboszlai Zsolt, szorosan nyomon követi a fia karrierjét, egyengeti az útját. Barátságot kötött Kisfaludyval, így került a fia Európa legnagyobb utánpótlásközpontjába. A jövő Bénes Lászlói, Gyökeres Viktorai már a magyar válogatott felé tendálnak, elég, ha a Manchester City utánpótlásában játszó Michael Okekét vagy a Spanyolországban nevelkedő Yaakobishvili-testvéreket említjük. Ők már valószínűleg a magyar felnőtt válogatottat választják.”

A hazai sportinfrastruktúra szerepéről Bocsák annyit mondott, amikor tavaly Magyarországon járt az U17-es Eb-n, a walesi kollégája azt mondta a magyar stadionok láttán: bárcsak náluk látna ilyen létesítményeket. Pedig a budaörsi stadion volt az egyik helyszín, ahol jártak.

A magyar részből az utánpótlásban dolgozó kulcsemberek sem maradtak ki.

„Az akadémiákon innovatív emberek dolgoznak, akik nagyon magas szinten végzik a munkájukat, mint Székely Zsolt, az MTK akadémiájának vezetője. Szoboszlai Dominik is eltöltött itt egy rövid időszakot, de itt nevelkedett Gulácsi Péter, Vancsa Zalán, Schäfer András. Mind a válogatott húzóemberei, Zalán pedig az lehet. Szoboszlai Zsolt Főnix Goldja is ilyen műhely, Csoboth Kevin, Bolla Bendegúz és Szoboszlai Dominik onnan jön. Szabó Levente is ott nevelkedett, most igazolt a Bundesliga II-ben játszó Eintracht Braunschweighez. Ezek a szakemberek remek munkát végeznek, ezért is írtam róluk a könyvben.”

A Rise of the Underdogs szerkesztésének ugyan csak tavaly ült neki Bocsák Bence, de ha a korábban készített interjúkat is számítjuk, már négy éve írta a kötetet. Könyvesboltokban lesz kapható, és online is meg lehet majd rendelni. Az angliai megjelenés júniusban várható, de nagyon szeretné, ha a jövőben magyar nyelvű kiadást is kézbe lehetne majd venni.

„Ez nem csak tőlem függ, hanem hogy a Pitch Publishing kiadó mit mond. Ők az Aranycsapatról is jelentettek meg könyvet, amit később Magyarországon is kiadtak, ezért is választottam őket.”

 

(Bence Bocsák: Rise of the Underdogs – Football's New World Order, Pitch Publishing, 2024) 

Kiemelt fotó: Amazon