Premier League-rajt: Akik felkapaszkodnának leszakadás helyett

Crystal Palace

Hogy aztán csak a mézesheteket jelentették a szezonvégi Glasner-hetek, amit követ majd a keserű ébredés, vagy éppenhogy a stabil alapok lerakására szolgált az osztrák tréner első néhány hónapja, és innen irány a csillagos ég, az hamarosan elválik.

Tény: a dél-londoniak kispadját február végén elfoglaló Oliver Glasner az ismerkedési folyamat (hat bajnokin három vereség) után olyan hétmeccses hajrát produkált, aminek azóta is a csodájára járnak a piros-kékek drukkerei. A hétből hatot megnyert csapatával egy döntetlen mellett, olyan emlékezetes győzelmeket aratva, mint a Liverpool elleni idegenbeli 1–0 vagy a Manchester United hazai 4–0-s, illetve az Aston Villa utolsó fordulóbeli 5–0-s földbe döngölése. Megállíthatatlannak tűnt a Palace, két üdvöskéje, Eberechi Eze és Michael Olise különösen: utóbbi, a ballábas francia szélső négy gólja mellett három gólpasszt is kiosztott azon a hét találkozón, Eze öt gólja mellett két assziszttal tűnt ki.

A rossz hír, hogy Olisét azóta megvette a Bayern, igaz, az érte kapott 60 millió euró jól jött a konyhára, minthogy pedig a szintén nem rossz korábbi watfordi Ismaila Sarr csak 15 milliójába került a klubnak, a biznisz üzleti szempontból remek. Hogy szakmailag is az lesz-e, hamarosan kiderül. Eze ugyancsak kapós (a Manchester City és a Tottenham Hotspur is a kérők közt szerepel), és ő sem mehet 50 millió font alatt, ahogyan a klub harmadik legértékesebb futballistája, Marc Guéhi sem. A védőt a Newcastle United akarja, és könnyen lehet, hogy meg is születik az üzlet, de azzal alighanem átigazolási stopot jelent a Palace, különben aligha lesz esélye a lerakott alapokra építkezni.

Egy klasszisocska (Olise) elvesztését még el lehet bírni, talán kettőét is, három sok lenne. Rajtuk kívül is van még persze érték, például a mindössze 20 esztendős védekező középpályás Adam Wharton, aki az angol válogatott Eb-keretébe is bekerült, mindössze néhány hónapnyi élvonalbeli futball után. Január végéig ugyanis a másodosztályú Blackburn Roversben játszott, de a Palace, és elsősorban az éles szemű sportigazgató, Dougie Freedman (akit amúgy is csupa dicséret illet, amiért ilyen játékosállományt verbuvált), kiszúrta. És ha súlyos Achilles-ín-sérülése után végre Cheick Doucouré is rendben lesz, a kettős elég bivaly párost alkothat a középpálya közepén (és azért Jefferson Lermáról se feledkezzünk meg).

Egy dolog miatt érheti csak a klubvezetést szemrehányás: az előző idényt nem szabadott volna már a korábban remekül beugró Roy Hodgsonnal elkezdeni, és egy modernebb edzőt szervírozni a többre hivatott csapatnak. Glasner az, úgy fest, jól is járt vele a Palace. (Azt azért kevesen hitték a Selhurst Parkban, hogy kimehetnek majd négy egymást követő bajnokira úgy, hogy azokon 16 gólt rúg a csapat, és persze mindet meg is nyeri.) A 3–4–2–1-es hadrend, amit elég rugalmasan kezel Glasner, és amelyikben megvan a játékosoknak a lehetőségük, hogy kiéljék kreativitásukat, eddig bevált.

Innen kellene továbblépni, amelynek előfeltétele a biztos háttér, ami most valamelyest bizonytalanabb. A részvények 45 százalékát birtokló, az Olympique Lyont is tulajdonló John Textor áruba bocsátotta londoni részesedését, és inkább az Evertonba fektetne, de állítólag mindjárt a bejelentését követően 14 lehetséges invesztor mutatott érdeklődést, szóval aligha kell aggódnia a Palace igazgatóságának. Amelyik az átigazolási piacon is serénykedik, cikkünk írásakor nagyon úgy festett, a mindenkori közönségkedvenc Wilfried Zahát sikerül kölcsönben hazavinni Isztambulból. Meglehet, ez a húzás Eze kényszerű elengedésének szól?

AFC Bournemouth

Nos, amitől leginkább tartottak a Bournemouth hívei, bekövetkezett: a klub eladta első számú gólvágóját, a szezont 19 találattal záró Dominic Solanket. Jó hír, hogy a szerződésben lefektetett kivásárlási áron, 65 millió fontért, abból pedig azért lehet megfelelő utódot találni. (Hogy mást ne mondjunk, Ivan Toney is megszerezhető lenne annyiért, csak hát ő élmezőnybeli klubba igyekszik.)

Nem lesz persze könnyű pótolni, mert Solanke igazán sokrétű csatár: fejjel és lábbal is rendkívül veszélyes, 19-es xG-vel szerzett 19 gólt, szóval szemben fiatalabb éveivel, kihasználja immár a helyzeteit, de legalább ilyen fontos erénye a presszingje, hogy olyan jól és agresszívan képes letámadni. Ezért kellett persze Ange Postecoglounak, és ezért is hiányozhat olyannyira Andoni Iraolának, aki ugyancsak a letámadáson alapuló futball híve. S aki mindjárt az első bournemouth-i szezonjában igazolta, érdemes volt a Rayo Vallecanóból elhozni.

Azt persze mindenki tudta, mennyire príma tréner, csak hát a Bournemouth-ban elég jól beugró, a szurkolók elismerését hamar kivívó Gary O’Neilt váltotta. Amikor pedig egy hőn szeretett trénert kell váltani, hendikeppel indulsz, ami csak nőtt a Bournemouth szerencsétlen sorsolásával: a kiscsapat az első hét fordulóban a Liverpoollal, a Tottenhammel, a Chelsea-vel, a Brightonnal és az Arsenallal is kénytelen volt megküzdeni, nem is jött ki jól ezekből a csatákból, a klubvezetés bizalma azonban töretlen maradt, ahogyan Iraola a saját elképzeléseibe vetett hite is. Csak kisebb módosításokat hajtott végre, a csapat játéka pedig egyre inkább összeállt: a 10–19. fordulók közt egy döntetlen és egy vereség mellett hétszer nyert! Az igen ambiciózus amerikai tulajdonosok is megnyugodhattak – a 79 esztendős Billy Foley cége birtokolja a tengerparti klubot, de hát övé a Vegas Golden Knights hokicsapata, és részvényese a francia FC Lorient-nak, valamint a skót Hiberniannek is –, akik persze nem állnának meg itt. Ha a Bajnokok Ligája-szereplés nem is lehet reális cél, a Konferencia-liga megcsípése, ami szerencsés esetben a nyolcadik hellyel is meglehet, igen. Nem feltétlenül ennek az évadnak a végén, de belátható időn belül.

Ahhoz persze sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítmény kell – no meg egy új gólvadász –, minthogy a 19. forduló után megint jött hét nyeretlen meccs, és az utolsó három bajnokiját is elvesztette a Bournemouth (az Arsenal, a Brentford és a Chelsea ellen). Ha sikerül elhitetnie Iraolának játékosaival, hogy a Marcelo Bielsa-féle letámadással, és a támadószellemmel bizony sikeresek lehetnek, talán meg is lesz a konzisztensen jó produkció. Ebben remélhetően mind nagyobb szerep jut a még mindig csak 20 éves válogatott balbekkünknek, Kerkez Milosnak. Iraola a garancia arra, hogy fejlődik a magyar védő, ahogy a baszk tréner kezei közt Solanke mellett a két középpályás Lewis Cook és Alex Scott, valamint a League One-ból még januárban megérkező Antoine Semenyo is egyre jobb lett.

Az új idény kezdete korántsem lesz olyan emberpróbáló, mint a tavalyi, az első hét forduló ellenfelei közül csak a Liverpool és a Chelsea topklub, persze oda vágyik a Newcastle United is, a Nottingham Forest, Everton, Southampton, Leicester City négyes ellen azonban minden esélye meglesz a győzelemre. És ha idén még egy lapáttal rá tud tenni, tényleg ideje lesz a csapatot és a szurkolókat a tervezett, 18 000 fő befogadására alkalmas Bournemouth-stadionba költöztetni.

Fulham FC

Ha a Bournemouth-nál nagy érvágás Solanke elvesztése, a Fulhamnek főnyeremény lehet Emile Smith Rowe megszerzése. Az Arsenalban parkolópályára tett középpályás annál sokkal tehetségesebb, minthogy perceket kapjon csak a Premier League-ben, amivel nyilvánvalóan mindenki tisztában van; ezért akart a 24 éves játékos eligazolni, ezért engedte el nevelőklubja, és ezért sem sajnált érte 34 millió fontot a Fulham.

Hogy aztán Andreas Pereirával szerepelhet-e egyszerre a kezdőben – hogy fér meg két tízes egy csárdában? –, vagy emiatt inkább a szélről indul, Marco Silva feladata lesz eldönteni, személy szerint sokkal jobb futballistának tartom az angolt a brazilnál. Persze Pereira hét szezonbeli gólpassza, valamint 84 kulcspassza dicséretes, és főként a rögzített játékhelyzetek elvégzésénél kulcsfigura ő, Smith Rowe-t azonban a cselezőkészséget, lendületet, kreativitást, az utolsó mezőnybeli passzokat tekintve is jobbnak gondolom. Meglátjuk, mit fundál ki az enigma megoldására Silva.

Nem csak ez egyelőre a talány, hanem hogy miképpen lesz képes hátul Tosin Adarabioyót és Tim Reamet, még inkább a Bayern Münchenbe igazoló klasszis védekező középpályást, Joao Palhinhát pótolni. Szasa Lukics nem tűnik annak a játékosnak, aki maradéktalanul képes lenne rá (az előző szezonban a portugál szerelte amúgy a legtöbbet a topligákból), de az Issa Diop, Calvin Bassey kettős sem éppen életbiztosítás hátul. Ezért is érkezett persze a Villarrealtól Jorge Cuenca. Ettől még elég aktívnak kell lennie az átigazolási piacon a Fulhamnek, különben aligha valósulnak meg a Khan-család a tabella első felét megcélzó tervei. Az a szándék, hogy minél többet gomboljunk le a nézőkről, már kevésbé népszerű szurkolói körökben, az előző két szezon 33 százalékos bérletáremelését legalábbis nem vették jó néven a rajongók. Őket kiengesztelni csak jó eredményekkel lehet, amihez viszont az említett erősítésekre még szükség lesz.

Tavaly nyáron sem voltunk persze abban biztosak, képes lesz a Fulham Alekszandar Mitrovicsot pótolni, aztán valamennyire mégiscsak sikerült a middlesborough-i kölcsönjátékból visszatérő, kilenc bajnoki gólt szerző Rodrigo Munizzal. Nem tudni viszont, hogy sül el Ryan Sessegnon visszatérése, akit egykor az egyik legnagyobb angol tehetségnek tartottak, aztán a Tottenhamben szinte elpazarolta a húszas évei elejét, ami persze a gyakori sérülésein is múlt. Nem egy önbizalomtól duzzadó játékos képét mutatta mindenesetre. Marco Silva feladata lesz lelket önteni belé, régi formájába hozni, minthogy pedig ez sikerült neki Williannel, Pereirával, Tom Cairney-vel, meglehet, Sessegnonnal is menni fog. Balbekkben aligha játszhat, azt a posztot kibérelte magának Antonee Robinson, inkább eggyel feljebb szerepelhet.

Amúgy is egy továbbra is magasan játszó, gólra törő Fulhamre számíthatunk, ebben a rendszerben kellene ficánkolnia Smith Rowe-nak, Pereirának, Muniznak, Sessegnonnak, Alex Iwobinak, Adama Traorénak, Raúl Jiméneznek. Utóbbi kettő azért össze kell, hogy szedje magát ahhoz, hogy folyamatosan játsszon, ahogy a klubvezetésnek is villantania kell még valamit ahhoz, hogy a drukkerek elhiggyék, nem hiába fizettek annyit a szezonbelépőkért.

Wolverhampton Wanderers

Hogy azért a Wolves se maradjon ki a kulcsembert veszítők listájáról, Pedro Neto elköszönt, és egy héttel a rajt előtt a Stamford Bridge felé vette az irányt. 54 millió fontot kaszált így a Wolverhampton, az pedig nem jön neki rosszul, igaz, a jó formában lévő, és semmilyen sérüléssel nem bajlódó Neto annál is többet ér. Úgy adott a legutóbbi idényben kilenc gólpasszt két gólja mellett, hogy hajlító sérülései miatt csak 20 bajnokin szerepelt. Egy az egyben kiváló, kiszolgálónak, mint az az asszisztjai számából is látszik, szintén, a helyzetkihasználása lehetne azért valamivel jobb.

No de nem fájdítjuk tovább a Wolves-szurkolók szívét, ha csak annyiban nem, hogy egy másik fontos távozóról is ejtünk néhány szót. A csapatkapitány Max Kilman ugyancsak a fővárosba költözött, miután az alaposan bevásárló West Ham United 40 millió fontot fizetett érte. Kilman jól passzoló ballábas belső védő, ritka példány, ezért is olyan keresett. Maradt azért a „farkasoknak” Toti Gomes, új csapatkapitányt viszont ki kellett jelölni, Gary O’Neil választása pedig Mario Leminára esett. „Mindenki tiszteli a csapatból, de azt gondoltam, ez lehet a következő lépés a karrierjében, amikor meghatározó emberből vezérré avanzsál” – indokolta a döntést a vezetőedző, aki a szezon kezdete előtt négy évvel meghosszabbította szerződését.

A középpályán a brazil válogatott Joao Gomes és a Manchester Citytől a kölcsönjáték után megvásárolt Tommy Doyle lehet Lemina társa, avagy a két fiatal, de annál tehetségesebb labdarúgót is terelgetnie kell. Elöl a Celta Vigótól kölcsönvett Jörgen Strand Larsen foglalhatja el a center posztját, de nála is fontosabb Matheus Cunha, akinek a mélységi megindulásai, ahogy minden szembejövőn átcselezi magát, élményszámba mennek, hovatovább az előző szezonban már a góllövőcipőjét is megtalálta. 12 találattal zárt, de a mezőnyjátéka annál is pazarabb volt. A lényeg, hogy egészséges maradjon, és akkor a Wolves támadósora sem lesz gyenge, hát még, hogy Hwang Hee Chan és Pablo Sarabia is azt erősíti.

Az azért még kérdés, marad-e O’Neil a három belső védőt alkalmazó szisztémánál, vagy négy védőre vált, amit a klub amerikai túráján már kipróbált. Négy védővel kezdte tavaly az idényt, de hamar átállt a Nuno-korszakban már működő 3–4–3-ra, egy év elteltével azonban mintha szeretne visszatérni az eredeti elképzeléseihez, és 4–4–2-ben (ami aztán alakítható még néhányféleképpen), a labdát magasan megszerezve futballozni. A játékosai a középpályán és elöl feltétlenül megvannak hozzá, már csak meg kell valósítani a kifundált koncepciót. Azt lesz a nehezebb.

Kiemelt kép: Alamy Stock Photo