Kik hiányozhatnak a legjobban az így is rettegett francia támadósorból az Eb-n?

Kik hiányozhatnak a legjobban az így is rettegett francia támadósorból az Eb-n?

2024. máj. 25.

A francia válogatott Európa-bajnoki keretéről szóló első cikkünkben a védelmet, valamint két középpályás posztot veséztünk ki, most pedig a jobb oldali nyolcas pozíciót és a három támadó kilétét boncolgatjuk. Emellett ezúttal is jelentős hangsúlyt fektetünk azokra a kimaradókra, akik a szezon során nyújtott teljesítményükkel akár be is kerülhettek volna a 25 fős keretbe. Azt elárulhatjuk elöljáróban, hogy Didier Deschamps szövetségi kapitány a 2022-es katari világbajnokságon szereplőkhöz a támadók esetében is nagyon ragaszkodott.


A középpályások közül az első részben a jobb oldali nyolcasról, vagyis Antoine Griezmannról nem esett szó. Didier Deschamps együttesében az első számú játékosnak számít, még Kylian Mbappénál is fontosabb láncszem, sőt nevezhetjük kapocsnak a védelem és a támadósor között. Csak akkor nem kerül a kezdőbe a válogatottban, ha sérült, minden más esetben biztos a helye. A legutóbbi világbajnokságon a legszebb napjait idézte. Akkoriban kezdett visszavontabb szerepkörben játszani a válogatottban és mesterien irányított. Az Atlético Madridban ritkán játszik a középpályán, de aligha fog neki gondot okozni visszaszokni ebbe a pozícióba. Deschamps nem jelölt igazából a posztjára cserejátékost sem, nem csodálkoznék azon sem, ha az esetleges tét nélküli harmadik csoportmeccset leszámítva minden találkozót végigjátszana még 33 évesen is. A legutóbbi két szezonja egészen káprázatos volt a „matracosoknál”.

 

Griezmann pótolhatatlan a francia válogatottban

Ha megnézzük, kik kerülhettek volna szóba Griezmann cseréjeként, akkor Enzo Millot (Stuttgart) neve juthat eszünkbe elsőként. Ő más játékrendszerben futballozott a csapatában, de kulcsszerepe volt a svábok bajnoki ezüstérmében, és a jövő a válogatottban is a 22 éves játékosé lehet. Millot-hoz hasonlóan Rayan Cherki kimaradása sem nagy meglepetés, mert a tavasszal magára találó Lyonban sem volt nélkülözhetetlen az utóbbi hetekben. A tehetsége vitathatatlan, az alapján még a kezdőcsapatban is helyet követelhetne magának a válogatottnál, ám mentálisan gyenge, nem képes huzamosabb ideig kiemelkedőt nyújtani. Nem tudni, ezzel lehet-e összefüggésben, ám tény: a kapu előtt nem hoz jó döntéseket, hiszen 5,2-es xG-re mindössze 1 gólt szerzett a Ligue 1 magunk mögött hagyott kiírásában. Őt nem csak jobb oldali nyolcasként, hanem bármelyik szélen lehetne használni, ám azt gondolom, hosszabb távon neki a középpályán lesz a helye, mert mind labdavezetésben, mind cselezésben, mind a labda előre juttatásában remek, ám a végtermék hiányzik a játékából.

 

A támadószekciót nézve azt gondolhatnánk, hogy megállt az idő, mert Deschamps ugyanazt a hat játékost ezúttal is behívta, akik a vb-ezüstöt kiharcolták másfél évvel ezelőtt Katarban. Hetedik embernek pedig Bradley Barcola (PSG) került be melléjük. Ha már Barcola, kezdjük a bal szélen a támadóhármas elemzését, hiszen itt szerepel Mbappé, akire épül a csapat játéka és az együttes stílusa is neki van alárendelve, ahogyan a vb-n elért eredmény és a futballja mutatja, nem ok nélkül. A franciák mély védekezése és az abból vezetett kontrák éppen a PSG-től a Real Madridhoz készülő játékos érdekét (is) szolgálják. Ezáltal sokkal nagyobb tér marad előtte, amit befuthat és bizony sebességben szinte bárkit megver.

 




Alázatos centerre van szükség

E mellett a kilences is neki alárendelve játszik azzal, hogy próbál helyette is letámadni, mert Mbappé alig kap védekező feladatot és a támadások során is az ő kiszolgálása az elsődleges feladata a centernek. Ebben Olivier Giroud szenzációs, egy érintésből képes tökéletes passzt adni, nem elsősorban a gólra törekszik, hanem a társak és különösen Mbappé helyzetbe hozására. A presszinget (két ember helyett pláne) nem bírja már 90 percig, de amíg ott van a pályán, addig elvégzi a kemény kulimunkát. Mbappé helyett nem csak Giroud, hanem a bal oldali nyolcas, várhatóan Adrien Rabiot, esetleg Eduardo Camavinga is kénytelen még többet robotolni és a jobb hátvédet ők támadják majd meg. Barcola akkor juthat szerephez – ahogyan az a PSG-ben is történt –, ha Mbappé éppen kilencest játszik. Ezeken az eseteken kívül aligha kap sok lehetőséget, de ő egyébként sem a jelen, hanem a jövő embere.

 

Ha már Barcolánál és Mbappénál tartunk, fontos kiemelni, hogy a hét támadóból négyen is a PSG játékosai, így könnyen elképzelhető, hogy Deschamps erre rájátszik majd és többször is együtt lesz pályán az Ousmane Dembélé, Randal Kolo Muani, Mbappé hármas. Ez nagy előnyt jelenthet néhány riválishoz képest, hogy ők a szezon során is együtt játszanak. Áttérve a kilencesekre, Giroud-ról már volt szó, de fontos kiemelni, hogy hozzá hasonló képességű center sok szaladgál Franciaországban, de nála hasznosabb a csapat számára talán egy sem, és ebben az idényben is összehozott 14 gólt, illetve 6 asszisztot a Milanban, így várhatóan ő lesz a kezdő még 37 évesen is. Milánó másik sztárklubjában, az Internazionaléban parádézó Marcus Thuram lehet a cseréje, aki szintén 20 kanadai pontig (13 gól, 7 gólpassz megoszlásban) jutott és elévülhetetlen érdemei voltak a kék-feketék bajnoki címében. Giroud-val szemben az egyetlen hátránya, hogy a passzjátéka nem olyan kiforrott a mezőnyben és a franciáknál ez nagyon fontos, hogy Mbappét jó helyzetbe tudja hozni a kilences. Illetve az is lényeges tényező lehet Deschamps választásánál, hogy Thuram teljesen más rendszerhez, kétcsatáros felálláshoz szokott a szezonban. Azt gondolom, hogy Giroud-nál kevesebb szerepet kap majd, ám a torna végén, amikor a veterán támadó már fárad, előtérbe kerülhet. A helye nem is lehetett kérdéses a keretben. Annál inkább Kolo Muanié, aki a BL-ben már alig jutott szóhoz a PSG-ben a kieséses szakaszban, a bajnokságban is tavasszal jobbára csak csere volt. Az egész szezonban 1268 percet volt a pályán a bajnokságban, ez idő alatt eljutott azért hat gólig és öt gólpasszig, ám az európai porondon sokkal kevésbé volt termékeny. A passzjátéka neki sem az igazi, kevés lövést generál, a kiugratások után a legveszélyesebb és egy ilyen játékos sokszor elég egy-egy csapatban, ezért az ő helyét sokkal kevésbé látom – annak ellenére is, hogy a klubtársaival szerepelhetne elöl.

 

Kolo-Muani-Mbappe-Dembele-1744568.jpg 16:9
(Forrás: RMC Sport)



Parádés szezont felmutató csatárok maradnak otthon

Kolo Muani helyére számos jelentkező egyébként jogosan pályázhatott (volna). A legtöbb gólt szerző francia kilences a topligákban a lyoni Alexandre Lacazette, aki az Arsenaltól való távozása óta másodvirágzását éli az OL-nél. Két parádést szezont tud maga mögött, ezúttal 19 találatig jutott és ő a visszalépésekben, kombinációs játékban is remek, ám 2017 óta nem volt válogatott. Deschamps teljesen „elfelejtette”. A Ligue 1-ben Wissam Ben Yedder (AS Monaco) végzett mögötte a francia játékosok góllövőlistáján 16 találattal. Még a két rutinos támadó meghívásánál is könnyebben indokolható lett volna a 19 éves Mathys Tel (Bayern München) beválogatása, ő csereként beszállva óriási extrát tehetne hozzá a franciák támadójátékához. Mivel ő a bal szélről indulva is remekül játszott a bajoroknál, ha a pályán lenne, Mbappé akár kilencest is játszhatna. Tel szinte az egész szezonban arra volt kárhoztatva, hogy a világ egyik legjobb csatára, az aranycipős Harry Kane mögött üljön a padon. Összesen 24 bajnokin szállt be csereként és egészen pazar teljesítményt nyújtott az 1040 Bundesliga-perce alatt: hét gólt és öt gólpasszt jegyzett. Az fbref.com adatai szerint a kilencven percre vetítve számított mutatók közül nyolcban is bekerült a Bundesliga 10 legjobb játékosa közé. A BL-ben 145 perc alatt két gól és egy gólpassz volt a termése. Már csak Tel esetét nézve is érthetetlen, miért nem a maximális 26 főt jelölte Deschamps. Jean-Philippe Mateta a Crystal Palace-ban Oliver Glasner érkezését követően meccsenkénti egyes feletti gólátlagot produkált a záró 12 fordulóban, de nála az egyenletesség még nincs meg, nem lehet csodálkozni azon, hogy nem került a keret közelébe. 26 évesen talán lesz még esélye erre.

 



A jobb oldali támadó posztján a kiválóan egy az egyező szélsőket részesíti előnyben Deschamps és e téren igencsak bő választék áll a rendelkezésére. Minden bizonnyal Ousmane Dembélé lesz a kezdőjátékos, aki szinte minden progresszív mutatóban, ami számít egy támadó szélső esetében, a Ligue1 legjobbja volt. Ő adta a legtöbb gólpasszt, neki volt a legtöbb előrefelé irányuló labdavezetése, a legtöbb kulcspassza, a legtöbb tizenhatoson belülre juttatott passza, a legtöbb lövéshez (SCA) és gólhoz (GCA) járult hozzá. A védekezésbeli lustasága azonban sokba kerülhet, hiszen Mbappé sem fog e téren jeleskedni. A cseréje Kingsley Coman lehet, akinek a beválogatása számos kérdést felvet. Egyrészt rendkívül halovány idénye volt ezúttal, másrészt február elseje óta 101 percet töltött csupán a pályán sérülések miatt, legutóbb április 13-án futballozott tétmeccsen. Ezzel szemben az idény utolsó harmadában a Premier League egyik legjobb játékosa volt Michael Olise, aki 10 gólig és 6 asszisztig jutott 1300 perc alatt. Nála az egyedüli bizonytalansági faktor az az, hogy sérülékeny, ám jelenleg egészséges, Coman pedig a héten újra megsérült, ami még indokoltabbá tenné kettejük cseréjét a keretben. Taktikai szempontból indokolható, hogy Deschamps Comanhoz ragaszkodik Olisével szemben, mert a kapitánynak olyan szélső kell a jobb oldalra, aki a szélről indul és „tartja” is a pályának ezt a részét, mert ha az alapcsapat van a pályán, akkor sem Jules Koundé, sem Griezmann nem fog az oldalvonal mellett felfutni. Koundé azért nem, mert ő lesz a harmadik belső védő Théo Hernandez bal oldali felfutásai miatt, Griezmann-nak pedig nem ez a játéka. Továbbá Coman védekezése fontos lehet, ha őrizni kell az eredményt.

 

A 2022-es vb-ről Christopher Nkunku úgy maradt le, hogy a francia válogatott edzőtáborában sérült meg a torna előtt néhány nappal. A képességei alapján egyértelműen helye lenne a keretben, ám a sérülései miatt csak 443 percet játszhatott a Chelsea-ben ebben az idényben. Jobb oldali támadóként Moussa Diaby jöhetett volna még szóba, a remek leverkuseni szezonok után az Aston Villában is jól teljesített, hat gólig és nyolc gólpasszig jutott. Az ő előnye az lehet hosszú távon, hogy egészségesen tud végigjátszani több szezont is egymás után, ami éppen ezen a poszton játszó legjobb francia játékosok egyikéről sem mondható el. Nem lepne meg, ha a most 24 éves futballista a következő hat-nyolc évben azért jutna el majd el egy világeseményre, mert a posztriválisai közül többen is sérültek éppen.


A 25 FŐS FRANCIA EB-KERET

 

Kapusok: Alphonse Areola (West Ham), Mike Maignan (AC Milan), Brice Samba (Lens)

 

Védők: Jules Koundé (Barcelona), Jonathan Clauss (Olympique Marseille), Benjamin Pavard (Inter), Ibrahima Konaté (Liverpool), William Saliba (Arsenal), Dayot Upamecano (Bayern München), Théo Hernandez (AC Milan), Ferland Mendy (Real Madrid)

 

Középpályások: Eduardo Camavinga (Real Madrid), Youssouf Fofana (Monaco), Adrien Rabiot (Juventus), Warren Zaire-Emery (PSG), Aurélien Tchouaméni (Real Madrid), Antoine Griezmann (Atlético Madrid), N’Golo Kanté (al-Ittihad)

 

Csatárok: Bradley Barcola (PSG), Ousmane Dembélé (PSG), Kingsley Coman (Bayern München), Olivier Giroud (AC Milan), Randal Kolo Muani (PSG), Kylian Mbappé (PSG), Marcus Thuram (Inter)


Összegezve elmondható, hogy az Európa-bajnokság egyik, ha nem a legerősebb kerete a francia, de több poszton is igencsak vitatható döntéseket hozott Deschamps. Ilyenkor el kell mondani, hogy a csapaton belüli viszonyokat nem ismerjük – az, hogy az akkoriban a csúcson lévő Karim Benzema sérülés miatt távozott a keretből, állítólag felszabadító erővel hatott a kerettagok zömére. A 2021-es Eb-n pedig állítólag egyes játékosok nyegle hozzáállása és a meccsek előtti pihenés hanyagolása vezetett kudarchoz – talán ebből kiindulva ragaszkodik Deschamps a 2022-ben vb-döntőbe jutó, azaz sikeres kerethez, a mezőnyjátékosok között mindössze öt eltéréssel.

Kiemelt fotó: The Sun

Szerző

Szöllősi Péter

Szöllősi Péter

Szöllősi Péter

Hétéves koromtól minden napot a sport napilap olvasásával kezdtem. Ekkortól alakult ki bennem a sport szeretete. Az iskolában a testnevelés mellett a matematika volt a kedvenc tantárgyam, ezért ilyen irányban tanultam tovább. Az adatok megjelenése a futballban számomra örömteli. Ezek által sokkal jobban leírható, elmagyarázható egy-egy történés, mérkőzés vagy akár egy hosszan tartó sorozat, ebben igyekszem segíteni az olvasókat.