Kecskeméti tündérmese, ferencvárosi papírforma

NB I szezonzáró, 1. rész:

Patinás klubok búcsúztak az élvonaltól, de megérdemelten

NB I szezonzáró, 2. rész:

Fehérvár, Zalaegerszeg – jó, hogy vége a szezonnak

NB I szezonzáró, 3. rész:

Újpesten csalódás, Mezőkövesden dicsőség a középmezőny

NB I szezonzáró, 4. rész:

Több volt benne – Keserű szájíz Kisvárdán és Pakson is

NB I szezonzáró, 5. rész:

A Puskásnál az állandóságban bíznak, Debrecenben a változás hozott sikert

Kecskeméti TE

(2. hely; 15 győzelem, 12 döntetlen, 6 vereség, 48–32, 57 pont)

Sokan úgy gondolták a szezon előtt, hogy Szabó István tanítványai csak megmutatják magukat a legjobbak között, aztán a Gyirmóthoz vagy a Kaposvárhoz hasonlóan átszállójegyet váltva egy év elteltével ismét a másodosztályban találják magukat. A realitás tényleg ez volt, a csapat nem bővelkedett NB I-es tapasztalatban, bár a másik újonc a Vasas igen, aztán látjuk, mire ment vele...

Az alföldi lila-fehérek ellenben tele voltak NB II-t és NB III-at megjárt futballistákkal, mellettük egészen nagy fogás volt a Honvédnál méltatlanul kevés lehetőséget kapó, igaz, többször sérüléssel is bajlódó Banó-Szabó Bence, valamint a kölcsönvett játékosok terén is jól válogattak: Zeke Márió és Szabó Levente a Fehérvár, Varga Ádám, Katona Bálint és Katona Máté az FTC, Varga Bence pedig az MTK kispadját, vagy cseresorát hagyta el a több játéklehetőség reményében. Ezen felül visszaszerezték a fél évvel korábban eladott Belényesi Csabát a Diósgyőrtől, valamint jött egy háromfős légiós kontingens, ukrán (Mihajlo Meszhi), montenegrói (Uros Djuranovics) és szerb (Danilo Pejovics) labdarúgókkal. A távozók oldalán a rutinos Bartha Lászlót (Kozármisleny) és az NB II aktuális gólkirályát, Lukács Dánielt (DVTK) regisztrálhattuk, aki egy évvel később ugyan, de végül csak követte a Kecskemétet az élvonalba.

A csapat úgy kezdett, ahogy egy újonctól talán nem is várható el: első öt mérkőzésén veretlen maradt (két győzelem, három döntetlen), majd az akkor még jó csapatnak tűnő Fehérvár győzte le őket 2–1-re, egy hosszabbításban szerzett góllal. Ez olyannyira felpiszkálta őket, hogy a következő hét mérkőzésükön nem voltak hajlandóak kikapni, ellenben két vállra fektették az Újpestet, a Paksot és a Ferencvárost is. Októberben megérkeztek a második helyre a tabellán és attól kezdve egy napot sem töltöttek a dobogónál lejjebb, parádés teljesítményükre minden futballbarát felkapta a fejét, így persze mi is.

A 14. játéknapon ugyan kikaptak a Mezőkövesd vendégeként 2–1-re, de a téli szünetre így is a harmadik helyen vonulhattak, ami több volt, mint szenzáció. A Kecskemét – nem túlzás – lesajnált, máshol nemigen kellő futballistákból épített egy okos, taktikus csapatot, kidolgozva egy olyan rendszert, ahol az utolsóként bevetett cserejátékosig mindenki pontosan tudta a feladatát. Szabó István egyébként a környéken eddig is elismert és népszerű volt, ám országosan ismert és keresett szakemberré ez az idény tette, noha nincs meg a legmagasabb edzői végzettsége, az UEFA Pro Licensze, azért dolgozhat az élvonalban a csapatával, mert feljuttatta őket oda. (Ez a helyzet egyébként a DVTK-t irányító Kuznyecov Szergejjel, valamint az MTK fiatal trénerével, Horváth Dáviddal is.)

Ez az idény rengeteg örömöt hozott a kecskeméti játékosoknak és szurkolóknak egyaránt (Forrás: Kecskeméti TE Facebook)

A télen nagy mozgás nem volt a csapatnál, Szabó Leventét visszahívta a Fehérvár, távozott a keveset játszó Sági Milán és Tóth Dávid, Pejovics Pécsre került kölcsönbe, Djuranovics pedig a szerb bajnokságba távozott, miután egy gólig jutott az ősz folyamán. Az NB II egyik legnagyobb ígéretét, Nikitscher Tamást megszerezték a PMFC-től, vele együtt visszatért a kölcsönjátéka után Hadaró Valentin, a Debrecenben csak szenvedő Horváth Krisztofert pedig ezúttal ők kölcsönözték ki az olasz Torinótól, valamint érkezett még a Zalaegerszeg fiatal, de nem sok lehetőséget kapó támadója, Májer Milán. Ezekre az igazolásokra sem mondanánk elsőre, hogy abszolút erősítések, pedig nem gyengült velük a csapat, sőt: Horváth és Nikitscher szinte azonnal beépült a kezdőcsapatba, Májer pedig hasznos csere volt többnyire, akárcsak Hadaró. Igazolások terén is példát mutatott tehát a KTE a teljes mezőnynek.

Tavasszal mintha komolyabban vették volna az ellenfelek a Kecskemétet, már nem az újonc kiscsapatot látták benne, hanem a dobogóra hajtó meglepetésgárdát tisztelték benne. Az akkor még MOL Fehévár néven szereplő székesfehérvári csapatot hazai körülmények között megverték a tavaszi nyitányon 2–1-re, majd 0–0-ra végeztek Pakson egy szakmailag értékelhetetlen mérkőzésen, ugyanis akkora szélviharban játszották le, amilyenre nagyon ritkán van csak példa. Ezután három patinás fővárosi együttessel találkoztak és egyik sem győzte le őket, igaz ők sem ünnepelhettek győzelmet, de a Ferencváros otthonában elért 1–1-es döntetlen ismét megmutatta a csapatban rejlő kvalitást.

A bajnokság harmadik körének már a második helyről vágott neki a lila-fehér együttes, a hazai mérkőzéseket pedig rendszerint teltház, vagy akörüli nézőszám mellett rendezték meg. Debrecenben (2–1), Felcsúton (3–0) és Fehérváron is (2–1) nagy győzelmeket arattak Szabó Istvánék, miközben hazai pályán is csaknem makulátlanul teljesítettek, így egy időre lőtávolon belülre kerültek a tavaszra kissé leengedő Ferencváros mögött, de a bajnoki címre végül nem volt reális esélyük. Sajnálhatják a Mezőkövesd elleni áprilisi, hazai vereséget (0–1), és hogy a Paks is elvitte tőlük a három pontot (2–3), mert ezek után az idény egyik legjobb meccsén a hajrában harmadszor is borsot törtek az FTC orra alá (2–0), a Kisvárda ellen aratott utolsó fordulós győzelem (1–0) után pedig a játékosok nyakába kerültek a klubtörténeti ezüstérmek.

Ami a szakmai munkát illeti, Bognár Ákos kollégánk a napokban publikált elemzésében három tisztán elkülöníthető szakaszra bontotta a Kecskemét szezonját, és vezette végig lila-fehér taktikai elképzelések fejlődési ívét. Egy másik szerzőnk, Gallwitz Gábor pedig hosszú írásban összegezte a sikeredző, Szabó István elképzeléseinek futballszakmai és pedagógiai alapvetéseit, lényegi gondolatait.

Néhány jó dolog:

1. Naphosszat lehetne sorolni, mit adott a saját közönségének és a magyar futballnak a Kecskemét a mögöttünk hagyott szezonban. Elképesztő tündérmese az övék, noha titok nincs, csak rendkívüli munka a pályán és a pályán kívül. Ezt az ezüstérmet nem a szél hordta össze, itt sokak megfeszített, kemény munkájára volt szükség, akár a játéktéren, akár az edzői szobában, akár a klubházban.
2. A Ferencváros elleni mérkőzések, amelyeken a lehetséges kilenc pontból hét pontot megszereztek.
3. A védő Szalai Gábor válogatott meghívója nem csak a futballista, de egy kicsit a csapat egész éves munkájának az elismerése is.

Szalai Gábor remek idényt zárt, Marco Rossi válogatott meghívóval jutalmazta (Forrás: Kecskeméti TE Facebook)

Rossz dolog:

1. Sajnos a stadion állapota – a klub önhibáján kívül – még nem teljesen megfelelő, így sikeres nemzetközi szereplés esetén vélhetően Szegeden fogadja majd az ellenfeleit a KTE. A vezetők előtt egyébként így is le a kalappal, sokáig úgy tűnt, az NB I-re is alkalmatlan lesz a Széktói Stadion, ehhez képest – a korábban rugalmatlannak tűnő MLSZ jóindulata mellett – folyamatosan újítgatták, csinosítgatták a létesítményt és a maximumot kihozták belőle.

A szezon legjobbja:

Nagy Krisztián, Banó-Szabó Bence, Szuhodovszki Soma, Szalai Gábor, Vágó Levente, Tóth Barna és a többiek – lehetne sorolni a neveket és az érdemeket, de nem volna igazságos egy személyt kiválasztani közülük. Több kiemelkedő és több lehengerlő teljesítmény is volt a csapatban, új – és ami legalább ilyen fontos – magyar neveket tanultunk meg ebben az idényben, azok is, akik csak felszínesen követik az élvonal történéseit. Ennyi erővel Szabó István vezetőedzőt is nevezhetnénk a szezon legjobbjának, de ő már megkapta az Év edzőjének járó elismerést a szezonzáró RangAdó-gálán. Tegyük hozzá: joggal.

Ferencvárosi TC

(1. hely; 19 győzelem, 6 döntetlen, 8 vereség, 62–33, 63 pont)

Ahogyan a közelmúlt évadjaiban, úgy ezúttal is biztos volt a zöld-fehérek rajt-cél győzelme. Azzal az infrastrukturális, gazdasági és a játékosok minőségében meglévő erőfölénnyel, amivel a rekordbajnok rendelkezik, szinte lehetetlen elképzelni, hogy ne végezzen az első helyen, hívják bárhogyan is az aktuális vezetőedzőt. A klub deklaráltan Európára, azon belül is a Bajnokok Ligájára koncentrál, ennek pedig kizárólagos feltétele a magyar bajnoki cím, ami – talán nem túlzás – még évekig garantált lehet a csapat számára.

Tavaly nyáron is ehhez próbáltak igazolni, nagy fogás volt a moldovai Sheriff Tiraspol villámléptű mali válogatott szélsője, Adama Traoré, a bosnyák válogatott középpályása, a horvát Dinamo Zagrebtől igazolt Amer Gojak, a belga bajnokság gólpassz-királyaként emlegetett Xavier Mercier, vagy éppen a másodosztályba alászálló holland Heracles Almelo korábbi védője, Mats Knoester. Ahol érkezők vannak, ott persze akadnak távozók is, sikeres évek után távozott a IX. kerületből az ukrán Olekszandr Zubkov, a szlovák Robert Mak, a georgiai Lasa Dvali, vagy éppen a topbajnokságba – ingyen – igazoló szlovén Miha Blazic. Rajtuk kívül kölcsönbe távoztak többen is a csapattól – külföldre, az NB I-be és az NB II-be is.

Adama Traoré az NB I legértékesebb játékosa, értékéhez méltó játékkal segítette az FTC-t (Forrás: goal.com)

A bajnoki idényen nincs nagyon mit magyarázni, az Európa-ligában főtáblát érő menetelés mellett hat győzelemmel kezdték a hazai pontvadászatot Sztanyiszlav Csercseszov tanítványai, ellentmondást nem tűrő futballal, sokszor volt az az ember érzése, hogy még csak a maximális fordulatszám közelében sem jár az együttes, mégis bántóan sima előnyre tett szert a mezőny többi csapatához képest. Kecskeméten aztán benyeltek egy látványos pofont, amikor 2–0-ra alulmaradtak október elején, majd ezt követte nem sokkal egy Mezőkövesd elleni idegenbeli pofon is (1–2), de mindezek ellenére nagyon imponáló volt a magabiztosságuk és a mezőny maradékát legyőzték legalább egyszer, többeket kétszer is.

Télen a megszokott módon aktivizálta magát a csapat az átigazolási piacon, bár feltűnő volt, hogy ezúttal jobbára kölcsönvett játékosokat, vételi opcióval, vagy bizonyos esetekben anélkül. Kölcsönbe jött a Debrecen ígéretes középpályása, Baráth Péter (őt végül végleg szerződtették is azóta), Mehdi Budzsema a török Hataysportól, a chilei Angelo Sagal a szintén török Gazianteptől, valamint a holland Vitesse Arnhem dán támadója, Nikolaj Baden Frederiksen is. Valódi szerződést csak a Slovan Bratislavát elhagyó védővel, Myenty Abenával, valamint az azeri FK Qarabag támadójával, Kwabena Owusuval kötöttek.

Féltávnál már lehetett sejteni, hogy a Ferencváros bajnoki címe ezúttal is zsebben van, a csapat joggal koncentrált nagyobb erőbedobással a Bayer Leverkusen elleni El-nyolcaddöntős párharcra, ám azzal, hogy ott alulmaradtak (0–2, 0–2), némileg megtört a hazai dominanciájuk is. Eleinte csak meglepő döntetleneket játszottak, például otthon a Kecskemét vagy a Mezőkövesd ellen, majd becsúsztak olyan vereségek is, amelyek után felerősödtek a csapattal szembeni negatív hangok: a tavasz közepén a Puskás Akadémia, a Paks és a Zalaegerszeg is legyőzte Dibusz Déneséket, ekkor pedig úgy tűnt, nyílt lehet a bajnokság hajrája. Ekkor azért összeszedte magát a csapat és sorozatban négy győzelmet aratva bizonyította a kétkedőknek, hogy még mindig Magyarország első számú csapata – behúzva sorozatban ötödik, összességében harmincnegyedik bajnoki címét.

Ifjabb Lisztes Krisztián valósággal berobbant az FTC-be, nagy reménysége a rekordbajnoknak (Forrás: Kisvárda FC Facebook)

Néhány jó dolog:

1. Noha ez a cikksorozat kizárólag a bajnoki teljesítményre koncentrál, meg kell említeni, hogy Európában is letette névjegyét a csapat, és emellett uralta a hazai mezőnyt az ősz folyamán.
2. Ifjabb Lisztes Krisztián felfedezése. A fiatal szélső/támadó Soroksáron pallérozódott, de egyre gyakrabban felbukkant a rekordbajnok kispadján tétmeccseken is. A bajnokság hajrájában nem csak debütált, de sorsdöntő, meccsnyerő gólokat is lőtt, és noha még csak nemrég töltötte be a 18. életévét, sokan máris a válogatottba követelik. Ez még némileg korai (az U21-es válogatottban azért már ott van, és az első meccsén győztes gólt szerzett a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen), a következő szezon választ ad arra a kérdésre, hogy képes-e tartósan kiemelkedő teljesítményre. Ha igen, az nem fogja elkerülni Marco Rossi figyelmét sem, ez biztos.

Néhány rossz dolog:

1. Az utolsó 15 bajnokijából mindössze 5 alkalommal hagyta el győztesen a pályát a csapat, ez nyilván nem méltó a klub hagyományaihoz és a magyar futballpiramisban elfoglalt státuszához sem. Persze lehet mondani, hogy a biztos előny tudatában lazábban vették a játékosok a mérkőzéseket, de ez semmilyen tekintetben nem szerencsés dolog.
2. A Kecskeméttel és a Mezőkövesddel szemben is látványosan alulmaradt a csapat. Mindkét együttes 7-7 pontot vett el a zöld-fehérektől, akiknek így csak 1-1 jutott ezekből a „párharcokból”. A Kecskemét érdemeiről és kiváló teljesítményéről már beszéltünk, ám a Mezőkövesdet talán illene a Ferencvárosnak egy idény során legalább egyszer legyőznie.

A szezon legjobbja:

Szintén nehéz kiemelni bárkit, mert mégiscsak a bajnokcsapatról beszélünk, amely sok tekintetben a legjobb volt ebben az idényben is. Adama Traoré talán az ősz folyamán jobban teljesített, a csapattal együtt ő is visszaesett a szezon második felére, viszont több poszton megfordult, időnként még baloldali szárnyvédőt is játszott. Mindezek ellenére így is a kanadai táblázat legjobbja lett a csapatban 11 góljával és 9 gólpasszával. Ennél jobban csak a paksi gólkirály, Varga Barnabás termelt (26+2), és ők ketten a következő szezontól együtt rohamozhatják majd az ellenfelek kapuját.