Nem mindig hihetünk a látszatnak – 30 for 30: Fantastic Lies
A Duke lacrosse-csapata komoly reményekkel vágott neki a 2006-os szezonnak, a szakértők őket tartották a bajnoki cím legnagyobb esélyesének. Nem sokkal később viszont a gárda több tagja már bíróság előtt állt, hiszen egy fiatal táncoslány nemi erőszakkal vádolta meg őket. Ám ezúttal kiderült, hogy nem mindig olyan egyértelmű a helyzet, mint gondoljuk, sőt minden bizonnyal az amerikai sport-, média- és igazságszolgáltatási történelem egyik legbonyolultabb ügyéről van szó. Ezt mutatja be a 30 for 30 67. epizódja.
A Duke-ról nemrégiben egy kosárlabdás történet kapcsán már mi is megemlékeztünk, hosszan tehát nem érdemes ismertetni az iskola történelmét, imázsát, már csak azért sem, mert a film sem időzik sokat ezzel. Az persze az ügy szempontjából is fontos, hogy az Egyesült Államok egyik legpatinásabb egyeteméről van szó, amelyről sokan úgy gondolják, hogy nagyjából bármit el tud intézni a legtehetségesebb diákjai számára. A 30 for 30 dokumentum-sorozat 67. epizódjának megszólalói egy ponton azzal viccelnek, hogy a Duke elöljárói még minden bizonnyal büszkék is arra, hogy a jelentkezők 75 százalékát elutasítják – aki ide bekerül, az minden szempontból a lehető legprivilegizáltabb helyzetben van, ez pedig sokakban kelt ellenérzéseket.
Ám a tavaszi szünetben a játékosok szerveztek egy bulit, ami végzetesnek bizonyult. Valaki ugyanis kitalálta, hogy hívjanak sztriptíz-táncosokat a partira, egyikőjük, Crystal Mangum pedig azt állította: hárman (David Evans, Reade Seligmann és Colin Finnerty) megerőszakolták őt a fürdőszobában.
Az ügy először a helyi médiában kavart hullámokat, a csapat edzőit és a játékosokat is elkezdték gyakran keresni az újságírók. Az egyetem vezetősége nem tudta, mit csináljon, hiszen ugyan a lacrosse-csapat az iskola egyik koronaékszere, könnyű belátni, hogy egy ilyen fajsúlyú ügyet nem hagyhattak szó nélkül. Főleg akkor, amikor telefonált a The New York Times, onnan ugyanis egyértelmű volt, hogy ebből országos médiavisszhangot kiváltó eset lesz.
„Ebben az ügyben minden benne volt, ami akkoriban foglalkoztatta a világot. Feketék a fehérek ellen, nők a férfiak ellen, gazdagok a szegények ellen. Elkerülhetetlen volt, hogy az eset nagyobb nyilvánosságot kapjon”
– fogalmaz a filmben megszólaló riporterek egyike, és a következő jelenetekben láthatjuk is, hogy ezekben a hetekben minden lap és magazinműsor foglalkozott a témával. A játékosokkal szembeni vádak erejét növelte például egy a bulit megelőző e-mail is, amelyben az egyik sportoló arról írt, hogy meg fogja ölni a táncosokat, akiket odahív. Később többen azt mondták, hogy a levél ironikus hangvételű volt, mindenesetre az a megítélésükön egészen biztosan nem segített.
Ám idővel egyre többen figyeltek fel a gyanús részletekre. Mindenekelőtt meg kell említenünk a vádat képviselő Mike Nifong szerepét, akit később fel is mentettek tisztsége alól, miután nem a jogszabályoknak megfelelően járt el az ügyben. Az események pedig akkor vettek drámai fordulatot, amikor hosszú huzavona után elkészült a DNS-teszt, a lány testén pedig egyetlen játékos genetikai nyomát sem találták meg (egy másik, meg nem nevezett férfiét viszont igen), ráadásul a táncoslány vallomásában később ellentmondásokat fedeztek fel, illetve saját bevallása szerint is tudatmódosító szerek hatása alatt állt azon az estén. Bár a filmben is aláhúzzák, hogy a DNS hiánya önmagában nem zárja ki a nemi erőszakot, feltétlenül kérdéseket vetett fel. Végül a vádakat ejtették, a játékosok pedig kártérítést is kaptak, sőt informálisan ki is mondták az ártatlanságukat.
Susannah Meadows, egy kifejezetten ismert amerikai újságíró később bocsánatot is kért, mert azt érezte, hogy ennyivel tartozik a nyilvánosság által elhamarkodottan elítélt fiúknak.
Ugyanakkor Marina Zenovich filmjét nézve nehéz nem azt érezni, hogy az inga a másik irányba lengett ki. Azt pozitívumként lehet megjegyezni, hogy a rendező kereste Crystal Mangumot, aki részt is szeretett volna venni a filmben, ám ezt a hatóságok nem engedték neki (ugyanis a nő jelenleg börtönben ül emberölésért), más oldalról viszont az első pillanattól kezdve teljesen egyértelmű, hogy Zenovich milyen szempontok mentén szelektálja az információkat. És bár nézőként ezt csak tudat alatt érezhetjük, ha kicsit mélyebben kezdünk el kutakodni a témában, bizonyosságot is nyerhet a percepciónk. Erről William D. Cohan, a The Price of Silence: The Duke Lacrosse Scandal, the Power of the Elite and the Corruption of Our Great Universities című mű szerzője számolt be egy cikkben, amelyben többek között megemlíti, hogy bár hosszú interjúkat vettek fel vele, ezekből végül egy másodperc sem került be a film végső változatába, sőt az általa biztosított, a fiúk ártatlanságát árnyaló információkat, hangfelvételeket sem használta fel a rendező.
Bármi is történt, az biztos, hogy egy szerteágazó és nagyon bonyolult ügyről van szó, amelynek tárgyalásához a 30 for 30 epizódja is hozzátesz. Ám Zenovich munkáját is érdemes a megfelelő kritikai szemlélettel nézni.
2. rész (The Band That Wouldn’t Die): „Nem tudom nézni, hogy egy férfi sír”
5. rész (Without Bias): „Az ártatlanságunkat vették el”
9. rész (Guru of Go): Az edző szent őrült
10. rész (No Crossover. The Trial of Allen Iverson): Mi történt azon az estén?
16. rész (The Two Escobars): „A nemzeti büszkeségünkért játszottunk”
17. rész (The Birth of Big Air): Mindig magasabbra vágyott
21. rész (Unmatched): Az ellenfelem a barátom
23. rész (Into the Wind): Széllel szemben
24. rész (Four Days in October): Aki látta, nem feledi
25. rész (Once Brothers): „Kosárlabdázók vagyunk, nem politikusok”
26. rész (Tim Richmond: To the Limit): Autóversenyző Hollywoodból
28. rész (The Best That Never Was): „Nem futball volt, gyógyulás”
31. rész (Broke): „Pénzt keresni könnyű, megtartani nehezebb”
33. rész (There’s No Place Like Home): „Hogyan árazod be a történelmet?”
36. epizód (You Don’t Know Me): Min múlik a siker?
39. epizód (Hawaiian: The Legend of Eddie Aikau): Természetes közegük a víz
42. epizód (Big Shot): „Két dolgot csináltak. Rekordokat döntöttek és nyertek”
43. epizód (This is What They Want): „Én nem azért játszottam, hogy barátokat szerezzek
44. epizód (Bernie and Earnie): Ha két ember érti egymást
46. rész (Price of Gold): „Amerikának nem erre volt szüksége”
48. rész (Bad Boys): Ha nyersz, hatással vagy az emberekre”
49. rész (Slaying the Badger): „Olyan, mint egy F1-es hétvége és egy maraton keveréke”
51. rész (The Day the Series Stopped): Meghatározó élmény, minden értelemben
52. rész (When the Garden Was Eden): „A Knicks olyan volt, mint egy jó rockbanda”
54. rész (Brothers in Exile): Ugrás az ismeretlenbe
56. rész (Rand University): „Nem volt tökéletes, de megcsinálta”
58. rész (I Hate Christian Laettner): „Az előítélet nem mindig felel meg a valóságnak”
59. rész (Sole Man): „A szürkezónában mozgott”
60. rész (Angry Sky): „Saját projektjének rabja volt”
61. rész (Trojan War): Az egyetemi futball Hollywoodja
62. rész (The Prince of Pennsylvania): A milliárdos, aki végzett az olimpiai bajnokkal
63. rész (The Gospel According to Mac): „Csak akkor adomány, ha el is veszed”
64. rész (Chasing Tyson): A nagy párharcra várva
65. rész (Four Falls of Buffalo): Miért csak a győztesekre emlékszünk?
66. rész (The ‘85 Bears): Ennek az embernek egy időben minden szavára figyeltek
Kiemelt kép: ESPN
Szerző
