Liverpool, Spurs, Chelsea, United, avagy a City és az Arsenal kihívói

Liverpool

Kétszer fordult elő a „vörösök” újkori történetében, hogy bálványozott, legendássá nemesedő, imádott trénerétől kellett elbúcsúznia a klubnak, és egyelőre csak reménykedhetnek abban az Anfielden, hogy a Jürgen Klopp utáni éra a Bill Shanklyt követőre hajaz, és nem a Kenny Dalglish utánira. Az egész Angliát, és idővel Európát is domináló Liverpoolt felépítő Shankly hatvanas és hetvenes évekbeli sikereit még túl is tudta szárnyalni az utód Bob Paisley, aki hat bajnoki címe mellett három BEK-et nyert csapatával, ellenben a játékoskarrierje után edzőként is királlyá koronázott Dalglisht (három bajnoki cím, két FA-kupa-győzelem) váltó Graeme Souness (egyetlen FA-kupa) és követői hiábavalóan igyekeztek megőrizni a klub dicsfényét. Arne Slot nyilván Paisley lenne, és nem Souness, de a nyári felkészülés biztató játéka és eredményei dacára sem lesz könnyű dolga. Akkor sem, ha sokkal inkább a Shankly utáni időszakot idézik meg a jelenlegi állapotok, minekután Klopp egy remekül felépített klubot és nagyszerű játékosállományt hagyott maga után. De bizonyosan más lesz ez a Liverpool, kevésbé a heavy metált játszó, bár nagyon aprólékosan felépített futballt bemutató; nem egy elképesztően energikus, folyton gesztikuláló edzővel a kispadon, hanem egy jóval megfontoltabb, a nyugodt erőt sugárzó trénerrel, aki persze ugyanolyan erősen igyekszik hatni tanítványaira, mint az ikonikus német főnök. Ha intenzitásban valamivel el is marad majd a csapat az eddig megszokottól, a kiváló erőnléttel párosuló agresszivitást, hogy csapata magasan tudjon labdát szerezni, megköveteli Slot, szóval továbbra is élmény lesz nézni a liverpooli játékot, az egyérintős futballt, Luis Díaz és Mohamed Szalah szélsőjátékát, a pontosan felépített támadásokat.

Utóbbiban nagy szerepük lesz a középpályásoknak, reményeink szerint Szoboszlai Dominiknak is, aki szabadabban játszhat, mint korábban (feltéve, hogy nem hatost kell neki…). Tízesként még hatékonyabban segítheti a támadásokat, értelemszerűen sokkal inkább megcsillogtathatja különleges képességeit, ha kevesebb energiát kell a kulimunkába ölnie. De hát azt sem lehet megúszni, csak nem mindegy ugye, milyenek az arányok. Az előző szezonban inkább a munkás énje domborodott ki, ám mert különleges képességekkel megáldott futballista, még szép, hogy a technikai tudását, a rúgótechnikáját, a játékintelligenciáját is meg tudta csillogtatni.

Ezek azért fontos erények Slotnál is, akinek könnyebbség, hogy a Liverpool a szezon végére megzuhant, és végül nem húzta be a bajnoki címet (no meg az Európa-ligát sem), úgy azért még nehezebb lett volna Klopp örökébe lépnie.

Érdekes, hogy a német távozásával egy időben a struktúra és a klubvezetés személyi összetétele sokkal inkább módosult, mint a csapat. A klubot tulajdonló amerikai Fenway Sports Group elnöke, Mike Gordon, aki szorosan együttműködött Klopp-pal, hátrébb lépett eggyel, és a szakmai vonalat immár egyértelműen a visszatérő, az FSG-nél vezérigazgatói szerepet betöltő Michael Edwards viszi, együtt persze a felkérésére Bournemouth-ból felköltöző sportigazgatóval, Richard Hughes-zal. Edwards csak ezzel a feltétellel – hogy sportigazgatóból az egész cég sportszakmai vezetőjévé válik – vállalt újbóli szerepet (a BL-győzelem és a bajnoki cím idején még ő volt a sportigazgató), egyelőre azonban nem hozott új játékost, és azokkal a kulcsemberekkel sem hosszabbított, akiknek jövőre lejár a szerződésük. Virgil van Dijk 34 lesz jövő nyáron, Mohamed Szalah 33, alighanem a szerződés időtartamán is megy a vita (feltéve, hogy megtartaná őket a klub), a 26-ot ősszel betöltő Trent Alexander-Arnold esetében viszont elég furcsa, hogy nincs még megegyezés. Az elmúlt szezonban feltűnő Conor Bradley miatt pánikolnia nem kell a klubvezetésnek, sokkal inkább érinti őket kellemetlenül, hogy a 6-os posztra kiszemelt San Sebastian-i Martín Zubimendi visszamondta a Liverpool szerződésajánlatát. Pedig védekező középpályást nagyon akar a klub, amelyik egyedüliként a top 6 csapatai közül senkit nem igazolt még! Nem mintha ne lenne rendben lévő a keret – ez bizony az. Slot a legtöbb poszton kedvére variálhat, minőségi futballisták közül választva. Tényleg csak a játék kedvéért felírunk két csapatot. Alisson – Alexander-Arnold, Quansah, Van Dijk, Robertson – Szoboszlai, Gravenberch, Mc Allister – Szalah, Nunez, Diaz. Illetve: Kelleher – Bradley, Konaté, Gomez, Cimikasz – Elliott, Endo, Jones – Nyoni, Jota, Gakpo.

Főként a középpályán és a támadósorban széles a választék, de hogy például centerben kire bök Slot, nagy kérdés, azért az árulkodó, hogy beiktatása után kevéssel az első dolga volt Darwin Núnezt felhívni, és biztosítani afelől, kulcsszerepet szán neki. De hát ott vannak a honfitársak, Cody Gakpo és Ryan Gravenberch, akik hol alapembernek számítottak Kloppnál, hol nem (utóbbi csak nagy ritkán), és Slot érkezésével nyilván azt remélik, gyarapodnak a játékperceik. A holland amúgy is az a tréner, aki a legkényesebb problémákra is megtalálja a megoldást, ahogy e képessége, az is mellette szólt a kiválasztásakor, hogy előszeretettel veti be a fiatalokat, hogy igen rugalmasan kezeli a különböző játékrendszereket, ezzel is igyekezve megzavarni a riválisok elemzőit.

De a puding próbája az evés, hogy mire megy fiaival Slot, az előbb Ipswichben, aztán a Brentford és a Manchester United ellen kiderül.

Tottenham

A második idényére készül a Spurs a Postecoglou-érában, és az első, sok szempontból ígéretes szezon után a második bizony vízválasztó lehet – az ausztrál mesternek is. Elvégre eldől, az Arsenal, Manchester City kettős után ered-e, hogy közel kerül-e valamelyik kupatrófeához (úgy, hogy „megnyeri-e”, a Spurs kapcsán túlzott bátorságra vallana fogalmazni), vagy a BL-helyezés is elérhetetlen marad neki, és meg kell elégednie a top 6 megtűrt tagja szerepével.

Egy biztos, unatkozni nem fog a Tottenham-meccset választó néző, merthogy a felkészülési találkozók alapján is úgy fest, kapja és rúgja is majd a gólokat a csapat. Igaz, a nyári edzőmeccsekből nem szabad kiindulni, már csak azért sem, mert az utolsó, egyben a második Bayern elleni meccs második félidejét leszámítva egyszer sem számíthatott sztenderd védelme háromnegyedére. Cristian Romero a Copa América-, Micky van de Ven az Eb-kötelezettségei, Destiny Udogie pedig a sérülése miatt nem lehetett csapattag. Nélkülük pedig a Spurs kettőt kapott a Vissel Kobétól, hármat a dél-koreai ligaválogatottól, két meccsen ötöt a Bayerntől.

Persze ez inkább csak figyelmeztető, bár pontosan arról árulkodik, ami az előző idényben is kiderült: ha a nagyon magasan feltolt védekezés közben nem működik jól az agresszív visszatámadás, a gyors labdaszerzés, a nagy területek miatt könnyen sebezhetővé válik. 

Azt azért még egyszer nem engedheti meg magának a Spurs, hogy a vetélytársak 63-as xG-t hozzanak össze vele szemben, miközben az ellenfelek helyzeteinek minősége alapján az Arsenalnak csak 28, a Manchester Citynek 35 gólt kellett volna kapnia.

Emiatt is akart feltétlenül erősíteni a nyáron Postecoglou. Centerposztra meg is kapta jelöltjét, a 26 éves, klubrekordot jelentő 65 millió fontért szerződtetett Dominic Solankét, aki nem csak a gólérzékenységét bizonyította bournemouth-i 19 bajnoki találatával, de azt is, milyen pazarul képes presszingelni. Ugyanezen okból kellene az ausztrálnak egy bivaly 8-as is, a jelöltek közt szerepelt Conor Gallagher és Jacob Ramsey is, előbbi munkásabb, utóbbi virtuózabb, de alighanem mindkettőt tudná használni. Hogy végül lesz-e új 8-as, nem tudni, 10-es és 6-os lett. Két 18 éves tehetség, a svéd Lucas Bergvall, illetve a Leedsből érkező Archie Gray. Kettejük begyűjtése is azt mutatja, hosszú távon igyekszik ütős csapatot építeni a Spurs, ebben segíti Postecoglou munkáját az ex-villás technikai igazgató, Johan Lange.

Persze már a tavalyi akvizíciók is arról árulkodtak, fiatalítani akarja keretét a Tottenham, amelyik immár roppant fiatal is. Emiatt (no meg Postecoglou játékfelfogását végrehajtva) lehet gátlástalan, pimaszul támadó együttes, és a lendülettel aligha akad majd gond, a pálya közepe felé húzódó, magasan játszó szélső védők segítségével idén is hamar eljut majd az ellenfelek tizenhatosáig, az a kérdés, abból, azután képes lesz-e helyzeteket teremteni. Mert az gyönyörű, hogy az ellenfél tizenhatosán belül a harmadik legtöbb labdaérintést jegyezhette, hogy a második legtöbbet vitte be a büntetőterületre a labdát, a kialakított helyzetek minőségét nézve mégis csak a hatodik lett.

Persze, ki tudja, milyen szezont fut legutóbb a Spurs, ha a tizedik fordulót követően nem söpör rajta végig egy páratlan sérüléshullám. Addig nyolcszor nyert két döntetlen mellett, ha ezt képtelenség lett is volna tartani, a BL-t érő 4. helyet bizonyára megcsípi, ha nem kell James Maddisonnak, Van de Vennek, Rodrigo Bentancurnak hónapokat kihagynia, a hajrá heteiben pedig Udogie-t nélkülöznie.

Most épp mindenki egészséges, Postecoglou kíméletlen edzéseihez, a megkövetelt iszonyatos intenzitáshoz is mind hozzászokhattak már (ahogy a combizmaik is…), megtanulták és elfogadták, mennyire strapás az ő rendszerében, az ellenfélre állandó nyomást helyezve, gyorsan játszva, folyamatosan letámadva és visszatámadva futballozni. De ha sikerül ezt Postecoglou elképzelései szerint, kiegyensúlyozottan magas szinten megvalósítani, a befektetett munka biztosan megtérül.

Chelsea

A Chelsea egész egyszerűen képtelen lassítani. No nem a pályán, mert a futballja nem feltétlenül szuperszonikus sebességű, hanem a piacon. Az átigazolási politikájában. Most épp kilenc nyári igazolásnál jár, és hol van még a vége? 180 millió fontot az elmúlt néhány hétben is elszórt, a tulajdonosok, a Clearlake Capital és Todd Boehly a két évvel ezelőtti antré óta másfél milliárd fontnál járnak – hogy ez hogy illeszthető össze a pénzügyi fair play-jel, senki ne kérdezze. Egyébként egyrészt úgy, hogy a játékosokkal kötött hét-, nyolc-, kilencéves szerződések időtartamára nyújtották el az átigazolási összegeket, azaz a 70 millióba kerülő, hét évre aláíró futballista 10 milliós kiadásként szerepel csak egy pénzügyi évben, másrészt el is adott jócskán játékosokat, némelyeket bizony jó pénzért (Kai Havertzet, Mason Mountot, Mateo Kovacicot, Christian Pulisicet, Timo Wernert, idén Ian Maatsent, Lewis Hallt és lehetne még sorolni), harmadrészt pedig megvált a klub két szállodájától, ami úgy 80 milliót ugyancsak hozott a konyhára.

Mindezek ellenére fenntarthatatlanul sok a játékosa, a BBC minapi kimutatása szerint 55, de hát az a Chelsea esetében napról napra változhat. Van mindenesetre nyolc(!) kapusa, hét szélső és kilenc középső védője, 15 középpályása, kilenc szélsője, hét csatára. Ebben a hatalmas számban persze a kölcsönben más klubokban szereplők is benne vannak, no meg azok is, akiktől még augusztusban igyekszik megválni. De ha már a Liverpoolnál eljátszottunk a gondolattal, a Chelsea esetében is érdemes. A-csapat: Sánchez, James, Adarabioyo, Colwill, Cucurella, Caicedo, Enzo Fernández, Dewsbury-Hall, Palmer, Nkunku, Pedro Neto. B-csapat: Jörgensen, Gusto, Fofana, Badiashile, Veiga, Ugochukwu, Lavia, Chukwuemeka, Madueke, Jackson, Sterling. C-csapat (bár innen jó néhányan mehetnek a nyáron): Petrovic, Disasi, Chalobah, Humphreys, Chilwell, Gallagher, Casadei, Kellyman, Moreira, Guiu, Mudrik.

Biztos nem esik meg újra az a csúfság, mint a Potter-időszakban, hogy egyeseknek nem jut hely az öltözőben, és számkivetettként a folyosón kell ruhát váltaniuk? Hogy lehet ennyi emberrel hatékonyan dolgozni? Ez azért akkor is eszement, ha az eladásra vagy kölcsönadásra szántak nem az első csapattal készülnek. Egyetlen edzőnek sem lenne könnyű helyzet, de az az érdekes, hogy amikor Mauricio Pochettino már épp úrrá lett volna a káoszon, és irányításával a Chelsea elkezdte megmutatni, mire lehet képes – az utolsó 15 bajnokin csak egy vereség, az uccsó haton öt győzelem és egy döntetlen –, mennie kellett. Oké, annyira az argentin sem ragaszkodott a székéhez (hivatalosan közös megegyezéssel váltak el a felek), nyilván felőrölte az egész éves mókuskerék, a kezdeti nehézségeket követő számos kritika, a klubvezetők kapkodása és türelmetlensége; most viszont kezdhetnek mindent elölről a Stamford Bridge-en. Már megint.

Új edző, új elképzelések, új játékosok, megint időre lesz szükség ahhoz, hogy valami pofásabb foci, nemkülönben pedig eredményes játék kialakuljon, csak hát épp időt nem szoktak Boehlyék hagyni a trénereiknek. (Abból meg volt már ugye néhány.)

Nem igazán méltó ez a katyvasz ahhoz a klubhoz, amelyik – oké, Abramovics elég kétes eredetű vagyonának hála – két évtizeden át abszolút meghatározója volt az európai futballnak, nyert két Bajnokok Ligáját, két Európa-ligát, öt bajnoki címet; kiváló akadémiáján pedig sorra termelte ki a tehetségeket, amely intézményt az új vezetés leginkább arra használja, hogy az onnan kikerülőket eladja, s az abból befolyó összegeket tiszta profitként elkönyvelhesse.

Más tehát ez a Chelsea, Enzo Maresca feladata lenne mindenesetre a közelmúlt sikereit reprodukálni, kérdés, ebben a környezetben lehet-e? Az idei változások apropóján illik megemlíteni, hogy jött vele Leicesterből Kiernan Dewsbury-Hall, a Villarrealból sokadik kapusként érkezett Filip Jörgensen, a védelembe ingyen Tosin Adarabioyo, a szélre nem ingyen (54 millió fontért) Pedro Neto a Wolvesból. Mehet Conor Gallagher (ha lesz rá pénze az Atléticónak Julián Álvarez megvásárlása után), és ment már az addig is kölcsönben játszó három fiatal, Ian Maatsen, Omari Hutchinson és Lewis Hall, de legalább szép kis summáért: 85 millió fontot kasszírozott belőlük a klub. Thiago Silva távozásából semmit, a legendás középső védő a szerződése lejártával hazatért Brazíliába.

Az öt évre aláíró Maresca amúgy egyértelműen a Guardiola-iskola folytatója, ezt annyira nem is kell részletezni. Amikor február közepétől már nem annyira brillírozott a Leicester, és több vereség is becsúszott, Maresca is megkapta, hogy a pozíciós játékát kiismerték, és hogy túlságosan is a visszatámadásból indulva akar érvényesülni, ettől még simán visszajutott csapatával. A Chelsea-ben is stílusos futballt igyekszik megalkotni, de aligha lesz egyből olyan eredményes, mint 2016 bajnokával. Ezt sugallja a felkészülési meccsek játéka és eredményei, egy győzelem mellett hatból hármat elveszített ugyanis a Chelsea. Ugyanezt a bajnokságban nem teheti meg.

Manchester United

Erik ten Hag a városi rivális felett aratott FA-kupa-győzelemmel megmentette az állását, de hogy jó döntés volt-e még egy szezont rábízni, erősen kérdéses. A minden idők legrosszabb manchesteri PL-szezonját produkáló tréner mentségére váljék, tán sosem tapasztalt sérüléshullámot kellett meglovagolnia, az csak természetes, hogy nem mindig sikerült. Az alapesetben a Dalot, Varane, Martínez, Shaw hátsó négyessel felálló „vörös ördögöknek” szinte az egész szezonban nélkülözniük a kellett a két ballábas védőt, de Raphaël Varane is kihagyta majdhogynem a fél szezont. Ettől még elég kellemetlen lehetett Manchesterben ránézni a szezonvégi kimutatásokra, amelyek alapján a United kapujára zúdult a második legtöbb lövés (667, bár messze nem mind találta el), a támadóharmadban szerzett labdák számában csak a 10. lett, mindössze a 10. legmagasabb xG-t produkálta (57), a várható kapott gólok számában pedig a 16. lett (70-es xGA).

No de idén merőben új kvartett igyekszik a kaput megóvni a góltól, és a Mazraoui, De Ligt, Martínez, Shaw négyes nem is tűnik rossznak. Már ha valaha összeáll. Mert Luke Shaw épp újra sérült, kész szerencse, hogy a Bayerntől a minap 13 plusz 4 millió fontért igazolt marokkói bekk a bal oldalon is el tud játszani. Nem egyedül érkezett Münchenből: Matthijs de Ligt, aki ugyancsak játszott (nem is keveset) a Ten Hag-féle Ajaxban, a sokat szapult védelem közepét erősítheti, hosszú távon azzal a Leny Yoróval, aki mindjárt a második manchesteri felkészülési mérkőzésén súlyosan megsérült, és lábtörése miatt háromhónapos kihagyásra kényszerül. 18 évesen persze övé a jövő, Lisandro Martínez viszont a jelen, bár az argentin ugyancsak rendkívül sérülékeny. De végre van Ten Hagnak minőségi cseréje hátul, ráadásul (éppen Yoro sérülése miatt) a Maguire, Lindelöf kettős is maradt.

Ten Hag viszont csak akkor maradhat, ha a játékban és a bajnoki helyezésben egyértelmű javulás mutatkozik. Nyerjen bár újra hazai kupát, a nyolcadik hely nem lesz elég a folytatáshoz. 

Nem is oda pozícionálja magát a United, annál sokkal szakmaibb immár a klubvezetés, és veretesebb a játékosállomány. A Manchester Cityből vezérigazgatónak érkező Omar Berrada, a sportigazgató Dan Ashworth (a Newcastle-t hagyta el), valamint a technikai igazgató, Jason Wilcox (a City korábbi akadémiai igazgatója, illetve a Southampton korábbi sportigazgatója) olyan triót alkot, ami jó ideje hiányzott az Old Traffordról: szakmai, nagy tapasztalatú, a futballt, a nemzetközi mezőnyt kiválóan ismerő, a helyes kiválasztás jelentőségét felismerő hármas. Felettük helyezkedik el az Ineos, mint kisebbségi tulajdonos, de a szakmai kérdésekben egyedül döntő entitás (a milliárdos Sir Jim Ratcliffe-fel az élen), és láss csodát, világ, megjelenésükkel mindjárt más is lett az átigazolási módi. A United megszerzett két nagy reményű fiatalt – Yoro mellett a holland válogatott csatár Joshua Zirkzee-t –, ugyancsak jó vételnek tűnnek az ex ajaxosok, és akár még a párizsi Manuel Ugarte is jöhet (valamint még egy center). Immár azonban létszámban és minőségben is megfelelőnek tűnik az MU, elég, ha csak a támadósort vesszük: Antony, Jadon Sancho, Amad Diallo, Rasmus Höjlund, Zirkzee, Marcus Rashford és Alejandro Garnacho pályázik a kezdőcsapatbeli három hely valamelyikére. Ha most nem lesz érte harc, soha. A középpálya sem rossz: Kobbie Mainoo korszakos tehetség, és lehet 6-os vagy 8-as is, Bruno Fernandes bár nem mindig csillog, azért klasszis, Casemiróban talán van még egy év, és ha Mason Mountból sikerül Ten Hagnak előhívni korábbi zseniális énjét, az a csapatrész is lehet az együttes erőssége.

Úgyhogy van azért, ami a reményt táplálhatja a United híveiben – elsősorban a valahára felálló szakmai vezetés –, bár az biztos nem lenne baj, ha a sérülések kevésbé rombolnák a csapat előrejutásának esélyeit. De valami kétségkívül megváltozott az Old Traffordon, úgy fest, jó irányban – amit viszont a pályán lévőknek kell bebizonyítaniuk.